A ​kívülálló 90% 878 csillagozás

Stephen King neve, nem ismeretlen kis hazánkban sem. Mára, már több millió rajongóval büszkélkedhet világszerte, ez persze nem csoda, hisz King egyedülálló stílusát eddig még senkinek sem sikerült „lemásolnia”. A Kívülálló című könyvével ismét sikerült egy utánozhatatlan remekművet alkotnia. Borzasztóan vártam már a megjelenését, és hatalmas várakozással kezdtem neki, mint, ahogy az általa íródott összes könyvének.

Adott egy erőteljes krimi, egy erőteljes misztikus szál – mindez persze lehetne sablon, azonban a Mesternek van egy különleges érzéke, hogy egyedivé, megismételhetetlenné tegye. Ezt a könyvet ajánlatos úgy elkezdeni, hogy arra a napra semmi mást nem szabad tervezni, ugyanis King – ahogy már megszokhattuk tőle –, nem engedi, hogy a könyve olvasásán kívül mást is csinálhassunk.

Első körben meglepő volt, hogy egy krimi könyvet kezdtem el olvasni. Fülszöveg alapján kissé meg is ijedtem, hogy akkor most Ő is beállt a sorba és kapok egy már számtalanszor megírt történetet? Nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat. Inkább egy kissé magamba csalódtam, amiért egyáltalán azt merészeltem feltételezni róla, hogy valami sablonossal állt elő. Tökéletesen hozta az elvárt szintet, a felállított mércét, és valószínű ezt sokan mások is így fogják gondolni, akik szeretik az író egyéniségét, egyediségét.
Folytatás:
https://prokontra.net/2020/09/17/stephen-king-a-kivulallo/

Egyre jobban megkedvelem Stephen King munkásságát.
Még csak ez volt a 4. könyv, amit tőle olvastam, de egy dolog rögtön szemet szúrt. Hisz ennek izgalmas az eleje! Sőt, a könyv első 100 oldala a legeslegjobb az egészben. Teljesen magába szippantott, annyira érdekes volt maga a bűntény, a kivitelezés. Be voltam zsongva, hogy vajon ki követhette el és hogyan. Aztán kicsit elült a történet, de én még mindig élveztem. Sajnos Holly megjelenése lett nekem a hatalmas pofon, bár nem olvastam a többi könyvet amiben szerepel, így nem is tudtam, hogy mire számítsak. Címke, leírás után, ez egy normális, roppant bonyolult kriminek tűnhet, de belekerült a misztikum. Komolyan, én ennél a pontnál csalódtam kissé, annyira váratlanul ért. Egyáltalán nem így képzeltem el.
Persze a csalódottságomat viszonylag hamar kihevertem, vitt tovább magával a történet, egyre izgalmasabbá vált újfent. A vége nekem tetszett, bár elég veszteségesre sikerült, de összességében elég jó lezárást kapott a könyv.
Ez a két viszonylag aprócska dolog nem tetszett (Holly, és amit képvisel, illetve, hogy kicsit vontatott lett a megjelenése előtti rész), ettől függetlenül maximálisan megérdemli az 5 csillagot.
A Hollyval kapcsolatos könyveit több, mint valószínű, hogy elolvasom. Ugyan King elspoilerezte az egészet szinte, de mivel én még nem olvastam, nem hagytak bennem túl mély nyomot a spoilerek. 1 hónap múlva meg végképp nem fogok rájuk emlékezni. :D

Hogy lehet valaki egyszerre két helyen? Természetes úton biztosan nem. Ebben King is megerősít bennünket. Összességében jó „kis” könyvet kaptunk most is az írótól.
De szertettem volna a Kívülállótól is spoiler többet megtudni. A végén egy kicsit úgy éreztem, mintha maga S.K. megunta volna már a sztorit és gyorsan le akarta tudni ezt a lényt. Amilyen erős,agresszív, vérszomjas fenevadat teremtett, olyan gyors volt a végén az elpusztítása. Sajnos ezért le kell vonnom legalább fél csillagot.
Ez tipikusan olyan könyv a számomra, amit azért egyszer megérte elolvasni.

