Hasznos ​Holmik 82% 658 csillagozás

„Miért gondolják annyian, hogy a tárcájukban mindenre választ találnak?”

Megint csak a Stephen King – es kihívás miatt esett erre a kötetre a választásom.
Most azt a dobást kaptam, hogy szerepeljen egy melléknév a címben.
Nézelődtem és ezen köteten maradt a szemem.
Mindenképpen figyelemre méltó az író, ilyen fülszöveggel eladni egy amúgy is jó könyvet, és még hozzá a borító, bár az utóbbit nem igazán tudom társítani a kötet témájához, ettől függetlenül természetesen ígéretesnek találtam és élvezet volt az olvasása.
Eddigi olvasásaim folyamán az író könyvei mindig hagytak maga után egy bizonyos tanulságot, gondolkodni valót és talán némi élet tapasztalást is.
Most sem azt írom, hogy ez nem így volt, de teljesen eltért az eddig megszokottaktól.
Ezen történetben ellátogattam egy – az író agyában létező –, de alapvetően teljesen átlagos kisvárosba, Castle Rock-ba. Ez a helyszín egy „őrület tanya”, alapvetően a hideg ráz tőle, én egy percet sem tudnék ott élni. A kötet semmi felvezetést nem tartalmaz, már az első mondattól felépítetten kapom a cselekményeket, szárad a torkom, szorul a gyomrom és nincs még vége, hogy is lenne, el kell jutni az adott borzalmakig .
A jól választott cím is adja, hogy ez egy ilyen nevű boltról és annak tulajdonosa köré építi a fő cselekmény szálat. Ahogy apránként szembesült ennek a különös kis üzletnek a történetével, úgy éreztem csak a felszínt kapargatom és mikor már véres nyomokat hagyok sem kapom meg azt a feloldozást, amire oly nagyon szükségem lenne.
Semmi kedvesség, semmi könyörület, fogva van a kezem és vonszol maga után végig, a kötet utolsó oldaláig.
És most emésztek, még így is ennyi nap után, hogy befejeztem az olvasást.
Rendkívül jó, hogy képes vagyok szét válogatni az olvasottakat, az agyam képzelgésétől, mert bizony néha én is a becsavarodás közelébe vagyok…
Annyira bele tudom élni magamat egy adott történetbe, hogy nagyon nehezen tudok utána visszatérni a saját világomba, majd a valóságba.
Az író mesterien játszik az érzelmeimmel és a tudatom egy rejtett sarkában mindig ott a fény, és pontosan tudom, hol a határa képzelet és valóság között, mégis az elmosódást választom, mert minden megírt könyve után másképpen tekintek egy adott ember típusra, magamra és környezetemre.
Ezt az érzést hoztam magammal innen is és valószínűleg ugyan ezen élményekkel távozom majd minden egyes könyve után.
Nekem ez egy új korszak az életemben, melyet Ő színesít vagy fest át sötétre.
Mélyek és mélységek között lebegek, de most már végig megyek az úton bármi is vár még rám.
És bár nem kedvenc, egy nagy élmény volt, mint mindig.

A hír igaz, valóban lassú a cselekmény és a nyaktörő sebességet csak az utolsó 50-100 oldalon éri el off. Első, ismerkedő könyvnek pedig semmi esetre sem ajánlom, nem azért, mintha bármi baj lenne vele, de ez szerintem egy olyan ínyencség, amit akkor élvezhet igazán az olvasó, ha már van egy kis előélete az író munkásságával kapcsolatban.
A karakterábrázolások olyan részletesek, hogy a tej megalszik az ember szájában, mire mindenki kigömbölyödik, de én ezt kifejezetten élveztem off.
A regény jó része pedig másról sem szól, mint az emberi lélek mélységeiről, azokról a jól-rosszul eltemetett sérelmekről, vágyakról, amik az értő kézben tömegpusztító fegyverré lesznek. És az értő kéz megérkezett, nincs is más dolgunk, mint hátradőlni és végignézni, hogyan emészti el a méltán hírhedt Castle Rock-ot emberről-emberre apró csínyek során át.

Megismertem a sétájáról. spoiler

Valamiért ez a könyv most annyira nem tudott sem lekötni, sem lázba hozni. Nem volt rossz, de ami még nem fordult elő velem egy régi King könyvnél sem, az itt most bizony néha ki ki kandikált és ez az unalom.
Lehet, hogy túl sok hasznos holmit adott el Leland uraság, (és itt jött elő rajtam az unalom),a sokadik vásárlónál lezajlott egyhangú (nekem) egy kaptafára épülő vásárlási láz stb…….
Mert ennek az úrnak mindenki számára volt egy jó kis áruja, és nem is kért érte sokat, egy kis aprót meg egy csínyt. Bizony-bizony ezek az apró csínyek játszották a központi szerepet ebben az álmos kisvárosban. Hamarosan rémálomra ébredtek a lakók, de a seriff az biztos.
Sose hittem hogy egyszer ezt írom, de most lehetett volna 100-150 oldallal kevesebb is, én azzal is beértem volna, hisz a lényeget megértettem 5 vásárlás után is. Na azért annyira nem húzom a számat, mert jó volt ez, de nem ez lesz a legkedvesebb regénye számomra.

Lassan építkező történet, rengeteg szereplővel, hogy aztán később rohamtempóban száguldjon a pusztulás káoszába.

