A ​rémkoppantók 448 csillagozás

Stephen King: A rémkoppantók Stephen King: A rémkoppantók

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Roberta Andersen westernírónő a Haven kisváros peremén fekvő birtokán él visszavonultan. Egy szép napon erdejében sétálva megbotlik egy földből kiálló fémdarabban. Az objektum holmi ráncigálásra meg se moccan: Roberta ásni kezd, és lassacskán kiderül, hogy egy gigantikus, széle, hossza nincs űrhajószerű test rejtőzik a mélyben. Az ásás a szenvedélyévé válik, ami nem csoda – a hajóból áradó sugárzás különös hatással van azokra, akik a bűvkörébe jutnak. Az írónő sorra-rendre elveszti fogait, csillapíthatatlan vérzése támad, öreg kutyájának a szeméről visszahúzódik a hályog, mi több, a hűséges jószág a fiatalodás csalhatatlan jeleit mutatja. Az eleddig műszaki antitalentum Roberta fantasztikus technikai sugallatokra lesz fogékony, de nem csak ő… A fura tárgynak minél nagyobb része szabadul ki a földből, a kisváros annál több lakóján ütnek ki a vészes tünetek.

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
Európa, Budapest, 2005
948 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630778254 · Fordította: Szántó Péter
>!
Európa, Budapest, 1996
954 oldal · ISBN: 9630761068 · Fordította: Szántó Péter
>!
Európa, Budapest, 1994
954 oldal · ISBN: 963075651X · Fordította: Szántó Péter

1 további kiadás


Enciklopédia 101

Szereplők népszerűség szerint

Bobbi Anderson

Helyszínek népszerűség szerint

Derry


Kedvencelte 57

Most olvassa 23

Várólistára tette 126

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

EssentialHencsi P>!
Stephen King: A rémkoppantók

Szegény Rémkoppantók, sokan nem szeretnek téged! Na ne félj, majd én megvédelek.
Szóval kezdjük ott, hogy ez a King apó akkora zseni, hogy nem is emlékszik arra, hogy egyáltalán megírta ezt a könyvet, mert végig be volt állva, mint a jancsiszög. Megvenném a licencet, mert én józan állapotban nem bírok összehozni semmit sem, öcsém, ez a csávó meg bekarcolva megírt egy ezer oldalas regényt, ami nem mellesleg pontosan a függőségről szól. Hát mi ez, ha nem profizmus?
Egyébként én és a könyv korántsem voltunk mindig ilyen országos cimbik. Első olvasásakor, kb tizenöt lehettem, úgy bevágtam a sarokba a kétszázadik oldal után, hogy csak úgy nyekkent. Mert u-nal-mas! De tényleg. Aztán ki se vettem vagy öt évig. Aztán megnéztem azt a béna tévéfilmet, amit csináltak belőle. Az is unalmas volt, de azért mégiscsak felcsigázott, hogy nem is olyan rossz ez. Elővettem, leporoltam, és rájöttem, hogy a háromszázadik oldal után egész jól felpörög, és le sem bírtam tenni. És minél többször olvastam (jelen esetben nagyjából hatodszorra) egyre jobban nem volt unalmas az az első háromszázötven oldal sem. Most kimondottan élveztem.
Egyébként a sztori dióhéjban annyi, hogy Bobbi megbotlik valamiben, aztán a rabja lesz; Gard elkezd italozni, aztán a rabja lesz; Haven lakói Haven rabjai lesznek; Gard Bobbi és Haven rabja lesz; és így tovább, és így tovább. Mindenki függő, mondom én, és senki nem bír lekattanni a cuccról.
És azok az átkacsintások más könyvekbe! Imádom! Van itt említés szintjén csatornából integető bohóc (persze, hiszen Derry a szomszéd város), kislány, aki egyszer felgyújtott egy kormányzati-katonai épületet, meg az a hülye író Bangorban, aki megírta azt a félelmetes könyvet, A ragyogást.
És még egyet a végére: egy nagyon okos író (Isaac Asimov) azt mondta, hogy A. C. Clarke: Isten kilencmilliárd neve című novellájának van a legszebb utolsó mondata a világon. Ezt nem is vitatom, teljesen egyetértek. Én meg azt mondom, hogy a King-regények legszebb utolsó mondata versenyt nálam a Rémkoppantók nyerte.

