Carrie 1096 csillagozás

Stephen King: Carrie Stephen King: Carrie Stephen King: Carrie Stephen King: Carrie Stephen King: Carrie

A ​chamberlaini gimnáziumban közeleg az érettségi. A tizenhat éves, esetlen Carrie White-ot nemcsak bigottan vallásos anyja terrorizálja, hanem diáktársai – főként a lányok – gúnyolódásának is állandó céltáblája. Egy különösen megalázó esemény után a főkolomposokat megbüntetik, Carrie-ben pedig nőttön-nő az indulat, elégtételt akar venni az őt ért sérelmekért. Egyre inkább tudatosul benne, hogy félelmetes telekinetikus képessége micsoda hatalom…
Stephen King sorrendben negyedik regénye ez, mégis elsőként jelent meg, és zajos sikert aratott: egy év alatt több mint egymillió példányt adtak el belőle. Írója akkoriban még középiskolai tanárként dolgozott, alig jött ki a fizetéséből, és ehhez a történethez nem fűzött komolyabb reményeket – kezdetben novellának szánta, de nem volt vele elégedett. Végül ki is dobta, az anekdota szerint felesége bányászta elő a szemetesből, és ő győzte meg a pályakezdő írót, hogy érdemes kidolgoznia az ötletet. Egy visszaemlékezésben afféle fordított… (tovább)

A boszorkánylány címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1974

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2013
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630796699 · Fordította: Hamvai Kornél
>!
Európa, Budapest, 2007
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630783460 · Fordította: Hamvai Kornél
>!
Európa, Budapest, 2007
284 oldal · ISBN: 9789630783453 · Fordította: Hamvai Kornél

3 további kiadás


Enciklopédia 26

Szereplők népszerűség szerint

Carrie White · Tommy Ross · Billy Nolan · Christine Hargensen · George Dawson · Margaret White (Momma) · Norma Watson · Susan Snell

Helyszínek népszerűség szerint

Chamberlain, Maine, USA · gimnázium


Kedvencelte 152

Most olvassa 49

Várólistára tette 253

Kívánságlistára tette 280

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Nikolett0907 P
Stephen King: Carrie

Oh te jó ég!

Első könyvem az írótól. Még pár éve egy barátnőm kezdet mesélni róla és a történeteiről. Most pedig, hogy a csapból is az ő könyveinek filmváltozatai folynak, úgy döntöttem adok neki esélyt.

Kétkedve álltam neki, ugyanis ez a nagy rajongás engem inkább taszított.
De…és itt ez a szó adja a lényeget. DE igazatok volt!

Brutális történetet sikerült olvasnom. Te jó ég, mennyire mérges voltam arra sok idiótára (már elnézést). Bosszút akartam, szenvedtem, megaláztak és éreztem mennyire reszketek, de azt is, hogy sokkal több vagyok, mint hiszik. Anya nem ért meg, sokszor kegyetlen, nem szólok, de tudom már nem sokáig bírom. És a végén …igen a végén boldog voltam, pedig morbid érzés hisz borzalmas úgy ahogy van a történet.
Carrie bámulatos egy szereplő, a lelke minden rezdülése, valós érzések kavalkádját indította el bennem.

Igen, azt hiszem nagyon csendben fogok maradni és szép sorban megveszem az úriember műveit. Mert imádtam és hatalmas kedvenc, olvassátok! :)

4 hozzászólás
>!
Disznóparéj_HVP IP
Stephen King: Carrie

Egyre több közös vonást fedezek fel magamban és Stephen Kingben.
– Mindketten szeretjük a fantasyt.
– Egyikünk sem egy világszép férfi, de lehengerlő sármunkkal, intellektusunkkal és tehetségünkkel bőven kipótoljuk. (Hú, de jól megépítették ezt a mennyezetet itt nálunk!)
– Mindketten jól írunk. (Budapest, napsütés, és a plafon még mindig tart.)
– Mindkettőnk elsőként megjelent könyve egy bizonyos zsánerbe tartozik.
És, hogy melyik is ez a zsáner? Nos, nézzük meg a Carrie legprominensebb elemeit, és állapítsuk meg abból!

