Mivel szinte írói karrierje kezdete óta foglalkoztatták Kinget Kennedy elnök meggyilkolásának körülményei, és meg is próbálkozott a könyv megírásával (Split Track címen kezdett bele), nyugodtan állíthatjuk, Stephen King egész életében ennek a könyvnek a megírására készült. És elolvasva a regényt, megállapíthatjuk, hogy az 1973-as első próbálkozás és a könyv 2011-ben való megjelenése között eltelt időt rendkívül jól használta föl.
Nyilván ez alatt az idő alatt alkotta meg életművét, és ez, mondhatni tökéletes „gyakorló éveknek” bizonyult. Leginkább azért különleges a 11.22.63, mert a cselekmény és a szereplők egy része ezúttal valódi, vagyis nem (csupán) King fantáziájából pattantak ki, hanem a megtörtént események, az amerikai történelem létező múltjában zajlanak az események. Ez pedig az egyébként is rendkívül precíz szerzőtől a legapróbb részletekig való kor- és dokumentumhűséget követelte meg. Nagyon alapos kutatómunkát végzett segítőjével, és tőle szokatlan módon személyesen is elzarándokolt a regénye cselekménye szempontjából létfontosságú helyszínekre több városban is. Hiszen a 11.22.63 alapja IGAZ. És Stephen King ezúttal valami olyasmire vállalkozott és sikerült elérnie, amivel jócskán túlszárnyalta eddigi legmerészebb teljesítményét is. Valóban határtalan képzeletével körülrajzolta, kitöltötte J.F.K. meggyilkolásának körülményeit, megtöltötte élettel a létező valóságot és benépesítette a valós múltat saját, kitalált múltjának szereplőivel és eseményeivel. Egészen bámulatos teljesítmény.
Ez egy elcsépelt szófordulat, de ha valahol, itt teljes mértékben létjogosultságot nyer: ez a könyv letehetetlen. Személyes tapasztalatból beszélek, kedves olvasó barátaim! Nekem tavaly nyáron volt szerencsém elolvasni a 11.22.63-at, és előfordult, hogy egy nap megközelítettem a 200 oldalas adagot, ami – legalábbis számomra – egészen hihetetlen mennyiség. Egész egyszerűen nem voltam képes letenni a könyvet. Nem csak azért, mert annyira izgalmas (az), vagy mert olyan jól megírt a cselekmény (olyan jól megírt), hanem a könyv magával ragadó, elsöprő hangulata, a, jobb szó híján, „töltelék”, mindaz, ami nem feltétlenül az A pontból B-be jutást jelenti, hanem az a fajta klasszikus Dickens-i mesélés képessége, amely egy történetet az Én (és ezalatt természetesen értsd a Mi-t) történetemmé teszi az adott regényt. Mivel a könyv a valóság és a képzelet tökéletes határmesgyéjén táncol, úgy érezzük, mindez valóban megtörtént, és részben igazunk is van. Mégis, kevés könyv volt ennyire hamisítatlanul, esszenciálisan King-mű. Nem csupán a páratlan és egy cseppet sem l’art pour l’art kapcsolat okán egy másik SK-klasszikussal, az Az-zal. Hanem mindazon, immáron klasszikus King-i fordulatoknak, cselekmény- és jellemformálási technikáknak, leírásoknak és fordulatoknak köszönhetően, amik szó szerint két vasmarokkal magukhoz ragadnak és nem eresztenek el egészen addig, míg ezen a masszív 1200 oldalon át nem rágtuk magunkat. Ha van könyv, amit méltán lehet utazásnak nevezni, akkor ez az. Olyan utazás, amit soha nem felejtünk el. Feltéve, ha vesszük a fáradságot és teljes mértékben átadjuk magunkat annak az írói szárnyalásnak, melyet Stephen King ezúttal brilliáns módon szabadjára enged.
King jobb, mint valaha. Talán részben annak is köszönhetően, hogy ez a téma számára is rendkívül fontos. Talán ő is érezte, hogy az amerikai (és talán a világ)történelem egyik legnagyobb nemzeti tragédiája és fordulópontja többet kíván egy puszta időutazós thrillernél. Ez talán minden idők egyik legjobb dokumentum fiction regénye. Punktum. Nem tudom, lehet-e ennél jobban írni, de ha igen, engem már nem érdekel. Azt hiszem, Stephen King ebben az egy könyvében összesűrítette mindazt a tudást és kraftot, melyet írói karrierje évtizedei alatt felhalmozott és megtanult. Ez a magnum opusa. Ismétlem, ezt szemmel láthatóan ő is érezte, hiszen az a nagyfokú alázat, az a tőle megszokottnál is magasabb fokú pontosság és írói színvonal (a csodálatos, valóban bravúros Szántó Judit-féle magyar fordításnak ezúton is köszönet és hála), mellyel a könyv íródott, az alkotó műve témája iránt tanúsított mély alázatról tesz tanúbizonyságot.
Azt hiszem, ennél teljesebb, komplexebb és megrázóbb könyvet soha nem lesz képes írni King, és ha megcáfol, akkor arra csak ő képes, aki az elmúlt évtizedek során olyannyiszor cáfolt rá újra és újra, és múlta felül önmagát és a vele szemben táplált elvárásokat. Azt hiszem, Stephen King a 11.22.63-mal végképp beírta magát minden idők legnagyobb amerikai és csak úgy szimplán írói közé. Mert ha lehántjuk a könyvről azt a (nagyon fontos, de) parányi réteget, melyet a cselekmény plauzabilitása szempontjából elkerülhetetlen időutazás faktora jelent, regénye egy megható dráma, egy történelmi mű, egy társadalom- és korrajz, egy vérbeli krimi, mely kivételes karaktereket és a köztük fennálló rendkívül átfogó és bonyolult kapcsolatokat felvonultató sorsdráma.
A történések azáltal nőnek kozmikus léptékűvé, hogy mi is, akár a főhős, pontosan tudjuk, hogy mi „fog” megtörténni. Azaz, ami már megtörtént, most újra a jövővé válhat. Sőt, meg nem történtté tehető. Adva van valaki, akinek a múltja a múlt jelenének jövője. Paradoxonok paradoxona, mégis mily rendkívüli elképzelés!
Stephen King túlnő önmagán, vállalkozása gigászi volta és felelőssége, hiszen valós eseményeket mutat be, felruházza azzal a képességgel, mely igazán nagy íróvá teheti, túlmutatva a puszta zsáneren, melybe méltatlanul skatulyázza be őt az ún. „szépirodalom" világa.
Nos, ha eddig még érthetetlen mód nem, akkor ezt a könyvet és annak széles irodalmi vásznát kibontva, bizton állíthatom, hogy a magát abszolút vájtfülűnek mondó olvasó is el fog ámulni azon a szépirodalmi előadásmódon, mellyel King, a „trivialitás” mestere képes varázslattal bevonni a mindennapit, a hétköznapit.
Bravo, bravo, bravissimo. A 11.22.63 azon ritka könyvek egyike, amely egy életre megszeretteti az olvasást azzal, aki megismerkedik vele.
