11.22.63 92% 70 csillagozás

Könyvben nagyon tetszett, a sorozatba belekezdtem, de az nekem túl sok volt. Oké, hogy az eredetitől eltérnek általában, de abban erőltetettnek éreztem a változásokat. Jake nagyon szimpatikus volt, néhol meggondolatlan, aminek meg lett az ára. A szerelmi szál sokkal jobban tetszett, mint azt gondoltam volna, nem zavart annyira. Sadie viszont kicsit idegen volt nekem, nem is sikerült igazán megkedvelnem. Tetszettek Jake játékai, ahogy végig vitte a küldetését. Tetszett a vége is, hogy milyen következményei lettek. Az kalapos ember izgatta mindvégig a fantáziám, és oly keveset kaptam belőlük a végén.

Stephen King az az irodalomnak, mint Alfréd Hitchcock a filmnek: a Feszültségkeltés Mestere. Kedveli a szokatlan helyzeteket, amikben megmutathatja az emberi lélek borzongató oldalát. Szereti megmutatni a színpadon a pisztolyt, ami tudjuk, el fog sülni, de addig is feszülten várakozhatunk. Rendkívül jól ért az atmoszférateremtéshez, legyen szó egy fullasztó városról vagy egy csillogó táncteremről. Az érzelmekhez is nagyon ért: a brutalitás, az agresszió nyers, a szerelem elsöprő, a problémák hétköznapiak és mégis globális szintre lép(het)nek.
Bővebben:
http://konyvkuczko.blog/2017/11/22/stephen-king-11-22-63

Ritkán találunk egymásra Mr. King és én, de most sikerült. Gigantikus mérete ellenére egy percig nem unatkoztam a regényen. Nagyívű, epikus és néhol torokszorítóan szép történet.

Sokadik King, amit olvastam, de akár állhat más neve is a borítón, mert leszámítva a Kártyás embereket és a férfi főszereplőt (tipikus King), nem igazán viseli magán a „kinges” jegyeket.
A fülszöveg nemhogy nem keltette fel a kíváncsiságomat, de sokáig el is taszított az olvasásától (Kennedy miatt), ugyanakkor meg mégiscsak időutazós, ami meg nem hagyott nyugodni és kellett egy 800 oldal feletti könyv, meg még mindig gyűröm a kihívást is, így úgy gondoltam mégis megpróbálom.
Örülök, hogy megtettem, mert nagyon jó olvasmány volt.
Nem vártam volna az írótól, hogy ilyen szép szerelmi szálat is beépít ebbe az időutazós sztoriba, de bizony a végén még meg is hatódtam.
Viszonylag hosszú ideig olvastam, volt, hogy 200 oldalt is elolvastam egyben, aztán egy hétig felé sem néztem, ez a hullámzó érdeklődés végig kitartott. Ennek ellenére úgy érzem sikerült tartalmasan megtölteni ezt a sok oldalt, nem éreztem túlnyújtottnak a történetet, csak éppen volt benne pár rész, ami engem annyira nem fogott meg. (politika)
Érdekel a belőle készült sorozat is, szerintem belenézek, de azzal szemben is vannak fenntartásaim a főszereplőt játszó színész miatt.

Alapjáraton kerülni szoktam az időutazást szerepeltető filmeket és könyveket, mert vagy annyira egyedit akarnak a készítők, hogy ők maguk is belezavarodnak az elméleteikbe vagy túl görcsösen törekednek a lehetőségekhez mérten valószerűt alkotni tervhez. A végeredmény viszont mindkét esetben ugyanaz: úgy röpködnek a logikátlanságok és a furcsa kivitelezések, mint a Mercedes utcában a petárdák. Stephen King nem is Stephen King lenne, ha trehány munkát végezne, jól kidolgozta a maga variációját a dologgal kapcsolatban, a szükséges információkat elárulta, de a kényesebb témákat, amik a fentebb említett bonyodalom-hullámokat indíthatták volna el, ügyesen kikerülte. Tehát nem mondja el, hogyan jelenhetnek meg vagy, ha már itt tartunk, hogyan létezhetnek a nyúlbarlangok, hogy mi a pontos működési mechanizmusuk, mert ezt Al sem tudja, csak azt, amit ő is megtapasztalt a kiruccanásai során. Így Jake és mi is kénytelenek vagyunk ugyanúgy tenni, azaz megbékélni azzal, hogy az útravaló adatok eddig terjednek. Menet közben persze rá lehet jönni még jó pár érdekességre, a végére arra is fény derül, hogyan vehette meg Al kis milliárdszor ugyanazt az adag húst és, hogy mennyire totális reset az a totális reset, de a tudományosabb vizeket érintő elemek végig homályosak maradnak. Nem olyan módon, hogy a világfelépítés összecsapott hatást kelt, ezzel véletlenül se lehet vádolni a 11.22.63.-at vagy az írót, sokkal inkább azt lehet mondani, hogy emiatt a típusú információhiány miatt végig körüllengi a sztorit egyfajta misztikum és rejtélyesség. Nekem ezáltal a legtitokzatosabb figurák a Sárga Kártyás Ember, majd a későbbi utódja, a Zöld Kártyás Ember lettek. Róluk és a feladatukról jótékony rejtélyesség ide vagy oda, azért szívesen olvastam volna még bővebben is… :D
Teljes értékelés a blogomon:
http://goodbye-agony.blogspot.com/2017/03/stephen-king-…

