Danse ​Macabre 59 csillagozás

Stephen King: Danse Macabre

„…megpróbálok ​ráijeszteni az olvasómra. De ha ez nem megy, akkor megpróbálom rettegésbe taszítani; és ha úgy látom, nem jön össze, akkor jöhet a gyomorforgatás. Nem vagyok finnyás.”

King 1981-ben, szerkesztője tanácsára állt neki, hogy egy könyvben foglalja össze, mit gondol választott műfajáról, a horrorról és annak megjelenési formáiról. Ekkoriban egyetemen is tartott kurzust a műfajról, adott volt hát a lehetőség, hogy jegyzeteit és tanítványaival való vitáit is felhasználva alapvető könyvet írjon.

A tíz fejezetben kitér minden, általa fontosnak tartott témára és műre, főleg azokra, amelyek 1950 és 1980 között születtek, de azért visszatekint a tizenkilencedik századra is. A vizsgálódást a mítoszok tavával kezdi, ahonnan minden meghatározó mű merít – és amihez hozzá is ad. Komolyan elemez néhány fontos, régi horrorregényt, és párat a hetvenes évtized javából. Megtudhatjuk, milyen formákat ölthet a vámpír, a farkasember és a megnevezhetetlen lény könyvben,… (tovább)

Eredeti mű: Stephen King: Danse Macabre (angol)

Eredeti megjelenés éve: 1981

>!
Európa, Budapest, 2009
644 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630787604 · Fordította: Müller Bernadett, Totth Benedek

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Janis Joplin · Francis Ford Coppola


Most olvassa 6

Várólistára tette 50

Kívánságlistára tette 70

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Blissenobiarella
Stephen King: Danse Macabre

Szögezzük le az elején, ez nem regény.
A szerző ezúttal a horrorműfaj berkeibe vezet be minket, igazi szakértőként.
Mr. King ezt a könyvet nem túl széles közönségnek írta véleményem szerint. Jómagam nem ajánlanám, kizárólag horrorrajongóknak, ugyanis elég komoly előismereteket feltételez. Aki ezáltal a könyv által ismerkedne a horrorral, annak szerintem unalmas olvasmány lenne ’50-es évekbeli filmek elemzését olvasni, azoknak viszont, akik behatóbban ismerik a műfajt, azoknak rendkívül érdekes lehet.

Kötelező olvasmányok tehát, mielőtt kézbe vennéd a Danse Macabre c. kötetet:
Mary Shelley : Frankenstein
- John Polidori : A vámpír
Bram Stoker : Drakula
Robert Bloch – Pszicho
- H. G. Wells – Világok harca
-Ira Levin: Rosemary gyermeke, Stepfordi feleségek
– Ismerkedés Poe-val, és Lovecrafttal szintén ajánlott.
esetleg Anne Rice – Interjú a vámpírral. Sajnos nagyon sok novella, egyéb mű, amikről King beszél a könyvben nem is nagyon jelentek meg magyarul, erről tanúskodik az is, hogy a függelékben szinte csak angol címeket láthatunk.

Kötelező filmek:
– Frankenstein-filmek (Karloff-félét!)
– Drakula-filmek (ezeknél azt hiszem van miből válogatni, szvsz. egy Lugosival, egy Christopher Lee-vel épp elég)
– A nyolcadik utas: a Halál
– Az élőhalottak éjszakája
– Szörnyszülöttek
– Porontyok
– Az ördögűző
– A rettegés háza (The Amityville horror)
– Holtak hajnala
– Dementia 13
– Halloween
– A testrablók támadása
– Madarak
– Psycho
– Texasi láncfűrészes mészárlás
– Ragyogás
– Rosemary gyermeke
– A triffidek napja
– Világok harca (az 1953-as verzió)
– Alkonyzóna (sorozat volt)
– Mesék a kriptából (szintén)
– minden Stephen King-film
– stb.
Kiemelném, hogy itt csak azokat soroltam fel, amiket a könyv végén található függekből én már láttam!
Természetesen azon filmek esetében, ahol született feldolgozás, az EREDETIT kell megtekinteni.

