Borzalmak ​városa 570 csillagozás

Stephen King: Borzalmak városa Stephen King: Borzalmak városa Stephen King: Borzalmak városa Stephen King: Borzalmak városa Stephen King: Borzalmak városa

Ben ​Mears, a sikeres író visszatér a Jerusalem's Lot nevű, isten háta mögötti kisvárosba, hogy „kiírja” magából itt szerzett gyermekkori traumáját: az 1930-as években a komoran a helység fölé magasodó Marsten-házba vonult vissza egy véres kezű gengszter, aki egy nap – látszólag minden indok nélkül – agyonlőtte feleségét, majd felkötötte magát. A gyermek Ben Mears egyszer beszökött ide, és meglátta a gengszter lógó hulláját, amely még évtizedek múltán sem indult oszlásnak… Az írónak azonban nem a nyugodt alkotómunka jut osztályrészül. Az álmos kisvárost mindinkább a megmagyarázhatatlan rettegés keríti hatalmába. Találnak egy akasztott kutyát, eltűnik két gyerek, s egyik este egy talpraesett kisfiú, Mark Pétrie a szobája ablakában megpillantja az egyik – időközben eltemetett – gyermek vigyorgó arcát. Mark már-már enged a kísértet bűverejének, de azután egy keresztet tart feléje, aminek láttán a jelenés agonizálni kezd, és füstté válik. Ben, Mark és még néhány, mindenre elszánt… (tovább)

Eredeti mű: Stephen King: Salem's Lot

Eredeti megjelenés éve: 1975

>!
Európa, Budapest, 2006
504 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630781883 · Fordította: Gecsényi Györgyi
>!
Európa, Budapest, 2006
504 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630781700 · Fordította: Gecsényi Györgyi
>!
Európa, Budapest, 2004
502 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630776049 · Fordította: Gecsényi Györgyi

4 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Ben Mears · Mark Petrie · Larry Crockett · Richard Throckett Straker · Susan Norton

Helyszínek népszerűség szerint

Jerusalem’s Lot · Marsten-ház · New England, USA


Kedvencelte 97

Most olvassa 32

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Ákos_Tóth MP
Stephen King: Borzalmak városa

Nincs ugyan nagy tapasztalatom King könyveit illetően, de az eddigi olvasmányok, és még inkább filmélmények alapján van egy sztereotip elképzelésem művészetének lényegéről, ami miatt hosszú időn keresztül békén is hagytuk egymást. Az a fajta alkotó ő a szememben, aki szándékosan nagyon mélyen ható, bizonyos tekintetben aljas trükkökkel nyugtalanítja az olvasóit, miközben szórakoztató ponyvát ír. Kinget olvasni számomra nem azért felkavaró élmény, mert ijesztő, amit a könyvek alapján elképzelek, hanem mert a bennük felrajzolt teljes kép lehetetlenül sötét és kiábrándító. A szörnyei nem kimondottan borzongatóak spoiler, de az emberekből általuk kiváltott reakció már az!

A borzalmak városával kapcsolatban egyébként az első felmerült gondom a terjedelem volt: nem értettem, hogyan tud egy ilyen történet ötszáz sűrűre tördelt oldalon kavarogni, amíg le nem esett, hogy a regény első 20-40 százaléka csak bevezetés és alapozás, a címszereplő városka mindennapi, lüktető életének a bemutatása. Ami bizony a hatvanas, hetvenes évek Amerikájának egy csúfondáros dokumentációja, tele lesüllyedt alakokkal, problémás családi kötelékekkel, kiábrándult és kiábrándító miliővel. A vietnami háború és a békemozgalmak utáni vidéki USA ez, amiből szörnyek nélkül is totális hiánycikk az amerikai álom és a boldog élet. Ebbe a jól megalapozott rögvalóságba csöppen bele a szintén sérült írónk, majd románcba bonyolódik egy helyi, egyébként kivételesen feltétel nélkül kedvelhető lánnyal spoiler. Körülbelül a regény feléig kell várni, hogy beinduljon a daráló, az ember akkor aztán elkezdi élvezni az atmoszférát és a rejtélyt, de a levezetés, az utolsó száz oldal valahogy megint hosszabb a kelleténél – és a sztori még így is hagy kérdéseket maga után. Végiggondolva azonban arra jutottam, hogy ezeket a szálakat nem is lett volna kötelező elvarrni. A hiányérzet talán abból származik, hogy bizonyos mellékszereplők sorstörténetét kizárólag azért ismertük meg a kelleténél jobban, hogy King kifejthesse a regény világának sötét atmoszféráját – vagyis általuk ülteti el bennünk a később kisarjadó tüskéket, hogy legbelsőbb szociális érzékünket is sikerüljön megmozgatnia, mielőtt még valóban arcunkba tolná a gonosz természetfölöttit. Egyébként a könyvet letéve úgy éreztem, hiába volt az első kétszáz oldal humánus szempontból leterhelő, a „valódi” konfliktus izgalmai és hangulata kicsit tompította ezt a fajta kesernyés szájízt.

