Later 88% 22 csillagozás

Ó, ezt a könyvet most nagyon élveztem. King ritkán ír egyes szám első személyű elbeszélőt, amit néha sajnálok, mert a fiatal nyolc-tíz-tizenhárom éves Jamie stílusát is nagyon jól sikerült megfognia. A Bag of Bones a mai napig a kedvenc Kingem, mert Mike Noonan hangját is imádom. Jamie hangja szintén egyedi lett. Borzongató, nem túl félelmetes, nekem is kicsit Joyland hangulatú. A karakterek jól kidolgozottak, olyan Kingesen egyben van. Pont ez kellett a lelkemnek :)

Ah, ez mennyire jólesett.
A Later King művei közül leginkább a Joylandre emlékeztet – egy fokkal kevésbé érett narrátorral – : szintén visszaemlékezés, sok humorral, letisztult, gördülékeny prózával, remek karakterekkel és izgalmas sztorival (bár csak a felénél indul be, de addig is élvezetes). A horrorjelenetek is jól sikerültek, ráadásul a regény kapcsolódik az egyik kedvenc King-regényemhez. Könnyű olvasmány, de néha meglepően súlyos témákat boncolgat. És King a befejezést sem cseszte el – sőt!
Remek könyv.

Élveztem, de a történetet egy kicsit „darabosnak” találtam, mintha több apró történet lett volna, és a „fő” rész nem elég kidolgozott. Kingtől hosszabb könyvekhez vagyok szokva.

Later – Stephen King szembenéz a démonaival

Stephen King legújabb kisregénye a Later szerintem sokkal inkább szól magáról Kingről, mint Jamie Conklinról. Ez egy ragyogó elme kései alkotása, egy élet tapasztalatával, tele szomorúsággal, csalódással és keserű igazsággal. Ez a bölcsesség, tapasztalat egy fiatal fiú személyiségébe helyezve és mindezt egyes szám első személyben megírva ugyanúgy át-áttör a karakter gyermeki tudatlanságának és ártatlanságának külső burkán, mint a történetben Therriault, az ismeretlen démon által megszállt halott elszenesedett bőrén a halott fények. Tegyük azonban hozzá, hogy ettől Jamie karaktere még nem lesz hiteltelen. Nem, nem. Azon a szinten Stephen King már akkor túl volt, amikor én még meg sem születtem. A Later-ben a King könyvekből már ismert koravén gyermek személyisége köszön vissza, amit a The Shining-ban, vagy a Doctor Sleepben is megismerhettünk, ahol a gyermek, aki olyasmikről is tud különleges tulajdonsága révén, amik nem gyermeknek valók, igyekszik eltitkolni ezt a különleges képességet, mert tudja, hogy a szülei arra vágynak, bárcsak ugyanolyan hétköznapi lenne, mint ők maguk.
A történetről csak annyit, hogy ez nem krimi, ahogyan beharangozták, inkább a King-féle pszicho-horror, csak valahogy kicsit hitelesebbnek tűnik, mert az egész sokkal kiforrottabb, mint a korai King könyvek. Nagyon mélyre ránt, és lenn tart, hogy a legvégén se lélegezhessen fel az olvasó megkönnyebbülten. Komoly gondolatokat fogalmaz meg, komoly kérdéseket feszeget, és képes olyan átható szomorúsággal írni a fiatalságról, hogy az ember szíve belesajdul. Ilyet csak az ír, aki mindezt átélte, de már csak keserűen tud visszaemlékezni az első randira a moziban, vagy az első csókra, mert az már olyan rég elmúlt, és soha többé nem jön vissza.
Ahogy már említettem, folyamatosan az az érzésem volt, hogy egy öregembert hallgatok mesélni a fital éveiről, nem pedig egy huszonéves férfit visszaemlékezni tizenéves korára, ahogyan lennie kellett volna. Bár King zseniális történeteket írt már meg egyes szám első személyben, a Laternél talán, de csak talán, nem kellett volna erőltetni. Persze elképzelhető, hogy egy annyit megélt huszonéves ugyanilyen elkeseredetten és szomorúan mesélne, tudva, hogy egy Csüd rituálé még előtte áll, és éjjelente a szájára szorított kézzel ébred, nehogy álmában füttyentsen egy lénynek, amely ott terem ugyan, ha hívja, de semmi garancia nincs rá, hogy az illető még életben lesz, amikor ez a lény újra elmegy. Ráadásul nemcsak az élete veszhet oda, hanem a lelke is…
A Later kérdéseket tesz fel, de válaszokat általában nem ad. Ezért lehet az, hogy amikor az ember befejezte, napokig töpreng egy-egy mondaton, jeleneten. King olyan magas szintre vitte a történetmesélést, hogy minden kimondott szó, minden gesztus a helyén van. A történet beszippant és sodor magával, hogy az olvasó heves szívdobogással várja, mi történik a következő oldalon azután, hogy a Kingtől megszokott homályos utalásokból már előre kap néhány morzsát, hogy majd csak fejezetekkel később álljon össze a kép.