Minden beképzeltség nélkül az átlagnál tájékozottabbnak tartom magam e téren, ugyanis nagyjából egy-két éve lett egyik hobbim az, hogy régi (’30-’80-as évekig) horror- és sci-fi filmeket nézek. Bár jónéhány klasszikus még nekem is hiányzik, azért ez a „tapasztalat” tette élvezhetővé számomra ezt a könyvet.
..és így, azt kell mondanom, zseniális.

Egy kicsit azért bő lére van ez eresztve, még nekem is egy kicsit sok azért ebből 650 oldal. Bár King rendkívül élvezetes, lebilincselő stílusban ír, azt meg kell hagyni. Olyan elemzések is le tudtak kötni, amelyeknek az alapját képező művet nem ismertem. (jegyzeteltem is a házi feladatokat szorgosan, miközben olvastam)
Egy kicsit hiányoltam, hogy a saját regényeiből készült filmekről is írjon, bár ennek oka nem feltétlenül az, hogy nem akart. A Danse Macabre eredeti megjelenése ugyanis 1981-re datálódik, amikor is még csak három Stephen King-film készült el, név szerint a Carrie, a Ragyogás és a Borzalmak városa. (ezekről azért meg is emlékezik, többször is) Nem lett volna rossz, ha mondjuk 2000 körült írt volna még egy ilyen könyvet.
Egy kis kitérővel itt szeretném ajánlani az A Night at the Movies: The Horrors of Stephen King c. dokumentumfilmet. Ebben a mintegy hatvan percben King a kedvenc filmjeiről mesél (sok az egyezés jelen könyv tartalmával), illetve a saját munkáiból készült filmekről is nyilatkozik (pl. a Ragyogásról is egész hosszan beszél, hogy miért is nem szerette Kubrick megoldásait).
IMDB: http://www.imdb.com/title/tt2076787/
a film eredeti nyelven fellelhető az internet sűrű erdejében

Összegezvén: a horror rajongói számára majdhogy nem kötelező könyv, másoknak kevésbé ajánlott, de a maga nemében kiváló.

2 hozzászólás
>!
Nikymeria P
Stephen King: Danse Macabre

Mostmár megírhatná King bácsi a második részt. Kíváncsi lennék, ma milyen listával állna elő. :)

>!
mohapapa I
Stephen King: Danse Macabre

Bármennyire hihetetlenül rutinos King-félbehagyó és –fikázó vagyok, King ezúttal csapdába csalt. Már azzal, hogy a könyvtárban a kezembe vettem egyáltalán ezt a könyvet, mert egészen más írásait kerestem. De már az, hogy kerestem a csapda része volt, hisz van itthon egy polcnyi olvasatlan kötetem tőle…

De a csapda sokrétű ám, nem aprózta el King bácsi! A sokrétűség okai.

1.
A könyv nem jó, de egyszerűen nem engedte letenni magát, pedig többször is véresen komolyan (véresen, értitek, hahaha) megkísértett a gondolat, hogy hagyom a csudába, de akkor Pityu King mindig előrukkolt valamivel, amivel éltre keltette a nacsakmégeztazegyet hazug kíváncsiságot.

2.
A könyv nem jó, mert mintha szabad ötletek, emlékfoszlányok darabjaiba csomagolt King-önfeltárás lenne. Tisztázzuk, valahol a háromszázadik oldalon jut eszébe elgondolkodni azon, hogy egyáltalán mi jó és a rossz horror között a különbség. De ott is valószínűleg csak azért teszi ezt meg, mert annyi vacak filmet elemezget, hogy a végén úgy jár, mint a csodás lakberes adottságokkal megáldott exem, akivel egy Ikea-menet tömény vicc volt, mert szinte csak a jó ízlését ocsmányul felkavaró árukra hívta fel a figyelmemet a vásárlásunk során; „Azért, hogy lásd, milyen minőségi a többi!”
King úgy érvel, mint az egyszeri teológus Sátán létének szükségessége mellet: azért jók a rossz filmek, mert megmutatják a jók értékeit. Ám ha ez igaz is, a létük miértjére semmi magyarázatot nem adnak.
3.
A horror létezésének a miértjét viszont hihetetlenül hanyag eleganciával kerüli ki. Érzi, hogy választ kellene adni, de anekdotázó készsége, vagy a minőségi rutinja mindig elsodorja a konkrét válasz megfogalmazásától. Talán akkor jár a majdnem kimondáshoz legközelebb, amikor a félelem archetípusait pöckölgeti.