15 hozzászólás
Nikymeria P>!
Stephen King: A rémkoppantók

Az első olyan King könyv, amiben egyetlen egy szereplőt sem tudtam szeretni, de még kedvelni sem.
Egyébként imádom ezt a csávót változatlanul, zseniális. Imádom, ahogy le bírja írni, hogy őrül meg az ember, mi zajlik a fejében.
Igen, az első 2-300 oldal nehezen ment nekem is, de kicsit mégsem, mert szépen lassan belemerültem ebbe a förtelembe, aztán nem eresztett. Kíváncsian szemléltem az eseményeket, jó volt ez.

kratas P>!
Stephen King: A rémkoppantók

Hát igen, az első résznek úgy a 80 százalékát ki kellene húzni. Azért az tetszett, ahogy Bobbi az ásás rabja lett, de a többi annyira nem érdekelt, pláne nem Gard.
Aztán jó kis thriller-sci-fi-horror lett belőle, a rémkoppantók megjelenése, a fészer, még ezek előtt a városi élet apró szösszenetei… csak túl sok volt mindenből és túl hosszan. Ha egy 300 oldal ki lenne húzva belőle, akkor abszolút ötös.

mohapapa I>!
Stephen King: A rémkoppantók

Cseles ez a könyv.
Egyfelől, mert olyan, mintha valami testesebb öccá oldalas lenne, közben meg majdnem ezer.
Másfelől meg azért, mert olyan, mintha jó lenne, közben meg…

De megnyugodtam. Fenntartásom King-gel szemben, amit már-már lerombolt egy-két megnyilvánulása, majdnem megszűnt. Erre meg most ez szörnyszülött megnyugvásomra majdnem visszaépített minden falat.

Pedig cefet jól indul, komolyan, de nagyon! Aztán mire érdekelni kezd a főhősnéni, addigra vált a fókusz, és a csontalkoholista költőre fókuszálunk, harminc oldalon szenvedve az ökológia vs. atomerőművek kérdésével. Ez még úgy az első ötödben van valahol. De akkor még kitartottam, csak azért is, meg Szerelmetesfeleségtársam kedvéért is: őt jobban érdekelte, amit meséltem neki a könyvről, mint engem, aki olvastam. Mondjuk ez sem semmi, de lehet, hogy ez engem dicsér. Aztán az antiatom-hosszadalom után elindul a sztori, de akkor meg jött Jodi Picoult, meg a Csodalány, amiért ugyan kár volt félbehagyni emezt a könyvet, de megtettem. Aztán továbbolvastam.

Nem mondom, hogy teljesen érdektelen volt a hosszadalmas, lassúdad cselekmény, de majdnem. Nem áll, de minimum lassított felvétel. Azt sem mondom, hogy cselekménymániás vagyok, de ha az nincs, akkor lennie kell valaminek helyette, ami több, mint töltelék és időhúzás.

Bár utáltam, hogy mire némi szimpátia kél bennem valaki iránt, addigra meghól, jobbára csúnyán, és még azt is megbocsátanám, hogy a lassítót szedett cselekmény olyan, mintha egy kocka lassan síkokra csúszna, és az egyik sík átvezet a másikba, elcsúszik, de van érintkezés, bukdácsolunk egyik szintről a másikra, egyik novella úszik át a másikba, lazán egymásba mosva. Aztán sűrűl a kapcsolat, vastagodik az összekötő szál, de számomra a vég az volt, spoiler

Itt nem tettem még le a könyvet, lapozgattam a vége felé, de semmi nem csigázott fel a további olvasásra. De tényleg semmi. Még az sem, hogy Kinget olvasni voltaképpen nagyon jó, s még az sem, hogy megtudjam, mire likad ki a kilencáz oldal. Hát, bizony, ennyire unalomba fúlt a sci-fi-King.

Rendben, maradhatok továbbra is sznob, nem kellett megszeretnem Kinget!
De akkor mit keres még vagy tíz könyve a polcomon, olvasásra várva?

3 hozzászólás
Blissenobiarella>!
Stephen King: A rémkoppantók

Számomra A rémkoppantók az a könyv, ami mindent visz. Amikor először olvastam, teljesen beszippantott magába, szerintem a saját életemben nem is nagyon lehettem jelen azokban a napokban… Korántsem első könyvként olvastam ezt Kingtől, mert emlékszem, hogy ezzel már úgy leptem meg magam egy könyvesboltban (még arra is emlékszem, hogy meglehetősen prózai okom volt rá: 1000 oldal mindössze 3000 Ft-ért?! nehogymárne), de azért az elsők között volt.
Azóta is azoknak, akik arról dumálnak nekem, hogy King csak hülyeségeket ír, azoknak ezt próbálom lenyomni a torkán bájosan ajánlani, mert akinek ez nem tetszik, az tökre nem ember. (eleve elvetélt ötlet amúgy, hogy 1000 oldalt olvastassak olyannal, aki ilyet mond, de ettől tekintsünk el)
Abszolút kedvenc.

