A ​két Rose 85% 262 csillagozás

„(…) arra gondolt:tisztában van-e vele egyáltalán az emberiség, milyen csodálatos dolog egymás karjába bújni és egyhuzamban akár órákig is ott időzni a meleg fészekben? Egyesek bizonyára tudják ezt, de ők vannak kisebbségben. Az ölelkezés titkát csak az érti igazán, akinek hosszú ideig nélkülöznie kellett ezt az élményt.”

Nincs mit tenni, ha eddig a Mester által írt könyveket imádtam, akkor ettől elolvadtam.
Mielőtt valaki betegnek néz, borzalmas ami benne le van írva, de olyan mélyre ment a hatása, hogy napokig nem tértem magamhoz.

Mikor a női karakterei kerülnek elő, mindig bennem van egy apró félsz, hisz egy ellenkező nemű író, honnan is tudhatná, mi rejtőzik a női lélek, oly bonyolult rendszerében?!
És rendre pofára esek, mert igen is van olyan férfi, aki még a leggyalázatosabb állapotunkat is olvasható formában, sajnos enyhén szólva is valóságosan megtudja eleveníteni és még csak belekötni sem tudok.

Rose Daniels egy nagyon vegyes karakter, hisz a kezdet kezdetén sok éves bántalmazó kapcsolatban tengeti életét, míg egyszer csak elege lesz brutális férjéből és menekülőre fogja.
Hogy sikerül e megszabadulnia veszélyes párjától, miképpen sikerül új életet kezdenie és még számos más néhol őrületig izgalmas részletről szól a könyv?!

Karakterként a kezdet kezdetén idegenkedtem tőle, túl gyengének, túl szánalmasnak néztem.
De elszégyelltem magam, mert milyen jogon ítélek meg valakit, aki ilyen nehéz sors mellett is képes volt élni, túlélni.
Sokan ennél sokkal kevesebbért is feladják. Pont ezért, az ő személye, nem gyenge, erős, csak a bátorság kellett és komoly elhatározás, míg eljutott az ELÉG szó megfogalmazásához.
Szóval sok mindent átértékeltem olvasás közben és megállapítottam, hogy még én is képes vagyok majom módjára gondolkodni, csak mert elsőre nem „csillog” az adott karakter. És ez szomorú tőlem.

Ami nagyon érdekes volt még a számomra, hogy a lapokon megelevenedik egy másik nő képe is, mely végig segítség, és mégis, hordoz egy bizonyos veszélyt magával.

Annyi rejtély és fájdalom jellemzi ezt a történetet, hogy ép ésszel túlélni, akár a szereplőnek, akár az olvasónak, nem kis teljesítmény.

Egyszerűen nem tudok értelmes értékelést írni, annyira letaglózott.
És igen, bár én is gyűlölöm az erőszak eme formáját, nem tudok elmenni amellett az érzés mellett, hogy akár átéljük, akár csak olvasunk róla, foglalkozni kell vele.
Bármennyire fájdalmas, vagy megbotránkoztató, nincs rendben, hogy való világunkban is minden harmadik nő szenved ettől.

Sajnos minduntalan oda kanyarodok vissza, hogy mesterünk nem tudom emberileg milyen, de azt igen, hogy íróként minden egyes művével elénk tárja a valóságot, akár tetszik, akár nem, lenyomja az olvasó torkán. Az, hogy utána mit kezdünk vele, már egyéni kérdés, mégis, nem hiába szeretjük oly sokan az írásait.

Sokszor szem nem marad szárazon, háborgok én magam is, és ez esetben még a hányinger is elfogott bizonyos részeknél, pedig nem vagyok egy riadt madárka.

Az összes eddigi olvasásaim közül ez a kötete fogott meg a legjobban és nagyon sürgősen kell egy saját példány a polcomra, mert újraolvasós, és nem egyszer, hanem többször.

