Coffey ​a halálsoron (A halálsoron 6.) 97 csillagozás

Stephen King: Coffey a halálsoron

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy napon megérkezik a parancs Coffey kivégzésére. Edgecombe blokkparancsnok az utolsó pillanatban kideríti a kettős gyilkossággal kapcsolatos rettenetes igazságot, és az idővel versenyt futva próbálja megmenteni magát és Coffeyt. Mert a halál néha megváltás, tetteink következményeivel együtt élni viszont maga a pokol.

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Európa, Budapest, 1997
136 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630761661 · Fordította: Bihari György

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

John Coffey · Paul Edgecombe


Kedvencelte 10

Most olvassa 1

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

Zanit>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

A sorozatot egyben értékelem, mert számomra csak így van értelme.
A filmet minimum 50 alkalommal láttam, egyik kedvencem, így nagyon kíváncsi voltam a könyvre is. A hangulat teljesen ugyanaz, nem csalódtam benne.
John Coffey, Edgecombe, Brutál a kedvenc karaktereim.
Ami picit zavart, az az ugrálás az időben és itt nem arra gondolok, hogy 1932 és az idősek otthona között, hanem hogy az 1932-es történéseket nem időrendben mondja el az író. Ezért ugyan levonok fél csillagot a maximálisból, de így is nagyon szerethető, tanulságos és elgondolkodtató könyv.

Zsuzsanna_Makai>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Nyilván messze ez volt a legjobb rész.
Eddig Coffey volt meg John Coffey. Ebben a részben már csak John.

chhaya >!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Hát véget ért Coffey története. Az utolsó lapokon felmerül a kérdés, volt-e értelme, mondanivalója ennek a történetnek? Mindenképpen… Hogy az élet nem feltétlen ajándék, a halál nem feltétlen büntetés. Csak nézőpont kérdése.

King egyik legjobb könyve, a belőle készült filmet is csak ajánlani tudom mindenkinek.

jeszan>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Juj, de jó volt ez a könyvsorozat. Különösen tetszik, hogy 6 db vékony női táskába is passzoló formában adták ki. Sajnáltam Coffey-t. Nagyon. Egy ekkora tehetséget elpazarolni. De hát a kor amiben az egész sztori játszódik, nem értette volna meg. Azért örülök, hogy minden gonosz lelkületű tetű megbűnhődött. És a végén a kortalan Edgecombe parancsnok és a ráncos egér különös barátsága igazán megható.

Balázs_Erőss>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Az egész sorozat méltó befejezést kapott! King szemtelenül játszott egyszerre az igazságérzetemmel és a tehetetlenséggel.
Talán a legjobb, ha nem A legjobb King-könyv a Halálsoron, tökéletes első könyv lehet bárkinek!

Evione>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Így együtt értékelve a hat részt, az elmondhatom, hogy King legjobb könyve A halálsoron. Ha valakit az tart vissza, az olvasásától, hogy King horror író, az nyugodtan szerezze be és kezdje el olvasni, mert ez abszolút nem horror könyv.
Azt is elmondhatom, hogy ez volt az egyik legszomorúbb történet, amit valaha is olvastam.

„- A szeretetükkel ölte meg őket – folytatta John. – Azzal, hogy szerették egymást. Már érti, hogy történt?
Bólintottam, mert képtelen voltam megszólalni.
Elmosolyodott. Szeméből ismét peregtek a könnyek, de mosolygott. – Így megy minden áldott nap – mondta –, az egész világba. – Azután lefeküdt, és a fal felé fordította az arcát.” Már itt majd megszakadt a szívem, és hol volt akkor még a vége…

Sansa I>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

John Coffey személyisége, és maga a szituáció hátborzongató mivolta avatja számomra ezt a könyvet kedvenccé.
A film is az. (szerintem a legjobb filmadaptáció)
A könyv még inkább.

8 hozzászólás
raka0328>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Összességében ez egy nagyon szép és fájdalmas történet. Mindenki megkapja, amit megérdemel, de közben mégsem. spoiler spoiler
Vártam valami más véget, annak ellenére, hogy tudtam nem lesz, vártam, hogy egy kevésbé keserédes befejezést kapjunk.
Amúgy ezen a borítón az az egérnek látszó izé elég furán nézni ki.