4.
Abból, hogy a leglényegibb kérdéseket úgy szórta szét a könyv vastagságában, ahogyan a szántóvető a magot, már felsejlik, hogy a könyvnek szinte nincsen szerkezete. Van, persze, fejezetekre bontott, egy fejezet a huszadik század előtti alap-horroroknak, egy fejezet az ötvenes évek filmjeinek, majd a televíziónak, majd az irodalomnak. De mégis, valahogy olyan érzésem volt, hogy King tesó beömleszti a nézeteit, meglátásait, a személyes véleményét, élményeit, miegymásait, aztán lesz, ami lesz, kisül, ami kisül.

Nem hiba, mert arról nem ő tehet, hogy harminc-negyven évvel a megjelenése után olvassuk a könyvét, és arról sem, hogy Magyarországról tesszük ezt, de tény, hogy a horror-áttekintést jelentősen behatárolja, hogy az ötvenes-nyolcvanas évek műveivel, fércmunkáival foglalkozik. Itt szét kell tárnom a kezemet, és megsimogatni a buksiját, nem tehetsz róla, írókám!
Akkor az erényekről jó pár szót!
Mondtam: nem letehető a könyv. Akkor sem, ha Magyarországon olvassuk, egy csomó mindent nem láthattunk, olvashattunk, amiről szó van, és akkor sem, ha az ötvenes-nyolcvanas évek műveivel, fércmunkáival foglalkozik. S az az erőteljes benyomásom, hogy ennek oka az, ami egyben a hibája is a könyvnek, de ezáltal erénnyé minősül át: a mindent átható személyessége. (Itt megfogott, mert magam is rendre hasonló módon írom az értékeléseimet. Önnyelvnyújtás.)

Valamint önismeretre tettem szert. Valamiféle kultúrsznobságból meg voltam arról győződve, hogy nem szeretem a horrort, nem kívánom látni az öncélú szenvedést, engem ne rémisztgessenek cafrangoló szörnyek a nyikorgó emeleti lépcsőfordulóban! De King rávezetett, hogy egy csomó minőségi horrort magamévá tettem, csak nem soroltam ebbe a kategóriába: Dr. Jekyll, Poe novellái, Wyndham_könyvei, a Madarak, a Pszycho, stb., stb. S ezáltal bizony szembe kellett néznem a korlátaimmal.

Amikor ez megtörtént, elfogadtam, hogy pótolnom kell sok mindent, ami eddig kimaradt!
S ezáltal a könyv jó!

A címe pedig haláltáncot jelent. Én nem tudtam.

1 hozzászólás
>!
Jaina
Stephen King: Danse Macabre

Érdekes kalandozás a horror világában, a szokásos szómenéssel párosítva. Néha már sok is volt a jóból, kicsit sajnáltam, hogy – főleg a tévéfilmekről, sorozatokról írt résznél – az említettek közül csak néhányat ismertem. Több, mint 30 év telt el a Danse Macabre megírása óta. Kár, hogy nem túl népszerű, mert valaki igazán megpendíthetné a Mesternél, hogy ideje volna az azóta eltelt évek „termését” is végigmazsolázni. Érdekelne mit gondol arról, hogy merre tart ez a műfaj most, amikor annyira nehéz már megugrani az emberek ingerküszöbét…

>!
Röfipingvin MP
Stephen King: Danse Macabre

Nekem, aki nem néz horrort, csak olvas, és, amit olvas azt is nagyjából ennek a könyvnek a szerzője írta, ez egy jó kis fejtágító volt. Nem mondom, hogy folyamatosan egy azon színvonalon, vagy hogy nem voltak kicsit unalmasabb részei, ám összességébe véve érdekes elemzések és összefüggések gyűjteménye ez a könyv.
Témában jártasoknak és járatlanoknak egyaránt nyújthat kikapcsolódást és talán fejtágítást!

