Mr. ​Mercedes (Bill Hodges 1.) 89% 772 csillagozás

„Nem a bűntudat az egyetlen oka az öngyilkosságnak. Néha egyszerűen csak megunja az ember a délutáni tévéműsort.”

Ha egy éve ilyenkor valaki azt mondja nekem, hogy King műveinek lelkes és odaadó híve leszek, méghozzá olyannyira, hogy a Bill Hodges-széria nyitókötetéről valósággal le sem bírok szakadni, annyira nem hagy nyugton, minden bizonnyal nevetek egy jót. Számomra tényleg ő az idei év egyik, ha nem a legnagyobb felfedezése, azt hiszem, ezt a kötetet is kapásból repítem a kedvenceim közé, lelkesen várva a folytatást. Ezt illetően mondjuk vannak apróbb kétségeim, mert habár a nyugalmazott detektív összefogja a sort, vajon lesznek-e annyira jók a következő kalandok, mint ez? Csak mert a Mr. Mercedes nálam a tökéletességet súrolja, de elég is a zárójelből – ez a könyv úgy jó, ahogy van és kész.

Aki egy egyszerű, mezei kis krimit, esetleg thrillert vár az Öregtől, az talán jobb, ha tisztában van egy valamivel: ennél a pasasnál aztán semmi nem egyszerű. Ennyi regénnyel a háta mögött akár egy gyengébb kilengést is megengedhetett volna magának, de tökéletesen vette az új évezred által emelt kihívások átugrását, gondolok itt a mindenféle technológiai újításokra, amik itt is hangsúlyos szerephez jutnak. (És teljességgel hihető módon, mértékben, helyenként csipetnyi tolerálható fantáziával. Mindezek ott vannak a jó könyvek hozzávalói közt.) Mert ahogyan egy Columbo-epizód elején rögtön arcunkba kapjuk a tényállást, úgy itt is tálcán kínálja magát az elkövető, ráadásul egyenesen annak, aki el akarja kapni. Mondjuk elég nehéz ügy lehet egyszerre a macskának és az egérnek is lenni, a sokszor idegőrlő küzdelem megjelenítésének tekintetében a lapokon azonban ismételten bravúros, amit István úr művel: így válik rokonszenvessé az éppen hogy visszavonult Bill és pont ezért kívánnánk mi is a lehető leghamarabb a mercis gyilkos végét. Az a fajta feszültségadagolás és összetett, aprólékos, már-már pszichológiai mélységeket súroló történetvezetés, amivel szembesülünk, rendkívül lenyűgöző és megsüvegelendő.

Egyáltalán nem várom már a „nagy csodát” és hogy valamikor annyira ijesztőnek fogok tartani egy SK-könyvet, mint a Carrie vagy a Cujo, nem. Valósággal elvarázsol és teljességgel megbabonáz, amit a tollával billentyűzetével művel az ember – akaratlanul is a lelkünk legmélyén szunnyadó szörnyetegeket hozza a felszínre. Azokat, amelyekkel nap mint nap küzdünk és legszívesebben eltemetnénk őket, mégis lehetetlen. Mert odabent zajlik az örökös tortúra, aminek sokszor lehet kegyetlen a vége, de ez együtt jár az élettel. Könnyen lehet, hogy a sokáig burokban nevelt, agyonszeretgetett ember nem tud már mihez kezdeni a kis gubójában és kénytelen megszabadulni a felhalmozott impulzusoktól – ki így, ki úgy…

A fény, ami az alagút vége

Egy olyan eset, ami mindenki számára egy borzasztó tragédia, míg egy valakinek egy egyszerű csín, egy véletlenszerű lehetőség, amin kapva kapott az alkalmon, hogy az év legbotrányosabb szörnytettét vigye véghez. Senki sem tud róla semmit, kivéve azt a nyugalmazott rendőrt, akivel egy szokványos napon felvette a kapcsolatot. A kérdés az, hogy mi célból keres fel egy magányos nyugdíjast az egyik legkeresettebb elkövető, és ami még fontosabb mi lesz a folytatása a tetteinek?