De Kinget továbbra sem szeretnék önszántamból olvasni, pedig látom és értem jól, mi vonzza be az embereket újra és újra ebbe a furcsa logikák mentén mozgó világba. A Borzalmak városa nagyon erős és sajátos irodalmi élmény, de nekem egy jó időre elég is volt belőle.

>!
Árkádia, Budapest, 1991
502 oldal · ISBN: 9633071941 · Fordította: Gecsényi Györgyi
33 hozzászólás
>!
VERDI
Stephen King: Borzalmak városa

Este 6 kor elkezdtem és másnap reggel 8ra befejeztem.
Fogalmam sincs miért.

3 hozzászólás
>!
Kata_
Stephen King: Borzalmak városa

Izgalmas vámpíros történet egy amerikai poros kisvárosban.
A szereplők nagyon jól be vannak mutatva. Visszatérő típusok otthonosabbá varázsolták a történetet: a bátor és koravén kisfiú, a középszerű író, bizonytalan felvilágosodott pap…
Sok mindenkinél azt olvastam negatívumnak, hogy az eleje lassan indul, Kingnél ez a szokásos folyamat, legalább is eddig így tapasztaltam. Lassan bemutatja a várost, a lakóit, az érzelmi háttereket, ezekkel fokozza a feszültséget. Aztán a végén pár fejezet alatt akciófilm is megirigyelné az események felgyorsult sorozatát.

>!
KingucK P
Stephen King: Borzalmak városa

Nagyon izgalmas vámpíros történet.
Ki más lenne a főszereplő, mint egy író és egy kisfiú :)
Imádtam a fő karaktereket, mindenkinél volt valami egyedi, bár minél több Kinget olvasok annál inkább felismerem a visszatérő elemeket :) De így is nagyon szerethető.
A történetben nem volt most semmi meglepő, de mégis izgalmas és mozgalmas.

2 hozzászólás
>!
julcseee P
Stephen King: Borzalmak városa

Imádom King-et de mostanában valahogy nem azokat a könyveit találom meg amik nálam 5 csillagosak lesznek.
Ez a könyv egy íróról szól, és spoiler. Bár azért eléggé sajnálom hogy elolvastam az értékeléseket előtte és így megtudtam, hogy spoiler, pedig azért ez bőven nem az elején derül ki, hanem inkább a 30-40%-ánál a könyvnek.
Egyébként nyilván nem egy rossz regény ez, King szerintem nem is tud olyat :P Csak valahogy annyira nem ragadott magával az egész történet, mint régen a kedvenc King regényeim szoktak. Szokásos a történet felvezetés, az elején elég sokáig csak a szereplőket, a kisvárost ismerhetjük meg. És csak utána, a közepe táján kezd csak igazán beindulni.
Az itteni spoiler nem alakultak át szerencsére vonzó valamikké, hanem ténylegesen a lélektelen, érzelmek nélküli csak a szomjoltásért létező entitásként ír róluk.
És a vége persze megint egy kicsit nyitva maradt. Bár kaptuk azért egy véget, de King valahogy minden regényét amit mostanában olvasok úgy zárja le, hogy nem zárja le :)
Örülök azért hogy ezt is elolvastam, Kingből sosem elég :)