– 16 éves, nőnemű főszereplő, spoiler
– mindenki fúrja és szekálja őt
– szerelmi háromszög(ek)
– iskolai bál
– jól olvasható, sodró szöveg, a leírások tekintélyes része arról szól, hogy melyik lány mit visel és mit gondol a másik öltözködéséről
– misztikum
– szerelem
– tragédia

Igen. Stephen King első megjelent regénye is ízig-vérig (főleg vérig) YA.
Méghozzá a legjobb fajtából: őszinte lelki dráma, igazi konfliktussal, igazi őrülettel (mami…) és érthető, életszerű szereplőkkel.
Ja, igen, 1974-ből. Szóval mondhatni, hogy King mester láthatott valamit előre, amikor fogta magát, és több, mint 44 évvel ezelőtt írt egy olyan regényt, amivel most is tarolna a 13-25 éves lányok körében.
Nem tudom, milyen lehetett a könyv fogadtatása a megjelenésekor, durvának, túl erősnek érezték-e – az azóta eltelt évek ebben az egyben éreztetik hatásukat: most már ez a regény gond nélkül landolhat akármelyik young adult olvasó polcán és kezében, annak idején lehet, hogy nem adták volna egy kamaszkorú olvasó kezébe.
Ami kár, szerintem. Ez egy fontos könyv: szól a szülő felelősségéről (például csak képzeljük el, miféle csodalény válhatott volna Carrie-ből egy akár csak pár fokkal is normálisabb családban), a közösség szerepéről abban, hogy micsoda ember lesz vagy nem lesz belőled, sőt, a segítségnyújtás értelmes vagy értelmetlen voltáról, az önpusztításról és tombolásról, vallásról… és hát Carrie-ről. Mert valljuk be, mindnyájan ismerünk egy-egy Carrie-t, akik esetében csak imádkozni tudunk, hogy még azelőtt véget érjen a középsuli neki, mielőtt végleg összetörik.
Ami a legérdekesebb élmény volt nekem az olvasás közben, az az, hogy folyamatosan a Légy jó mindhalálig jutott az eszembe. Legalábbis az a regény szeretne valami hasonlót mondani az örökké gúnyolt, kiközösített embereknek. Csak amíg a Légy jó mindhalálig nyomasztó, kellemetlen és korszerűtlen, ráadásul még csak nem is ifjúsági könyvnek íródott, addig a Carrie egy könnyen befogadható, de szerintem még mélyebb és többrétegű, meglehetősen hasonló mondanivalóval. Legyek jó? Minek? Ezeknek? Ezek nem érdemlik, hogy jó legyek. Ezek tüzet érdemelnek, hogy a helyükön kinőhessen valami jó majd nagy sokára…

Mind ismerjük ezt az érzést. Mind átmegyünk rajta. A Carrie arról szól, hogy mi történik, amikor ez az érzés hatalommal párosul. Igazi hatalommal, nem csak néhány puskával, pedig már azokkal is brutális pusztítást lehet rendezni (ld. még pl. Columbine). És akkor a könyv megkérdezi: miért, te mit tettél volna? Nyelsz még? Vagy van olyan pont, ahol azt mondod, most vagy visszaütsz vagy megőrülsz?

És akkor a tesitanár nyavalygása: bárcsak kinyúltam volna afelé a lány felé.
De tudod mit? Ő kinyúlt. És elég volt? Nem. Aki igazán meg tudja ezeket a tragédiákat fogni, az a család. Az iskola az állandó teljesítménykényszer, a folyamatosan figyelő vetélytársak, a soha-be-nem-teljesülő-első-szerelmek és rengeteg frusztráció, feszültség forrásaként manapság mondhatni, szinte világszinten képtelen mit kezdeni a gyerek érzéseivel. Aki túl jó valamiben, nem tud haladni, mert a többiekhez kell igazodnia, aki túl rossz, képtelen felzárkózni – és ez még csak a tanulás. A lelki-szellemi egészségről ne is beszéljünk…

Carrie White-okat gyártunk, intézményesen, már évtizedek óta, és nem sok jele van annak, hogy ezzel felhagyni akarnánk.

Erről is szól ez a könyv: nem mindenki megmenthető azzal, ha kinyúlsz feléje. El is kell érni. Akkor nem lesz belőle sem öngyilkos Lisbon-lány, sem… Carrie White.

(Adalék: „A boszorkánylány címmel is megjelent.” A magyar címadási hagyomány megérdemel egy perc lassú, ütemes tapsot, ismét.)