„Az írásaim olyanok, mint egy hasadás a tükrön.” Amikor a közvélemény ítélete néha megbocsáthatatlanabb és szigorúbb, mint bármely bírósági döntés. A Király megint megadta rajongóinak azt, amire vágytak, miközben új ötleteket karolt fel. Arra gondolok, hogy most a könyv fókusza inkább a mögöttes jelentéseken van, karakterei inkább a csendesebb pillanatokban élnek. Mindig vicces, mindig egy kicsit szarkasztikus, szeret itt-ott szórakozni, (Harlan Coben szerzőtársat mutató részei különösen szórakoztatók voltak) néha jóindulatúan, néha maróbb hangon, miközben időnként súlyos kérdésekkel foglalkozik anélkül, hogy prédikációvá válna. Tele apró utalásokkal, egyedi hangokkal, egyúttal komoly erkölcsi igazságszilánkokkal, filozófiai, társadalomtudományi eszmefuttatásokkal, amelyek ugyanakkor szerves egészet alkotnak. Másrészt, senki sem tudja úgy felbosszantani az olvasót, mint ő, mert a könyv egyharmada anélkül telik el, hogy valódi válaszokat vagy előrehaladást nyújtana, de senki nem tud létrehozni, olyan intenzív várakozási légkört sem. Azonban innentől kezdve izgalmas és észrevétlen vadászat kezdődik egy természetfeletti ragadozóra, aki az erőszakból, a fájdalomból és a nyomorúságból táplálkozik. Aprólékos, realista, valódi karaktereket mozgató története magával ragadó, érzelmi világa áthatja, majd összeszorítja a szívet, és persze nem rest bebizonyítani, hogy bizony nagyon durva dolgokra is képes. Kétségkívül nem ez a legjobb műve, mégis sajnáltam, hogy véget ért, és ki kellett lépnem a regény világából a valódiba…

Nagy pofával hirdetem itt magamról, hogy nemigen szeretem én az adaptációkat, meg úgy általában sem vagyok oda a bestseller „múvíkért”, és már rég nem vagyok igazi sorozat-junkie sem.
Ehhez a regényhez azonban mégis filmes párhuzamot kell hoznom. Nagyjából olyan spin-off volt ez, mint „Breaking Bad”-nek a „Better Call Saul”. Persze egy izmos oldalhajtás is mély gyökeret tud ereszteni és dús lombozatú, egészséges faóriássá növekedhet. Ezt majd meghozza az idő. Jelenleg azonban az a véleményem, hogy A kívülálló a Bill Hodges széria halvány másodhegedűse csupán, partjelző a gombfociban. King mester nyilván nem felejtett el írni, hiszen nagy sikerrel tanítja is az írás tudományát (persze nem a művészetét, merthogy azt nem lehet). Ez a regény azonban annak ellenére gyenge, hogy a lendület mindvégig sodró, olvasmányos, írástechnikailag igazi profi munka. Akár jó is lehetne, ha eltekintenénk attól a kevésbé hanyagolható ténytől, hogy nagyjából a történet egyharmadától szinte minden történés jó előre megjósolható, hiszen a sztori a már említett trilógia kaptafáját használja (nem is túl szemérmesen). Végül is kommersz thrillernek tökéletesen megfelelne, azonban nagyjából annyi benne az eredetiség, mint vízibivalyban az erotikus vonzerő. A sztori vivőanyagának, az El Cuco legendának a beemeléséről szinte ordít, hogy King a már jól bevált Brady Hartfield hajtásláncot igyekszik beleerőltetni ebbe a csendes oklahomai kisvárosi rémálomba. Ettől pedig erőltetett, szorulásos hangulata lesz az egésznek, ami kifejezetten irritáló egy ilyen kaliberű szerző esetében. Csupán Holly Gibney karaktere és bizonyos, jól sikerült jelenetekben a filmszerű ábrázolás technikája menti gyenge közepesre az összképet.

Számomra (aki egyébként King tisztelőjének – ha nem is rajongójának – vallom magam) óriási csalódás ez a könyv. Keserű nosztalgiával gondolok a Mester klasszikus alkotásaira, amikor még a misztikus thriller utolérhetetlen tanítójaként és a Setét Torony atyjaként tekintettem rá. Remélem, hogy nem csupán a hype-hullámot meglovagló, nyugger, alibi focistaként fejezi be a pályafutását.