>!
Irasalgor
Stephen King: Borzalmak városa

Összességében elmondható, hogy egy rendkívül erős atmoszférával megáldott regény a Borzalmak Városa, amelyben a lélektani-demográfiai mondanivaló mellett a fantasztikum ismét csak a metaforikus jellegét adta a történetnek, nem pedig szerves részét szerette volna képezni annak. Éppen ezért az aprólékos lélekábrázolások, tájleírások, várostörténelem felé billent a mérleg nyelve, amelyben magára a vámpírokra, az akcióra és a horrorra vajmi kevés idő maradt, ami miatt a regény néhol túlírtnak, málhás tempójúnak tűnik. Vámpírrajongóknak és Kinggel ismerkedőknek viszont tökéletes, mert a naturalisztikus jelenetek száma kevés, viszont a szépirodalmi vonatkozású részek száma magas, így a marketing szövegek által bekategorizált olvasók ismét csodálkozhatnak azon, hogy King alapvetően nem horror író, hanem sokkal több annál – akit érdekel, olvasson csak utána, hogy a történet minek a metaforája King szerint.

Értékelés: 8.3/10
(Később blogban)

5 hozzászólás
>!
nagyange P
Stephen King: Borzalmak városa

Gyermekkorom egyik kedvence. De amúgy tök normális vagyok. :)

>!
KillerCat
Stephen King: Borzalmak városa

Ez volt az első könyvem Kingtől és azonnal rajongója lettem.

>!
chhaya P
Stephen King: Borzalmak városa

Nem vagyok oda a vámpírokért, és ezt a manapság nagyon divat vámpír-mániát sem tudom hova tenni… de ez jó volt… nem csalódtam Kingben. Ilyen lehet egy igazi vámpír, nem csillogós. *gonosz félmosoly*

>!
Risus P
Stephen King: Borzalmak városa

Abszolút nem rossz történet, hiszen az egyik legnagyobb félelmünket hozta elő könyv formájában: az ismeretlentől való félelmet.
Viszonylag kevés King könyvet olvastam el, de eddig ebben a könyvben volt legjobban leírva egy-egy karakter jellemét és személyiségfejlődését.
Bevallom, de ez elsősorban az én hibám, hogy egy csöppet csalódtam a könyvben, mert szinte mindenhol azt olvastam, hogy a TOP3 legfélelmetesebb King könyvei közé tartozik. Én nem féltem, valószínű nem tudok félni egy könyvtől vagy nem tudom. Ezt sajnálom, de ettől még nagyon jó élménnyel gazdagodtam.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
mandarina

Minden emberi félelem alapja, gondolta: egy korábban becsukott ajtó – félig nyitva.

246. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
mandarina

Egyedül. Igen, ez a kulcsszó, nincs is még ilyen szörnyű szó. A gyilkosság meg sem közelíti, a pokol pedig csak szegényes szinonimája.

>!
Sansa I

Ha egy félelmet nem lehet kifejezni, lehetetlen legyőzni.

>!
mazsolafa

Ezek a félelmek azonban csak halvány utánzatai annak a rettegésnek, amellyel minden gyermek szembekerül a sötétben, a kiságyban – nincs olyan, akinek elmondhatnák, és aki tökéletesen megértené, mi a baj, ilyen csak egy másik gyerek lehet. A gyermek számára nincs az a csoportterápia, pszichológus vagy pszichiáter, amely és akik segítenének megbirkózni az ágy alatt lappangó, vagy éjjelente a pincében bujkáló valamivel, ami ott sandít, motoz, fenyeget, ahova már éppen nem látni. Minden egyes éjszaka ugyanennek a magányos küzdelemnek a színtere; az egyetlen gyógymód a képzelet begyöpösödése – ami a felnőtté válással jön el.

291. oldal

8 hozzászólás
>!
mandarina

Az élet kellős közepén is a halál leselkedik ránk.

