Callai ​farkasok (A Setét Torony 5.) 86% 273 csillagozás

Kicsit (talán indokolatlanul is) hosszúra sikeredett ez a rész, de egyre több mindenre fény derül a különböző világok egymáshoz való viszonyáról és a Setét Toronyról, így könnyen túl tettem magamat ezen a kis apróságon. Végre ismét megnyílnak az ajtók a világok között (ismét nagyon szerettem a New Yorkban játszódó jeleneteket). Új szereplővel bővül a ka-tet Callahan atya személyében (a vámpír szál nem igazán tetszett, nagyon vontatottnak éreztem ezeket a részeket), ráadásul felbukkan Mia is, aki rengeteg új lehetőséget tartogathat még a jövőre nézve. Izgatottan várom a folytatást, és komolyan hiányozni fog a sorozat, ha egyszer a végére érek.

Hosszú volt, szó se róla. Callahan atya részeit nagyon elnyújtottnak éreztem, attól függetlenül, hogy érdekelt a története (”A fenébe is, én VALÓDI vagyok!”), de azért ennyire hosszan talán nem. Viszont ez a westernes hangulat, ami Calla vidékét jellemezte, nagyon jólesett. Ahogy megjelentek a harcosok, tanácskoztak, formálták a folken hozzáállását, és minden más… Rolandék részeit nagyon szerettem olvasni. És a vége…?! Eszméletlen jó volt!

Come-come-commala
én még mindig nem unom
sá-lá-lá-lá

Az előző két kötet (itt a 4,5.-re is utalva) meglehetősen lassú haladása után üdítő volt ismét elkapni a „Sugarat”. A rengeteg könyves, és filmes utalás: zavar. A western feelinget nem szeretem. A vámpíroktól meg a hideg kiráz (lsd. Twilight). ÉS MÉGIS ANNYIRA JÓÓÓ!! King zseniálisan felépítette a körítést, kicsit ugyan túlontúl részletesre is, de akkor is letehetetlen, és ez a lényeg. A Farkasok elleni harc a legjobb, kár, hogy kevés ez a rész, de azt, ahogyan beleépítette őket, a hátterekkel meg mindennel hibátlan.
19-szer is el tudnám olvasni, olyan nagyszerű élmény! :))

Erősen függőséget tud ám okozni…

Végérvényesen eldőlt, ami eddig is azért már érett: nem szeretem ezt a sorozatot. Voltak részek, amiket élveztem (mondjuk a második és a harmadik kötet tetszett), de az utóbbi hármon már szó szerint csak végigrágtam magam a becsület kedvéért. A Callai farkasok számomra olvashatóbb volt, mint az előző kötet, de ez nem változtat azon, hogy rendkíííívül túlírtnak, unalmasnak találom. Zavar az is, hogy hiába olvastam az előző köteteket is, annyi sajátságos kifejezés kíséri ezt a történetet, ami számomra megnehezíti a szöveg értelmezését.
Callahan atya és a Borzalmak városa átemelése viszont kifejezetten tetszett, különösen az Epilógus. (és tényleg nem csak azért, mert az már a könyv végét jelezte)

Valószínűleg ez a kötet a sorozat legterjengősebb, leglassabban építkező része. Mégis sok fontos dolgot tudunk meg a végkifejlet szempontjából. Mielőtt kedvenc ka-tetünk becsordogál Calla falvába, a révülésben számos kérdésre választ kapunk, és legalább ennyit vet fel. És természetesen Susannah randevúja a démonnal a körnél, ahol Jake átjött, sem marad következmények nélküli.

Meg kell emelnem a kalapomat King kemény munkája előtt. Egy ilyen terjedelmű sorozatnál sem sajnálja az időt a szereplők bemutatására, és a regényben részletekbe menően megismerhetjük Calla Bryn Sturgis lakosait, személyes érdekeltségeiket és motivációikat. A történet szempontjából a legfontosabb szereplő Callahan atya. Aki nem olvasta a Borzalmak Városát, de szeretné, mindenképpen tegye meg a regény elolvasása előtt, mivel ebben a kötetben minden fontos esemény benne van a bukott pap életéből.

Túl sok mindent nem lehet leírni a cselekmény részletezése nélkül. A ka-tet néha kínosan lassan, de felkészül a kis városka védelmére, és a szerző néhol csöpögteti az információt. A lényegi, végső összecsapás gyakorlatilag ötven oldalon belül lezajlik.

