Duma ​Key 231 csillagozás

Stephen King: Duma Key Stephen King: Duma Key

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Edgar Freemantle jól menő építési vállalkozó, gazdag, kiegyensúlyozott, középkorú férfi, boldog családapa. Egy szép napon szörnyű munkahelyi balesetet szenved, kis híján életét veszti. Súlyos testi fogyatékossággal felépül ugyan, ám pszichés problémáival nehezen birkózik meg. A házassága tönkremegy. Pszichiátere „földrajzi kúrát” javasol, valamint azt, hogy olyasmibe kezdjen, amit régen nagyon szeretett csinálni.

Így hát Edgar a floridai Duma Keyre költözik, erre a turistáktól kevéssé látogatott gyönyörű helyre, kilátással a Mexikói-öbölre. És olyasmibe kezd, amit egykor nagyon szeretett csinálni: rajzolni és festeni.

Ő lepődik meg a legjobban, amikor műveivel óriási sikert arat, és itt szerzett barátai, a rokon lélek Wireman, valamint a művészetpártoló idős hölgy, Elizabeth Eastlake unszolására kiállításon mutatja be munkáit. S amit Edgar idáig csak sejtett vagy érzett, bizonyossá válik: műveinek természetfeletti erejük van, és az események tragikus láncolatát indítják el…

Eredeti mű: Stephen King: Duma Key (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Európa, Budapest, 2012
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630795265 · Fordította: Bihari György
>!
Európa, Budapest, 2009
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630787833 · Fordította: Bihari György
>!
Európa, Budapest, 2008
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630786560 · Fordította: Bihari György

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Dorian Gray · Howard Phillips Lovecraft · Jerome Wireman · Edgar Freemantle


Kedvencelte 44

Most olvassa 16

Várólistára tette 89

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
gazibla
Stephen King: Duma Key

Ez a könyv 720 oldal zsenialitás. King nagyon ügyesen teremti meg a szerethető karaktereit és nagyon ért ahhoz hogy könyörtelenül meggyilkolja őket. Legjobban azokat a műveit szeretem amelyekben művész a főszereplő. Ebben Edgar egy vállalkozó aki balesete után festeni kezd és nagy sikereket arat a képeivel. A főhős szerethető és jó karakter, de a legjobb szerintem mégis Wireman volt. Tele van a könyv bölcs gondolatokkal.

>!
Ardena P
Stephen King: Duma Key

A „Moly ügyeletes fanyalgójának” (nevéhez hű) rovata következik.. Ismét előre kérem mindenki elnézését, aki kedvelte ezt a történetet. (…amivel eleinte én is úgy gondoltam, hogy sikerül barátságot kötnöm.. a végén viszont már azon töprengtem, hogy miért is van még a szerző a kedvenc íróim közt :(()
Szóval, az úgy volt, hogy volt egy féltéglányi könyv, amit már kb. egy éve tologattam magam előtt, valami oknál fogva sosem került sorra, pedig rengeteg szépet írtak róla figyeltjeim. Amikor előkaptam, hihetetlen lelkesedéssel ugrottam fejest a történetbe, és nem is kellett csalódnom, egészen a bevezetés végéig (cca. az 550. oldalig…) Ismétlem magamat: ha valaki szereti a borzongató, horrorisztikus elemeket, az én vagyok. Jelen esetben viszont úgy gondolom, hogy bohócságba ment át az egész rémisztegetés helyett. Amíg a realitás talaján maradtunk, semmi baj nem volt..
De ne rohanjunk ennyire előre. Adott egy főhős, akivel rettenetes baleset történik. Ahogy ez King bácsinál szokás, sikerül annyira jól beleéreznünk magunkat a helyzetébe, hogy majdnem nekem is meg kellett győződnöm róla néha, hogy megvan mindkét mancsom. (bár engem max. az fenyeget, hogy lerágja a kutya, amiért nem vele foglalkozom olvasás közben/helyett) Szóval rettentően szántam ezt az Edgart, együtt utáltam vele a világot, főleg Pam-et, bár meg kell mondjam, nekem Lin sem lett a szívem csücske. Tetszett a levegőváltoztatás ötlete, hisz semmije nem maradt már ott, ami visszatartotta volna, tetszett, ahogy berendezkedett Key-n, Wireman szerintem az egyik legjobban megalkotott szereplője az írónak, őt egyenesen imádtam a fergeteges beszólásai miatt, legszívesebben kiidéztem volna mindet, de kedveltem Elizabeth-t és Jacket is. Nem volt bajom azzal sem, hogy a festészetről szólt millió+1 oldal, amihez kb. annyit értek, mint Edgar korábban, és érdekes volt, ahogy elkezdtünk Libbit múltjában elmerülni.
Akkor mégis mi nem tetszett ennyi dicsérő szó után? Mi az, ami a „kingi 550 oldalt kb. a semmiről, de mégis élvezhetően” után kiverte a biztosítékot? Minden, ami a kiállítás után történt. Annyira semmilyen volt, hogy szavaim sincsenek rá!
spoiler
Örülök, hogy túl vagyok rajta.. Szívből sajnálom, de ez egyáltalán nem volt nekem való (ismét).

