A harcos-ban megismert Roland sebesülten, betegen, ám rendíthetetlenül halad célja, a titokzatos Setét Torony felé. Kietlen, veszélyekkel terhes vidéken visz az útja, ahol váratlanul egy ajtóba ütközik, amely az 1980-as évek New Yorkjába nyílik. A harcosnak át kell mennie ebbe a másik világba, hogy elhívja magával segítőtársait, akiket a feketébe öltözött ember cigánykártyán megjósolt neki. Így fonódik össze Roland, a harcos, Eddie Dean. a drogcsempész, Odetta Holmes, a gyönyörű, okos, ám egy balesetben megnyomorodott fekete lány, valamint Jack Mort, a gyilkos hajlamú könyvelő sorsa. A hármak elhívatása lélegzetelállító kalandokban bővelkedő, az „elmozdult világokban" játszódó könyv, amely, bár nem zárul le benne a főhősök sorsa, mégis élvezetes olvasmány.
A hármak elhívatása (A Setét Torony 2.) 518 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1987
Enciklopédia 23
Szereplők népszerűség szerint
Roland Deschain · Eddie Dean · Odetta Holmes · 'Cimi Dretto · Cortland Andrus · Enrico Balazar · Henry Dean · Jack Andolini · Ticks Postino
Kedvencelte 68
Most olvassa 32
Várólistára tette 116
Kívánságlistára tette 156
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Össze vagyok kavarodva, és várom a folytatást. Úgy érzem magam, mint egy tele zsúfolt szoba. Az első részt értettem, a második erősen elgondolkodtatott, a sok szereplőjével, felforgatta a lelkivilágomat fenekestül. Kiborított, hogy akkor most mi a fene van? Ember az emberben, világ a világban, a kapu, a több idősíkban játszódó történet.
Sokszor néztem fel a könyv olvasása közben, hogy akkor most MI VAN?
A lehetetlen meseszerűségből valós vizekre átevezett a történet. A vége nem lett lezárt, hisz lesz még folytatás, amit izgatottan várok. Mit mondjak, nem izgultam halára magam, inkább dacból, és méregből olvastam el, mert annyira „kiborított”, ez a több dimenzionált fantasztikus írás, rá akartam jönni a lényegre, meg akartam érteni a történetet. Aztán a végén csak felcsigázódtam, mert komolyan böki a csőrömet, hogy mi lehet az a Setét Torony, ami annyira fontos, hogy bármi áron, de meg kell találni.
Padlót fogtam, megint teljes egészében, mint egy makarenkói pofon lerendezett ez a műve is Stephen Kingnek. Amin elcsodálkoztam, hogy ez a rettenetesen hosszú hét részes sorozat egy az egyben bedarált, nem tudom letenni, egyszerűen a rabja lettem.
Most már lesz ami lesz, de el akarom olvasni elejétől a végéig mind a hét kötetet.
Ez a könyv sokkal jobb, mint az első rész. Tetszett, hogy átlépett a történet a valós világba is. Az első rész után azt hittem, hogy ez a sorozat nem lesz kedvencem, de úgy tűnik tévedtem. Jó a sztori, persze kicsit más mint King többi írása, de érdemes elolvasni ezt is. Úgy tűnik King a fantasy világban is tud nagyot alkotni. :)
A sorozatokat (legyen szó akár tévés/internetes, akár könyves viszonylatról) illetően igen csak határozott a véleményem: bizony nagyon (ó, de még mennyire!) erősnek kell lennie az indításnak, hogy lekenyerezzen és a későbbiekben esetleg a folytatásokra is sort kerítsek. S habár tudom, mennyire nagy fába vágtam a fejszémet ezzel a szériával, A harcos – divatos kifejezéssel élve – kilóra megvett magának. Persze megoszlanak a vélemények, de számomra tökéletes kezdés volt – ilyet filmsorozat esetében mostanság egyáltalán nem érzek, részemről pedig könyvek esetében is nagyon ritka –, bár a pilóta epizódok receptjének bevetése azért nem teljes mértékben sikerült. Nevettem is, mikor Istvánunk az utószóban leírta, hogy konkrétan halvány gőze sincs a folytatást illetőleg, majd az élet hozza, amit kell.
Kíváncsi voltam, mennyire sikerül emelni a tétet ebben a részben, s már az elején csak annyit tudtam kérdezni – méghozzá igen csak sűrűn –, hogy hova lehet ezt még fokozni? Mégis hogy képes ez a fickó ilyen zseniálisan összetett, végtelenül aprólékos, sokrétű történetet alkotni? Ráadásul úgy, hogy ott az előkép és ezerrel tisztelt A Gyűrűk Ura, meg a tizenkilenc éves kora óta dédelgetett nagy terv, aztán kész… Rendkívüli tehetségre és pazar készségre vall, hogy az ismeretlenbe ugorva, kvázi játszótérnek tekintve a lapokat alkosson az ember. No, de visszatérve kérdésemre, miszerint hova lehet ezt még fokozni, hááát… nem is tudom, mindenesetre lelkesen várom a folytatást, ugyanis az eddig sem alacsony tétet durván megemelte, ez tény.
