A ​tűzgyújtó 643 csillagozás

Stephen King: A tűzgyújtó Stephen King: A tűzgyújtó Stephen King: A tűzgyújtó Stephen King: A tűzgyújtó

Charlie McGee 8 éves, szép szőke amerikai iskolás leány. Jó gyerek, a szülei szemefénye. De a kislány a föld leghatalmasabb fegyvere is egyszersmind. Puszta figyelem- öszpontosítással lángra lobbanthatja környezetét. A kislányra ezért van szüksége a CIA-nak, de a legkülönbözőbb egyéb titkos szervezeteknek is. Ha nem kaparinthatják meg élve, legalább holtnak szeretnék tudni. Andy, a kislány édesapja rettenetes gyerekével folyvást menekül, menekül, keresztül-kasul az Egyesült Államokban. Útjukat felrobbanó benzinkutak, lángoló épületek, hamuvá porladó emberek szegélyezik.

Eredeti megjelenés éve: 1980

>!
Európa, Budapest, 2010
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630786843 · Fordította: Boris János, Palkó Katalin
>!
Európa, Budapest, 2010
524 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630786836 · Fordította: Boris János, Palkó Katalin
>!
Európa, Budapest, 2002
494 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630771047 · Fordította: Boris János, Gáspár András, Jeszenszky Zita

2 további kiadás


Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Andy McGee · Charlie McGee · John Rainbird


Kedvencelte 57

Most olvassa 33

Várólistára tette 127

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

"ohn Rainbird kiegyensúlyozott ember volt. Megbékélt majd mindenkivel – Cappel, a Műhellyel, az Egyesült Államokkal. Megbékélt Istennel, a Sátánnal, az univerzum egészével. Magával csak azért nem, mert úgy érezte, zarándoklata nem ért véget. Sok próbát kiállt, sok dicső sebhellyel büszkélkedhetett. Hogy az emberek félnek és undorodnak tőle, mit sem számított neki. Az sem számított, hogy az egyik szeme odaveszett Vietnamban. Az sem, hogy mit fizetnek a munkájáért. Amit kapott, zsebre vágta, és nagyrészt cipőkre költötte. Rajongva szerette a cipőket. Volt egy háza Flagstaffban, s bár ő maga ritkán járt haza, minden cipőjét odaküldette. Mikor nagy néha mégis hazakeveredett, megcsodálta őket. Gucci, Bally, Bass, Adidas, Van Dohen. Cipők. Háza fura erdő volt, minden szobában cipőfák nőttek, s Rainbird szobáról szobára járva csodálta a rajtuk termett cipőgyümölcsöket. Ha egymaga volt, mégis mindig mezítláb járt. Apját, aki tiszta vérű cseroki volt, mezítláb temették el. Valaki ellopta a temetési mokaszinját.
A cipőkön kívül John Rainbirdöt csak két dolog érdekelte. Az egyik a halál volt. Saját halála, persze; hisz húsz éve, ha nem régebben, készült már az elkerülhetetlenre. A halál volt a mestersége, az egyetlen olyan mesterség, amelyben kitűnt. Ahogy idősödött, mindjobban foglalkoztatta, ahogy a festőt is mindinkább foglalkoztatja a fény természete és minősége, s ahogy az író tapint rá a karakterek és a részletek lényegére, mint vak a Braille-írás betűire. Legjobban maga az elmúlás, a lélek eltávozásának pillanata izgatta… Az elszakadás az emberi testtől s mindattól, amit az emberek életként emlegetnek – az átolvadás valami másba. Milyen érzés tudni, hogy az embernek mennie kell? Vajon úgy érzi, álom az egész, amelyből felébredhet? Ott vár-e valahol a keresztény ördög a vasvillájával, hogy átdöfje vele a sikoltozó lelket, s úgy cipelje a pokolba, mint egy kebabpálcikára tűzött húsdarabot? Van-e az elmúlásban öröm? Tudja-e az ember, hogy ez már a halál? Mit látnak vajon egy haldokló szemei?
Rainbird remélte, lesz módja személyesen utánajárni a dolognak. Az ő szakmájában ugyanis gyakorta villámgyorsan, figyelmeztetés nélkül jött a halál, s ami történt, egyetlen szemvillanás alatt játszódott le. Rainbird remélte, hogy saját halála előtt jut ideje felkészülni, rendszerezni érzéseit. Újabban figyelte azoknak az embereknek az arcát, akiket megölt, a szemükből igyekezett kiolvasni a titkot.
A halál érdekelte."

Azt hiszem, most már nyugodt szívvel bevalhatom, hogy Stephen King rajongó lettem.

Evvel a könyvével még nem találkoztam, egy véletlen folytán, a párom régi fiatalkori könyvei között fedeztem fel és ő is csak pislogott, hogy ez még megvan.
Hogy miért nem árulta el, de ha már könyv, egyértelmű volt, hogy ki kell olvassam.

Úgy döntöttem nem olvasok fülszöveget, nem néztem meg az értékeléseket sem, csak elkezdtem.
És milyen jól tettem.

De…..kicsit furcsa érzés fogott el, most csak nekem van olyan érzésem, hogy néhol hasonlít Carrie című kötetéhez?
Mondjuk, ezért is vontam le a fél csillagot.
Amennyiben ezen átlendülök, már nem nagyon akarok belekötni semmibe sem.

Nagyon tetszett, hogy a történetben megtalálható a pszichológia, a parapszichológa, az ijesztő, mégis gyermek 9-éves kislányig.

Nem éreztem tipikus klasszikus horrornak, vagy thrillernek amitől rettegnék és alig várnám a végkifejletett. Inkább az elmémre hatott, és kicsit megundorotam, azon emberektől, akik embereken kisérleteznek. Igen tudom, hogy nem feljődne a világ, ha bizonyos esetekben ez nem történne meg…mégis van egy határ úgy érzem…

Ettől függetlenül, mint írtam nagyon tetszett. Méltó helye van a polcom többi King regénye mellett.

AniTiger P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Először is el kell mondanom, hogy elképzelésem sem volt róla, hogy miről szól a sztori… Ugyanis az új, 2013-as filmfeldolgozású Carrie sztoriját akartam elolvasni. Szóval meglepett ez a bájos kislány és aranyos apuka páros, a képességeik, a menekülésük meg tesztelgetésük. Jóféle tévedés volt!

Tetszett a történet. Izgalmas, vegyes stílusú történet, sok csavarral és szerethető főkarakterekkel! Imádom a tudományos-komoly és az emberi pszichológiával foglalkozó dolgokat. Persze feszültek voltak az idegeim a menekülés miatt, aztán Andy miatt is, de élveztem minden percét. Viszont nem éreztem annyira horrorisztikusnak az egészet. Mondjuk voltak a történetben szörnyen véres dolgok, de azt hiszem, hogy elérzéstelenedtem az ilyen témájú horror-thriller dolgok iránt…
Úgy vettem észre, King ügyesen formálja az olvasó véleményét, legalábbis párszáz oldal alatt teljesen megváltoztatta két főkarakterről is az első benyomásomat. Andy puhány, de szerető édesapa volt az elején, akit nem igazán értékeltem, viszont a történet végére már egy erős karakternek láttam. Míg Rainbird az első pillanatban szimpatikus, elszánt karakter volt a szememben, akit nagyon bírtam, de a könyv végére viszolyogtam tőle!

Kedvenc: Rainbird szövege, akkor is, ha nem bírtam a vége felé.

Bővebben: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/03/stephen-kin…

>!
Európa, Budapest, 2010
524 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630786836 · Fordította: Boris János, Palkó Katalin
4 hozzászólás
Naiva P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Hiába az egyik legismertebb, sokak szerint mégsem ez a legjobb Stephen King regény. Még a kimondottan rajongók szerint sem. Ez igaz a filmes adaptációra is. Szerintem elment egynek. A könyv, mert a filmet még nem láttam. Nem volt olyan jó, mint mondjuk a Tortúra, vagy a Ragyogás, de rossznak se mondanám. Csak most elmaradt az, amit az író könyvei el szoktak érni nálam.
Ennek ellenére, érződött rjta a korai King hatás. A könyv első fele jobban tetszett, mint a második. Ráadásul nem éreztem a horror részt. Inkább éreztem azt, hogy ez egy sci-fi regény a tudományos kísérletek miatt. Charlie-t nagyon sajnáltam, hogy fiatalkora ellenére mennyi rosszal kell szembesülnie.
Összességében a történet izgalmas volt, a cselekmény érdekes, de valamitől olyan szomorúnak hatott az egész. A vége pedig, nem is mintha nem lett volna normális befejezés, hanem mintha nyitott maradt volna. A filmet még nem láttam, de tervezem, hogy egyszer megnézem. Pedig a 80’s évek látványfilmjei nem igazán vonzanak. Talán, mert a látvány akkor még nagyon gyerekcipőben járt és a B, ZS hatás miatt.

mcgregor>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Van valami lenyűgöző abban, ha a legpusztítóbb erők egy kedves és ártatlan lényhez kötődnek. Az X-Men széria mutánsait idéző telekinetikus, telepatikus és pirokinetikus képességek az átlagos, de a képességei által sújtva egzaltált személyiséggé váló Andy McGee és legfőképpen lánya, a bájosan elesett, de egyúttal lassan öntudatra ébredő Charlie körül összpontosulnak. Stephen King a félszemű indián, John Rainbird személyében egy vérbeli pszichopata (bér)gyilkost állít ki apa és lánya méltó ellenfeléül. Rainbird halálkultusza egyszerre beteges kíváncsiságból táplálkozó és egyúttal önmagát is felemészteni képes kacérkodás az elmúlás szirénhangjainak szinte odüsszeuszi tanulmányozásával. (http://moly.hu/idezetek/592256) Intelligens és ravasz, de teljesen elmeroggyant és aberrált ellenfél. A küzdelem rendszeresen egyenlőtlennek tűnik, de, ami igazán érdekes: váltakozó irányban. Ez a könyv egy remek gondolatkísérlet a hagyományos fizikai képességeken túlmutató erők irányításának nehézségeiről és birtoklásuk problematikájáról.

5 hozzászólás
KATARYNA>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Ha valaki beszól a trágáságokért.. előre jelzem, hogy ezt már január első napján meg is szegtem. Hihihi..

BOTRÁNY!
Szerintem én most utáltam meg úgy isten igazából Stephen Kinget.
nem is..

Hogy miért?
– Túlbonyolított kutyaf…a
– Hasonlóságot véltem felfedezni itt-ott eme remek és a Carrie között.
vagy csak én érzem így? :/
– Stb.. stb.. stb..
– Na és a vége.. na ne már! Ezt nem gondolhatta komolyan… a 439-ik oldalon haltam szörnyet. Meg utána.. mert ez a vég, ez.. miért kellett így elcseszni?

Nagy csattanót akartam, olyat, hogy égjen fel a kezemben a könyv.
Na nem mondom, szerettem.. addig a pillanatig. 5*… de ezt soha nem bocsájtom meg.

Ó Stephen King.. hogy vesznél meg.
Éjszaka bújjon ki valami az ágyad alól.. vagy a sötét csapjon le rád!
Soha ne tudd meg milyen Kati haragja! BOTRÁNY! :D

1 hozzászólás
tintapaca P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Érdekes a könyv, izgalmas történettel, de számomra ugyanakkor nem ez a legjobb Stephen King könyv. Az tetszett, hogy itt kézzel fogható volt a „gonosz”, ilyen szempontból adott újat, mint King könyv. Ugyanakkor nem a szokásos horror jellege volt, talán pont ez miatt a könyvnek, hanem inkább csak nyomasztó hangulata.
spoiler

csillagka P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Néha elcsodálkozom, hogy a természetfelettit történéseket még mindig képtelenek vagyunk mérni és kimutatni.(mint a XIX. század elején az elektromosságot és a levegőt )
Sokan remélik közöttük én is, hogy a világ nem csak annyi mint amennyinek látszik, a valós fizikai és kémiai tények mögött van valami sokkal sötétebb és fenyegetőbb vagy szebb és lélekemelőbb. Nehéz bizonyítani, hiszen a boszikat már jó pár évszázada nem égetik, és a társadalom nagy része nem is hisz a létezésükben (talán ez a szerencséjük) még akkor se hinne ha látná, mivel amit nem tudunk mérni, kimutatni az nincs is. Félreértések elkerülés végett most nem a TV jósokról és kézrátétel mestereiről beszélek. Egyes országok mégis kísérleteznek(tek) parapszichológiával, állítólag mindenféle eredmény nélkül (hiszi a piszi)
Ebben a könyvben egy elfuserált kísérlet eredménye látható, sikerült feltörni egy zárat és nem tetszik a kormánynak, amit a szoba mutat, tipikus Kékszakáll helyzet, gyorsan romboljuk le az egész várat, mert valamit rendesen elrontottunk.
Kemény, kegyetlen lélektani dráma a sors és a tudomány mindenhatóságáról vagy éppen az ellenkezőjéről.
Tüzes könyv, belülről éget, sok helyen fáj, még is elgondolkoztató, talán az egyik legjobb King amit eddig olvastam, pedig van választék bőven.

Dawnofmyth P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Izgalmas volt, pörgős, nem horror, inkább nyomasztó, mint félelmetes. Sajnáltam Charlie-t, hogy ilyen fiatalon milyen megpróbáltatásokon ment keresztül. A visszaemlékezéseket szerettem, a műhelyben zajló részek néhol unalmasak voltak. Talán John volt benne a legfélelmetesebb, a beteges rögeszméjével.

nope P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Nem tudtam, mit várjak a könyvtől, mert Stephen Kinggel elég szélsőséges a kapcsolatom. Olvastam már tőle olyat, amit imádtam, olyat, amit nem szerettem, olyat ami teljesen tökéletesen semleges érzelmeket keltett bennem. Úgyhogy optimistán, de nem túlzottan reménykedve kezdtem bele a könyvbe, amivel kapcsolatban végül elég vegyes érzelmeim támadtak.

Először, ami tetszett benne:
– érdekes és elgondolkoztató alapötlet
– Charlie karaktere
– bizarr, de érdekes elemek
– olvasmányosság
– nagyon nagyon jó idézetek, amiket ki is írtam molyra

Ami nem tetszett:
– Vicky spoiler
– a hossza. Az első száz oldal még érdekes volt, élveztem. Aztán élveztem, amíg olvastam, de nem volt kedvem kézbe venni. Aztán a 420. oldal környékétől már csak azt vártam, hogy te jó ég legyen már vége. Két dolog miatt fejeztem be: nem hagyom cserben a közös olvasós kihívás pajtimat spoiler és ha már elolvastam a 4/5-ét, akkor nem adom fel. Ha 200 oldallal rövidebb lett volna, akkor viszont jó eséllyel nem szenvedtem volna annyira a végére.
– nem féltem. Elég beteg volt időnként, kicsit talán nyomasztó, de nem sikerült megijednem. Aztán lehet, hogy csak én vagyok immunis a horrorra, de valahogy nem talált be nálam igazán ez a sztori.

Így felsorolva több a pozitívuma, mint a negatívuma, de az, hogy nem volt motivációm az olvasásra, nagyon megviselt. Biztosan nem az utolsó olvasásom Kingtől már csak azért sem, mert ott figyel a polcon a A remény rabjai és a Minden sötét, csillag sehol :D, de ez most nem talált be annyira, mint például A halálsoron.

>!
Európa, Budapest, 2010
524 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630786836 · Fordította: Boris János, Palkó Katalin
Röfipingvin P>!
Stephen King: A tűzgyújtó

Na ebben aztán van minden a pszichológiától kezdve, a parapszichológián át, a pszi-jelenségek dzsungelén keresztül, az ijesztő, ám mégis gyerek 9-éves kislányig. Ja, és a rézbőrű indiánt ki ne hagyjam a felsorolásból.
Ez nem a klasszikus horror, thriller írás, aminek minden oldalán majd szívinfarktust kap az ember a félelemtől. Nem. Ez sokkal inkább az elmére hat, és még inkább megundorodunk az embertől, aki embereken kísérletezik. *

King bácsi**, csak még jobban elmélyült a kapcsolatunk.

* tudom, hogy enélkül nem haladna előre a világ, nem találnánk fel új gyógyszereket és egyebek, de a könyvben leírtak értelemszerűen túl mennek a határokon.
** szeretetből bácsizom :)(:

21 hozzászólás

Népszerű idézetek

Mircsi P>!

És mégis, ha a kutyaszart bevonják cukormázzal, attól még nem lesz belőle habos torta, cukormázas kutyaszar marad.

Az áramkimaradás 4. rész

Mircsi P>!

– Az élet rövid, de a bánat sok; az a legkevesebb, hogy segítsünk egymáson, ha már egyszer itt vagyunk.

68. oldal

1 hozzászólás
elle>!

– Attól, akit még nem ismersz, olykor jobbat kapsz, mint attól, akit már igen.

Incidens a Manders-farmon, 2. fejezete

elle>!

(…) a szardobáló versenyben nem az számít, mennyit dob az ember, hanem az, hogy mennyi ragad rá.

Charlie egyedül marad, 4. fejezete

Lunemorte P>!

Attól, akit még nem ismersz, néha több jót várhatsz, mint attól, akit már igen.

113. oldal

mcgregor>!

John Rainbird kiegyensúlyozott ember volt. Megbékélt majd mindenkivel – Cappel, a Műhellyel, az Egyesült Államokkal. Megbékélt Istennel, a Sátánnal, az univerzum egészével. Magával csak azért nem, mert úgy érezte, zarándoklata nem ért véget. Sok próbát kiállt, sok dicső sebhellyel büszkélkedhetett. Hogy az emberek félnek és undorodnak tőle, mit sem számított neki. Az sem számított, hogy az egyik szeme odaveszett Vietnamban. Az sem, hogy mit fizetnek a munkájáért. Amit kapott, zsebre vágta, és nagyrészt cipőkre költötte. Rajongva szerette a cipőket. Volt egy háza Flagstaffban, s bár ő maga ritkán járt haza, minden cipőjét odaküldette. Mikor nagy néha mégis hazakeveredett, megcsodálta őket. Gucci, Bally, Bass, Adidas, Van Dohen. Cipők. Háza fura erdő volt, minden szobában cipőfák nőttek, s Rainbird szobáról szobára járva csodálta a rajtuk termett cipőgyümölcsöket. Ha egymaga volt, mégis mindig mezítláb járt. Apját, aki tiszta vérű cseroki volt, mezítláb temették el. Valaki ellopta a temetési mokaszinját.
A cipőkön kívül John Rainbirdöt csak két dolog érdekelte. Az egyik a halál volt. Saját halála, persze; hisz húsz éve, ha nem régebben, készült már az elkerülhetetlenre. A halál volt a mestersége, az egyetlen olyan mesterség, amelyben kitűnt. Ahogy idősödött, mindjobban foglalkoztatta, ahogy a festőt is mindinkább foglalkoztatja a fény természete és minősége, s ahogy az író tapint rá a karakterek és a részletek lényegére, mint vak a Braille-írás betűire. Legjobban maga az elmúlás, a lélek eltávozásának pillanata izgatta… Az elszakadás az emberi testtől s mindattól, amit az emberek életként emlegetnek – az átolvadás valami másba. Milyen érzés tudni, hogy az embernek mennie kell? Vajon úgy érzi, álom az egész, amelyből felébredhet? Ott vár-e valahol a keresztény ördög a vasvillájával, hogy átdöfje vele a sikoltozó lelket, s úgy cipelje a pokolba, mint egy kebabpálcikára tűzött húsdarabot? Van-e az elmúlásban öröm? Tudja-e az ember, hogy ez már a halál? Mit látnak vajon egy haldokló szemei?
Rainbird remélte, lesz módja személyesen utánajárni a dolognak. Az ő szakmájában ugyanis gyakorta villámgyorsan, figyelmeztetés nélkül jött a halál, s ami történt, egyetlen szemvillanás alatt játszódott le. Rainbird remélte, hogy saját halála előtt jut ideje felkészülni, rendszerezni érzéseit. Újabban figyelte azoknak az embereknek az arcát, akiket megölt, a szemükből igyekezett kiolvasni a titkot.
A halál érdekelte.

157-158. oldal

Kapcsolódó szócikkek: John Rainbird
KATARYNA>!

– Nyúzod a könyveket?
(…)
– Inkább ők nyúznak engem.

424. oldal

2 hozzászólás
elle>!

Ennyit jelent, ha az ember felnőtt? El kell viselnie ezt a fájdalmat? A saját kárán kell levonnia a tanulságot? Ha így áll a dolog, érdemes fiatalon meghalni.

Végjáték, 10. fejezete

elle>!

Hát… vannak dolgok, amikhez képest mi mindketten semmik vagyunk, és olyanok is, amikhez képest mindenki semmi.

New York, Albany, 1. fejezete

Lunemorte P>!

– Nem könnyű az élet, ha nem alkalmazkodunk.

80. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Dean R. Koontz: Az ősellenség
Dean R. Koontz: Virrasztók
Anne Rice: A múmia
Shirley Jackson: Hill House szelleme
Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Michael Crichton: Szörnyek szigete
Dennis Lehane: Viharsziget
Peter Clines: 14
M. R. Carey: Kiéhezettek
Dean R. Koontz: Az eljövetel