8 hozzászólás
>!
Lillsz P
Stephen King: Carrie

Sokáig tartott az olvasása ennek a könyvnek, mivel rengetegszer kellett megállnom, részben a gyomrom, részben a kedvem miatt. Se kedvem, se gyomrom nem volt ehhez a könyvhöz. Kezdem érteni, mi is a thriller és a horror közti különbség. Míg a thriller lebilincsel, megborzongat és teljesen magával ragad, már amelyik jön a horror ami ennél sokkal durvább. Megkeveri gyomrod és folyamatosan undorodsz bizonyos karakterektől, eseményektől. Ez történt velem is.
Carrie anyját gyűlöltem. Szó szerint. Milyen anya az ilyen? Legszívesebben megöltem volna az elején. Nem csoda, hogy ilyen lett a lánya… Billy-Chris párosról ne is beszéljünk. Azokat is utáltam. Sue szimpatikus volt, vele egyszerű volt azonosulni. A helyében én is hasonló képpen cselekedtem volna. És akkor beszéljünk Carrie-ről. Sajnáltam, rettentően. Több percig nem írtam tovább az értékelést, igazából nem tudtam folytatni… Sajnáltam mert egyszerűn mást nem tudtam tenni. Miért bántunk egy olyan embert aki kicsit más mint mi? Mindenkit lehetne piszkálni valamiért. Nem belerúgni, hanem segíteni kell az ilyen embereknek! Honnan tudjuk milyen a másik, ha meg sem ismertük és már ítélkezünk felette?
Elgondolkodtatott a könyv és felnyitotta a szemem milyenek is az emberek. Kegyetlenek. 5/4,5

>!
Irasalgor
Stephen King: Carrie

A Carrie nem horror. A Carrie egy tökéletes realista regény, amely bemutatja, hogy vannak helyzetek, ahol a társadalmi és lélektani konvenciók okozta nyomásból már nincs kiút, hiába próbálunk helyesen cselekedni, vannak esetek ahol a tragédia elkerülhetetlen, ahonnan csak katasztrófa útján tisztulhatunk meg. A Carriet nyugodtan nevezhetnénk egy modern korban megírt Édes Annának, amely ugyanúgy bemutatja mi vezetett a kitöréshez, mind társadalmilag, mind pedig lélektanilag, mint Kosztolányi klasszikusa. King ráadásul úgy építette fel a regényt, hogy az folyamatos feszültséget tudjon generálni az olvasóban, és még cselekményesen is érzékeltesse a mondanivalóját. Ehhez ugyan felhasználta a fantasztikumot, de csak, mint eszközt, hogy maximálisan utat találjon a szívünkhöz, mert úgy tűnik, a való élet történéseivel már képtelenek vagyunk elgondolkodni azon, hogy miért is bántjuk a gyengébbet, és miért fogadjuk el ezt teljesen természetesként, ameddig a tragédia meg nem történik?

Értékelés: 9/10
(Később blogban)

>!
Naiva P
Stephen King: Carrie

Milyen jól tette anno King felesége, hogy kikukázta ezt a novellát (mert annak indult) és rávette férjét, hogy folytassa. Végül így lett a Carrie c. regény az első sikere. (Nem az első írása!)
King olyan saját élményekből merített ihletet, miközben megírta ezt a könyvet, mint a vallási megszállottsággal és bigottsággal való szembenállás, vagy a bármely iskolai közösségben előforduló fekete bárányok kiközösítése, vagy éppen szívatása.
Szerintem a történetbe tett naplórészletek és újságcikkek csak hihetőbbé tették a történetet. Akkor is, ha fikcióról van szó.
Itt még nem volt érezhető a Kingre jellemző kiforrottság, de az írásmód olvasmányos, a könyv pedig lebilincselő volt, viszont olvastam már sokkal jobba(ka)t is Kingtől.
Sajnos még egyik filmadaptációját sem láttam a könyvnek. Lenne mit bepótolnom.