2 hozzászólás
DCinti>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Próbálom visszaidézni eddigi olvasmányaimat Kingtől. Talán John Coffey a legmelegszívűbb karaktere, akit valaha is megteremtett. A nagy, kopasz, kedves melák valamiért úgy a szívemhez nőtt, akár csak Paul Edgecomb-nak.
Ahogy befejeztem a könyvet, hümmögve jegyeztem meg magamban: nincs igazság a világon… Tudom, hogy ez csak egy történet, de annyira jól sikeredett, hogy már-már túlságosan is beleéltem magam, s kedvem lett volna mindent megtenni, hogy megmentsek valakit, akit nem lehet.

Egyébként érdekes volt ez a kísérlet a több részre tagoltsággal . Nem tudom más művét olvasnám e ily módon, de az biztos, hogy ennek a történetnek ez a pikantériája. Jól esett így olvasni.

3 hozzászólás
MisssBee>!
Stephen King: Coffey a halálsoron

Nincs több kétség, ez az egyik kedvenc King-regényem :)

Túl sok értékelés már nem maradt bennem; a legtöbb gondolatot leírtam az előző kötetekhez. Ez az utolsó rész egyszerűen csak szívfacsaró. Egy tökéletesen tökéletlen lezárás.

Ami még plusz volt számomra, az a két jelenet a legvégén, ami a filmben nem volt benne. Mindig jó érzés, amikor a könyv ad többet az embernek.

És igen, amennyire elvetemült vagyok, egy ilyen utószó után egyszer a kezembe fogom venni az összefésült egybekötetet is :)


Népszerű idézetek

Purpur>!

Néha jobb, ha az ember erőszakot tesz magán, nem számít, hogy a teste és a lelke mennyire tiltakozik. Néha ez az egyetlen járható út.

Purpur>!

Az ember keze olyan, mint egy félig megszelídített állat; többnyire jól viselkedik, de néha kitör, és belemar az első dologba, ami a szeme elé kerül.

Róka>!

Az idő megteszi a magáét, akár akarod, akár nem. Mindent magával visz, és a végén nem marad más, csak a sötétség. Néha találkozunk másokkal ebben a sötétségben, és néha megint elveszítjük őket.

105. oldal

Purpur>!

…néha egyáltalán nincs különbség az üdvözülés és a kárhozat között.

Wolven>!

Ha így van, akkor Isten engedi, hogy így legyen, és mikor mi azt mondjuk: „nem értem”, akkor Isten azt válaszolja: „nem érdekel”.

505. oldal, 13. fejezet

Sansa I>!

A neveket lemosták, az embereket, akik odaírták őket, úgy is lehet mondani, szintén lemosták, de azt hiszem, semmit nem moshatsz le tökéletesen a világ sötét üvegéről, és most ismét láttam őket, a nevek egymásba érő gubancos dzsungelét, és ahogy rájuk néztem, mintha a holtakat hallottam volna, amint beszélnek, énekelnek, kegyelemért könyörögnek.

79. oldal

RGabriella>!

Olyan szép volt az én Janice-em, még mindig álmodok róla. Akármilyen öreg és elnyűtt vagyok is, azt álmodom, hogy bejön a szobámba ezen a magányos, elfelejtett helyen, ahol vizelettől és állott káposztafőzeléktől szaglik minden folyosó, álmodom, hogy bejön fiatalon, gyönyörűen, a kék szemével […]

72. oldal, 6. fejezet - Coffey a halálsoron (Európa, 1997)

RGabriella>!

Mindnyájan meghalunk, tudom, hogy nincs kivétel, de néha, ó, Istenem, olyan hosszú a halálsor.

132. oldal, 13. fejezet - Coffey a halálsoron (Európa, 1977)

Kapcsolódó szócikkek: halálsor
MisssBee>!

Ezt nem terveltem ki előre, és nem szántszándékkal írtam bele; én, mint a legkellemesebb kitalációkban, csak ballagtam előre, amíg oda nem értem.

Utószó

Csiga4>!

Nincs semmi bajom a televízióval, de nem szeretem, ahogy elfordítja az embereket a világtól, hogy semmi mást ne nézzenek, mint annak üveges mását.


A sorozat következő kötete

A halálsoron sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Thomas Harris: A bárányok hallgatnak
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
Dennis Lehane: Viharsziget
Jack Ketchum: A szomszéd lány
Richard Chizmar: A rémkirály nyomában
Santa Montefiore – Michael Connelly – Karen Harter – Tom Rob Smith: A francia kertész / Kilátó / A szeretet ára / A 44. gyermek
Dean R. Koontz: A rossz hely
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Dean R. Koontz: A visszatérő
Ania Ahlborn: Vértestvérek