16 hozzászólás
>!
cippo I
Stephen King: Duma Key

Én még ilyen nyomasztót, mint ez, szerintem nem is olvastam. És én még ilyen nyomasztót, mint ez, nem is élveztem ennyire.
Az emberi tehetetlenségnél kevés fullasztóbb dolgot tudok elképzelni, és King a Duma Key első részében főként a mélylélektanra helyezte a hangsúlyt. Úgy húztam magamra, mint akinek inge, és bizonyos értelemben (a cigarettafüggőség önként vállalt, olvasókúra segítségével történő felszámolása, ha még emlékszel) az is volt.

Fuldokoltam is, részben a kingi történetszövés pszichoizélgetős provokációja, részben az el nem szívott cigaretták okozta őrjítő hiány, és az emiatt felgyülemlett agresszió okán. (És akkor azt még meg sem említettem, hogy e-ben olvasni Stephen Kinget dupla élvezet. Az ember még azon is rághatja a körmét, hogy ne épp az izgalom tetőfokán merüljön le a Kindle, ugye.) Száz szónak is egy a vége: nekem az Edgar Freemantle lett a személyes Rebám, az én csont nélküli haragbabám, akit falhoz csaptam, szívemre vettem, akinek nagy, kék rajzfilmszeme úgy nézett rám, mintha azt mondaná: Aúúú, csúnya ember! És ahányszor csak dühömben vagy csalódottságomban kis híján feladtam, becsuktam a könyvet, hogy ennyi gyötrelmet már igazán nem bírok elviselni, King, ez a kígyó, ez a pompás szertartásmester mindannyiszor rideg józansággal súgta a fülembe: Meg tudod csinálni. És igaza volt.

A vége, nahát a vége persze ennek is cigányútra ment. Mikor már épp kimondanám, hogy nekem a Kingre pompásan megvannak a jungiánus archetípusaim, és nem az ám a truváj, hogy a rettegés foka a horror, a vámpír, vagy a zombi, hanem az, hogy a lélek hosszú, sötét teadélutánja, akkor a miszter egyszercsak előcincál az írói kelléktárából valami oszladozó félhullákat, és odarittyent a végére egy C kategóriás Ed Wood-szcénát. És akkor én némán anyázva helyezem a hűvös tenyeremet a forró fejemre.
Valami ilyesmiről beszélek – mutatom:
Odafönt Wireman elkiáltotta magát, és szinte nem is remegett a hangja: – Ne gyertek közelebb! Ennek itt ezüstből van a hegye! És használni fogom!

Amikor a Hosszúnak kimérgelődtem magam, hogy jaj már, mér' kell minden könyv végét elcseszni (lásd még: http://moly.hu/ertekelesek/1095852 ), azt kérdezte: hát ha nem tetszik, akkor mért nem írod át őket? Úgy érted, a Kingek végét, kérdeztem, mire ő, hogy aha.
Most komolyan, azt úgy látod magad előtt, amikor bemutatkozom és kissé elfogódottan azt mondom: Üdvözlöm, Németh Kriszta vagyok, 21 napja tiszta, és Stephen King regényvégek átírásával foglalkozom?

>!
Szédültnapraforgó 
Stephen King: Duma Key

Érdekes kettősség van bennem ezzel a regénnyel kapcsolatban. Tudom, hogy sok könyve van Kingnek és én eddig még csak hetet olvastam el, de még mindig nem értem a művei iránti rajongást. vagy nem nekem írta őket Ez a történet is tetszett időnként, élveztem is azokat a részeket, ahol a családjával és a barátaival, idős szomszédasszonyával zajlottak a normál események. De a képzelgéseitől, egyenesen dühkitörések játszódtak le bennem. Na és, hogy ennyi haláleset történt, valahogy azokra sem voltam most vevő :(
Egyes részeken viszont jókat nevettem, nagyon kedveltem Wireman karakterét:
"- Sokáig fent voltam.
– Festettél?
– Nem, Pamela Andersont döngettem.
– A képzelőerőd sajnálatos módon szegény, Edgar. Én az éjszaka a Milói Vénuszt döngettem, és volt karja."