2 hozzászólás
>!
Lunemorte MP
Stephen King: Carrie

Na nem gondoltam volna,hogy megtaláljam kedvenc íróm első művében máris a másik lehetséges énemet…

Carrie…Én már csak valóban megértelek. Ha léteznél,legjobb barátnőm is lehetnél. Sokáig azon morfondíroztam,nem-e a régi naplómat olvasom regény helyett…Aztán kiderült persze,hogy nem…Akár én is lehetnék ez a lány. Talán Stephen King is teremthetett volna…

Miért ilyen kegyetlenek az emberek? A fiatalság NEM mentség!!! Akkor igenis nevelje meg a szülő a gyerekét,mint sem hogy elkényeztetett,szívtelen kis nyomoronccá váljék. De a másik véglet sem jó…Amikor a szülő bántja a gyermekét,érezteti vele,hogy mennyire gyűlöli és legszívesebben megölné. Saját hibáit rávetíti a vérére,akit utál…
Ez a „meneküljünk a kereszténységbe és bolonduljunk meg " elv King későbbi könyveiben is megjelenik. Ez még nem annyira kidolgozott,de a többi már teljes mértékben az. :)
Ami nem tetszett az az,hogy az Írásról-t hamarabb olvastam és ebben King bácsi lelövi a saját poénját. A lényeget…
A legnagyobb pozitívum még az,hogy folytatást sejtet az író. :) Vajon van valamilyen folytatás? (Lehetséges,hogy nincs…De jó ezen elgondolkozni.)

5 csillagot megérdemli az alapötletért,bár néhol hagy némi kívánni valót maga után.

11 hozzászólás
>!
Kikiriki
Stephen King: Carrie

„Mi van akkor, ha vannak még hozzá hasonlók? Mi lesz akkor a világgal?”
Kavarognak a gondolatok a fejemben, és két ellentétes oldal próbál győzni bennem:
1) Egyesek teljesen megérdemelték azt, amit kaptak. És mivel ez egy horror, elfogadható az öldöklés. Carrie teljesen jól cselekedett.
2) Bánt, hogy szinte egy egész város pusztul el. Mert rengeteg embernek semmi köze sem volt ehhez. De legalább akkor ő is meghalt. Különben nem tartottam volna igazságosnak.
Szóval nem tudok dönteni, egyszerre mindkettőt érzem.
Ez volt az első könyvem az írótól, de nem az utolsó! Teljesen rendben volt. Tetszett a felépítése, de azért nem vezetném be minden könyvnél. Ennél viszont helytállt és különleges volt.

>!
eme P
Stephen King: Carrie

Nem vagyok nagy horrorolvasó, így nem sok fogalmam van a műfajról, de erről a regényről nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nem tartozik a kategóriába. Ha meg igen, akkor az eddigi olvasmányaim elég nagy hányadát is el kellene látni ezzel a címkével.
Maga a regény egy sok szempontból sablonos, mondanám tipikusan amerikai, de inkább tipikus amerikai díszletek között játszódó tipikusan emberi szituáció és az ebből fakadó következmények megragadása. A telekinetikus száltól eltekintve, bármennyire ijesztően hangzik, szinte hétköznapi helyzetről van szó. Egy bizonyos közösség normáitól való eltérésről és ennek katasztrofális következményeiről: kirekesztésről, megalázásról, kegyetlenségről, az ember tűrőképességének határairól, elfojtott érzelmekről és ezek erőszakba fúló kirobbanásáról. És még azt sem mondhatjuk, hogy King nagyon eltúlozta a katasztrófa nagyságát, elég ha a ma már szinte heti rendszerességgel jelentkező ámokfutásokra, vallási tébolyba zsongított emberek sokaságára, különböző traumák okozta lelki sérülésekre és az ebből származó, emberi ésszel sokszor felfoghatatlan tettekre gondolunk. Na ez az igazi horror, ami Kingtől függetlenül hatással tud lenni rám. Magát a könyvet nem tartom remekműnek, és nem csak azért, mert King a tőlem távol álló természetfölötti beemelésével próbálja minél látványosabbá és fogyaszthatóbbá tenni Carrie történetét. Ezt némiképp ellensúlyozza a realisztikusság látszatára való törekvés, a dokumentarista próza technikájának utánzása. Az elbeszélés így nem a meglepetésre, a cselekmény fordulatosságára, a csattanóra épít, hiszen számos előre utaló jel és konkrét utalás, de idősíkváltás is van a regényben, amely világossá teszi a következményeket. King arra kíváncsi, hogyan jutunk el a katasztrófáig. Nos itt bizony vannak hiányosságok, úgy karakterábrázolásban, mint cselekményvezetésben, a már említett sablonosságról nem is beszélve. Nem ártott volna egy kis kidolgozottság, árnyalás. Túl kevés volt ez egy ennyire komoly témához.

>!
AniTiger MP
Stephen King: Carrie

Olvasmányos volt, gyorsan haladtam a könyvvel, de be kell vallanom, hogy nem egy pörgős regény. Szerintem nagyon „első könyv” jellege van, noha ez nem az író első könyve, hanem az első megjelent könyve! (Érdekesség: a 4. regénye.)