A szereplők hosszas bemutatásával King mélyrehatóan ábrázolja az emberi természetet.
Megismerjük egy egyszerű kisváros egyszerű lakóinak egyszerű álmait, vágyait.
Ezalatt a háttérben munkálkodó gonosz (Leland Gaunt) az emberek beteges birtoklási vágyát kihasználva súlyos fegyverré alakítja a szereplők által cipelt múltbeli hibák terhét, titkokat, sérelmeket, bűntudatot, féltékenységet, haragot…

Talán az egyik legjobb King régi művei közül.
A 700+ oldala ellenére nagyon csúszott.

Hát nem is tudom…kihívás miatt estem neki a könyvnek, de a terjedelmétől és a nyelvezetétől kicsit tartottam. Nehezen vettem rá magam, sokszor töménynek és vontatottnak éreztem…nehezen indult be a cselekmény. Az alaptörténet tetszett, de lehet megint magasra tettem a lécet és nem kötött le úgy mint szerettem volna!

A nyelvezettel még megbirkóztam, ahogy a helyenként borzasztó fordítással is…de Kinghez mérten ez a regény, nem üti meg a színvonalat, olyan mint egy Castle Rock-i Barátok Közt.
150 oldal után feladtam, a Búra alatt is hasonló volt, de abban ezek az apróságok érdekesebbek voltak, mint itt.

Mikor olvastam (középiskolás koromban), nagyon elvetemültnek találtam… Még Kinghez képest is. Azonban, ahogy telik az idő, azt vettem észre, hogy gyakran gondolok rá és szeretettel. Mert a végén mindig megérleli az idő a döntéseid, és kiforr a dolgokhoz való tökéletes hozzáállásod. Gyakran elég hozzá egy oldal, vagy egy pillanat, hogy azt mondd: Imádom! Néha pedig jönnek ezek a rendhagyó Hasznos holmik, amik nem hagynak nyugodni, vagy Ők nem hajlandóak békében nyugodni benned.

Jó volt kicsit elmerülni Castle Rock világába.
Sok ismerős karakter bukkant fel, más könyveiből, de leginkább a Castle Rock sorozatból.
Néhány szereplő nagyon szimpatikus volt és sajnáltam ami vele történt, de voltak olyan szereplők, akiknél úgy éreztem megérdemelték a sorsukat. Nagyon sok karaktert mozgatott, egy nagy szeletet kaptam a város életéből
A cselekménye az elején lassan folyó, de Kinghez híven a végén felgyorsul és elég követni a párhuzamosan folyó szálakat.
Összességében tetszett a könyv, bár nem kerül be a kedvenc kingeim közé.

Olvastam már jobb King könyvet, de azért ez sem volt rossz.
Az elején kicsit lassan indult be a történet, de a könyv háromnegyedénél mindenki „megőrűlt” és kezdődött a végjáték, ami tele volt döbbenettel és izgalommal.
Kiváncsi lettem volna Mr. Gaunt hàtterére, hogy lett belőle ez az „ember”. Ezt kicsit hiányoltam a történetből.

Hűha. Utoljára huszonakárhány évvel ezelőtt olvastam Kinget (tudom, tudom), mostanra ért meg bennem, hogy ideje újra elővenni avagy elővenni, mivel majdnem minden művét beszereztem (pont azért, mert amit olvastam tőle anno, az nagyon tetszett). Megvallom, nem emlékszem, hogy a Hasznos holmikat olvastam-e, szerintem nem, talán a filmet mintha láttam volna, mert volt néha pár homályos jelenet (persze az is lehet hogy más filmmel keverem). Sajnos a könyv olvasása közben elszomorodva tapasztaltam, hogy nem ezzel kellett volna kezdeni, hiszen mint kiderült, igencsak kötődik más King-regényekhez (azok után játszódik), s bár nem olyan szorosan, hogy az egyik megértése függene a másik elolvasásától, azért éreztem azt a bizonyos hiányérzetet (Cujo és társai). No mindegy, így jártam.

A könyvvel marha lassan haladtam. Néha kicsit vontatott volt, de ezt már megszokhattuk SK-tól más könyveinél is. Az elején féltem, hogy majd keverni fogom a szereplőket, hogy ki kicsoda, de annyira jól felépíti a karaktereket, hogy a könyv felére már én is castel rock-i lettem (s igen, bezony én kíváncsi lennék, hogy mit akart volna az öreg Gaunt rám sózni) :-D A felétől beindulnak az események is, a vége pedig annyira pörög, hogy csak kapkodjuk a fejünket, nehogy arra repüljön egy eldobott balta :-D

A legjobban az tetszik a regényben, hogy tényleg mennyire megmutatja, milyenek vagyunk mi, emberek. Legyen férfi vagy nő, fehér vagy fekete, vallásos vagy sem, szegény vagy gazdag, mindannyiunkban ott van a hiszékenység, a gyűlölet, a düh és a józan gondolkodás elhagyása egy szempillantás alatt. Megmutatja, hogy mennyire kevesen tudnak kikerülni egy bűvkörből, megbánni bűneiket (ebből a szempontból nem is csodálkoztam, hogy az „ártatlan” gyerek kezd el először felébredni). Megmutatja, milyen normálisnak gondolt emberek képesek kivetkőzni önmagukból egy-egy jelentéktelen dolog miatt.

A kedvenc összecsapásom Wilma és Nettie harca volt, valamint a templomi bűzös jelenet, szerintem azok lettek a legjobban kidolgozva. A könyv borzongató, Gaunt hűvös, nyugodt, „öreges” figurája kiváló, ami képes egyik pillanatról a másikra felborzolni a szőrt a hátunkon (na jó, nem szőrös a hátam). spoiler