Több hasznos gondolattal is találkoztam:
„…az élet olyan,mint a péntek egy szappanoperában. Megadja azt az illúziót, hogy minden lezárul, aztán hétfőn ugyanaz a szar kezdődik újra.”

5 hozzászólás
>!
Hiranneth
Stephen King: Duma Key

Régóta nem olvastam Stephen Kinget, amit bánok, mert néhány éve még faltam a könyveit. De aztán lanyhult a dolog. Ám ez a könyv…felidézte mit is szeretek benne. A remek cselekményvezetést, az érdekes karaktereket akiknek nincs ki mind a négy kerekük, de talán pont ezért szeretjük őket…na és persze a „szörnyek”. Azok a jó könyvek ebben a műfajban, amiket időnként letesz az ember, mert túl ijesztő, de 2 perc után újra felveszi, mert tudni akarja mi a vége. (Erre vezettem be az olvassuk nappal gyorsan el technikát :D). Ez is pont ilyen könyv volt. Élvezet volt olvasni.

2 hozzászólás
>!
Roszka
Stephen King: Duma Key

Na, ezért szeretem én Kinget! 4-500 oldalig csak meséli valaki az életét, a balesetét, mondhatni egy csepp vér sem folyik, nincsenek vámpírok, vagy zombik, mégis oly csodásan ír, hogy nem lehet letenni a könyvet.