Nem szórakoztatott, nem is élveztem a regény olvasását, de azt se merem kijelenteni, hogy a horrorisztikus részei hatottak volna rám. Olyan… semmilyen volt. So-so könyv, de mivel régóta érdekelt, örülök, hogy elolvastam.

spoiler

Sokkal bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/07/stephen-k…

>!
Európa, Budapest, 1995
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630757613 · Fordította: Hamvai Kornél
>!
Ibanez MP
Stephen King: Carrie

„A rút kiskacsát nem emelik gyengéden magukhoz a társak, hogy azután beállítsák a sorba; ellenkezőleg, gyorsan és könyörtelenül elűzik maguk közül.”

Egy nagyon pörgős, újabb regényeihez képest rövid, de mégis komoly problémákat feszegető regény, amire én is több csillagot adnék, ha lehetne. Sőt, elolvasatnám minden tizenévessel (habár a misztikus rész miatt lehet, a reális mondanivalója háttérbe szorulna, szóval mellé odacsapnám a Tizenkilenc percet is :-D). A történetet bár még nem olvastam, tudtam, miről szól (na jó, a fülszöveg is elég rendesen megosztja a nagyját), valamint láttam egy részt az újabb kiadású filmből is (a végső jelenet egy részét). Úgyhogy ideje volt, hogy teljes „szépségében” elolvassam a könyvet is.

„Mint az áldozati bárány, az örökös céltábla és örökös ünneprontó – és az is volt.”

A rút kiskacsa, vagyis Carrie az első oldalaktól kezdve a szívünkhöz nő. Önbizalomhiánya (hogy is lehetne?), tudatlansága (köszi, Mami), kirekesztettségében való depressziója, ami a külsejére is előnytelenül hat meghatározza további sorsát, hogy az csak egyre rosszabb legyen, s még inkább céltáblájává váljék a korabeli lány társainak (melyek egy része persze az iskola népszerű csinibabája, akiknek „mindent lehet"). A zuhanyzós jelenet csupán egy szemlélődő-résztvevőben, Susan-ban kelt későbbi szégyenérzetet és a jóra való törekvést, a többiek inkább megsértődnek a nagyon is jogosan szabott fegyelemsértés miatti büntetés miatt – s ez magával rántja a még nagyobb "bosszúra” való törekvést Carrie ellen…

„A lányok nagyon gonoszak tudnak lenni, ti ezt nem értitek.”

Ráadásul a főkolompos, Chris révén egy másik szálon abba is betekinthetünk, hány ilyen lány van, akiről a szülőknek világosan fogalmuk sincs, hogy miket művelnek, s szülői szerepükben tetszelegve bőszen védelmezik – akár pénzük, befolyásuk folytán – a csemetét, s ezáltal csak erősítik a tudatot, hogy ő aztán tényleg megtehet bármit, még a tanárokkal szemben is, hiszen mindig ott van apuci, aki kihúzza a bajból… Nagyon örültem a jelenetnek, ahol az ügyvéd apa mégsem győzött a párharcban, jó kis pofon volt neki az eset…

„Gyűlölnek, és sose hagyják abba. Sose unják meg.”

Ez viszont csak olaj a tűzre, hiszen ettől kezdve Chris és „bandája” mindent elkövet, hogy egy nagy csattanóval végképp megalázza Carrie-t… Pedig neki amúgy is kijut bőven mindenből. A későbbi dokumentumbejegyzések, bírósági jegyzőkönyvek alapján is szépen felépül a családi háttér: a vallási fanatikus anya, akitől szerintem minden olvasót kiráz a hideg és összeteszi a két kezét, hogy normális családban nőtt fel… Felbukkannak a Carrie életében megtörtént bizarr esetek, amelyek arra utalnak, ebben a lányban bizony ott az erő, s csak kérdés, mikor robban ki és kezd el pusztítani…

„Mrs. White az ötödik hónaptól kezdve abban a hiszemben élt, hogy "női szerveiben” rákos burjánzás indult meg, és hamarosan megtér férjéhez a mennyországba…"

A közelgő évzáró bál adja az ötletet Susan-nek, hogy korábbi szerepét a zuhanyzóban valami jóra váltsa… Őszintén segíteni akarna Carrie-nek, de sajnos nem gondol bele a lehetséges következményekbe. A könyvben egyébként a párjának, az ugyancsak jó szívvel, önzetlenül segítő Tommyt sajnáltam a legjobban… A felajánlás révén megvan a megfelelő adu Chrisnek, hogy a legtökéletesebb pillanatban, a bálon tehesse tönkre teljesen Carrie-t…

„Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá. Jó páran sajnálják Carrie White-ot – legtöbbjük lány, amin csak röhögni lehet –, de fogadok, hogy egyik se gondol bele, milyen Carrie White-nak lenni a nap minden percében.”