Egy valósághű krimi, ahol az események nem intenzív gyorsasággal haladnak, ezért marad idő a szereplők személyiségének és tetteik következményinek kibontakozására. Egy olyan nyomozás, ahol a rendelkezésre álló hatáskör és az ahhoz járó eszközök nem állnak rendelkezésre így marad a klasszikus kézre kerítési módszer, egy puhakalap és egy kis furfang.

Egy sokkoló történet, ahol a remény egy különös csapat kezében van.

Sok, legalább tíz korai King regényt olvastam még ifjú koromban a Christine-től a Tűzgyújtó-ig, meg még tovább, s nagy tiszteletem alakult ki a szerző iránt. De ez most teljesen más. Egy általam nem várt kitűnő bűnügyi történet a mindenféle Kingtől megszokott misztika nélkül, oly gazdag lélekrajzokkal, hogy az olvasó lélekbelátónak érzi magát néha, miközben emészti a gondolatokat. Nem lektűrnek, igazi irodalomnak érzem, amit krimi volta ellenére vaskossága is bizonyít – s nem azért, mert túlírt. Egyszerűen zseniálisnak tartom, alig tudom időnként ott hagyni, oly fordulatos a cselekmény. El kell olvasnom a folytatásokat is…

Végre egy jó krimi / thriller Kingtől.
Mozgalmas, izgalmas, filmszerű és fordulatos.
A szereplőket nagyon szerettem, különböző karakterekből a végére érdekes csapat áll össze. Sok információt, háttértörténetet tudhatunk meg a karterekről, még a kevésbé központi emberekről is.
Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a sorozatra és a folytatásokra. :)
Ajánlom minden krimi vagy King rajongónak!

Érezhető, hogy nem ez a műfaj, ahol King otthonosan mozog. De misztikum nélkül is remek szórakozást nyújtott, és igazán izgalmas krimire sikeredett.
Eleje kicsit döcögősen indult, de aztán szép lassan kezdett beindulni minden és élvezettel olvastam.
Hodges nyugdíjas nyomozónk levelet kap, és ezzel esélyt is, hogy lezárja az utolsó befejezetlen ügyét. Segítők is akadnak páran. King még mindig nagyszerű karaktereket tud alkotni. Humorban sem volt hiány, sokszor gúnyos, de ez sosincs ellenemre.
Szembesülhetünk az öregkor minden szenvedésével, amit azt hiszünk mi sosem élünk meg. De még ezt is sikerült humorosan adagolni.
Brady személyében is kiváló karaktert kaptunk. Élvezet volt olvasni mi játszódhat egy ilyen ember fejében. Egyre jobban borult el az elméje, ahogy Hodges közelebb került hozzá.
A vége pedig nagyon izgalmas lett, bár kicsit talán összecsapott.
Macska, egér játszmának lehetünk a szemtanúi, váratlan fordulatokkal. Érdemes elolvasni, aki egy jó kis krimire vágyik.
Nem lett kedvenc, de kíváncsian várom majd a folytatást.

A kívülálló után kedvet kaptam, hogy megismerjem Hodges nyugalmazott detektívet és Hollyt, és a kezdeteket. A cselekmény kicsit lassan indult, de így is nagyon izgalmas volt, fokozatosan bontakozott ki a történet. Hodges a nyugdíjba vonulása után unatkozik és egyre gyakrabban nézegeti azt a bizonyos pisztolyt, ami véget vethetne szenvedésének. Utolsó ügye, a Mercedeses gyilkos megoldatlan esete azonban nem hagyja nyugodni, és mikor maga a gyilkos ad lehetőséget kiléte kiderítésére, felköti a plusz kilókat a gatyájával együtt és megmutatja, hogy lehet, hogy nyugalmazott detektív, de még nem halt meg. King ügyesen mutatja be a gyilkos és a nyomozó párharcát váltott szemszöggel, így mindkettejükhöz egyre közelebb kerül az olvasó. Jerome és Holly csak hab volt a tortán, remekül illettek Hodges gazdához és elszántságuk révén a detektív sem adja fel. A könyv vége vált igazán izgalmassá, és bár nagyon vártam hogy üldöző és üldözött összemérje erejét, úgy tűnik King egy kicsit másképp gondolta és spoiler, ami egyébként meglepő csavar volt.

