Erről a könyvről addig szeretnék írni, amíg friss az élmény. A Talizmán volt az a könyv, amiről már sokat hallottam, és sokfélét, ám a vastagsága és az, hogy két szerzős könyv, sokáig taszított. Aztán végül ezt is sikerült beszerezni, és az eredmény: OH MY GOOOOD!
A The Talisman egy nagyon klasszikus értelemben vett ifjúsági regény (ez lenne a Tom Sawyer kalandjai) alapjaira építkezik. Egy kisfiú, Jack Sawyer (egyértelmű Twain-párhuzam) indul útnak, hogy megszerezze a rejtélyes Talizmánt, ami képes lehet meggyógyítani rákos édesanyját, aki egy szebb napokat is látott amerikai színésznő. Az útra egy gondnok, Speedy vezeti rá, aki bevezeti a Territóriumok rejtelmeibe is. A lényeg, hogy a miénkkel párhuzamos (leginkább középkori fantasyt idéző) világ, melybe Jack képes átlépni, és az ott megtett távolság kihatással van arra a távra is, amit neki a mi világunk Amerikájában kell megtennie. Repülőt nem használhat, így lábbusz, stoppolás és tömegközlekedés útján kell eljutnia a célig, és az útja egyáltalán nem veszélytelen. Amerika és a Territóriumok egyaránt veszélyeket rejtenek egy tizenkét éves fiú számára. A kizsákmányolók, pedofil hajlamú melegek, bunkó rendőrök, vallási fanatikusok és a Territóriumok mindenféle réme, szörnye állja útját, miközben érdekes szövetségeseket szerez és küzdi le a belső ellenségeit: a kétséget, az önzést és a félelmet. Egyéb fenyegetésnek pedig ott van édesapja egykori üzlettársa, Morgan Sloat, aki igazi gátlástalan pénzemberként a két világ közti egyensúly felborításán fáradozik, hogy aztán mindkettőt uralma alá hajthassa és kiszipolyozhassa.
A könyv egyesít több tematikát: pikareszk regény, portálfantasy, epic fantasy és urban fantasy egyszerre, és ezek az építőelemek nagyon elegánsan vegyülnek benne. A horror is képviseli magát, de csak elég minimálisan. Olyan hatása van, mintha egy régi, gyermekeknek szánt kalandregény felnőtteknek írt változatát olvasná az ember, és ezt az 1980-as évek Amerikájának miliőjében tenné. Mondanom sem kell: már pusztán az elegy íze miatt megéri belevágni. A Kingtől már megszokott, részletes szereplőábrázolás mellett a világépítés sem törpül el, bár ez utóbbi szerintem Peter Straubnak is az érdeme. Apropó: a könyv egyetlen negatívuma, melyet fel lehet neki komolyan róni, az az, hogy a „két írós könyv” jelensége látványos. Nem annyira a prózán, inkább bizonyos történetszálakon látszódik ez meg. Szerintem mindkét írónak megvoltak a maguk ötletei a történet vezetésével kapcsolatban, és emiatt a fő szál sokszor kerül parkolóvágányra. Volt, hogy száz oldal telt el anélkül, hogy Jack folytatta volna az útját a Talizmán felé, és megragadt egy helyen, ahonnét persze később menekülnie kellett. Mivel én már hozzászoktam az efféle jelenségekhez egy King-történetben, így nem lepődtem meg rajta, de aki még csak most ismerkedne vele, azt lehet, hogy bosszantani fogja ez a húzás. Úgy gondolom, hogy mindkét író írt egy csomó karaktert és történetvázlatot, aztán, ami maradt a vázlatokból, azt összeillesztették. Emiatt viszont a történet lelassul, és apróbb történetszálakra bomlik, avagy a fejezetek gyakran önmagukban kitesznek komplett, teljes kisregényeket, melyek akkor is működnének, ha kiragadnánk őket a Talizmánból. Ismét csak; engem nem zavart annyira, de láttam, hogy többeket meg igen. Ám a Talizmánnak van egy másik érdekessége is.
Többször is gondoltam arra, hogy miért nem találkozik gyakrabban az epic fantasy és az urban fantasy? Biztosan létezik olyan könyv, ami nem portálfantasyként vegyíti a kettőt (vagy Szex és New York akar lenni vámpírokkal, esetleg neo noir), hanem a modern környezetbe helyez el egy olyan mesét, ami egy epic fantasy premisszája is lehetne. Csak én még nem találkoztam vele. A Talizmán ilyen téren már közel áll ehhez, de még így is a portálfantasyk sorát gyarapítja a „városi eposz” helyett. És ha már portálfanasy… felmerül a kérdés, hogy mennyire van köze a Torony-könyvekhez? Nos, az első kötet nem sokkal a Talizmán befejezése előtt jelent meg, szóval úgy gondolom, hogy King a Talizmán nagyon sok elemét később hozzáépítette a Toronyhoz, mivel nagyon hasonlít a kettő. Később, a Fekete Házban szépen össze is fűzte a két könyvet, így építve hozzá a Talizmán világát a Sötét Toronyhoz. A Black House-t még nem olvastam, de szerintem arra is hamarosan sort kell kerítenem.
Ezt a könyvet kinek ajánlhatom? Hát, ha kedveled a nagy területen átívelő kalandregényeket, akkor mindenképpen ütemezd be, ha pedig kedveled a portálfantasyt, akkor is mindenképp. Még akkor is a kezedbe veheted, ha korábban nem olvastál Kingtől semmit, és nem rajongsz a horrorért. Remek szereplők (leszámítva Richardot, aki csak szimplán sz*r), remek világ és egy nagyon emberi, sok érzelemmel teli utazás lehet mindazok számára, akik szeretnek a fantázia birodalmában barangolni.