„Őrült elméletek, amik véletlenül pontosan egybevágnak a tényekkel.”
Kezdődik egy iszonytató gyermekgyilkossággal. Van gyanúsított tanúkkal, ujjlenyomat, vércsoport, DNS egyezőséggel, katasztrofális letartóztatással. Nem lenne Stephen King, ha nem fűszerezné meg rendesen. Kiderül a vádlott egyszerre két helyen volt, sorra jönnek a fordulatok. Bekapcsolódik a nyomozásba Holly Gibney, a természetfölötti dolgok „szakértője”, megelevenedik az El Cuco legenda, az univerzum végtelensége, végtelen lehetőségekkel. A kívülállót a bánat és a harag élteti, belőlünk táplálkozik: „- a feje tetejére állít mindent, amit igaznak hittem a világról, amelyben élek” mondja a nyomózó. Van egy különleges atmoszférája, a karakterek jól eltaláltak, visz magával és nem enged.

4 hét kellett erre? Komolyan mondom, tudtam, hogy a meló leszívja az agyam, de ennyire..:? Most, hogy a transzfúziós tanfolyamon vagyok, végre tudok újra olvasni, és még milyen jó könyveket! (zárójelbe mindezekkel)
King bácsi fúzionálja ebben a könyvében a régi jól bevált „furcsaságokat” a mai megfontolt, komoly krimijeivel, és lám most érzem hosszú idő óta először, hogy valaki ezzel a megújulásával révbe ért. A legfontosabb, hogy pokolian erősen kezdődik, olyan feszültséggel, lendülettel kezdett, amit már hosszú idő óta nem láttam egy könyvben sem. Aztán tény, és való, hogy kissé leül a dolog, de Hollyval újra visszatér a lendület, és onnantól nincs megállás. Nagyon jól esett újra egy ilyen jó könyvet olvasni King bácsitól a számomra csalódást keltő Csipkejózsika után.

Ui.: Megnéztem a sorozatot is. Nem volt rossz, de a végére elég összecsapott lett. Még mindig jobb a könyv, azt mondom.

A sorozat megnézése után alig vártam, hogy el kezdhessem olvasni. Igaz, hogy nem mindegyik részlet egyezett, vagy maradtak ki, vagy máshogy volt, ennek ellenére magával ragadott, beszippantott a történet. Kellő mennyiségű misztikum, kellő mennyiségű horrorral fűszerezve. A film után nem volt meglepetés, hogy hogyan fog alakulni a sztori, hogy hogyan fognak rájönni ki is a valódi gyilkos, de mégis izgalomba tartott. Még több ilyet :)

A szavak már mind léteznek, csak megfelelő sorrendbe kell rakni őket, hogy jól jövedelmezzenek.

A Kinggel való kapcsolatom már-már mesébe illő, az időben pedig rendesen vissza is kell hozzá ugrani majdnem két évet, amikor a Stanley Kubrick által rendezett filmadaptáció megtekintése után elolvastam tőle A ragyogást. Biztosan velem volt a baj, ahogy az esetek 99,9%-ában elpusztítja a baktériumokat lenni szokott – habár elkaptam a fonalat, őszintén szólva nem rágtam tövig az öklömet izgalmamban, a lélektani vonal is gyorsvonat módjára robogott el mellettem, ráadásul olyan szinten lassúnak és unalmasnak találtam, hogy arra nyomdafestéket billentyűzetet tűrő, kifinomult szavak nem is léteznek ebben az univerzumban. Az az élmény összességében negatív volt és nem értettem, hova a nagy rajongás meg népszerűség, ami a pasast övezi. (Utólag belegondolva, ha mondjuk egy későbbivel kezdtem volna, esetleg a mostanra kedvencemmé vált Carrie-vel, akkor talán másképp esik az egész, de a hangsúly igazából a folytatáson van.) Ugyanis amikor mindezt megosztottam @Rituga-val, aki amellett, hogy számos szempontból csodálatom pozitív értelemben vett elszenvedője, kedvelőjeként pedig már a Mester eddigi munkásságának jelentős hányadán túl van, szinte gondolkodás nélkül, egyből a Dolorest ajánlotta nekem, én pedig egyből rá is repültem a viszonylag rövidnek mondható lélektani krimire, amivel a fickó azonnal beírta magát a kedvenceim közé, ezek után tényleg lövésem sem volt, hogyan kerülhettük el egymást addig azzal a művel. Tehát elég volt a tökéletes (és értő, ezt azért tegyük hozzá, kvázi King-szüzeket nehéz jól betörni úúú, de fura volt ezt így visszaolvasni) ajánlás, jókor a jó helyen lenni és azóta majdhogynem függővé váltam, szóval ezúton is, még egyszer (és úgy kb. mindig, de ezt még nagyon sokszor el fogom mondani) köszönöm, biztosan más lett volna az idei évem olvasás szempontjából, ha nincs Stephen King. spoiler Tucatnyi elolvasott műve után a kiemelt polcaim főszereplője lett, lassan minden könyve mellettem sorakozik már és tudom, hogy addig nincs megnyugvás, amíg az életmű-plecsnit meg nem szerzem. És most már az is biztos, hogy egy ideig kerülöm a sárgadinnyét.

