Az 90% 1576 csillagozás

„Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát – talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, őértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben.”

Az első amit megjegyeznék, hogy imádom ezt a borítót, meg se néztem ki írta, vagy miről szól…csak megvettem, mert a egész szín hatás rabul ejtett…aztán persze rá jöttem mit is vettem kézbe, de nem bántam meg …..

Jesszusom ….életemben nem féltem ennyire egy könyv olvasása közben.
És a legjobb az egészben, hogy egy nagyon hosszú repülő útra vittem magammal.

Azt nem tagadhatom, hogy életem legnagyobb döbbenete volt, mikor rájöttem, hogy az emberek egyik legnagyobb rajongásának személye, Stephen King számomra is tudott tetszetős regényt írni.
Azt hittem, hogy pár hónapja olvasott Carrie című kötete pont megfelel az ízlésemnek, néhol sokkoló, de pont annyira borzogató, hogy eltudom viselni és nem okoz maradandó rémálmokat.
Viszont ezzel a kötetével átlépte ezt a határt, őszintén szólva nálam még áll a karácsonyfa és bizony teljes pompájával égettem egész éjjel az égőket rajta, mert csak így tudom nyugodtan átvészelni azt a kemény két órát alvással. :D

Maga a gonosz „csodálatos” karakter. Nem tudom milyen lehet a történetből készített film, de most már pont ezért ,nagyon kíváncsi vagyok rá, mert ha csak rá gondolok a hideg futkos a hátamon, ezt pedig nagyon szeretem. Igen tudom kicsit beteges, de aki engem ki tud akasztani díjat érdelem. :)

A gyerekeket nagyon megkedveltem, de végig úgy éreztem a történet csúfot űz belőlem, valami groteszk vonzalmam volt a cselekmény szállal és mégis taszított egyben.
Szerencsére nem kell sokat várni, pár fejezet után arcul csap az első komolyabb történés, szinte levegőt sem mertem venni, csak pislogtam….

Hogy igazán átérezzem, meg kellett emésztenem az olvasottaket és meg kellett értenem, hogy az Az jóval több, mint gyermeki énünk rettegett szörnyűségeinek életre keltésével összemosott olcsó horror-sztori. Egy igen kemény társadalomkritika a javából. Aprólékosan és nagyon részlet gazdagon kidolgozott. Egy álmos, kisváros képe tárul elénk, megfűszerezve az emberi én vérszomjas ösztönrendszerével, hamis érzelmi szálakon függő, problémás családokkal és a kamasz lét minden szörnyűségével, mely önmagában is eléggé riasztó, nem kell hozzá még a sok vér és borzalom.

Nem csak a terjedelme miatt, hanem maga az egész történet felépítése miatt is azt éreztem, ez a könyv súlyos, néhol emészthetetlen és gyomorforgató. De akkor miért tetszett ennyire, és miért olvastam volna még?

Erre csak annyit felelhetek, elvagyok cseszve, ezt majd a szüleimnél meg is reklamálom, de addig is egy élmény volt, minden rettegett szálával és bugyrával. Végre borzonghattam és ezt köszönöm a kedves írónak. Kedvenc!

Tetszett is, meg nem is. Na jó, azért leginkább tetszett.

Ez a Stephen King által megformált gonosz mindig nagyon ijesztő és hátborzongató és mindezek mellett mindig nagyon valóságos is.

A gyerekfőszereplőket imádtam, és most arra is rádöbbentem, hogy ez a könyv hatalmas nagy inspirációforrásként szolgálhatott a Stanger Things-hez.

A befejezésnek volt egy nagyon bizarr eleme, amit nem igazán tudtam hova tenni, de amúgy lehet ezt nekem nem is kell sehová sem eltennem, de nagyon furi volt, az biztos.

Az új filmre kíváncsi leszek, bár azt most megmondom, hogy nagyon sok mindent nem igazán lehet majd a filmvásznon visszadni a könyvből, de persze azért örülnék, ha nem nekem lenne igazam. :)
http://konyvutca.blogspot.hu/2017/07/ezeket-is-olvastam.html

Most néztem meg a filmet, és beugrott róla hogy hű, a könyvön is mennyire paráztam amikor olvastam. Nekem ez a legfélelmetesebb horror-rémálom talán ami a kezembe került, mert annyira valóságos és elképzelhető az egész történet. Sosem rajongtam a bohócokért azóta sem. De a másik oldalról nagyon szép is ahogy a gyerekek barátságát ábrázolja.

Kíváncsi vagy, miért állítják egyesek, hogy túlságosan is elmosódott a határ szépirodalom és lektűr vagy szórakoztató irodalom között? Hogy miért hangzik el alkalomadtán, hogy a „könnyű” műfajt színvonalasan művelni minden, csak nem könnyű? Hogy a sci-fi vagy a thriller az irodalomnak nem szükségszerűen inferior ága? Hát, kedves olvasó, első lépésként vedd akkor kézbe Stephen King alábbi kultikus művét, és készítsd fel magad lélekben…

Az Az (amúgy már önmagában is szenzációs ez a deiktikus címválasztás!) mindenekelőtt egy roppant vicces könyv. Csúfot űz olvasójából. Mert hát milyen beteg, horrorisztikus történet kíván négy számjegyű oldalszámmal jellemezhető terjedelmet? A válasz nem várat magára túl sokat: éppen csak három-négy fejezeten kell átrágnunk magunkat, hogy megértsük, az Az jóval több, mint gyermeki énünk rettegett szörnyűségeinek életre keltésével operáló olcsó horror-sztori, vagy mint egy kuloulrofóbia-szakkönyv. Ez (vagy Az?) kérem, társadalomkritika és szociometria a javából. Aprólékos, a legapróbb részletekig kidolgozott. Benne egy álmos, végtelenül provinciális, ám elfojtott múltjában fulladozó amerikai kisváros képe tárul elénk, megfűszerezve az emberi én atavisztikusan vérszomjas ösztönrendszerével, hamis érzelmi szálakon függő, elcseszett családokkal és persze a kiskamasz lét minden szörnyűségével, mely önmagában is eléggé riasztó, nem kell hozzá még vér és húscafat is.

Rendkívül jó megoldás az idősíkok összeolvasztása, hogy a történések láncolata a gyermekkori visszaemlékezések és a felnőttkori jelen párbeszédében bontakozik ki. s így halad fej fej mellett egészen a záró epizódig. Stephen King kifogyhatatlan írói ötlettárát példázza, hogy a múlt és jelen összefonódását a fejezetek egymásba úsztatásával is hangsúlyozza: a megkezdett, majd az időskála más szegmensében lebegő következő fejezet első szavaival teljessé váló mondatok egyben a feszültség fokozásának hathatós eszközei. Az író teremtő erejét tükrözi, hogy története mindvégig következetes, s nem túlzás azt állítani, hogy világos kozmogóniai rendszerbe ágyazott.

Senkit sem szeretnék megfosztani az élvezettől, aki még nem olvasta az Az-t, így hát óvakodok attól, hogy konkrét motívumokról regéljek, rébuszokban beszélni pedig csak üres fecsegés lenne, tehát beszéljen maga helyett inkább a könyv: kellemes borzongást kívánok!

U.I.: hiányérzetem egyedül akkor támadt, amikor a nőiességének tudatára ébredő Beverly Marsh sajátos módszerrel pecsételi meg a hat fiúval való összetartozását, s kiderül, hogy én nem vagyok közöttük…