Nehéz értékelést írni a világ (szerintem) legjobb írójának egyik újabb könyvéről.
Imádom King-et. Nem olvastam tőle mindent, de azért már nagyon sok könyvet, és ez az első olyan ami nem kifejezetten horror. De persze King itt is megállja a helyét :)

A legszörnyűbb a könyv olvasása közben az volt, hogy ezek a könyvben leírt terror támadások azóta megtörténtek a való életben is :(
– Belehajtottak kamionnal a tömegbe
– Koncerten hajtottak végre terrortámadást…

A legrosszabb tényleg az volt, hogy úgy olvastam hogy bár ez egy könyv, egy kitaláció,és valljuk be King többi regényében leírtak nehezen állnák meg a helyüket a való életben, de ez, ez sajnos megtörténhet, és meg is történt, azzal a különbséggel hogy itt a terrorista csak simán őrült, nem követ semmilyen vallási dolgot… Bár nem tudhatjuk a való életben mik zajlanak a terroristák fejében, és nem is akarom tudni…

A történet szerint van egy nyugdíjba vonult nyomozó, aki nem tudta elkapni a Mercedessel tömegbe hajtó gyilkost, és a nyugdíjba vonulása óta nem csinál semmit, csak tévét néz, és eszik… És aztán történik valami ami miatt újra fel kell vennie a fonalat, neki kell állnia nyomozni a gyilkos ellen, és ez új értelmet ad az életének. Nyomozós könyv, megspékelve King stílusával. Nagyon jó volt, bár én az igazán horror regényeit jobban szeretem. De érdemes volt elolvasni.

Annyira nagyon szeretek mindent, ami Stephen King és ezzel a könyvvel kapcsolatban sem érzek másként. A történet remekül pörgött, a szereplők részletesen be voltak mutatva, ahogy azt már régen megszokhattuk. A végére érve pedig megpillantottam és szinte felsikítottam, hogy lesz folytatás. JÖHET…AZONNAL! :D

Izgalmas krimi King tollából, annyira képszerűen festi meg, mintha filmen láttam volna a jeleneteket.
Bill Hodgest a nyug. det. a feladás és a halál torkából hozza vissza egy régebbi ügyéből előkerülő pszicho fazon. A nyomozás során nem szokványos segítőtárasakat gyűjt maga köré nem mindig tudatosan.
Érdemes elolvasni!
Várom a második rész olvasását, és biztosan elkezdem a sorozat megnézését.

A kívülállót már olvastam. Nagyon szerettem, de mégis kutya füle volt ehhez képest.
Ott már megtudtam néhány dolgot Billről, Hollyról, Jeromeról, meg volt néhány (jó sok) utalás Brady Hartsfieldet illetően. Én meg el is hittem, hogy micsoda egy undorító féreg. De itt, hogy az ő szemszögéből is láthattam a történetet, hát, khmm… Megkedveltem.
Ó, a francba, Cukorbaba…
(Lett egy újabb kedvenc gyilkosom.)

„Mr. Mercedes nagyon értelmes ember, aki történetesen őrült.”

„Lehet hibáztatni, amiért visszavágott a világnak, amely olyanná tette, amilyen?”

Igen, totál pszichopata pasas, és nagyon beteg dolgokat művel, én meg szeretek az ilyen igényesen megírt mocsokban dagonyázni. Köszönöm Mr. King!
Oké, nem tökéletes, persze nem az, de nem akadtam fenn a hibáin. off
Nem akartam, hogy vége legyen.
King legjobbja! Nálam. Most. Eddig! Mert mondtam én már ezt több művére is.
off