>!
Risus P
Stephen King: Danse Macabre

Ha valaki olvasta a Cujo értékelésemet, az tudja, hogy nem vagyok egy nagy King rajongó, de ezt a könyvet könnyen el tudtam olvasni, ugyan is elég nehezen lehet letenni.
Először is, aki azt hiszi, hogy valami véres történetet tart a kezében… nos, az tévedett!
Ez nem jó könyv, de komolyan, mégis valami miatt letehetetlen! Komolyan nem tudok magyarázatot adni, hogy miért, biztos King bácsitól tanultam. Ebben a könyvben az ’50-es évektől a kb’80-as évekig mindenféle (EREDETI) horror film/könyv/novella megtalálható. Szerintem a felsoroltak közül a fele hazánkban nem volt látható, de mégis olyan, mintha láttam volna, mert a közel 600 oldalban, még ha darabokban is, de minden fontos részletet elolvashattam. (Köszönöm!)
Nekem ez a könyv olyan semmilyen, mármint olyan rendszertelen. Hiába van fejezetekre bontva egyszerűen 5 mondatonként változik a téma.
Néhány apró megjegyzés, engem nem az undor fog el az Alien filmnél, amikor kibújik a szépség a mellkasból. Kicsit szebben is írhatott volna Lugosi Béláról és kifejezett találó volt a IV. fejezetben lévő egyik alcím Egy bosszantó önéletrajzi kitérő , kár, hogy nem csak itt volt ilyen rész. Még szerencse, hogy az elején leszögezte, hogy nem szeretne sok saját emléket leírni…. :D
Na mindegy, tehát igazából nem ajánlom senkinek, csak azoknak, akik az elmúlt 60 év horror filmjeit ismerik. Vigyázat, nehezen letehető!
Ma tuti megnézem A fekete lagúna szörnyét , az egyetlen régi film, amit szeretek.

>!
WolfEinstein
Stephen King: Danse Macabre

Igen érdekes volt Kingtől esszét olvasni arról a műfajról, aminek a királya. Egyáltalán: jó volt a horrorról mint irodalmi és filmművészeti műfajról olvasni. Az már nagyon hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a témában eddig szerzett műveltségem szégyenletesen hiányos, viszont a mellékvágányok elkerüléséhez kaptam támpontokat, hogy mely művekkel érdemes megismerkedni. Bár azért nagyon piszkálja a csőrömet néhány „ZS” kategóriás film megnézése is, de csak kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után. A könyv legnagyobb érdeme, hogy King saját személyes élményekkel együtt mutatja be a műveket. Nyilván objektíven nem lehet kritikát írni egy könyvről vagy filmről, de a szerző nem is törekszik erre, sőt, hangsúlyozza, hogy mindez az ő véleménye, szabad nem egyetérteni vele. Viszont a témában kétségtelenül referenciaszemélynek tekinthető, akinek, akár egyetértünk vele, akár nem, megfontolásra érdemes a véleménye. A keletkezés idejéből adódik, hogy pusztán az ’50-es és ’80-as évek között keletkezett művekkel foglalkozik, említésszintű kitérővel az előzményekre. Viszont arra gondoltam, talán aktuális lehetne egy folytatása, amiben az azóta keletkezett regényekről és filmekről mondja el a véleményét. Ha írna egy ilyet, a Danse Macabre után az elsők között olvasnám el. Ami nem tetszett a könyvben, az a válogatás szempontja – vagyis ennek hiánya. Gyakorlatilag azokat a horroralkotásokat mutatja be, amelyeket a legjobbnak tart, vagy amelyek a legmeghatározóbbak, vagy amelyek korszakalkotók, vagy amelyek értékelhetetlenségük ellenére mégis tartalmaznak egy momentumot, vagy… Igen, túl sok szempont. A másik, ami pedig még ennél is zavaróbb volt (de ez a magyar kiadás hibája) a címek közlése. Van, ahol rendesen az angol cím van, zárójelben a magyar, van, ahol fordítva, van, ahol csak az angol, van, ahol csak a magyar, és ez nem egy esetben egy mondaton belül is változik. Elvárható lenne a szerkesztőtől némi következetesség. De összességében nagyon hasznos olvasmány volt, és jóvátehetetlenül és véglegesen felkeltette a horror és a sci-fi iránti érdeklődésemet. És megment attól, hogy pár rossz mű után feladjam a próbálkozást.