De hogy a könyvről is beszéljek, na meg a tőlem King-értékelések esetében eleddig szokatlannak számító három és félről, hááát… őszintén szólva mást vártam. Még jó, hogy a sorozatot végül nem néztem végig – hiába szerettem volna –, ugyanis ha az is ilyen borzasztóan lassú, helyenként unalmas és folyamatosan a mézesmadzagot húzóan vontatott, ez is de furán hangzik, na bumm akkor végképp oda a jó élmény. Vajon mit érezhet, aki ezt választja elsőnek a Mestertől? Biztos nem azt, amit a én a három kötetes Bill Hodges-sorozat közben, ugyanis annak minden egyes oldalát imádtam, a befejezést pedig valósággal faltam és alig vártam, hogy emberünk emelje a tétet és egy újabb dermesztő hangulatú regénnyel hozza rám a frászt, akármennyire is rámfér a kiegyensúlyozott alvás. Nos, ezúttal kivételesen nyugodtan tudtam tőle aludni, ugyanis körülbelül annyira tartott lázban az egész cselekmény, mint annak megfejtése, hogy melyik ergya állatos maszk mögött melyik elfelejtett trash celebünk rejtőzhet, azzal pedig spoiler totál hazavágta számomra a dolgot. Utána már kevésbé tudtam belehelyezkedni, szóval félig poénosan azt mondhatnám, most én is kívülálló maradtam.

Viszont hála a Magasságosnak, felbukkant a színen Holly Gibney – a kisvárosi Meta Hari –, akit a trilógiában nagyon megkedveltem, itteni szerepeltetése pedig kihúzta számomra a könyvet a mocsárból, neki köszönhetően valahogy felpörgött a téma, hogy aztán újból belassulhasson, hiába maradt még hátra kétszáz oldal… Ha valamikor, akkor az Öreg most kapta el az idegeimet és kíméletlenül játszott az összes, még elérhető szálával, ennyire pedig talán még egyetlen történetének végét sem vártam. Ezzel együtt semmiképpen nem mondanám azt, hogy nem tetszett. Jól meg van írva? Igen. Kíméletlenül szembesít önmagunkkal és a körülöttünk lévő világ igazságtalanságaival? Még szép, de nekem most mindez egyszerre volt sok és kevés. Leginkább sok. Első próbálkozásra pont ezért nem javaslom a leendő olvasóknak, akkor már inkább a Mr. Mercedes és folytatásai, így talán az itteni spoiler sem annyira megterhelő. Általában véletlenszerűen választom ki a soron következő Kingeket magamnak, most viszont biztos, hogy a Borzalmak városa mellett a friss Minél véresebb lesz a következő, persze elsősorban Holly rövid jelenéséből fakadóan, idei utolsónak pedig Lisey története a terv, ezekben van esélye szépíteni, mert ezt a darabot nem hinném, hogy lépten-nyomon ajánlgatni fogom… Jozef Karika Hasadéka után ez enyhén szólva is light-kategória. Szódával elmegy, de volt már jobb is, köszönöm szépen, most én voltam a negatív zsűritag.

Eszméletlen jó misztikus krimi, amolyan kingesen megírva. A cselekmény izgalmas, fordulatos, helyenként borsódzik az ember háta tőle, de mégis visz előre, mert már csak azért is tudni akarom, hogy kell-e félni El Cuco legendájától. Tetszett az elképzelés, a kivitelezés pedig még jobban. Ralph nem volt szimpatikus karakter, de a végére nehezen, de részben megbocsátottam neki a ballépéseit. Holly pedig kifejezetten jó karakter volt, amikor kicsit leült volna a történet, ő újult erővel vitte tovább a többi szereplőt az úton. Hiányérzetem csak a könyv végén volt, amilyen lassan jutottunk el a megoldásig, olyan gyorsan le is zárult a cselekmény. Túl gyorsan. Még csak év eleje van, de már kedvencet avattam. Nagyon jó krimi, érdemes elolvasni.