Callai ​farkasok (A Setét Torony 5.) 86% 291 csillagozás

Kicsit (talán indokolatlanul is) hosszúra sikeredett ez a rész, de egyre több mindenre fény derül a különböző világok egymáshoz való viszonyáról és a Setét Toronyról, így könnyen túl tettem magamat ezen a kis apróságon. Végre ismét megnyílnak az ajtók a világok között (ismét nagyon szerettem a New Yorkban játszódó jeleneteket). Új szereplővel bővül a ka-tet Callahan atya személyében (a vámpír szál nem igazán tetszett, nagyon vontatottnak éreztem ezeket a részeket), ráadásul felbukkan Mia is, aki rengeteg új lehetőséget tartogathat még a jövőre nézve. Izgatottan várom a folytatást, és komolyan hiányozni fog a sorozat, ha egyszer a végére érek.

A teljes értékelés olvasható a blogomon:
link

A 4. kötetet még a tavasszal olvastam, és, bár ez nem volt olyan régen, nem jött rosszul az összefoglaló, amelyet az eddig történtekről kapunk a kötet elején. Segít felvenni a fonalat, noha egy kissé nehezen akart beindulni a regény.

Az eddigi részek közül a Callai farkasok cselekménye a legösszetettebb és legszövevényesebb. Mindössze egy hónapot ölelnek fel az események, hőseinknek viszont több fronton kell helytállniuk. A mi világunkban, ami nem mozdult el (valóban nem?), és ahol az idő mindig ugyanolyan tempóban halad is sokkal többnek érződne egy ilyen eseménydús hónap. Roland ¬és ka-tet-je Calla Bryn Strugis városába érkezik, amelynek lakóit, ahogy a fülszöveg is (egyébként hibásan) írja, a bizonyos időnként eljövő farkasoktól kell megvédeniük. Közben a mi világunkban is felmerül egy megoldandó ügy, és saját csoportjukon belül is gondokkal kell szembenézniük. Hőseinknek komoly stratégiát kell kidolgozniuk a farkasok ellen is, és a másik két problémára is megoldást kell találniuk. Ahogy az lenni szokott, mindhárom baj tetőzése nagyjából egy időpontra várható, egyáltalán nem mindegy tehát, hogy pontosan milyen sorrendben teszik meg a lépéseket.

Ahhoz, hogy előrébb jussanak, meg kell ismerniük Donald Callahan atya és Jamie Jaffords történetét is, mert ezekből kulcsfontosságú információkra tehetnek szert. Callahan atya révén a Callai farkasok története kapcsolódik a Borzalmak városához. Callahan atya szempontjából egyfajta folytatásnak is tekinthető. Az ő története a kötet sok oldalát tölti meg, részben elmesélve a Borzalmak városában leírtakat az ő szemszögéből, valamint számot adva a menekülése utáni életéről. Bevallom, ezt rövidebbre is foghatta volna King, egy ponton túl már untam a spoiler.

A sok mese, találgatás, tervezgetés miatt úgy tűnhet, hogy a történet semmit sem halad, cserébe viszont gazdagabbak leszünk egy jó nagy adag információval. Mégis úgy érzem, hogy ezek szükségesek, ha nem is feltétlenül ilyen terjedelemben; hiányérzetet keltene, ha kimaradtak volna. A vége erősen függő, és, bár a csata elég pörgős, összességében kicsit laposnak éreztem, nem volt olyan katartikus, mint amit vártam volna.

A főszereplők lassacskán változnak: Roland kezd emberi lenni, Jake lassan maga mögött hagyja a gyerekkorát, Eddie fokozatosan komolyodik, Suzannah pedig ebben a részben is egy új arcát mutatja meg (szó szerint). A kisváros lakóit is szinte kivétel nélkül kedveltem, egyszerű, de szerethető emberek. Callahan atyánál pedig nem tudtam megállni, hogy ne Father Ted jusson eszembe link. A robotot nem bírtam; King is viszonylag ellenszenves figuraként tünteti fel.

A terjedelem ennél a kötetnél egy kissé a minőség rovására ment, de ettől függetlenül élvezhető volt. Ha nem egy nagyon rossz időszakban olvasom, lehet, hogy ez kevésbé tűnik fel.

Hosszú volt, szó se róla. Callahan atya részeit nagyon elnyújtottnak éreztem, attól függetlenül, hogy érdekelt a története (”A fenébe is, én VALÓDI vagyok!”), de azért ennyire hosszan talán nem. Viszont ez a westernes hangulat, ami Calla vidékét jellemezte, nagyon jólesett. Ahogy megjelentek a harcosok, tanácskoztak, formálták a folken hozzáállását, és minden más… Rolandék részeit nagyon szerettem olvasni. És a vége…?! Eszméletlen jó volt!

Come-come-commala
én még mindig nem unom
sá-lá-lá-lá

Az előző két kötet (itt a 4,5.-re is utalva) meglehetősen lassú haladása után üdítő volt ismét elkapni a „Sugarat”. A rengeteg könyves, és filmes utalás: zavar. A western feelinget nem szeretem. A vámpíroktól meg a hideg kiráz (lsd. Twilight). ÉS MÉGIS ANNYIRA JÓÓÓ!! King zseniálisan felépítette a körítést, kicsit ugyan túlontúl részletesre is, de akkor is letehetetlen, és ez a lényeg. A Farkasok elleni harc a legjobb, kár, hogy kevés ez a rész, de azt, ahogyan beleépítette őket, a hátterekkel meg mindennel hibátlan.
19-szer is el tudnám olvasni, olyan nagyszerű élmény! :))