A bál előtt már Carrie is ráébred teljes hatalmára és erejére, s apróbb próbák után az anyja ellen veti be, amit az olvasó már kárörvendve várt… Sőt, még meglehetősen „kedves” is az anyjával, szerintem a többség jóval korábban végzett volna a nővel, vagy valahogy leállította volna… „Csak a saját életemet akarom élni. A tiédet… nem szeretem.”

S aztán…

„Maga az ördög jött el Chamberlainbe…”

Ha az ördög, akkor viszont azért, hogy tényleg elvigye azokat akik bűnösök és meg is érdemlik teljes mértékben. Az említett Tommyn kívül az iskolatársak egyikét se sajnáltam, sőt, még a városka lakóinak zömét se, hiszen az ő hathatós „segítsgükkel” lettek a gyerekeikből azok, amik… Ugyanúgy kiközösítették Carrie-t (és az anyját, ami már érthetőbb), mint a gyerekek… Ráadásul látva, hogy milyen az anyja, senki se tett egy árva lépést se, hogy esetleg Carrie jobb helyzetbe kerüljön (még a szomszéd se, aki pedig már a hároméves Carrie-n láthatta, milyen körülmények között nő fel majd…)… Egyszerűbb befogni a fület, behunyni a szemet és zenét hallgatni és napozni…

Így nem is kérdéses, hogy a megalázás – bár célt ér – Carrie-ben végképp irányt mutat és pusztítást hoz maga körül. Nemcsak az iskolában, de a városban is, feltéve a koronát az anyjával:

"…legyen meg a Te akaratod…
Az én akaratom, Mami."

Igazából sajnáltam, hogy spoiler. Viszont a Susan-nal való végső jelenet ismét baromi jóra sikerült, minden szempontból. Izgalmas, bravúrosan megírt, ráadásul nagyon reális (a misztikumot félretéve) könyv, a King-gel ismerkedőknek bátran ajánlom első könyvként! Nagyon aktuális!

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Dün SP

– Egyáltalán, alig akad valaki, akit foglalkoztat, hogy amit tesz, fájdalmas másoknak! Az emberek nem lesznek jobbak, legfeljebb okosabbak. Ha pedig okosabbak, ugyanúgy kihúzkodják a légy szárnyát, csak ravaszabb indokot találnak hozzá.

96. oldal (Európa, 1995)

>!
Lunemorte MP

A rút kiskacsát nem emelik gyengéden magukhoz a társak, hogy azután beállítsák a sorba; ellenkezőleg, gyorsan és könyörtelenül elűzik maguk közül.

Kapcsolódó szócikkek: bullying
>!
Irasalgor

Csakhogy a sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, hogy mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igazi szerelem.

153. oldal

>!
Lunemorte MP

Egész ember szeretnék lenni, mielőtt túl késő…

>!
Virág_Blogger P

Rock 'n rollt hallgatott a rádióban. Megkísértette őt az Antikrisztus.

67. oldal

>!
Lunemorte MP

Emeld fel tudatalattid szőnyegét, és söpörj alá mindent. Agyő.

>!
Izsák

Jézus a falról néz le rám
De arca hideg, mint a kő;
Mért érzem olyan
Egyedül magam,
Ha szeret, ahogyan mondja ő?

84. oldal

>!
Lunemorte MP

Veszélyes és beláthatatlan dolgot csinált: kitört a maszkból, és felfedte az arcát.

48. oldal

>!
Lillsz P

A gyerekek nem tudják, mit csinálnak. Még azt sem fogják fel, hogy megbánthatnak vele másokat.

96. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Dean R. Koontz: Az ősellenség
Libba Bray: The Diviners – A Látók
Bram Stoker: Drakula
Bram Stoker: Drakula, a vámpír
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Anne Rice: A múmia
Shirley Jackson: Hill House szelleme
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg