Állattemető 90% 1090 csillagozás

Az idilli kezdés után válogatott borzalmakban volt részem. :) Amilyen cukinak tűnt kezdetben a gyerekek állattemetője (persze csak a maga morbid módján), olyan borzalmas szerepet töltött be majd később, hogy csak na! :)

A család Church nevezetű cicáját, minden gondok okozóját, annak ellenére, hogy az történt vele ami, sőt a sok kibelezett egér és madár ellenére is, nagyon sajnáltam.

Szegény csak taszigálták, vagy éppen rugdosták az egész történeten keresztül ide-oda…, még ha csak egy zombie macska is volt már, akkor is megesett rajta a szívem.

Érdekes, hogy a horrorfilmeket nem annyira szeretem, de egy ilyen vérbeli horror King-kötettel egész jól ki tudok jönni, de az örök kedvencem tőle mégiscsak a 11/22/63 marad.
http://konyvutca.blogspot.hu/2017/10/thriller-csutortok…

Halló, fiúk, halló, lányok, a nevem Óz, a Hatalmas és Khettenetes, de ti, ha akarjátok, szólíthattok egyszerűen csak Óznak is – mi a fene, elvégre régi cimborák vagyunk. Amit felvállalsz, az a tiéd, és előbb-utóbb vissza is tér hozzád. Hogy viccelek-e? Hová gondolsz, halálosan komolyan beszélek. Talán nem ártana, ha te is elmélyednél ebben a síri ügyben! No de hát mindez meg sem történt!

Eddig King kimaradt az életemből, azaz hazudok, mert kb 20 éve olvastam tőle a Bilincsbent és azt hiszem a Ragyogást. Utóbbiban nem vagyok biztos. Csak azt nem értem, miért? Miért vártam vele eddig? Miért nem olvastam tőle már sokkal korábban? Nagyon beteg, nagyon nyomasztó. Fantasztikus, ahogy felépíti a történetet, az idilli családi sztori szépen fokozatosan válik rémálomba illő zombi történetté. Imádtam. Ahogy elnéztem King életművét, jó darabig lesz miből válogatnom.

Az első King olvasásom erősíti azt, amit eddig csak hallottam másoktól. Ő tényleg a horror mestere.
Úgy indul mint egy teljesen átlagos kis történet. Költözés, feleség, gyerekek, stb. Aggódtam is, hogy túl sokáig őrzi meg ezt a hétköznapiságot. De közben olyan apró dolgokat, elemeket vitt bele, amitől a felszín alatt folyamatosan, szinte észrevétlenül kúszik be a cselekménybe, és válik azzá, annak aminek készült. Nincs konkrét pont, hogy mikor is rágja ki magát a horror, a máz alól. A főszereplőnkben elméjében is pont így megy végbe az a végzetes változás.
A legvégén teljesedik ki, ahogy elértük azt ahol, és amikor nincs visszaút, és Louis sem tud már megállni, és végleg elnyeli az őrület. A hangulat tetőfoka, ami nem hagy alá azután se, hogy leteszi az ember a könyvet.
A fantasy elemtől eltekintve, ez egy nagyon is valóságos, hihető történet, arról hogyan is veszíthetjük el az épelméjűségünket attól, hogy létezik szeretet, fájdalom, halál.

A horror rajongóinak itt nem kell aggódni, hisz minden a lehető legrosszabbul alakul.

Félelmetesnek csak a végére mondanám annak ezt a könyvet. Eleinte untatott, hogy ennyire belesüppedünk a család mindennapjaiba és szinte alig történik valami érdemleges. Nagyon haragudtam Judra, az öregemberre, hogy miért kell szántszándékkal belerángatni egy családot egy olyan misztikus, és rettenetes titokba, amiről már ő is eleve tudja, hogy nem lesz jó vége. Kicsit nekem ez fura volt.

Gyermekkorom óta Stephen King az elsőszámú kedvenc íróm. Valószínűleg ez már így is marad. King mindig tud számomra újat mutatni, és egyáltalán nem tudom ráaggatni, hogy tucatkönyveket írna. Az Állattemető döbbenetes részletességgel mutatja be, hogy hogy megy tönkre egy család élete egyik napról a másikra. Míg a történet eleje már-már idillikus, bár már érződik, hogy valami balsejtelem közeledik, ahogy haladunk a történetben, úgy szembesülünk a borzalmakkal, iszonyattal, rémülettel. Azt hiszem annál nincs is nagyobb tragédia, mint hogy egy spoiler. A könyv olvasása közben bennem is felmerült, hogy hasonló szituációban vajon hányan cselekednénk ugyanúgy, mint Louis, ha lehetőségünk lenne rá. Bele se merek gondolni. Az Állattemető egy lélektani horror, mely egyszerre megindító és egyszerre hátborzongató.

Nemhiába az egyik kedvenc íróm King, most sem okozott csalódást. Még mindig képes vagyok elhinni neki ezeket a borzalmakat és még mindig meg tudok borzongani a szemem láttára kibontakozó őrülettől.
Összességében nézve nem múlta felül nálam A ragyogást, Jack-nél nincs őrűltebb. De ezek a feltámadott förtelmek…
Annyira tudtam mi lesz a vége és annyira szorítottam, hogy mégse az legyen. De King-nél ez nem kívánságműsor, sajnos. :)

Aaa, úgy olvastam volna még!

Első olvasásom Kingtől, talán nem az elején kellene kijelentenem, de ő egy ZSENI!

Hihetetlen, hogy mennyire realisztikusan irja le, hogy milyenek is az emberek, ha mind a tiz körmükkel kötődnek/ragaszkodnak valamihez-valakihez, majd elvesztik azt. Szerintem sokunk megpróbálna Istent játszani, pont úgy ahogy Louis tette.
A történet maga zseniális, megrázó és undoritó, lassan indul be, de aztán hatalmasat üt. A karakterek hús-vér alakok. Letehetetlen, magába szippantott, néhol vontatott.
Louis-t szerettem volna mindannyiszor megcsapkodni, ahányszor valami baromságra készült, sosem tanult a hibájából, viszont érdekes volt egész végig a fejében járni, s követni azt, ahogy teljesen megtébolyodik. Rachel számomra semleges karakter volt, ahogy a gyerekek is. Jud gyorsan a szivemhez nőtt.

Most, hogy megnéztem a legújabb filmet, itt volt az ideje, hogy kb. 7 év után a könyv is újra sorra kerüljön. Egyike King klasszikusainak, így nagyon könnyű volt olvasnom, mondhatni olvastatta magát. Ám a para hatás csak az utolsó 50 oldalon jött. Addig, hogy is mondjam… Egy tanulságos családi történet, mely az élet múlását, a halandóságot próbálja megismertetni az olvasóval, valamint azt, hogy mennyire nem tud valaki a gyászon túllépni. Kb. ennyi, és még a zombis rész, melyből keveset kapunk a könyvben, és még valami hiányzik, hogy tökély legyen a „savanyú” kép.

Ja, és a nagy kérdés: könyv vs új film?? Válasz a spoiler alatt. spoiler

Szeretet. Ragaszkodás. Félelem. Tehetetlenség. Felelőtlenség. Téboly.
„Nem halhat meg, hiszen szeretem!”