Erősen függőséget tud ám okozni…

Végérvényesen eldőlt, ami eddig is azért már érett: nem szeretem ezt a sorozatot. Voltak részek, amiket élveztem (mondjuk a második és a harmadik kötet tetszett), de az utóbbi hármon már szó szerint csak végigrágtam magam a becsület kedvéért. A Callai farkasok számomra olvashatóbb volt, mint az előző kötet, de ez nem változtat azon, hogy rendkíííívül túlírtnak, unalmasnak találom. Zavar az is, hogy hiába olvastam az előző köteteket is, annyi sajátságos kifejezés kíséri ezt a történetet, ami számomra megnehezíti a szöveg értelmezését.
Callahan atya és a Borzalmak városa átemelése viszont kifejezetten tetszett, különösen az Epilógus. (és tényleg nem csak azért, mert az már a könyv végét jelezte)

Valószínűleg ez a kötet a sorozat legterjengősebb, leglassabban építkező része. Mégis sok fontos dolgot tudunk meg a végkifejlet szempontjából. Mielőtt kedvenc ka-tetünk becsordogál Calla falvába, a révülésben számos kérdésre választ kapunk, és legalább ennyit vet fel. És természetesen Susannah randevúja a démonnal a körnél, ahol Jake átjött, sem marad következmények nélküli.

Meg kell emelnem a kalapomat King kemény munkája előtt. Egy ilyen terjedelmű sorozatnál sem sajnálja az időt a szereplők bemutatására, és a regényben részletekbe menően megismerhetjük Calla Bryn Sturgis lakosait, személyes érdekeltségeiket és motivációikat. A történet szempontjából a legfontosabb szereplő Callahan atya. Aki nem olvasta a Borzalmak Városát, de szeretné, mindenképpen tegye meg a regény elolvasása előtt, mivel ebben a kötetben minden fontos esemény benne van a bukott pap életéből.

Túl sok mindent nem lehet leírni a cselekmény részletezése nélkül. A ka-tet néha kínosan lassan, de felkészül a kis városka védelmére, és a szerző néhol csöpögteti az információt. A lényegi, végső összecsapás gyakorlatilag ötven oldalon belül lezajlik.

Akármennyire lassan is építkezik, mindig is King marad az egyik kedvenc íróm. Nála továbbra sincs elvarratlan szál, semmi sem marad magyarázat nélkül, és az olvasó biztos lehet benne, megkapja a várva várt izgalmat is, kellő mennyiségű drámával egybekötve. Azt hiszem, az idősebb Slightman büntetését maga Salamon király sem oldhatta volna meg bölcsebben.

Kevés váratlan fordulatot és izgalmat tartogat, inkább építkező, „töltelék” kötet a sorozat lezárása szempontjából. De kihagyhatatlan és megkerülhetetlen. Talán kicsit bele is feledkezett az olvasó Calla álmos életébe, ahogy az előző kötetben Mejis lassan csordogáló mindennapjaiba. A harcosoknak persze ez is csak egy állomás Mennykőcsapás, és a Setét Torony felé. Vajon Rolandnak van igaza, és minden egyes összescsapással távolabb kerül a Torony tőle és csapatától? A sorozat újraolvasása során is biztos vagyok benne, a szerző hozzá méltó lezárást tartogat a Harcos történetének.

—2018—
King remekül tartja fenn a figyelmet, ráadásul úgy éri ezt el, hogy elhint pár érdekes dolgot, de ahelyett, hogy ezeket kifejtené, inkább későbbre hagyja, és más felé tereli a figyelmet, de eközben mégis az elszórt morzsákra gondol az olvasó, én legalábbis így voltam ezzel.

Őszintén szólva spoiler atyára már nem emlékeztem, régen olvastam már a spoiler, de tetszik, hogy King egész univerzuma lényegében a Setét Torony könyvek köré épül, sok utalás van a többi művére.

—2020—
A sorozatból ez a második kedvencem, a King által, az előszóban elmondottak nagyon is igazak, itt jön át igazán a vadnyugati hangulat, egyszerűen zseniális ez az ember! Rolandról újabb, elképzelhetetlen dolgokat tudunk meg, társai is csak tátott szájjal nézik, ahogy spoiler, de zsenialitásáról is bizonyságot tesz, hihetetlen könnyedséggel spoiler.
Calla lakosai remekül megírt karakterek, sokukat lehet megkedvelni, de ennek ellenkezőjére is akad példa, valamint ott van spoiler.
Ahogy 2018-ban is írtam, King nagyon jól vezeti fel az egyes szálakat, elszórja a morzsákat, majd áttér egy másikra, ezt pedig többször is eljátssza, végig fenntartva az érdeklődést. Vannak titkok, amiket a szereplők ismernek, elénk azonban csak később tárja fel a megoldást, bár szerintem rá lehet jönni a dolgokra magunktól is.
Másodszorra olvasva itt is sokkal jobban tudtam a részletekre figyelni, a sok külön cselekményszálra, amik aztán végül egy pontban érnek véget, de kiemelném még spoiler.
Írhatnék még rengeteget a cselekményről, nagyrészt imádtam, a visszatérés spoiler.

A Setét torony története, ahogyan a különböző világok is itt kezd igazán összemosódni King többi művével. Callahan atya felbukkanása elsőre kissé pofátlan ön reklámnak tűnt, de aztán annyira belesimult a történetbe hogy egyáltalán nem bántam. Meg hát akkor ugye még nem tudtam mi fog jönni még később.

A történet bizonyos mértékig előre látható volt, de az addig elvezető út kellően kárpótol érte. Még úgy is hogy néhol még az előző kötetben előfordulónál is jobban zavart a beékelődős szerkezet. Az biztos hogy innen már nincs visszaút, innentől így vagy úgy de eljutsz a Setét Toronyba,