>!
Demonshadow
Stephen King: Duma Key

Valamiért már a fülszöveg elolvasása után meg voltam győződve róla, hogy ez nem az én könyvem lesz. Felraktam a polcra, majd évekig ott csücsült úgy, hogy felé se néztem, mert képtelen volta, elhinni, hogy: 1. ilyen hosszú könyvet képes leszek normál időn belül végigolvasni úgy, hogy közben nem szeretem, 2. utálni fogom a sztorit, és utána Kingtől is elmegy egy jó időre a kedvem. Így hát szomorúan porosodott a többi kötet mellett egészen addig, amíg össze nem akadtam egy olyan emberrel, aki éppen ezt olvasta, és állította, nem meri folytatni, mert olyan félelmetes. Bevallom, hiába King a horror koronázatlan királya, eddig még egy olyan történetét se olvastam, amitől ténylegesen betojtam volna, mint egy jól megkonstruált horrorfilmtől. Talán éppen ez vezetett ahhoz, hogy gondoltam, na, jó, lássuk, mi olyan félelmetes, majd rögtön az első adandó alkalommal hozzá is kezdtem.
Elsőre pont olyan volt, mint amilyennek képzeltem. Nem kötött le. Untam. És egyszerűen el nem tudtam képzelni, mi lehet érdekes, izgalmas és depláne félelmetes egy olyan történetben, ami arról szól, hogy egy „leszázalékolt” építész magányosan tengődik egy majdnem kihalt szigeten. Egyszerűen nem voltam hajlandó elhinni, hogy ezekből bárki képes egy izgalmas, pláne a nagybetűs Jó, mi az, hogy jó, Remek történetet fabrikálni. Sokáig ebben a hitben élve olvastam, és rendkívüli mód zavart, hogy nem tudtam, hová tartunk, és mi fog kisülni ebből. Annyi tippem volt, amiket mind dobhattam ki a kukába, mint egy krimi olvasása közben az aktuális gyilkos-jelölteket. Aztán valahogy a könyv felénél már kezdett érdekelni a dolog, nemcsak azért, mert fellobbant bennem a kiirthatatlan kíváncsiság, mi fog kisülni az egészből, hanem mert kezdtem úgy igazán megkedvelni a szereplőket. Ilsét, Wireman-t, Elizabeth-et, és talán még magát főhősünket, Edgart is. Talán az nehezítette meg a dolgomat leginkább, hogy E/1 elbeszélésről volt szó, így pedig úgy éreztem, mintha rendkívül sok dologban kimaradtam volna, és mindent csak az utolsó utáni pillanatban tudhatok, érthetek meg, mint ahogy Edward is. Vagy Edmund. Vagy Edgar, a csudába! Egy idő után rám is átragadt Elizabeth Alzheimer-kórja, valamint Edgar affáziája, így volt olyan pillanat, amikor a sok ’e’ betűs név közül nem tudtam volna megmondani, melyik az elbeszélő valódi neve, ami azért elég vicces helyzeteket szült. Mindazonáltal meg kell mondjam, hogy engem kifejezetten zavartak a közbülső Hogyan rajzoljunk meg egy képet? részek, mert rendkívüli mód kilógtak az elbeszélés módjából és idejéből, először pedig nem tudtam, hová kössem az egészet, és mit csináljak vele. Meg aztán olyan távol áll tőlem a festészet, és annyira nem tudok róla semmit, hogy még a szerzőnél is szakavatatlanabbnak éreztem magam. Még hogy Dalí és hasonlók, műveletlen tuskó olvasó voltam, mert hiába ismertem a festőt, attól mégis kellemetlenül ingoványos talajra érkeztem. Egy szóval: túl sok apró momentum, tényező volt benne, amik megnehezítették az olvasást. Amik eltántoríthattak/eltántorítottak volna az olvasástól. De nem hagytam magam. És komolyan mondom, nem hittem volna, hogy ezt le fogom írni, de milyen jól tettem, hogy végül erőt vettem magamon…
Persze bőven túl kellett érnem a féltégla méretű könyv felén, mire valóban tudtam élvezni a sztorit, de aztán bekövetkezett az, amit legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Elkezdtem izgulni a szereplők sorsa miatt, ezt követően pedig a szó szoros értelmében beparáztam tőle, valósággal félni kezdtem, és hiába érdekelt annyira, hogy késő éjszakába, hajnalba nyúlóan kivégezzem, az utolsó száz, százötven oldal előtt megfutamodtam, és még jó egy-két órányi bamba tévézés kellett ahhoz, hogy aznap este álomra hajtsam a fejem. Mellesleg pocsékul aludtam, de ezek után egyáltalán nem csodálkoztam ezen. Bár kételkedtem abban, hogy másnap képes leszek felvenni a félelem fonalát, de ez mégis sikerült. Egy örökös félelem, spoiler csak-csak szerepet kapott benne, így borsódzott a hátam az egésztől, holott a végjátékban már nem volt semmi plusz. Úgy éreztem, hogy King az összes nagy petárdáját ellőtte, és utána már csak a silányabbakat puffogtatta. Hatalmas és a végletekig kidolgozottak voltak az előkészületek, a tetőpont előtti pillanatok, de végül kevésnek éreztem a katarzist és a megoldást. Nem tudom miért, de sokkal félelmetesebb, felkavaróbb, gyomorforgatóbb megoldásra vártam, mert így az egész úgy hatott, mint csak egy közbülső eksön, mondjuk a könyv közepéről. spoiler
Emeleltt érdekes mód máskor megbotránkozom a fantasztikus elemeken (legélénkebben talán az Újjászületés szörnye él bennem), hogy mennyire nem félelmetesek, mondhatni már egyenesen bénák. Itt azonban bármennyire nem találtam hátborzongatónak a lényeket, egyszerűen elfogadtam azt, hogy gyerekként még a legjelentéktelenebb dolog is halálos rémületet ébreszthet bennünk. (Nevessetek ki, de engem a Szezám utca lakóiból Bert és Ernie volt az, aki gyerekkoromban nem kevés rémálmot okozott, és egészen a mai napig égetnivalóan félelmetesnek gondolom őket, nem is értem, hogy lehetnek meseszereplők.) Szóval fejjel lefelé szálló madarak ide, agyaras békák oda, bármennyire fantáziátlannak tűnnek, teljesen rendben vannak, hiszen egy gyerekről beszélünk. Sőt a babákat kifejezetten csíptem, spoiler Egészen máig hallom a fejemben azt a mondatot, hogy Auuu, csúnya ember!
Mégse mondom azt, hogy nem tetszett volna, de… Az események beindulásáig való előkészületek számomra nagyon, nagyon hosszúra nyúltak, és beletelt jó sok időbe, amíg sikerült úgy igazán megfogni nemcsak a kíváncsiságomat, hanem úgy általánosságban, hogy ne csak alig száz oldalakra legyek képes nyugton ülni a fenekemen. Aztán ott volt egy rendkívül jól felépített, és komolyan mondom, félelmetes fél kötet, aminek szerintem örökre hálás leszek, mert könyvtől eddig még sosem féltem. Végül aztán kaptunk egy számomra összecsapott, kidolgozatlan lezárást, befejezést. Hiába éreztem a veszteséget, hiába rettegtem, a végső csata rendkívül lelombozott. Egyszerűen nem érettem, hogyha King más regényekben remekel, virít a jobbnál-jobb ötleteivel, hogy volt képes egyszerűen úgy lezárni az egészet, mintha egészen odáig az egész nem is lett volna olyan nagy probléma, életet veszélyeztető kihívás? Ezért kissé morgok rá, mert tudom, hogy ő tud ennél sokkalta jobbat. Azonban mégis úgy érzem, összes idegesítő, kevésbé idegesítő hibájával együtt kedvencem született, mert fogyatékossága ellenére is lehet szeretni valamit úgy, mintha az tökéletes lenne.