Csupán néhány órával később járunk az előzményhez képest, a szükséges tudnivalókat pedig előzetesen újból elolvashatjuk, aztán egy csapásra beindulnak az események: ki-be járkálunk az ajtókon, egyszerre vagyunk drogcsempész, tolószékes lány és gyilkos hajlamú könyvelő, miközben a nyolcvanas évek New Yorkjában találjuk Rolandot, akinek jelenleg három laptól függ az élete, de mindössze egyre feltéve. Azt mondjuk a South Park és a Junkies örökbecsűje óta tudjuk, hogy a drog az rossz, mégis megkérdőjelezzük tudatállapotunkat – ilyet ugyanis legfeljebb hallucinálni lehet, felocsúdni azonban pillanatnyi lehetőségünk sincs. King mesterien adagolja a feszültséget, tágítja saját határait, dobálja a gyomrosnak is sok helyzetet, párbeszédet… Rengeteg ponton kiemelkedő és fantasztikus ez a kötet, sokszor tényleg fokozhatatlan benyomást kelt.
Egyszerre elrugaszkodott és valószerű, szórakoztató és szívbemarkoló, fájdalmas és felemelő, szóval összességében roppant szélsőséges, mégis nagyon szerethető. Lehet mondani, hogy elfogult vagyok, de ha a szerző profizmusa egyenlő az ebből adódó igazsággal, akkor miért is takargassam? Messze még a csúcs – ez időben maga King sem tudta, odaér-e valaha egyáltalán –, de már látatlanban megváltottam a jegyemet a legközelebbi utazásra, annak ellenére is, hogy Csu-csu Charlie minden, csak nem épp egy biztató közlekedési eszköz…
Roland súlyos sérülései ellenére megszállottan követi a feketébe öltözött ember jóslatait, hogy szövetségeseket szerezzen küldetése beteljesítéséhez. Végeláthatatlan tengerparti menetelések betegen. Küzdelmek az éjszakai homárszörnyekkel.
És röviden ennyi. De mindez hihetetlenül izgalmasan és érdekesen tálalva.
Még nagyobb a kíváncsiság, hogy milyen titkokat rejt a Setét Torony, és milyen további kalandokat hoz az odavezető út.
Jónak jó volt, rossznak meg a közelében se, de azért… nagy levegő.
Kérem vissza A harcos szikár szárazságát vagy ami még jobb, a könyvet újraolvasni, kevés szereplőt mozgató misztikumát. Mert ez itt simán egy komplett elmegyógyintézet és detoxikáló. Abból mondjuk jóféle, de spoiler számomra keservesen megmaradt a csúnyagonosz városi talajon. Ugyanakkor kétségtelenül bájos volt, ahogy Roland gondolkodásmódja az általunk (majdnem)ismert rögvalóval ütközött, és King bácsi annyira profi, hogy minden adódó poén-és moralizálásfaktor ellenére sem ragadt le ezeknél, hanem a történet is haladt. Mondjuk. Bár szerintem még mindig nem erőssége kedvenc erős-okos-ifjú-női figuráit megkedveltetni az olvasójával is… valahogy túlságosan túlerősek, túlvédtelenek, túlelszántak, szóval na, túlsokak lesznek. Mary Sue a köbön, ellenpontozva pár gyilkolászó hajlamú férfiúval, nálam ez a kombó ritkán működik. spoiler Ugyanitt ellenben Eddie és Roland dialógusaiból, morális ön- és közveszélyeztetéseiből akármennyit olvastam volna még. Fene se érti…
Mindenesetre jöhet a következő, több Rolanddal és világépítéssel.
Folyton elámulok King írásain. Nagyon bő lére szokta ereszteni a meséléseit, de a fő történetszál mellett az összes kitérőnek és körítésnek megvan a maga szerepe és helye, ami gyönyörűen kiegészíti vagy előrevetíti a történéseket. Zseniális! Egy cseppet sem éreztem unalmasnak a legnyugisabb részeket sem. Pláne nem a másik végletet, ahol Eddie elhívása olyan izgalmasra és véresre sikerült, akár egy Tarantino film. De a harmadik ajtó mögött is nagy érdekességek voltak. Nagyon izgalmas karakterekkel bővült a csapat, akik bőven kompenzálják a még sivár közeget.