>!
Kathleen
Stephen King: Danse Macabre

Hát ez nagyon nyögvenyelősen ment. Mintha egy kompilációs szakdogát olvastam volna. A művek nagy részét nem ismertem, amelyeket említett, bár jó pához kedvet kaptam és utánajártam, de ez még tovább lassította az olvasást. Zavart az állandó ismételgetés – egy-két műre nagyon rácuppant, és újra meg újra felhozta. Őszintén bevallom, csak azért küzdöttem magam végig rajta, hogy elmondhassam: elolvastam King összes könyvét (2 more to go). Az írásról sokkal-sokkal élvezetesebb volt.

>!
Timberwolfes
Stephen King: Danse Macabre

Ehhez a regényhez be kell vallanom én kevés voltam. Olyan szintű hiányosságom van a régi horrorfilmekkel és történetekkel kapcsolatban hogy számomra igazából élvezhetetlen volt e miatt a könyv egy része. A másik részét azért nem tudtam élvezni mert nem szeretem ha egy történetet utólag hosszabban magyaráznak mint maga a történet…
Egy valamit mindig megfogadok hogy soha többé nem olvasok olyan könyvet ami SK kedvence, vagy kedvenc írója írt. Ira Levin munkásságát végigszenvedtem,de Peter Straub-ot 3 könyv után feladtam. Érdekes hogy az egyik kedvenc íróm kedvencei teljesen test idegenek tőlem. Pedig kimondva kimondatlanul SK tőlük tanult, belőlük merített ihletet, de valahogy a fantáziája és az egyedi stílusa amit ezekből kialakított teljesen mást eredményeznek (számomra élményforrást)
Ebben a könyvben King végigboncolgatja az általa fontosnak vélt könyveket és filmeket. Amelyek a nagy magyar átlag olvasóhoz semmilyen formában se jutottak el. Ráadásul a könyv 1981-ben íródott, az azóta felnőtt generációnak teljesen más jelent a horror (köszönhetően pl a Misternek) és a könyvben említett filmeknek a nagy részét mai szemmel megmosolyogjuk vagy már csak a remake-jét ismerjük, ami valljuk sose olyan jó mint az eredeti…
Érdekes próbálkozás volt, ez is az életmű része, de köszönöm, többet nem kérek :)

>!
Benyák_Zoltán IP
Stephen King: Danse Macabre

Jó volt. Olyan, mintha egy sör mellett mesélne nekem a mester a kedvenc filmjeiről, könyveiről. Könnyedén, nem osztályoz, nem szed rendbe, alig tematizál. Könnyed horror-recenzió. Jobban haladtam vele, mint a Duma key-vel, ami olyan volt, mint egy komótos foghúzás.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Milli

(…), AKI A KÖNYV UTOLSÓ OLDALAIHOZ LAPOZ, HOGY MEGTUDJA MI A VÉGE.
Csinált már ilyen alávaló hitványságot? Igen, Ön! Önhöz beszélek! Ne somfordáljon el és somolyogjon a bajsza alatt! Ismerje be! (…) Ha tett valaha ilyet, kötelességem két egyszerű szót szólni: SZÉGYELLJE MAGÁT! Közönséges dolog a lap sarkának behajtásával megjelölni, hol járunk a könyvben; A VÉGÉRE LAPOZNI ÉS ELOLVASNI A BEFEJEZÉST pedig még közönségesebb. Ha ez a szokása, szokjon le róla… sürgősen!
(lábjegyzetben):
Régi vágyam, hogy egy regényem utolsó harminc oldalát egyszerűen kihagyom, a kiadó pedig csak akkor küldi el az olvasónak ezeket az utolsó lapokat, ha az olvasó kielégítő összegzést nyújtott az addig a pontig történtekről. Ez a megoldás minden bizonnyal keresztezné azoknak a számításait, akik A VÉGÉRE LAPOZNAK, HOGY ELOLVASSÁK A BEFEJEZÉST.