Már vagy 6x olvastam, úgyhogy egyhamar nem fogom újraolvasni… mindenesetre részletesebb értékelést csak újraolvasás után írnék.

Update 2018:
Bővebben: http://www.cinegore.net/2018/04/21/stephen-king-remkopp…

2 hozzászólás
szelll>!
Stephen King: A rémkoppantók

Király kis történet lehetett volna ez…, meg az is, valahol, valamennyire. Csak ez a „túlírtság” ne lett volna. Mondjuk a fele, úgy 450-500 oldal, izgalmas, olvasmányos és félelmetes, de mindig mikor kezdenek felpörögni az események, SK vált egy mellékszálra és elveszti a ritmust. Tudom, hogy komoly problémákkal küzdött ez idő tájt az író, de nem egy regényben kellene mindent kiírnia magából. Belekap ezerféle dologba és abból próbál felépíteni egy egészet. Van itt ufó, alkoholizmus, atomenergia, lázadás, barátság, kitörni vágyás, szerelem, gonosz kormány, függőség és a King által amúgy remekül megírt kisvárosi lét, de valahogy nem áll össze eggyé. Nekem ez lefelé lóg ki az életművéből, de ilyennek is lennie kell.

>!
Árkádia, Budapest, 1992
954 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633072107 · Fordította: Szántó Péter
Sansa I>!
Stephen King: A rémkoppantók

Pár napja befejeztem már, de halogattam az értékelést, nem igazán szeretek King bácsinak négy csillagot adni, viszont…
Az első kétszázvalahány oldalon majdnem félbehagytam. (Először). Szeretem a stílusát, mint mindig, de a nem történik semmi ilyen hosszan csak akkor oké, ha legalább egy darab rokonszenves karakter van – itt meg nem volt. Az egyik főhős unalmas figura, a másik (ja, az alkesz) pedig az addig üsd, míg mozog kategória.
Aztán egy idő után nőtt a szereplőgárda, beléptek szerethető karakterek is a képbe, és onnantól nem volt gond az izgalommal, sem a lelkesedéssel. (Mégis majdnem félbehagytam másodszor is: az oka egyszerű – az összes olyan karakter, aki a szívemhez nőtt, hát izé… kinges búcsút vehettem tőlük).
Persze akkor már nem hagytam abba, duzzogtam egy-két napig, és kivégeztem a hátralévő háromszázvalahány oldalt. A cselekmény már pörgött, és kezdtem a két mentőben is ütném főfigurából az egyiket, ha nem is szeretni, de elviselni.
Összességében jó volt, és a két-háromszáz oldal ballaszt sem zavart volna, ha bírom a szereplőket. Mert hát King stílusa nagyon élvezetes.

43 hozzászólás
Röfipingvin P>!
Stephen King: A rémkoppantók

Hát, drága barátom…
Felemás érzéseim vannak, mert tetszett, ám mégis több helyen ült egy kicsit a történet. Talán a hossza miatt. Sejtem, hogy ez ennél még hosszabb volt eredetileg, de húznod kellett belőle. Talán egy keveset még lehetett volna… De meg ne sértődj! ^^
A történet maga érdekes, ám talán a megírásakor – előtte, alatta – látott sci-fi filmek, sorozatok kellően hatottak. A nagyon science fiction-s elemek a történet utolsó 30-40 oldalában vannak jelen hatványozottan.
Ettől eltekintve az egyes kitekintő részek kidolgozottságára nem lehet panasz – bruxizmus, fogászat, repülés –, ill. a 240. oldaltól folyamatosan belépő karakterek hátteréből, személyiségéből is kapunk annyit, amennyiből fel tudjuk őket vázolni magunknak. Viszont olyan igazán kedvenc szereplőt nem tudtam avatni. Persze szorítottam Gardener-nek, élt bennem a remény, hogy majd pontot tesz a dolgok végére, de azt azért nem mondhatnám, hogy meg is kedveltem volna. Akit meg megtudtam volna, ill. aki számomra igazán érdekes lehetett volna önfeláldozó módon meghal, és talán ha 30 oldal szerepe van (Ruth).
Zsenid – már ha fogalmazhatok így, kedves bakancslistás vacsorapartnerem – azért megjelenik, annak ellenére, hogy ebben a regényben a repülőcsészealj kiásása kevés helyet hagy az igazi karakterfejlődésnek. Itt most a finoman, bújtatottan megjelenő kritikákra, a humorra és persze a történetbe nagyon ügyesen beleszőtt utalásokra (a különböző munkáidra) gondolok. Ezt is nagyon szeretem benned, kedves King bácsi! Hogy teremtettél egy „univerzumot”, egy megyét, és majd' minden történeted ott játszódik. És ügyesen össze is kapcsolod őket, hisz a szereplők halhatnak egymásról, lehetnek egymás rokonai, leszármazottai. Ez egy tök szuper dolog!

