A ​rémkoppantók 358 csillagozás

Stephen King: A rémkoppantók Stephen King: A rémkoppantók

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Roberta Andersen westernírónő a Haven kisváros peremén fekvő birtokán él visszavonultan. Egy szép napon erdejében sétálva megbotlik egy földből kiálló fémdarabban. Az objektum holmi ráncigálásra meg se moccan: Roberta ásni kezd, és lassacskán kiderül, hogy egy gigantikus, széle, hossza nincs űrhajószerű test rejtőzik a mélyben. Az ásás a szenvedélyévé válik, ami nem csoda – a hajóból áradó sugárzás különös hatással van azokra, akik a bűvkörébe jutnak. Az írónő sorra-rendre elveszti fogait, csillapíthatatlan vérzése támad, öreg kutyájának a szeméről visszahúzódik a hályog, mi több, a hűséges jószág a fiatalodás csalhatatlan jeleit mutatja. Az eleddig műszaki antitalentum Roberta fantasztikus technikai sugallatokra lesz fogékony, de nem csak ő… A fura tárgynak minél nagyobb része szabadul ki a földből, a kisváros annál több lakóján ütnek ki a vészes tünetek.

Eredeti mű: Stephen King: The Tommyknockers

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Európa, Budapest, 2005
948 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630778254 · Fordította: Szántó Péter
>!
Európa, Budapest, 1996
954 oldal · ISBN: 9630761068 · Fordította: Szántó Péter
>!
Európa, Budapest, 1994
954 oldal · ISBN: 963075651X · Fordította: Szántó Péter

1 további kiadás


Enciklopédia 109

Szereplők népszerűség szerint

Bobbi Anderson

Helyszínek népszerűség szerint

Derry


Kedvencelte 47

Most olvassa 18

Várólistára tette 96

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mohapapa I
Stephen King: A rémkoppantók

Cseles ez a könyv.
Egyfelől, mert olyan, mintha valami testesebb öccá oldalas lenne, közben meg majdnem ezer.
Másfelől meg azért, mert olyan, mintha jó lenne, közben meg…

De megnyugodtam. Fenntartásom King-gel szemben, amit már-már lerombolt egy-két megnyilvánulása, majdnem megszűnt. Erre meg most ez szörnyszülött megnyugvásomra majdnem visszaépített minden falat.

Pedig cefet jól indul, komolyan, de nagyon! Aztán mire érdekelni kezd a főhősnéni, addigra vált a fókusz, és a csontalkoholista költőre fókuszálunk, harminc oldalon szenvedve az ökológia vs. atomerőművek kérdésével. Ez még úgy az első ötödben van valahol. De akkor még kitartottam, csak azért is, meg Szerelmetesfeleségtársam kedvéért is: őt jobban érdekelte, amit meséltem neki a könyvről, mint engem, aki olvastam. Mondjuk ez sem semmi, de lehet, hogy ez engem dicsér. Aztán az antiatom-hosszadalom után elindul a sztori, de akkor meg jött Jodi Picoult, meg a Csodalány, amiért ugyan kár volt félbehagyni emezt a könyvet, de megtettem. Aztán továbbolvastam.

Nem mondom, hogy teljesen érdektelen volt a hosszadalmas, lassúdad cselekmény, de majdnem. Nem áll, de minimum lassított felvétel. Azt sem mondom, hogy cselekménymániás vagyok, de ha az nincs, akkor lennie kell valaminek helyette, ami több, mint töltelék és időhúzás.

Bár utáltam, hogy mire némi szimpátia kél bennem valaki iránt, addigra meghól, jobbára csúnyán, és még azt is megbocsátanám, hogy a lassítót szedett cselekmény olyan, mintha egy kocka lassan síkokra csúszna, és az egyik sík átvezet a másikba, elcsúszik, de van érintkezés, bukdácsolunk egyik szintről a másikra, egyik novella úszik át a másikba, lazán egymásba mosva. Aztán sűrűl a kapcsolat, vastagodik az összekötő szál, de számomra a vég az volt, spoiler

Itt nem tettem még le a könyvet, lapozgattam a vége felé, de semmi nem csigázott fel a további olvasásra. De tényleg semmi. Még az sem, hogy Kinget olvasni voltaképpen nagyon jó, s még az sem, hogy megtudjam, mire likad ki a kilencáz oldal. Hát, bizony, ennyire unalomba fúlt a sci-fi-King.

Rendben, maradhatok továbbra is sznob, nem kellett megszeretnem Kinget!
De akkor mit keres még vagy tíz könyve a polcomon, olvasásra várva?