455. oldal [Európa Kiadó]

>!
Blissenobiarella

Ha Ön ebben a pillanatban a nappalijában üldögél, és a könyvet olvasgatva chipset mártogat valami szószba, esetleg sós kekszet és vékonyra szeletelt pepperonit majszol, jobban teszi, ha egy időre félrerakja a kajákat, mert ami most következik, ahhoz képest A nyolcadik utas: a Halál „mellkas-szétrobbantós” jelenete olyan, mintha A muzsika hangjá-ból nézne meg egy rövid részletet.

54. oldal, II. fejezet, 1. (Európa, 2009)

>!
Milli

A NÉVTELEN KISLÁNY REJTÉLYE
1944. július 6-án a Ringling Brothers and Barnum & Bailey cirkusz előadást tartott a connecticuti Hartfordban hétezer néző előtt. Tűz üt ki, 168-an meghaltak, 487-en megsérültek. Az egyik áldozat, egy hat év körüli kislányt nem tudták azonosítani. Mivel senki nem jelentkezett érte, és mivel az arca nem égett meg, fényképet készítettek róla, amelyet minden helyi, aztán minden országos újságban megjelentettek. Teltek a napok, a hetek, majd a hónapok, de se rokon, se játszótárs, az országban senki sem azonosította. A mai napig azonosítatlan.

596-597. oldal [Európa Kiadó]

>!
Milli

A történet egy angol hóhérról szól, aki akasztásonként öt guinea-t keres, de ehhez képest talán túlságosan is élvezi a munkáját. Remekül szórakozik, amikor az akasztottak nyakcsigolyája elroppan, karjuk pedig a testük mellett himbálózik. Amikor terhes felesége rájön, mivel foglalkozik a férje, szó nélkül elhagyja. Húsz évvel később a hóhért egy fiatalember kivégzésére hívják; szokásához híven ezúttal is nagy élvezettel hajtja végre feladatát, teszi mindezt annak ellenére, hogy tudja, a fiú ártatlan…
A kivégzés után véletlenül újra találkozik volt feleségével, aki közli vele, hogy a saját fiát akasztotta föl. A hóhér dühében megfojtja a feleségét, minek következtében ő maga is akasztófára kerül. Ezúttal egy másik hóhér markalja fel a kollégája kivégzéséért járó öt guinea-t.

360. oldal [Európa Kiadó]

1 hozzászólás
>!
Blissenobiarella

A horror azt a helyet próbálja felkutatni, ahol Önök – nézők és olvasók – legősibb állapotukban léteznek. A horror működését nem befolyásolják a civilizált élet kellékei. Egy ilyen mű egyszerűen keresztültáncol a szobákon, amelyeket gondosan válogatott bútorokkal rendeztünk be, amelyek – reményeink szerint – kifejezik a társadalom számára elfogadható és kedélyes személyiségünk lényegét. A horror egy másik hely keresése, egy helyiségé, amely olykor egy Viktória korabeli úriember titkos szobájára emlékeztet, máskor meg a spanyol inkvizíció kínzókamrájára… leggyakrabban és legélethűbben azonban talán mégis egy kőkorszaki és legélethűbben azonban talán mégis egy kőkorszaki ősember végtelenül egyszerű ás brutálisan primitív barlangját juttatják eszünkbe.

25. oldal, I. fejezet, 2. (Európa, 2009)