Volt egy gondolat, ami végig pörgött az agyamban olvasás közben. A könyv, a történet felépítésében hasonlít a ’76-os félretett kéziratra, ill. az abból 2009-ben megírt A búra alatt -ra. Egyrészt a hossza, másrészt a viszonylag sok szereplő, az elzáródó város, a rejtélyes, misztikus dolog… Aztán arról nem is beszélve, hogy még utalást is olvashatunk a kéziratra (legalábbis 1987-ben még csak arra, mai szemmel meg már a megjelent könyvre):

„Egy láthatatlan korlát? Erre gondolsz? Hogy fölállítottunk egy korlátot? Hogy egész Havent átváltoztattuk… hangyafarmmá, vagy valami burát helyeztünk rá? Ruth, ez nevetséges!”

Ez igazán érdekes. És te vajon tudtad a megíráskor, hogy 22 év múlva megírod majd a hangyafarm és a búra esetét?

Emerencia P>!
Stephen King: A rémkoppantók

Egyszer olvasós ufós sztori. King felvázolja a lehetőségét egy űrhajó megtalálásának és az ebből adódó bonyodalmaknak. Mindezt 954 oldalon keresztül , ami nekem túlságosan bő lére eresztett ,kevésbé izgalmas történet lett. Nem ez a legjobb könyve. Vállalkozó szelleműként azért a filmet is megnézem , érdekel , hogy mit sikerült kihozni ebből a történetből.

2 hozzászólás
Szelén P>!
Stephen King: A rémkoppantók

Nehéz szülés volt, igen nehéz. Főleg az eleje, ami helyenként olyan unalmas volt, hogy legszívesebben belelapoztam volna. De aztán a regény olvastatni kezdte magát, bár volt benne egy-két megrázó dolog, vagy legalábbis én irtózom attól, hogy az állatok szenvedjenek.
A végére egészen megszerettem a szereplőket is, és a sok szál összefutott.
De azért nem ez lesz a kedvenc SK könyvem, bár érdekes volt, hogy utalásokat találni benne más könyveire.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Azután meg jó cowboyregényeket ír, amikre az ember ráharaphat, nem pedig ilyen kitalált szörnyetegekkel meg mocskos szavakkal teli könyveket, mint az a Stephen King nevű fickó, aki Bangorban lakik. Piszokul jó cowboyregényeket, mondták a népek.

493. oldal

Kapcsolódó szócikkek: cowboy · Stephen King
2 hozzászólás
EssentialHencsi P>!

Miért van az, hogy az igazi jó dumák a való életben csak akkor jutnak az ember eszébe, amikor nem meri felhasználni őket?

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

Kevés hülye múlja felül a vén hülyét.

477. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregség
1 hozzászólás
Emerencia P>!

Nincs abban semmi rossz, ha az ember minden irányba nyitva tartja a lelkét.

48. oldal

ervinke73>!

Hoztál nekem döglött patkányt meg madzagot, amin lóbálhatom?

617. oldal

Pancsurka>!

Az élet egyik nagy igazsága: amikor az embert pillanatokon belül eltalálja egy kétszázhetven kilós száguldó Coca-Cola-automata, már semmi miatt nem kell aggódnia.

VII/7. 815. o.

Kapcsolódó szócikkek: Coca-Cola
Szelén P>!

Molly pokolian kedves lány, de a tükörtojása pontosan olyan, mint a resztelt segglyuk. Dick úgy gondolta, hogy még az ízük is egyforma, noha valójában sosem evett segglyukat, se resztelve, se máshogy.

627

Lunemorte P>!

Hát ez nagyszerű! Most akkor mit kéne tennie? Megragadni Bobbi fejszéjét, és kinyitni az ajtót, ahogy Jack Nicholson tette A ragyogás-ban!

Kapcsolódó szócikkek: Jack Nicholson
1 hozzászólás
DaVeman>!

Ha valamiben nem vagy biztos, egyáltalán nem baj, ha képzelődsz, amíg nem tudsz jobbat, vagy amíg ki nem derül az igazság.

45. oldal

Lunemorte P>!

Ha erre a nőre vár valahol egy királyfi, gondolta a stewardess, nagyon remélem, hogy az a szerencsétlen tisztában van az imádkozó sáskák párosodási szokásaival.

668. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Justin Cronin: A szabadulás
Dean R. Koontz: Az ősellenség
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Paul Monette: A Ragadozó
Dean R. Koontz: A visszatérő
Dean R. Koontz: Mr. Murder
Sarah Lotz: A Hármak
Benjamin Percy: Vörös hold