Bár a fanyalgók, a sznobok, az önmagukat kritikussá kinevezők, és hivatásos bírálók idegenkednének, én azonban kijelentem, hogy teljes mellszélességgel (mellbedobással, ha hölgy lennék:) egyetértek King-el. Ugyanis szerinte: a legerkölcsösebb, legkonzervatívabb műfaj a horror. Bár lélekfacsaróan, és ugyan tabukat döntögetve, de alapjaiban szinte biblikus módon oszt igazságot. Amolyan Ószövetségi stílusban. Mint jelen esetünkben is. Mert ez itt kérem egy igazi klasszikus. Mint Ciccollina tudjátok hol. És illik is úgy kezelni. A kilencvenes évek minden báját és szépségét magán hordozó könyvet olvashat a „nagyérdemű”, méghozzá alaposan megtámasztva riasztó és taszító rémálomi hangulattal. Tudod milyen érzés az igazi rettegés? Amikor a heréid vissza akarnak húzódni a gyomrodba (legalábbis a férfiembereknek, a volt NDK-s úszónőknek, vagy, mint Caster Semenyának) Mégis egy kicsit úgy érzem, főként fiatalabb olvasóinknak be kell számolnom erről a számomra „kedves és vidám” horror könyvről. Hogy vidám? Igen, nagyon aranyos és kedélyes kis története van. A bennünk lapuló félelemre építő, minden idők egyik leghátborzongatóbb és legnagyszerűbb rémkönyve. Ízig-vérig ’90-es évek, annak minden szépséges és kedves jegyét felvonultatva. Ügyesen működik, egész egy kicsit, megmelengeti a szívet, és horror létére igen csak felvidít minket. Mert megvan a varázsa. Szórakoztató, és egyben idegfeszítő, kellemes időtöltés, bár azt hiszem, ez nektek, Kedves Moly ismerőseim, nem újdonság. Hiszen mindenki olvasta már, ugye? Ha nem, akkor azonnal bepótolni. Hihetetlenül van tálalva: nem kell lubickolni a gusztustalanságban, de mégis megretten az ember, és nem hagyja, hogy elégedetlenül morgolódjunk. Hiszen realisztikus szórakozásnak készült, és eme célja meg is valósult. Mindenkinek ajánlom, mert gondtalan kikapcsolódást ad (a maga kis 1400 oldalával), és még a horrortól rettegők is valószínűleg meglelik benne a szépséget. Legalábbis remélem. Mert ugyebár a remény nyal meg utoljára.

Kellett egy pár napot hagynom arra, hogy leülepedjenek a történések és kikerüljek a könyv hatása alól. Valamint meglehetősen nehéz úgy értékelnem ezt a könyvet, hogy ne legyek elfogult ha már a kedvenc íromról van szó.

Azt kell mondjam ez a könyv nem volt hosszú hiába közel 1200 oldalt ölel fel a történet.
Nem féltem de a történet nagyon nyomasztott, ahogy a karakterek találkoztak félelmeikkel és határaikkal. Végtelenül sötét volt az érzés ahogy vagy felülkerekednek azokon a dolgokon amiktől rettegnek vagy belehalnak és így olyan hatást keltett, hogy ahogy kiléptem a szobámból nyúltam a kapcsolóért..

A karakterek a végtelenségig ki vannak dolgozva, mindent megtudhatunk róluk és a környezetükről. Ez miatt szerintem minden olvasó talál barátot és ellenséget magának, a kérdés, hogy melyikből többet.

Nagyon élveztem ezt az időben ugrálós dolgot valamint ahogyan a tőrténet közben egyes szereplők az emlékezetükön keresztül mesélik nekünk a múlt eseményeit így több narrációt is fogunk kapni ami miatt sem lesz egyhangú a sztori.

Nálam határozott kedvenc lett a könyv és bánom, hogy ilyen sokáig halogattam az olvasását. Viszont számomra is egy mérföldkő, ugyanis ez a leghosszabb könyv amit valaha olvastam.

Ejha!
Ilyen az, amikor az olvasó egy ilyen könyv után nehezen jut szóhoz. Szeretek olvasni Stephen King-től. Akkor is, ha nem olyan gyakran teszem. Ezzel a könyvével pedig évek óta szemezek, de soha nem volt elég bátorságom a kezembe venni. Már csak a terjedelme miatt sem. Valóban hosszú. Alapos, aprólékosan mesélős, részletekig tartalmas és az idősíkok közötti váltás, csak fokozza az izgalmakat. Nem egyszerű olvasmány, de megéri egyszer elolvasni.
Szerintem Stephen King nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek nagy része (nem csak a gyerekek!) utálják a bohócokat és/vagy félnek tőlük. spoiler
Aki már olvasta a könyvet és látta is a filme(ke)t, tegye a szívére a kezét, és vallja be nyugodtan könyvben mennyivel alaposabb, jobb, élvezhetőbb történet. Egyrészt az összefonódások, másrészt olyan, jeleneteket, belső gondolatokat tartalmaz, amelyek – mai, modern technika ide, vagy oda – de egyszerűen megfilmesíthetetlenek. Nem állítom, hogy nincs előnye egy filmnek, hiszen ad legalább valamilyen látványalapot a könyvhöz. Segít elképzelni a jeleneteket, a szereplőket. A történet szereplői főként hátrányos helyzetű gyerekek. Talán éppen ezért olyan felkavaró a könyv.
Viszont gyakran úgy éreztem, hogy ezek a gyerekek, jóval érettebbek a koruknál.
King könyveinél nagy szerepet játszanak az emberi félelmek, valamint az emberi kapcsolatok boncolgatása.
Most már tudom, hogy a könyv 1000x jobb.
Az 1990-es változat, mai szemmel gyerekes mozinak hat. Egyszerűen nevetséges. Az a legnagyobb bajom a filmekkel, hogy nagyon messzire távolodnak a könyv szellemétől, tartalmától. Szóval messze nem a legjobb King-féle filmes adaptáció. A könyv viszont meglepően az egyik legjobb King könyv, amit eddig olvastam. Kellőképpen sötét, eléggé borzongató és igazán felkavaró.