3 hozzászólás
>!
Blissenobiarella
Stephen King: A rémkoppantók

Számomra A rémkoppantók az a könyv, ami mindent visz. Amikor először olvastam, teljesen beszippantott magába, szerintem a saját életemben nem is nagyon lehettem jelen azokban a napokban… Korántsem első könyvként olvastam ezt Kingtől, mert emlékszem, hogy ezzel már úgy leptem meg magam egy könyvesboltban (még arra is emlékszem, hogy meglehetősen prózai okom volt rá: 1000 oldal mindössze 3000 Ft-ért?! nehogymárne), de azért az elsők között volt.
Azóta is azoknak, akik arról dumálnak nekem, hogy King csak hülyeségeket ír, azoknak ezt próbálom lenyomni a torkán bájosan ajánlani, mert akinek ez nem tetszik, az tökre nem ember. (eleve elvetélt ötlet amúgy, hogy 1000 oldalt olvastassak olyannal, aki ilyet mond, de ettől tekintsünk el)
Abszolút kedvenc.

Már vagy 6x olvastam, úgyhogy egyhamar nem fogom újraolvasni… mindenesetre részletesebb értékelést csak újraolvasás után írnék.

2 hozzászólás
>!
Sansa I
Stephen King: A rémkoppantók

Pár napja befejeztem már, de halogattam az értékelést, nem igazán szeretek King bácsinak négy csillagot adni, viszont…
Az első kétszázvalahány oldalon majdnem félbehagytam. (Először). Szeretem a stílusát, mint mindig, de a nem történik semmi ilyen hosszan csak akkor oké, ha legalább egy darab rokonszenves karakter van – itt meg nem volt. Az egyik főhős unalmas figura, a másik (ja, az alkesz) pedig az addig üsd, míg mozog kategória.
Aztán egy idő után nőtt a szereplőgárda, beléptek szerethető karakterek is a képbe, és onnantól nem volt gond az izgalommal, sem a lelkesedéssel. (Mégis majdnem félbehagytam másodszor is: az oka egyszerű – az összes olyan karakter, aki a szívemhez nőtt, hát izé… kinges búcsút vehettem tőlük).
Persze akkor már nem hagytam abba, duzzogtam egy-két napig, és kivégeztem a hátralévő háromszázvalahány oldalt. A cselekmény már pörgött, és kezdtem a két mentőben is ütném főfigurából az egyiket, ha nem is szeretni, de elviselni.
Összességében jó volt, és a két-háromszáz oldal ballaszt sem zavart volna, ha bírom a szereplőket. Mert hát King stílusa nagyon élvezetes.

43 hozzászólás
>!
Röfipingvin MP
Stephen King: A rémkoppantók

Hát, drága barátom…
Felemás érzéseim vannak, mert tetszett, ám mégis több helyen ült egy kicsit a történet. Talán a hossza miatt. Sejtem, hogy ez ennél még hosszabb volt eredetileg, de húznod kellett belőle. Talán egy keveset még lehetett volna… De meg ne sértődj! ^^
A történet maga érdekes, ám talán a megírásakor – előtte, alatta – látott sci-fi filmek, sorozatok kellően hatottak. A nagyon science fiction-s elemek a történet utolsó 30-40 oldalában vannak jelen hatványozottan.
Ettől eltekintve az egyes kitekintő részek kidolgozottságára nem lehet panasz – bruxizmus, fogászat, repülés –, ill. a 240. oldaltól folyamatosan belépő karakterek hátteréből, személyiségéből is kapunk annyit, amennyiből fel tudjuk őket vázolni magunknak. Viszont olyan igazán kedvenc szereplőt nem tudtam avatni. Persze szorítottam Gardener-nek, élt bennem a remény, hogy majd pontot tesz a dolgok végére, de azt azért nem mondhatnám, hogy meg is kedveltem volna. Akit meg megtudtam volna, ill. aki számomra igazán érdekes lehetett volna önfeláldozó módon meghal, és talán ha 30 oldal szerepe van (Ruth).
Zsenid – már ha fogalmazhatok így, kedves bakancslistás vacsorapartnerem – azért megjelenik, annak ellenére, hogy ebben a regényben a repülőcsészealj kiásása kevés helyet hagy az igazi karakterfejlődésnek. Itt most a finoman, bújtatottan megjelenő kritikákra, a humorra és persze a történetbe nagyon ügyesen beleszőtt utalásokra (a különböző munkáidra) gondolok. Ezt is nagyon szeretem benned, kedves King bácsi! Hogy teremtettél egy „univerzumot”, egy megyét, és majd' minden történeted ott játszódik. És ügyesen össze is kapcsolod őket, hisz a szereplők halhatnak egymásról, lehetnek egymás rokonai, leszármazottai. Ez egy tök szuper dolog!

