Coffey ​a halálsoron (A halálsoron 6.) 98% 97 csillagozás

A sorozatot egyben értékelem, mert számomra csak így van értelme.
A filmet minimum 50 alkalommal láttam, egyik kedvencem, így nagyon kíváncsi voltam a könyvre is. A hangulat teljesen ugyanaz, nem csalódtam benne.
John Coffey, Edgecombe, Brutál a kedvenc karaktereim.
Ami picit zavart, az az ugrálás az időben és itt nem arra gondolok, hogy 1932 és az idősek otthona között, hanem hogy az 1932-es történéseket nem időrendben mondja el az író. Ezért ugyan levonok fél csillagot a maximálisból, de így is nagyon szerethető, tanulságos és elgondolkodtató könyv.

Nyilván messze ez volt a legjobb rész.
Eddig Coffey volt meg John Coffey. Ebben a részben már csak John.

Hát véget ért Coffey története. Az utolsó lapokon felmerül a kérdés, volt-e értelme, mondanivalója ennek a történetnek? Mindenképpen… Hogy az élet nem feltétlen ajándék, a halál nem feltétlen büntetés. Csak nézőpont kérdése.

King egyik legjobb könyve, a belőle készült filmet is csak ajánlani tudom mindenkinek.

Juj, de jó volt ez a könyvsorozat. Különösen tetszik, hogy 6 db vékony női táskába is passzoló formában adták ki. Sajnáltam Coffey-t. Nagyon. Egy ekkora tehetséget elpazarolni. De hát a kor amiben az egész sztori játszódik, nem értette volna meg. Azért örülök, hogy minden gonosz lelkületű tetű megbűnhődött. És a végén a kortalan Edgecombe parancsnok és a ráncos egér különös barátsága igazán megható.

Az egész sorozat méltó befejezést kapott! King szemtelenül játszott egyszerre az igazságérzetemmel és a tehetetlenséggel.
Talán a legjobb, ha nem A legjobb King-könyv a Halálsoron, tökéletes első könyv lehet bárkinek!

Így együtt értékelve a hat részt, az elmondhatom, hogy King legjobb könyve A halálsoron. Ha valakit az tart vissza, az olvasásától, hogy King horror író, az nyugodtan szerezze be és kezdje el olvasni, mert ez abszolút nem horror könyv.
Azt is elmondhatom, hogy ez volt az egyik legszomorúbb történet, amit valaha is olvastam.

„- A szeretetükkel ölte meg őket – folytatta John. – Azzal, hogy szerették egymást. Már érti, hogy történt?
Bólintottam, mert képtelen voltam megszólalni.
Elmosolyodott. Szeméből ismét peregtek a könnyek, de mosolygott. – Így megy minden áldott nap – mondta –, az egész világba. – Azután lefeküdt, és a fal felé fordította az arcát.” Már itt majd megszakadt a szívem, és hol volt akkor még a vége…

John Coffey személyisége, és maga a szituáció hátborzongató mivolta avatja számomra ezt a könyvet kedvenccé.
A film is az. (szerintem a legjobb filmadaptáció)
A könyv még inkább.

Összességében ez egy nagyon szép és fájdalmas történet. Mindenki megkapja, amit megérdemel, de közben mégsem. spoiler spoiler
Vártam valami más véget, annak ellenére, hogy tudtam nem lesz, vártam, hogy egy kevésbé keserédes befejezést kapjunk.
Amúgy ezen a borítón az az egérnek látszó izé elég furán nézni ki.

Próbálom visszaidézni eddigi olvasmányaimat Kingtől. Talán John Coffey a legmelegszívűbb karaktere, akit valaha is megteremtett. A nagy, kopasz, kedves melák valamiért úgy a szívemhez nőtt, akár csak Paul Edgecomb-nak.
Ahogy befejeztem a könyvet, hümmögve jegyeztem meg magamban: nincs igazság a világon… Tudom, hogy ez csak egy történet, de annyira jól sikeredett, hogy már-már túlságosan is beleéltem magam, s kedvem lett volna mindent megtenni, hogy megmentsek valakit, akit nem lehet.

Egyébként érdekes volt ez a kísérlet a több részre tagoltsággal . Nem tudom más művét olvasnám e ily módon, de az biztos, hogy ennek a történetnek ez a pikantériája. Jól esett így olvasni.

Nincs több kétség, ez az egyik kedvenc King-regényem :)

Túl sok értékelés már nem maradt bennem; a legtöbb gondolatot leírtam az előző kötetekhez. Ez az utolsó rész egyszerűen csak szívfacsaró. Egy tökéletesen tökéletlen lezárás.

Ami még plusz volt számomra, az a két jelenet a legvégén, ami a filmben nem volt benne. Mindig jó érzés, amikor a könyv ad többet az embernek.

És igen, amennyire elvetemült vagyok, egy ilyen utószó után egyszer a kezembe fogom venni az összefésült egybekötetet is :)