The ​Bazaar of Bad Dreams 82% 10 csillagozás

Általában azt mondom, Kingnek jobban áll a regény, és a novelláit kicsit összecsapottnak érzem, de most nem tudom ezt mondani. Volt egy pár, ami kevésbé tetszett, a baseballosat például kifejezetten untam, de hát az nem az ő hibája, hogy én a világon semmit nem tudok a baseballról… Összességében szerintem ez King egyik legerősebb novelláskötete.

Ezzel a kötettel megértettem, miért is nem kedvelik Kinget bizonyos emberek.

Kinget én sosem úgy olvastam, mint horrorszerzőt, hanem mint szépirodalmi írót, akinek a munkásságában fel-felbukkan a természetfeletti. Ray Bradburyhez hasonlítom sokszor, aki hatott is King munkásságára. Sajnos azt kell mondjam, hogy a hibáik is hasonlóak: képesek elfeledkezni arról, hogy az ő utazásaikat a fantázia földjére gyakran figyelemmel kíséri egy bizonyos harmadik fél. Az olvasó.

Az első pár novellát nagy lelkesedéssel olvastam végig, de az Ur után (kb. a kötet fele) már gyengült a lelkesedésem. Nehezen akartam újra kézbe venni, ismét megbirkózni a felesleges leírásokkal, stb. Kisprózában nem igazán működik nálam King varázsereje. A maradék novellák közül volt, amit pár oldal után átlapoztam, annyira ráuntam a stílusra. Szerencsére nem csak negatívumokkal teli a tapasztalat, mert pár irományt azért tudtam élvezni. Ellenkező esetben már régen letettem volna a kötetet.

Sajnálom, Sai King. Ezúttal nem sikerült lenyűgöznöd.

King nagyjából minden könyvét olvastam, de az utóbbi néhány mintha nem jött volna annyira be, mint az előzőek. Ez a kötet viszont – a Blockade Billy kivételével – viszont megint csak olyan volt, amilyet Kingtől várok. :)

Ebből a kötetből sok történet már „előre megvolt” külön könyv formájában (UR, Morality, Blockade Billy), illetve akadt rengeteg régi-új darab is; olyanok, amiket eddig még nem olvashattunk Kingtől, de azért egy kicsit talán mégis. A Bad Little Kid erősen emlékeztetett a Skeleton Craw csörömpölős majmára, és mint olyan, a frászt hozta rám. Aztán volt itt még Christine-hasonmás, az önpusztító emberiség veszte, a különleges képesség, amit senki sem akarna magának (Obits) és sok más régi cimbora. Ám annak ellenére, hogy a „constant reader” a témák jó részével már korábban bensőséges kapcsolatba kerülhetett, King még mindig tudott újat nyújtani… és ha már tudott, meg is tette, hiszen megtehette.

A legtöbb történet tetszett, ahogy SK majd mindegyik könyve, de ahogy a szerző is bevallja, a versírás nem az erőssége.
Így a verset én kihagytam volna a heyében ebből a könyvből. Nem illett a sztorik mellé és szerintem nem sikerült valami jól.
Amin meglepődtem, hogy egyik másik novellán nem lepődtem meg annyira.
A kedvenc történetem az utolsó, igazi King-esre sikerült.
Érdekesnek találtam még, hogy SK minden történet előtt leírja, honnan jött az ötlet.