>!
Ciccnyog ISMP

Tavasz és ősz ugyanolyan hirtelenséggel köszöntött be Jerusalem's Lotban, mint amilyen gyors a napkelte és napnyugta a trópusokon. Az átmenet rövid, akár egy nap is lehet. De New Englandben nem a tavasz a legszebb évszak, mert túl rövid, túl bizonytalan, bármikor elvadulhat. Mindazonáltal vannak olyan áprilisi napok, melyek megmaradnak az ember emlékezetében, még ha az asszony érintése feledésbe merül is, vagy az, ahogy a kisded fogatlan szájával a mellbimbóra tapad. De május közepén a nap oly tekintélyesen és fenségesen emelkedik a reggeli köd fölé, s hétkor már úgy tüzel, hogy az ember, uzsonnatáskájával a kezében tudja, hogy nyolcra a harmat is fölszárad a fűről, s a dűlőutakon, ha egy autó elmegy, még vagy öt percig lebeg a por a levegőben; s délután egykor a malom második emeletén legalább harmincöt fok lesz, s az emberről dől az olajos izzadság; az ing egyre jobban a hátához ragad – mintha csak július volna.
Ám amikor az ősz megérkezik, és hitszegő módon hátba támadja a nyarat, ahogy szokta, szeptember idusa körül akkor úgy időzik el, mint egy rég nem látott barát. Mint amikor öreg barátunk kedvenc fotelünkbe telepedik, pipára gyújt, s egész délután arról mesél, merre járt, mit csinált, amióta nem láttuk egymást.
Itt marad egész októberben, néha-néha a novemberbe is beleszagol. Az ég tiszta, tengerkék; s a nyugattól keletre tartó felhők nyugodt, szürke szegélyű fehér hajók. A szél napközben feltámad, és soha el nem nyugszik teljesen. Sietteti az embert az úton, aminek fentén a falevelek őrült, tarka kavargásba kezdenek. A el hatására az ember néhol még a csontjai alatt is fájdalmát érez. Lehet, hogy valamilyen ősi húrt pendít meg a lélek mélyén, a faj emlékezetét, mely azt súgja: Vándorolj tovább, vagy meghalsz – vándorolj tovább, vagy meghalsz. Még a négy fal között
is, bent a házban, hallani, hogy a szél nekiront üvegnek, fának, vagy fáradtan az ereszt rázza, s az ember előbb-utóbb otthagyja a dolgát, és kimegy, hogy megnézze, mi történik. Aztán ott áll a tornácon vagy az udvaron, a délután kellős közepén, s a felhőket bámulja, melyek átszáguldanak a Griffen-legelőn, fel, a Schoolyard Hillre; sötétség, világosság, sötétség, világosság, mintha az istenek nyitogatnák-csukogatnák az ég ablakait. Látni, ahogy az aranyvessző – a New England-i flóra legszívósabb, legártalmasabb s leggyönyörűbb növénye – mint valami hatalmas, néma tömeg, elhajol a szél elől. És amikor nem jár autó vagy repülő, amikor a várostól nyugatra, az erdőben senki sem lövöldöz fácánra, fürjre; amikor az egyetlen hang saját szívdobbanásunk, akkor egy másik hang is hallhatóvá válik: az élet körforgásának hosszan zengő záróakkordja, mely az első havat várja, hogy az adja meg a végtisztességet.

157-158. oldal (Európa, 2000)

5 hozzászólás
>!
Sansa I

Szerintem az emberek meglehetősen könnyedén beletörődnek a telepátia, prekogníció vagy teleplazma létezésébe, mivel ez a hit nem kerül semmibe. Ettől még nyugodtan alhatnak éjszaka. De az, hogy a gonoszság, amit az emberek cselekszenek, túléli őket, már sokkal nyugtalanítóbb.

>!
Pi_Wo

Szükségképpen jutott arra a következtetésre, hogy a világon nincs is GONOSZ, csak gonosz. Ilyenkor gyanította, hogy Hitler csak egy zaklatott bürökrata volt, a Sátán pedig csak egy kezdetleges humorérzékű idióta, aki roppant viccesnek találja, ha kenyérbélbe csomagolt petárdákkal eteti a sirályokat.

>!
csillagka P

Kétfajta ember létezik: az egyiknek lehet parancsolgatni, a másiknak meg nem. Az első fajtából tízszer annyi van, mint a másodikból.

57. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Hill: Szarvak
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Blake Crouch: Wayward Pines
Ann Aguirre: Horda
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Peter Clines: 14
M. R. Carey: Kiéhezettek
Joe Hill: NOS4A2
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár
Dean Koontz: A halott város