Akármennyire lassan is építkezik, mindig is King marad az egyik kedvenc íróm. Nála továbbra sincs elvarratlan szál, semmi sem marad magyarázat nélkül, és az olvasó biztos lehet benne, megkapja a várva várt izgalmat is, kellő mennyiségű drámával egybekötve. Azt hiszem, az idősebb Slightman büntetését maga Salamon király sem oldhatta volna meg bölcsebben.

Kevés váratlan fordulatot és izgalmat tartogat, inkább építkező, „töltelék” kötet a sorozat lezárása szempontjából. De kihagyhatatlan és megkerülhetetlen. Talán kicsit bele is feledkezett az olvasó Calla álmos életébe, ahogy az előző kötetben Mejis lassan csordogáló mindennapjaiba. A harcosoknak persze ez is csak egy állomás Mennykőcsapás, és a Setét Torony felé. Vajon Rolandnak van igaza, és minden egyes összescsapással távolabb kerül a Torony tőle és csapatától? A sorozat újraolvasása során is biztos vagyok benne, a szerző hozzá méltó lezárást tartogat a Harcos történetének.

—2018—
King remekül tartja fenn a figyelmet, ráadásul úgy éri ezt el, hogy elhint pár érdekes dolgot, de ahelyett, hogy ezeket kifejtené, inkább későbbre hagyja, és más felé tereli a figyelmet, de eközben mégis az elszórt morzsákra gondol az olvasó, én legalábbis így voltam ezzel.

Őszintén szólva spoiler atyára már nem emlékeztem, régen olvastam már a spoiler, de tetszik, hogy King egész univerzuma lényegében a Setét Torony könyvek köré épül, sok utalás van a többi művére.

—2020—
A sorozatból ez a második kedvencem, a King által, az előszóban elmondottak nagyon is igazak, itt jön át igazán a vadnyugati hangulat, egyszerűen zseniális ez az ember! Rolandról újabb, elképzelhetetlen dolgokat tudunk meg, társai is csak tátott szájjal nézik, ahogy spoiler, de zsenialitásáról is bizonyságot tesz, hihetetlen könnyedséggel spoiler.
Calla lakosai remekül megírt karakterek, sokukat lehet megkedvelni, de ennek ellenkezőjére is akad példa, valamint ott van spoiler.
Ahogy 2018-ban is írtam, King nagyon jól vezeti fel az egyes szálakat, elszórja a morzsákat, majd áttér egy másikra, ezt pedig többször is eljátssza, végig fenntartva az érdeklődést. Vannak titkok, amiket a szereplők ismernek, elénk azonban csak később tárja fel a megoldást, bár szerintem rá lehet jönni a dolgokra magunktól is.
Másodszorra olvasva itt is sokkal jobban tudtam a részletekre figyelni, a sok külön cselekményszálra, amik aztán végül egy pontban érnek véget, de kiemelném még spoiler.
Írhatnék még rengeteget a cselekményről, nagyrészt imádtam, a visszatérés spoiler.

A Setét torony története, ahogyan a különböző világok is itt kezd igazán összemosódni King többi művével. Callahan atya felbukkanása elsőre kissé pofátlan ön reklámnak tűnt, de aztán annyira belesimult a történetbe hogy egyáltalán nem bántam. Meg hát akkor ugye még nem tudtam mi fog jönni még később.

A történet bizonyos mértékig előre látható volt, de az addig elvezető út kellően kárpótol érte. Még úgy is hogy néhol még az előző kötetben előfordulónál is jobban zavart a beékelődős szerkezet. Az biztos hogy innen már nincs visszaút, innentől így vagy úgy de eljutsz a Setét Toronyba,

King az Írásról-ban azt mondja, hogy a kihúzás legalább olyan fontos mint maga a szereplők, vagy a történet, eltávolítani a fölösleget. Úgy éreztem, hogy ezúttal nem jött össze neki.
Az első kb 500 oldal eseménytelenségét aránytalannak éreztem az alig 30 oldalas végjátékkal szemben, egyenesen fölösleges volt. Az utána következő lapok viszont remekül hozták a lepusztult western hangulatot, és megemelték a szintet, de a regény elejét, a hosszadalmas szenvedést nem tudom elnézni. Megkönnyebbülve tekintek a polcon pihenő Susannah dalára, hogy jóval soványabb.