Na, én is olvastam az AZ – t, kétszer is. Gyerekkorom egyik kedvenc olvasmánya volt. Nekem nem tűnt túlírtnak. Fogalmam sincs tizenpár évesen hogyan tudtam elviselni a vastagságát, talán már akkor se voltam teljesen normális.

A felnőttek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy lebecsülik a gyermekek harcait. Élénken emlékszem még saját óvodáskori csatáimra, amiket nehezen, fogamat összeszorítva vívtam meg. Minden életkor ugyanolyan nehéz. King ezt pontosan tudja, és ebben a könyvben mindenki számára világossá teszi.
A könyvben szereplő gyerekeket a kitaszítottság érzésén kívül még egy tulajdonság köti össze: a kreativitás. A dadogós fiú író, a lány remekül rajzol, a kövér srácból építész lesz, a nagyszájú fiú tele van nyelvi leleménnyel, és van, aki nem téved el soha. A képzelőerő az egyetlen, ami továbblendít minket, amikor minden kilátástalan – és ez nemcsak a saját életünkben van így, hanem ez az emberiség közös ereje, ami vagy előre visz, vagy elpusztít minket.
King ebben a könyvben egyszerre rajzolja meg a gyerekkort és a felnőttkort, ugyanolyan jól ismeri mind a kettőt. Mi történik vajon a bennünk élő gyerekkel? Eláruljuk, vagy megőrizzük? Számomra a legfélelmetesebb az volt a regényben, amikor minden felnőtt a városban Az szolgája lesz, ha csak egy rövid időre is. A felnőttek világa cserbenhagyja a gyermekeket, hátat fordít nekik.
Ha egy gyermek veszélyben van, az mindenkire tartozik. Minden gyerek megismételhetetlen csoda, akit nem szabad Annak kiszolgáltatnunk. Le kell győznünk Azt, egyszer s mindenkorra, végre; a teremtés, az alkotó kreativitás mellé kell állnunk, és nem pedig a pusztítás mellé.
Ez a regény egyszerre társadalomkritika és horror – nem mintha ez a két fogalom ne csengene össze… megtalálja a világunkban azokat a mélyen húzódó igazságokat, amiket mindannyiunknak fel kell ismerni.
Tessék elolvasni.

Stephen King: Az című könyve, elemi erővel hat az olvasóra. Igazi mestermunka, amelyben – mint, ahogy sok más munkájában is –, több esetben az olvasóra hagyja, hogy mit gondoljunk az adott szereplőiről, a történet mondanivalójáról. A könyv hosszúsága mindenképpen kellett ahhoz, hogy megértsük azokat a lelki vívódásokat, amellyel felruházta a történetben megjelenő hőseit, vagy éppen a gonoszt. Nemhiába, ez a kedvenc kötete sok embernek Kingtől. Minden benne van, ami őt jellemzi és pontosan ezért képtelenség visszaadni filmben, vagy akár sorozatban a gondolatait. Sokan egyetértenének velem, ha azt írom, a horrormester karrierjének, legnívósabb és leggrandiózusabb áttekintése az AZ. Bár benne van a sajátos, eleinte nehezen induló történetépítés, amivel sokan nincsenek kibékülve, azonban, mint ahogy már említettem, ezek a kitekintések az ő sajátosságai, az ő védjegye.
(Zsófi)
Folytatás:
https://anarchiakonyvblog.blog.hu/9999/12/31/stephen_ki…