2 hozzászólás
>!
Cardamon
Stephen King: Duma Key

Véleményem szerint a végkifejlet felé vezető utat King egy kicsit későn kezdte el kibontani, éppen csak az előtt, hogy a történet már kezdett volna unalmassá válni. Edgar sokáig csak festegetett és álmélkodott saját tehetségén. Itt lehetett volna néhány oldalt spórolni. A végjátékot pedig hamar lezárta. Valamivel nagyobb küzdelemre és csattanóra számítottam.
Ám ennek ellenére tetszett. Nem túl félelmetes, de helyenként elég ijesztő tudott lenni. Kellemes stílusban íródott, olvastatta magát.
A szereplők, ha nem is mindegyik, de a többsége szerethető volt. Főleg Wireman meg az öregasszony.
Nem volt ez rossz, na.

>!
OlvasóMókus
Stephen King: Duma Key

Nem tudom, de nekem ez az újabb Stephen King regény ugyanannyira tetszett, mint a régiek! Pedig sokan azt mondják, hogy az újabbak a nyomába sem érnek a régieknek. Nekem ugyanolyan King-es volt, ugyanolyan izgalmas, és ugyanúgy megvolt az a különleges King-es világ, amit csak Ő tud.

>!
Blissenobiarella
Stephen King: Duma Key

Mr. King,
Sajnálom, de némileg csalódott vagyok ezúttal.
Kétségtelen, hogy kezembe kerülő művei közül mindez idáig ez volt a leggyengébb.
Persze, elismerem, hogy az Ön írói erényei nem fakultak az idővel,
és élvezetes olvasmányban volt részem, de ez a történet túl hosszú, túl sablonos, túl semmilyen, és Öntől nem ehhez vagyunk szokva, mi, olvasók.
Egy kis kokaint nem parancsol esetleg?

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
sassenach

… az élet olyan, mint a péntek egy szappanoperában. Megadja azt az illúziót, hogy minden lezárul, aztán hétfőn ugyanaz a szar kezdődik újra.

225. oldal

>!
garçonquilit

Az ember először attól fél, hogy meghal, aztán attól, hogy mégse.

12. oldal

1 hozzászólás
>!
Ardena P

– Válást akarsz, megkapod. Dobj el mindent, miért ne? Csak valahol másutt potyogtasd az aligátorodat! Kifelé innen!
Fölment a lépcsőn, becsukta az ajtót, vissza se nézett. Csak miután elment, akkor jöttem rá, hogy krokodilkönnyeket akartam mondani. Máshol potyogtasd a krokodilkönnyeidet!
Jól van, na. Azért elég közel jártam a rock and roll-hoz.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Edgar Freemantle
>!
sassenach

A népi bölcsesség szerint a kutya az ember legjobb barátja, de én inkább az aszpirinra szavaznék.

484-485. oldal, 13. fejezet - a Kiállítás (Európa, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: Edgar Freemantle · kutya
1 hozzászólás
>!
Blissenobiarella

Az olyan barátságok, amelyek nevetéssel kezdődnek, erősek szoktak lenni.

5. - Wireman, III

>!
Irasalgor

Végül mindig elhasználjuk a bánatainkat.

45. oldal, 1. fejezet - A másik életem

>!
Static

…az élet könyvek nélkül szomjazás.

181. oldal

>!
cippo I

Csak azt bánom, hogy nem tudok rajzolni magamnak egy jó kis éjszakai alvást.

1 hozzászólás
>!
Ardena P

Tessék, Edgar, olyasmit látsz, ami egyesek szerint nem is létezik: egy ügyvéd agyát.

283. oldal

Kapcsolódó szócikkek: agy · Edgar Freemantle · ügyvéd
>!
Lunemorte MP

– Olyan komoly vagyok,mint egy szívroham.

603. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert R. McCammon: Csak az enyém
Joe Hill: NOS4A2
Ann Aguirre: Horda
Dan Wells: Ruins – Romok
Joe Hill: Szarvak
Dean Koontz: A halott város
M. R. Carey: Kiéhezettek
Scott Sigler: Járvány
Benjamin Percy: Vörös hold
Neil Gaiman: Amerikai istenek