Hatalmas kedvenc!♥

Szeretem King „női” könyveit, ami alatt azt értem, hogy a női főszereplő szemszögéből mesél, és a történet tipikusan női sorsot mutat be. (Ilyen például még két kedvencem is tőle, a Dolores és a Bilincsben) Valamiért különös érzékenységgel tudja ezt megközelíteni, és nőként különösen értékelem ezt a képességét.
A két Rose egy olyan nő történetét meséli el, aki miután tizennégy évet tölt el egy súlyosan bántalmazó kapcsolatban, végre „felébred”, és lelép a férjétől. Megszökik, hiszen esélye sem lenne ezt másképp megtenni, és fordulnia sincs kihez segítségért; a családjában mindenki egy autóbaleset áldozata volt, férje pedig nem más, mint a helyi rendőrség oszlopos, tiszteletben álló tagja. (Még annak a régi ügynek ellenére is, amikor szökkent egyet a tudata)
Ez egy olyan történet, ami bárhol, bárkivel megtörténhet. Lehet, hogy neked is van olyan ismerősöd, akinek hasonló szenvedéseket kell otthon kiállnia, de senki nem tud róla. Nagyon kevesen vannak, akik Rose-hoz hasonlóan egy nap „felébrednek”, és sajnos nagyon sokan, akik akár egy életet is leélnek így.

King önmagához híven most is beleszövi a történetbe a misztikumot. Az a „másik” világ, benne a „másik” Rose- zal nagyon erős vízió szerintem. Engem teljesen magával ragadott, ahogyan az egész történet is. Bár megvallom, a valóságos részeket jobban élveztem, mégis így volt kerek.

Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az az volt, hogy bizonyos jeleneteket két szemszögből is bemutatott, és ez óhatatlanul ismétlésbe hajtja, ami ezeket a részeket egy kicsit unalmassá tette.

Szóval nem tökéletes, de szerintem kiváló alkotás King „fénykorából”. Jó szívvel ajánlom rajongóknak és Kinggel még csak ismerkedőknek is egyaránt, ezt a kevésbé ismert művet.

Ez most annyira nem fogott meg, mégpedig a misztikus vonal miatt. Maga a sztori jól indul, a családon belüli erőszak, a lelki elnyomás és az abból adódó feszültség és menekülés izgalmas volt, azonban a könyv felétől, a „másik Rose” megjelenésétől sokszor belezavarodtam, mikor vagyunk a valóságban és mikor a másik Rose világában és onnantól nem éreztem letehetetlennek a könyvet. Maga a férj megjelenése megint kicsit izgalmassá tette a történetet, de ez a másik vonal nekem inkább megtörte, mint kiegészítette a történetet.
Mindig elbizonytalanodok, hogy csak nagyon jól beleválasztottam eleinte a King- könyvekbe? Vártam ,hogy vége legyen.

Mondhatni eddig ez a könyve tetszett a legjobban, bár a végére nagyon szenvedtem. Az utolsó kb 50 oldalra semmi szükség nem volt. Olyan összecsapott hatása volt. Számomra legalábbis.
Norman megérdemelte amit kapott. Nagyon idegesítő volt a karaktere. Hibbant, értem… de elég nehezen haladtam a részeivel.
Rosie cuki, aranyos igazi kis túlélő. Valahol a szerencsén múlt, hogy így alakult a sorsa végül.
Nem bánom,hogy elolvastam mert jó élmény volt, de mégegyszer nem esnék neki az tuti :D

Van úgy, hogy egy könyv az emberben nem vált ki semmilyen érzést, olyankor elég nehéz írni értékelést. Jelen esetben is ez áll fenn, elolvastam és ennyi. Nem volt kiemelkedően jó, de hazudnék ha azt írnám hogy rossz volt, viszont nem éreztem át egyik szereplő helyeztét sem.
Rose olyan volt amilyen, nagy nehezen megtette az első lépést ami az élete megmentésére szolgált, csak ő akkor ezt még nem tudta.
Norman egy beteg állat volt, na ezt viszont ő is tudta.
Volt egy kis misztikus szál is, jó, nem is kicsi, de ezt már megszokhattuk Kingtől.
Néha sajnos unatkoztam olvasás közben, most nekem ez a 606 oldal soknak tünt. Nem sikerülhet minden tökéletesre, néha becsúszik egy-két ilyen könyv megírása is.