A folytatás itt olvasható:
https://www.buymeacoffee.com/2generations/later-stephen…

Bár itthon nem ismert a sorozat, a Later már a harmadik könyv, amelyet Stephen King a Hard Case Crime számára írt. A ’40-es, ’50-es évek detektívregényeinek stílusát idéző új könyvek és a régiek (pl. Lawrence Block, Ed McBain, Robert Bloch, sőt akár Michael Chrichton műveinek) újrakiadásai 2004 éve jelennek meg Amerikában egy sikeres szériában, amely immár több mint 150 kötetnél jár. Nálunk a kiadó nemigen különbözteti meg őket a többi King-regénytől, pedig rögtön érthetőbb és befogadhatóbb lenne minden ilyen King-mű a Hard Case Crime ’50-es, ’60-as évek ponyváit idéző, kihívóan öltözött nőket és bűntényeket vagy azokra utaló helyzeteket ábrázoló festményekkel operáló borítóival. Az első könyv, amit King a HCC számára írt, a fiatal lányt egy régi történettel szórakoztató és tanító két öreg antisztorija volt (A Coloradói kölyök), amelyben az öregek egy régi, valós halálesethez tartozó rejtély részleteiről meséltek, és az eset csak kimondatlanul tartalmazta akár csak nyomát is a természetfölöttinek (a King-féle verzióra a tökéletes megfejtést a Setét torony világa jelenti). A Joyland is egy régi nyárról beszél, és bár műfaját tekintve talán kísértettörténetnek is nevezhető, igazából sokkal inkább hősünk felnőtté válásának története.

Az alap hozzávalók máris megvannak a harmadik könyvhöz: némi nosztalgia hatja át a történetet, mivel ezúttal is visszaemlékezésről van szó, bűnügy van bőven, és bár rögtön az első oldaltól kezdve hangoztatja, hogy ez egy horrortörténet – aminek azért eleget is tesz, így talán itthoni szemmel ez fog a legkevésbé kilógni a „szokásos” Kingek sorából –, valójában ez sem más, mint a főszereplő-narrátor felnőtté válásának története.
Mennyire horrorisztikus a Later? Mint már a fülszövegből, illetve az első oldalakon kiderül – így nem mondhatjuk ezt spoilernek –, hősünk látja a halottakat, nagyjából Hatodik érzék-módra. És a könyvben akad is pár halott, akit láthat. Ám ha egy jövőbeli film-adaptáció igazi, rettegős horrorfilmet kreál ebből, akkor nagyon el fognak tolódni a hangsúlyok. Persze, ötven év szakmai tapasztalatával King már kirázza a kisujjából a szétroncsolt fejű, hősünkkel kommunikáló áldozatokat, de az esetek elsöprő többségében egyáltalán nem szándéka ezzel megrémiszteni az olvasóját. Sőt, talán hetven fölött már jobban érdekli az, milyen érzés lehet meghalni, és talán nyugtatja is magát – nem olyan rémisztő, mint amilyennek gyerekkorban tűnt. Persze azért a nem fekete-fehér szereplők mellett felsejlik az igazi természetfölötti Gonosz is a történetben (és mosolyogva ismerhetjük fel egy klasszikus King-mű egy bizonyos elemét), de mégsem ez a lényeg.

A lényeg a felnőtté válás sztorija, és ahogy már az Álom doktorban is, ez elsősorban a démonainkkal való megküzdésről, illetve annak belátásáról szól, hogy inkább csak uralni, elzárni tudjuk őket, mint örökre elpusztítani (ahogy azt már a nyolcvanas években, a Tortúrában is pedzegette). És bár hangoztatja hősünk, hogy ez egy horrortörténet, nem tudni, hogy ezt a HCC olvasóinak szánja, tájékoztatásul, hogy nem sima krimit olvashatnak, vagy terelésként, esetleg az ifjú narrátor szemszöge miatt nem mondja ki, de az igazi horrort nem a beszélő halottak jelentik. Ott vannak a valós szörnyűségek – emberi gonoszság és erőszak, néha akár látszólag a történethez szorosan nem is kapcsolódó módon, szeretteink halála, és a mindennapi élet rémségei, amelyekkel főként az anyjának kell szembenéznie nap mint nap. Érdekes módon az anya figurája végig a háttérben marad, miközben ő éli meg a legkomolyabb és legvalósabb drámákat. Az ő és hősünk kapcsolata viszont emberi, jól elkapott pillanatokban jelenik meg mindvégig (és a harmadik főszereplő figurája sem kevésbé érdekes). És ahogy az Kingnél talán nem is olyan ritka, még arra is jut lehetőség, hogy írónk elemezgesse kicsit az író-szerkesztő viszonyt és közös munkájuk hatását a megjelenő művekre, illetve egyéb, a nők sorsát érintő régi és új kedvenc témáit is pedzegesse.

Bár nem hosszú, mindvégig fordulatos, élvezetes olvasmány a Later, még ha a kilencvenes évek óta már-már szokatlannak is nevezhető, mennyire pörög a történet. Ennek talán van hátránya is (néha kicsit több kifejtés, kevésbé rohanó mesélés akár elkélhetett volna), de cserébe mindvégig szórakoztató, tartalmas regényről van szó, amelyet az olvasó legszívesebben egy ültő helyében elfogyasztana.

King régebben klasszikus volt a horror műfajban, manapság egyre jobban a szépirodalom felé tolódnak el munkái, ami nagyon jót tesz műveinek. A Later a Colorado kölyökhöz hasonlóan rövid, de mégis nagyon élvezhető az atmoszféra.
King angolul különösen jó.

Nagyon nehezen tudtam eldönteni, hogyan értékeljem ezt a könyvet. Végül akkor jutottam dűlőre, amikor feltűnt, hogy sok mindenre azt akarnám mondani, hogy „yeah yeah yeah, right right right”. Annak ellenére, hogy nem tudott úgy beszippantani, mint a többi SK könyv, amit olvastam, valami mégiscsak bennem ragadt belőle, sokszor térek vissza egy-egy pillanatához gondolatban, és ezért nem tudok neki kevesebb csillagot adni.