Volt egy gondolat, ami végig pörgött az agyamban olvasás közben. A könyv, a történet felépítésében hasonlít a ’76-os félretett kéziratra, ill. az abból 2009-ben megírt A búra alatt -ra. Egyrészt a hossza, másrészt a viszonylag sok szereplő, az elzáródó város, a rejtélyes, misztikus dolog… Aztán arról nem is beszélve, hogy még utalást is olvashatunk a kéziratra (legalábbis 1987-ben még csak arra, mai szemmel meg már a megjelent könyvre):

„Egy láthatatlan korlát? Erre gondolsz? Hogy fölállítottunk egy korlátot? Hogy egész Havent átváltoztattuk… hangyafarmmá, vagy valami burát helyeztünk rá? Ruth, ez nevetséges!”

Ez igazán érdekes. És te vajon tudtad a megíráskor, hogy 22 év múlva megírod majd a hangyafarm és a búra esetét?

>!
Emerencia P
Stephen King: A rémkoppantók

Egyszer olvasós ufós sztori. King felvázolja a lehetőségét egy űrhajó megtalálásának és az ebből adódó bonyodalmaknak. Mindezt 954 oldalon keresztül , ami nekem túlságosan bő lére eresztett ,kevésbé izgalmas történet lett. Nem ez a legjobb könyve. Vállalkozó szelleműként azért a filmet is megnézem , érdekel , hogy mit sikerült kihozni ebből a történetből.

2 hozzászólás
>!
elefes I
Stephen King: A rémkoppantók

„Szarok rá! gondolta Gardener fáradtan. Ez az egész itt már egy nagy rakás unalom!”
Aha.

>!
PandaSára P
Stephen King: A rémkoppantók

Nehéz szülés volt, igen nehéz. Főleg az eleje, ami helyenként olyan unalmas volt, hogy legszívesebben belelapoztam volna. De aztán a regény olvastatni kezdte magát, bár volt benne egy-két megrázó dolog, vagy legalábbis én irtózom attól, hogy az állatok szenvedjenek.
A végére egészen megszerettem a szereplőket is, és a sok szál összefutott.
De azért nem ez lesz a kedvenc SK könyvem, bár érdekes volt, hogy utalásokat találni benne más könyveire.

>!
OlvasóMókus
Stephen King: A rémkoppantók

Nyaralásra vittem magammal ezt a könyvet és tökéletes választás volt! Mind a hosszát tekintve, mind pedig azt, hogy Stephen King írta, akiben soha nem tudok csalódni. Régi, klasszikus King regény A rémkoppantók. Szeretem, amikor egy egész kisvárost bemutat, amikor egy egész kisvárossal történik valami nem éppen hétköznapi. King regényeit egyébként is az amerikai kisvárosi légkör miatt szeretem leginkább, az mellékes, hogy mi történik abban a városban.

>!
Timberwolfes
Stephen King: A rémkoppantók

Régen se volt kedvencem ez a történet és most se lett az. Jól indul, izgalmas felvezetés, de sajnos a folytatás számomra kissé unalmas és vontatott. Túl sok a szereplő és túl gyakran váltogatja a karaktereket. Valahogy úgy éreztem hogy ezt a kisvárosban valami gond van és elzárkózik a külvilágtól sémát itt kezdte el kidolgozni és ami lett belőle az itt rémkoppant. De valahogy a Búra alatt-ban csúcsosodott ki. Az a történet valahogy sokkal izgalmasabb volt bár annak a végét is inkább hagyjuk.
Maga a Rémkoppantók remek példa a makacsságra és a kitartásra. Egy egyszerű kiálló fémdarab miatt egy teljes város megőrül és bárki aki közel jön, az a hatása alá kerül és mindent annak rendel alá hogy a fémdarabot kiássa. Közben mindenki kezd átváltozni és leginkább megváltozni, King egyik kedvenc karaktere a jó útra térő függő aki mindenki másnál tisztábban látja a képet… Valahogy King ebben a könyvben csak olyan karaktereket mozgat akik nem igazán megkedvelhetőek és persze azok akikkel végre szimpatizálnék azokkal gyorsan történik valami…
Hosszú az út a végső megoldásig és valahogy számomra nem is nagyon élvezhető. Egyike azoknak a King könyveknek amit nem szoktam ajánlani.