>!
Blissenobiarella

1816 júniusában egy csapat utazó – Percy Bysshe Shelley, Mary Shelley, Lord Byron és dr. John Polidori – a súlyos esőzések és áradások miatt két teljes hétre kényszerű „fogságba” került. Hogy az időt múlassák, közös felolvasóesteket rendeztek, és egy régi germán kísértettörténet-gyűjteményből, a Fantasmagoriá-ból szemezgettek; az összejövetel egyre hátborzongatóbb fordulatokat vett.
[…]
Az összejövetel résztvevői megállapodtak, hogy mindenki megpróbál kitalálni egy-egy teljesen új kísértettörténetet. Egyedül a Mary Shelley ötletéből született regény állta ki az idő próbáját, pedig éppen neki esett leginkább nehezére, hogy hozzáfogjon a munkához. Eleinte nem volt semmi épkézláb ötlete, és csak jó néhány éjszaka elteltével indította be a képzeletét egy rémálom, amelyben „egy istentelen praktikákban elmerülő, sápadt diák megalkot valamiféle emberre emlékeztető, förtelmes lényt”. […]
Percy Bysshe Shelley egy „The Assassins” ("Az orgyilkosok") című töredékkel állt elő. George Gordon Byron egy érdekes kísértetmesét talált ki, amelynek „The Burial” ("A temetés") címet adta. John Polidori, a jó orvos az, akit mind a mai napig úgy emlegetnek, mint az egyik lehetséges kapocs Bram Stokerhez és a Drakulá-hoz. Polidori később regénnyé bővítette itt született novelláját, és hatalmas sikert aratott. A regény The Vampyre (A vámpír) címet kapta.
Ami azt illeti, Polidori regénye nem igazán jó… és a kelleténél talán jobban emlékeztet „A temetés” című novellára, amelyet Polidori összehasonlíthatatlanul tehetségesebb páciense, Lord Byron vetett papírra. Elképzelhetőnek tartom, hogy plágium történt. Az életrajzokból tudjuk, hogy nem sokkal a Genfi-tónál történteket követően Byron és Polidori összevitatkoztak, és véget ért barátságuk. Talán nem teljesen légből kapott az elképzelés, miszerint a két történet közti hasonlóság volt a szakítás oka. Polidori – aki huszonegy éves korában írta „A vámpír”-t – igen szerencsétlenül végezte. A regény sikere arra buzdította, hogy felhagyjon az orvosi hivatással, és kizárólag az írásból próbáljon megélni. Írónak nem bizonyult igazán tehetségesnek, és elmaradtak a sikerek, az ifjú Polidori viszont kiválóan értett ahhoz, hogyan halmozzon fel – lehetőleg minél hatalmasabb – kártyaadósságot. Amikor úgy érezte, hogy jó hírén kiköszörülhetetlen csorba esett, úgy tett, ahogyan azokban az időkben egy angol úriembertől méltán elvárható volt: főbe lőtte magát.

113.-114. oldal, III, fejezet, 4. (Európa, 2009)

>!
Milli

1960. Egy magányos ohiói fiatalember kilép a moziból, ahol a Psycho-t nézte meg, immár ötödszörre. Hazamegy, és halára szurkálja a nagymamáját. A patológus később több mint negyven késszúrást számol meg.
– Miért tette? – kérdi tőle a rendőrség.
– A hangok – feleli a fiatalember. – A hangok mondták, hogy tegyem meg.

1980 januárja. Egy nő aggódva tanakodik az anyjával három hónapos kisbabájáról, aki egyszerűen nem akarja abbahagyni a sírást. Állandóan sír. Egyetértenek abban, hogy mi lehet a gond: megszállta egy démon, mint azt a kislányt Az ördögűző-ben. Leöntik hát benzinnel a kiságyban bömbölő babát, aztán meggyújtják, hogy kiűzzék belőle a démont. A baba három napig kínlódik a kórház égési osztályán. Aztán meghal.

576-577. oldal [Európa Kiadó]

>!
DaVeman

Az ember nem igazán ismeri a saját gondolatait, amíg nem adja elő őket mások előtt, akik legalább olyan intelligensek, mint ő maga.