Ennél limcsisebb Kinget nem láttam és nem is olvastam még. A leghígabb, amivel eddig találkoztam a Mestertől. Jól indult, borzongatóan, kingesen, a misztikum is megjelent, ami aztán a felénél túlcsordult és átment unalmasba. Pedig a feléig tényleg remek volt.
A brutális téma és jelenetek, a feszült, idegörlő hajsza mellett helyet kapott a (szereplők számára jól megérdemelt) lityilötyi romantika is, igaz, ez is egy kissé túlszaladt azon a mennyiségen, amire az egyszeri olvasó egy King-regényben számít. A többtízoldalas szintén „kötelező” misztikum a közepén – ismét csak a mennyisége miatt – nekem már sok volt és ez volt az a pont, ahol már kifejezetten untam és bizony voltak részek, amikor egyáltalán nem éreztem, hogy Kinget olvasok… Sajnos.
Ugyanakkor az is előfordult – igaz, csak egyszer –, amikor elérzékenyültem.. igen, én már csak ilyen vagyok… a Die Hard 3. egyik jelenetén is meghatódtam első alkalommal A női szemszög megformálása, a főszereplő nő gondolatainak, érzéseinek, helyzetkezelésének érzékeltetése, leírása viszont itt is mesteri, akárcsak a Doloresben. Elképesztő az a profizmus, beleérző képesség, vagy mondja mindenki, aminek akarja ahogyan King bácsi egy nő szemszögéből képes láttatni és leírni az eseményeket. Mesteri.
A feldolgozott alaptéma fontosságát pedig nem lehet elvitatni, ezt külön kiemelem és tisztelet érte Kingnek, amiért ír róla, felhívva rá a figyelmet.
A könyv kedvenc nem lesz, cca. 200-al kevesebb oldalon talán feszesebb lett volna a sztori, de nem bánom, hogy ezt is elolvastam. Rendhagyó volt.

Elgondolkoztam azon, hogy az író miért szövi bele sok regényébe a nők elleni erőszakot. E témában íródott művei közül a kedvencem ez a regény. Nagyon érdekes volt a misztikus vonal. Csodálatos volt, ahogyan ez a nő megtalálta magát, erős lett.

Nehéz könyv… nemcsak az oldalszám, téma, hanem a hullámzó teljesítménye miatt is: érdekfeszítő, izgalmas, borzongató részeket, hosszú, unalmas, aprólékos leírások követtek. De a végére helyrerázódott ez a dinamika. Őszintén szólva, ha a misztikus szál nem lett volna benne, úgyis is megállja a helyét a könyv, hiszen Norman volt olyan borzalmas, hogy néha a hányinger kerülgetett. Ha az ő részeit olvastam, szinte mocskosnak éreztem magam, és legszívesebben minden ilyen rész után lefürödtem volna hipóval. Nálam a gonosz szereplők listáján egészen előkelő helyen végezett, lúdbőrözök tőle. És hát a kinges csavar: rendőr… Pennywise-szal biztos jó haverok lettek volna…
Apró momentum, de ami tetszett még, az a kis kiutalás Tortúrára és Paul Sheldonra.

Miért szeretem Stephen King regényeit? Mert ha ő jó formában volt az ìráskor, én is abban vagyok olvasás közben. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogy megszűnik a világ! Néha, ha meg kell szakìtanom az olvasást valami miatt, halványan érzékelem, hogy eltelt jó pár óra, már nem süt a nap, hanem igencsak este lett:) (Ha szerencsém van, és nem kell gyakran félbeszakítanom az olvasást). Mint ma. A „festményes” könyvek jók szoktak lenni, ezt is imádtam, bár Normant annyira meggyűlöltem, hogy alig bírtam elviselni. Amúgy is nehezen viselem a kínozós-agresszív történeteket, neki meg minden pórusából a szenny ömlött. Régen olvastam már ezt a könyvet, halványan rémlett pár dolog, hogy van egy kép… egy másik világ… Egy nő, akit bántanak, Rosie. A hasonló helyzetű nők talán könnyebben öntudatra ébrednek a regény olvastán.

Szóval a két Rose a Mestertől.
Néha úgy éreztem, kicsit túlírta, de aztán rá kellett jönnöm, hogy kellettek azok a pluszok, hogy átjöjjön a sztori teljes egészében. :)
Nem lett abszolút kedvenc, de nekem akkor is hozta, amit vártam, mégha néhol kicsit lassabban szalajtott is a történet. Szívem szerint Normant jó alaposan megagyabugyáltam volna néha, máskor Rosiet böködtem volna, de ez így, hogy bele tudtam helyezkedni, végül jó lett!!