Az első rész (Stephen King: A Setét Torony – A harcos) pont arra volt jó, hogy lassítson a lelkesedésemen, hiába hívták fel a figyelmemet arra, hogy majd a másodiktól beindul.
Bennem volt egy (jogos) félsz a második résztől, hiszen a 80-as évek, King számára egy sötét körszak volt, komoly alkohol és drogfüggősége volt és ez más, akkor írt műben is vissza-visszaköszön.
Ebben a részben megint Roland útját követhetjük a Torony felé, de már vannak társai spoiler is. A Mester egy párhuzamos valóságot is ábrázol, kicsit brooklyn-i jelleggel, bűnözőkkel, drogdealerekkel. Nekem a kábszi téma sok volt, de kárpótoltak a laza párbeszédek és a humor. Roland egy kraftos karakter, akivel szívesen megyünk végig az úton, de nekem hiányoztak az izgalmak és a feszültség, amiben pedig SK nagyon jó!!
Aki nem ismeri King „agytekervényeit”, zicher, hogy 150 oldal után hozzávágja a könyvet a falhoz, de itt szerintem a türelem tornyot terem, túl kell lennünk ezen a részen is, hogy teljessé váljon a kép.
Hűha! King aztán jól a feje tetejére állított mindent. Egyáltalán nem olyan irányba folytatódott a történet, mint amire számítottam. Pár oldal után már teljesen nyilvánvaló volt: minden addigi feltételezésem mehet a kukába (nem olvastam a fülszöveget, nem akartam spoilereket). De valahogy nem bántam. Nagyon tetszett, ahogy Roland a számára idegen „való világban” próbál helytállni, és ahogy összetalálkoznak a szálak. Még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés, de már kezd kicsit ismerőssé válni a világ.
Elvileg nincsenek pozitív hősök a történetben (sőt!), de nagyon bírtam valamennyi új szereplőt. Nem véletlenül tartják Kinget az egyik legjobb karakterformáló írónak. Ráadásul a humorát (még ha legtöbbször fekete humor) is megcsillogtatta néhányszor.
Folyt. köv.
Töredelmesen bevallom, hogy az első részt nem szerettem. Felét sem értettem (még újraolvasás után se) és szinte csak kérdések maradtak bennem. Ez a kötet annyira más… Ha ezt tudom, biztos nem halogatom eddig. Továbbra sincs sok elképzelésem, hogy Roland miért van így rákattanva a Toronyra, de az események magukkal ragadtak… Élveztem az olvasást, a harcos világa és a miénk közti kontrasztot, a hármak elhívatásának körülményeit, a látszólag külön futó szálak összefonódását, a kisebb-nagyobb összefüggések megértését… Alig várom a folytatást!
Népszerű idézetek
Nem a kezemmel célzok;
aki a kezével céloz megfeledkezik atyja arcáról.
A szememmel célzok.
Nem a kezemmel lövök;
aki a kezével lő megfeledkezik atyja arcáról.
Az elmémmel lövök.
Nem a fegyveremmel ölök;
aki a fegyverével öl megfeledkezik atyja arcáról.
A szívemmel ölök.
… az apjának volt egy mondása, ami lefordítva valami olyasmit jelent, hogy „Isten mindennap a tarkódra hugyoz, de csak egyszer fojt bele”, és noha 'Cimi nem volt teljesen biztos benne, úgy vélte, ez azt jelenti, hogy Isten végső soron rendes fickó…
– Rögvest asztalon ez estebéd, gazda – mondja Eddie. – Választhat: csúszómászófilét vagy pedig csúszómászófilét kér? Mellik ízlene inkább, gazda?
– Nem értlek – mondta a harcos.
– Dehogynem – válaszolta Eddie. – Csak hiányzik belőled a humorérzék. Mi történt vele?
– Gondolom, ellőtték valamelyik csatában.
[…] akármit mondjanak rá, az öklendezésnek megvan legalább az az egy előnye, hogy míg az ember vele foglalkozik, nem tud másra gondolni.
52. oldal
A sorozat következő kötete
A Setét Torony sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Anne Rice: Lestat, a vámpír 90% ·
Összehasonlítás - Justin Cronin: A tükrök városa 91% ·
Összehasonlítás - Leigh Bardugo: Ninth House – A kilencedik ház 84% ·
Összehasonlítás - Dan Wells: Csak a holttesteden át 88% ·
Összehasonlítás - Dacre Stoker – J.D. Barker: Dracul 89% ·
Összehasonlítás - Michael Crichton: Ködsárkányok 86% ·
Összehasonlítás - Bram Stoker: Drakula 85% ·
Összehasonlítás - Joe Hill: A szív alakú doboz 85% ·
Összehasonlítás - Michael Crichton: A 13. harcos 84% ·
Összehasonlítás - Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei 84% ·
Összehasonlítás