>!
Milli

A Kampó kezű története:
Egy csaj meg a fiúja elmennek randizni. A Lover’s Lane-en akarnak leparkolni. Szóval, ahogy arrafelé hajtanak, a rádió egyszer csak megszakítja az adást, és elhangzik egy rövid hír, miszerint a beszámíthatatlan bűnelkövetőket kezelő Sunnydale Elmegyógyintézetből megszökött egy veszélyes sorozatgyilkos. A fickót Kampókéznek hívják, mert a jobb keze helyén egy kampó van, és a fickó előszeretettel lófrált a szerelmesek által sűrűn látogatott, elhagyatott randihelyek környékén, és elkapta a kocsijukban smároló arcokat, és levágta a fejüket. Azért tudta megcsinálni, mert a kampó olyan éles volt, tudod, és amikor végül elkapták a fickót, tizenöt vagy húsz levágott fejet találtak a frigójában. A bemondó a rádióban ezért mindenkit arra kér, hogy legyen résen, ha olyasvalakivel találkozik, akinek a keze helyén kampó van, és kerülje el a sötét, elhagyatott helyeket, ahová a fiatalok azért járnak, hogy… na szóval tudják.
Erre a csaj a kocsiban sipítozni kezd, hogy „Menjünk haza, jó?”, mire a srác – jó nagydarab gyerek, tiszta izom az egész – így szól: „Nem félek ettől a fickótól, és különben is tuti, hogy mérföldekre kóvályog innét.” De a csaj folytatja: „Na, Louie, menjünk haza, nagyon félek, a Sunnydale Elmegyógyintézet nincs ám olyan messze. Elmehetnénk hozzám, csinálok pattogatott kukoricát, és megnézünk valami jó filmet a tévében.”
De a srác csak nem akar a lányra hallgatni, és hamarosan meg is ékeznek a Kilátóhoz, leparkolnak az út végén, és elkezdenek témázgatni. A csaj azonban nem bírja abbahagyni a nyafogást, egyfolytában azt hajtogatja, hogy haza akar menni, mert rajtunk kívül nincsen senki a környéken. A Kampókezű gyilkosról szóló híradás mindenkit megijesztett. A srác viszont nem hagyja magát. „Nyugi, bébi, ne pánikolj, nincs mitől félned, de ha valami gáz lesz, majd megvédelek.” Ehhez hasonló dumákkal próbálja lehiggasztani a csajt.
Szóval egy darabig témázgatnak tovább, mikor a csaj valami zajt hall, száraz gallyak ropogását, vagy valami ilyesmit. Mintha valaki a fák közt járkálna, és megpróbálná becserkészni őket. Erre a csaj teljesen kiborul, hisztizni kezd, bőg, meg minden, ahogyan a lányok ilyenkor szoktak. Aztán nekiáll könyörögni a srácnak, hogy most már aztán tényleg vigye haza. A srác meg egyre csak azt hajtogatja, hogy ő bizony nem hall az égvilágon semmit, ekkor a csaj meglát valakit a visszapillantó tükörben, mintha valaki a kocsi mögött guggolna, és a hátsó ablakon belesve rájuk vigyorogna. A csaj nem bírja tovább, és megfenyegeti a srácot, hogy ha most azonnal nem viszi haza, soha többé nem jön vele kocsikázni, és nem lesz több huncutkodás sem. Végül a srác feladja a dolgot, begyújtja a motort, és padlógázzal kilő, mert a csaj totál felhúzta az agyát. Hazafelé meg kis híján felcsavarja a verdát egy fára, olyan ideges.
Na szóval, a végén hazaérnek, tudod, és a srác kiszáll, megkerüli az autót, hogy kinyissa a csajnak az ajtót, és amikor odaér, csak áll, és hullasápadt lesz, a szeme pedig úgy kiguvad, hogy az ember attól fél, mindjárt kipattan az üregéből, és a srác cipőjére pottyan. A csaj így szól: „Valami baj van, Louie?” Mire a srác egyszer csak összeesik, ott helyben a járdán.
A csaj kiszáll, hogy megnézze, mi a baj, és ahogy becsapja maga mögött a kocsi ajtaját, furcsa csilingelést hall. Megfordul, hogy megnézze, mi adja ki ezt a hangot. És ekkor meglátja, hogy az ajtókilincsen ott lóg a borotva éles kampó.

48-49. oldal [Európa Kiadó]

>!
eMBé

Annyit azért hadd tegyek hozzá, hogy úgy tíz évvel ezelőtt hatalmas baklövést követtem el a Robot Monster-rel kapcsolatban (…). A filmet szombat este adták, én pedig jól felkészültem az alkalomra: csúnyán beszívtam. Nem szívok gyakran, mert ha betépek, mindent rettentően viccesnek találok. Aznap este kis híján sérvet kaptam a röhögéstől. Csorgott a könnyem, és szinte az egész film alatt a földön fetrengtem. Még szerencse, hogy csak hatvanhárom perces.

328. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: A temető könyve
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman: Coraline
Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
Kárpáti György – Schreiber András (szerk.): A horrorfilm
Orosdy Dániel – Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero
Michael Crichton: Jurassic Park
Anne Rice: Lestat, a vámpír
Dennis Lehane: Viharsziget
Ira Levin: Rosemary gyermeke