>!
Adam_Taylor
Stephen King: A rémkoppantók

A Tortúra és a Carrie után ez a harmadik találkozásom Kinggel regény alakban – először néhány novellát olvastam tőle, és eldöntöttem: jó-jó, remek történetek és ötletek, de nekem nem tetszik a stílusa. Aztán a két regény szépen, fokozatosan győzött meg, hogy mégis – különösen a Tortúra.
Harmadik áldozatnak talán dacból választottam a 950 oldala Rémkoppantókat. Bátyám nagy Stephen King-gyűjtő, rendszeresem látom a köteteket faltól-falig, szóval muszáj néha csipegetnem belőle. Csaknem ezer oldal? Jókai-féle lassú történetmesélés? Ide nekem!
Valóban lassan indul, Bobbi és Gardener első fejezetei kissé vontatottak, de van bennük annyi rejtély, érdekesség és lelemény, hogy mégis fenntartsák a kíváncsiságot. Aztán ahogy találkoznak, majd következnek a novella-szerű, különálló részek, kezd beszippantani a könyv. A horrorfilmek egyik fő rákfenéjét – jelesül, hogy minél többet látjuk, minél inkább megismerjük a rémet, a gonoszt, stb., annál kevésbé félünk és érdekel – teljes mértékben nem is sikerült elkerülni, a könyv akkor a legerősebb, mikor a kiszámíthatatlan-misztikus vonalon halad. Nekem bejött az ugrálás, az epizodikus szerkesztés, persze vannak gyengébb részek is, de akad egészen zseniális fejezet. A regény finisében még hiányoltam valamit, kevésnek éreztem mindazt, amire a csaknem ezer oldal ki volt futtatva, és már el is határoztam, hogy ez bizony csak 4 és fél csillag, mert az a fél még hibádzik. Aztán King az egyik szereplővel bravúrosan ugorja át a sablon-árkot, egy másikkal meg úgy lép bele, hogy rendesen rátapad a giccs a talpára – mégis pokolian jó, megható és érzelmes a zárszó. Előbújt a fél csillag is.


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Kevés hülye múlja felül a vén hülyét.

477. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregség
1 hozzászólás
>!
Lunemorte MP

Azután meg jó cowboyregényeket ír, amikre az ember ráharaphat, nem pedig ilyen kitalált szörnyetegekkel meg mocskos szavakkal teli könyveket, mint az a Stephen King nevű fickó, aki Bangorban lakik. Piszokul jó cowboyregényeket, mondták a népek.

493. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cowboy · Stephen King
2 hozzászólás
>!
Emerencia P

Nincs abban semmi rossz, ha az ember minden irányba nyitva tartja a lelkét.

48. oldal

>!
Pancsurka

Az élet egyik nagy igazsága: amikor az embert pillanatokon belül eltalálja egy kétszázhetven kilós száguldó Coca-Cola-automata, már semmi miatt nem kell aggódnia.

VII/7. 815. o.

Kapcsolódó szócikkek: Coca-Cola
>!
elefes I

Molly pokolian kedves lány, de a tükörtojása pontosan olyan, mint a resztelt segglyuk. Dick úgy gondolta, hogy még az ízük is egyforma, noha valójában sosem evett segglyukat, se resztelve, se máshogy.

627

2 hozzászólás
>!
ervinke73

Hoztál nekem döglött patkányt meg madzagot, amin lóbálhatom?

617. oldal

>!
Lunemorte MP

Hát ez nagyszerű! Most akkor mit kéne tennie? Megragadni Bobbi fejszéjét, és kinyitni az ajtót, ahogy Jack Nicholson tette A ragyogás-ban!

Kapcsolódó szócikkek: Jack Nicholson · Stephen King: A ragyogás
1 hozzászólás
>!
DaVeman

Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság.

45. oldal

>!
Lunemorte MP

Ha erre a nőre vár valahol egy királyfi, gondolta a stewardess, nagyon remélem, hogy az a szerencsétlen tisztában van az imádkozó sáskák párosodási szokásaival.

668. oldal

>!
Lunemorte MP

A nagyapák ugyanúgy érzik a bántást, a szégyent vagy a zavart, mint bárki más.

346. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nagypapa · szégyen

Hasonló könyvek címkék alapján

Blake Crouch: Wayward Pines
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Peter Clines: 14
M. R. Carey: Kiéhezettek
Edgar Allan Poe: Elbeszélések
Joe Hill: Szarvak
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Becca Fitzpatrick: Black Ice – Tükörjég
Ania Ahlborn: Vértestvérek
Josh Malerman: Madarak a dobozban