Sajnálom! Nekem ez a könyv nem jött be! Jobbra számítottam! Stephen King nem ismeretlen számomra, korábban több regényét olvastam, és kíváncsian vettem a kezembe ezt a könyvét, ami „elüt” a többitől.Nem tudom, hogy azért olvastam sokáig, mert nem tetszett, vagy azért nem tetszett, mert sokáig olvastam. A mennyiségtől nem féltem, az oldalszám nagysága nem rémiszt el. csak legyen jó a könyv
Az időutazásos téma tetszett, viszont a Kennedy-s részek annyira nem. Nem az emberekről, az akkori életérzésről írtakkal volt bajom, arról szívesen olvastam, akárcsak Jake és Sadie kapcsolatáról. A politikai vonal nem tetszett, mikor erről olvastam alig haladtam. Néha úgy éreztem, hogy ez de fárasztó…
A vége tetszett. Amikor J. E. kétségek között volt a pillangó effektus miatt, hogy hogyan döntsön. De aztán – jó szokásához híven – jól megoldotta a kérdést.
Ettől függetlenül sajnos nem tudok rá több csillagot adni.

Ez is az újabb Kingek azon ritka darabja, amit akármikor hajlandó lennék újraolvasni spoiler. Csípem az 50-60-as éveket, a Mesternek pedig sikerült nagyon jól megragadni a korszak hangulatát a korhű üzletekkel, az emberek sokszínűségével, laza törvényekkel, az érdekes politikai háttérrel. Az időutazós sztorikat amúgy is mindig bírtam, de King ebben is tudott újat mutatni. Nem is beszélve arról, hogy a sorok között sikerült elrejteni egy elgondolkodtató tanulságot: nem érdemes keresztezni a sors útját. Jake egy ízig-vérig drámai főhős, akinek nem is az önként vállalt küldetését (a Kennedy elleni merénylet megakadályozását) tartottam érdekesnek és izgalmasnak, hanem azt, ahogy és amennyi módon sikerült belerongálnia a múltba, és így a jövőbe is. Első olvasásra sokat gondolkodtam azon, hogy lehet-e ennek jó vége, és persze (Kinget jól ismerve) nem lepett meg a negatív kicsengés. A végkifejlet gondolatébresztő hatása azonban vitathatatlan, ha másért nem is, de emiatt mindenképpen édemes vele tenni egy próbát. Én imádtam, néhány kisebb hibától eltekintve is.

Nem volt rossz könyv, de én kicsit másra számítottam. Pontosabban nekem kissé túlságosan is részletes volt. Tömény és sok volt az információ. Voltak benne részek, amelyek nagyon lassan bontakoztak ki, majd hirtelen felgyorsultak az események, és hamarosan vége is lett a kötetnek. Mellesleg tetszett a szerelmi szál is a regényben, pláne a végső befejezés. Valahogyan nem ezt tapasztaltam eddig Kingtől. :) De most másik oldalát is megmutatta. Továbbá a történelmi hátteret, és a különféle összeesküvés elméleteket is jól bemutatta. A végső magyarázat az időutazásra pedig különösen jól sikerült.

Az, hogy pár nap alatt ledaráltam a könyvet, sajnos nem azt jelenti, hogy annyira tetszett :( Egyszerűen csak annak reményében faltam az oldalakat, hogy eljön egy pont, amitől tényleg izgalmasnak fogom találni, de ilyen nem volt. Unalmas volt, rengeteg fölösleges információval…

Stephen King, akit valamiért még mindig néha a horror koronázatlan királyának neveznek, az életmű egyik (5.) leghosszabb regényét (a puhafedeles kiadás több mint 1100 oldal) ritka horrormentesen vezeti végig. Nem állítom, hogy vértelenül és izgalommentesen – akad azért ezekből rendesen a könyv első és harmadik harmadában –, de horror mint olyan nem igazán. Bár akad gonosznak érződő természetfölötti entitás – zseniális módon, maga az idő az –, de az említett szakaszok pár jellegzetesen kingi megoldása ellenére is más a műfaj – több itt a történelmi-politikai krimi és a romantika (igen). Ami az elsőt illeti, rácsodálkozós betekintést kaphatunk az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának világába, ami talán amerikaiaknak még nagyobb élményt nyújthat, mint nekünk, de így is hangulatos és érdekes – bár lassú. A könyv középső egyharmada kifejezetten lassan, vagy inkább komolyabb izgalmaktól mentesen csordogál. spoiler Ez az izgalmat keresőknek megfeküdheti a gyomrát – annál jobb dolguk lesz azoknak, akik romantikát keresnek! Húsz évvel a Varázsló és üveg után King újra szégyentelen romantikával örvendezteti meg olvasóit. A Setét torony-utalásoknak amúgy is se szeri, se száma (szerintem rekordot dönt 19-esek vagy olyan számok terén, amelyek összege 19, és az ajtótól a takuro spiritig hemzsegnek az utalások), de nehéz nem észrevenni a páthuzamot Roland és Susan Delgado, illetve Jake (!) és Sadie Dunhill (S.D. megint) története között. A különbség húsz év, és bár King egykor kiapadhatatlannak mondott fantáziája és borzongatási képessége lehet, hogy azóta valamelyest megkopott, az idősebb korban mindenkit utolérő szentimentalizmusnak hála, immár sokkal könnyedebben és hitelesebben beszél romantikáról, romantikus érzelmekről. Horrortól tartó, romantikára vágyó bibliofileknek nehéz jobb King-könyvet ajánlani első olvasmánynak, mint a 11.22.63-at.