11.22.63 92% 64 csillagozás

Könyvben nagyon tetszett, a sorozatba belekezdtem, de az nekem túl sok volt. Oké, hogy az eredetitől eltérnek általában, de abban erőltetettnek éreztem a változásokat. Jake nagyon szimpatikus volt, néhol meggondolatlan, aminek meg lett az ára. A szerelmi szál sokkal jobban tetszett, mint azt gondoltam volna, nem zavart annyira. Sadie viszont kicsit idegen volt nekem, nem is sikerült igazán megkedvelnem. Tetszettek Jake játékai, ahogy végig vitte a küldetését. Tetszett a vége is, hogy milyen következményei lettek. Az kalapos ember izgatta mindvégig a fantáziám, és oly keveset kaptam belőlük a végén.

Mivel szinte írói karrierje kezdete óta foglalkoztatták Kinget Kennedy elnök meggyilkolásának körülményei, és meg is próbálkozott a könyv megírásával (Split Track címen kezdett bele), nyugodtan állíthatjuk, Stephen King egész életében ennek a könyvnek a megírására készült. És elolvasva a regényt, megállapíthatjuk, hogy az 1973-as első próbálkozás és a könyv 2011-ben való megjelenése között eltelt időt rendkívül jól használta föl.

Nyilván ez alatt az idő alatt alkotta meg életművét, és ez, mondhatni tökéletes „gyakorló éveknek” bizonyult. Leginkább azért különleges a 11.22.63, mert a cselekmény és a szereplők egy része ezúttal valódi, vagyis nem (csupán) King fantáziájából pattantak ki, hanem a megtörtént események, az amerikai történelem létező múltjában zajlanak az események. Ez pedig az egyébként is rendkívül precíz szerzőtől a legapróbb részletekig való kor- és dokumentumhűséget követelte meg. Nagyon alapos kutatómunkát végzett segítőjével, és tőle szokatlan módon személyesen is elzarándokolt a regénye cselekménye szempontjából létfontosságú helyszínekre több városban is. Hiszen a 11.22.63 alapja IGAZ. És Stephen King ezúttal valami olyasmire vállalkozott és sikerült elérnie, amivel jócskán túlszárnyalta eddigi legmerészebb teljesítményét is. Valóban határtalan képzeletével körülrajzolta, kitöltötte J.F.K. meggyilkolásának körülményeit, megtöltötte élettel a létező valóságot és benépesítette a valós múltat saját, kitalált múltjának szereplőivel és eseményeivel. Egészen bámulatos teljesítmény.

Ez egy elcsépelt szófordulat, de ha valahol, itt teljes mértékben létjogosultságot nyer: ez a könyv letehetetlen. Személyes tapasztalatból beszélek, kedves olvasó barátaim! Nekem tavaly nyáron volt szerencsém elolvasni a 11.22.63-at, és előfordult, hogy egy nap megközelítettem a 200 oldalas adagot, ami – legalábbis számomra – egészen hihetetlen mennyiség. Egész egyszerűen nem voltam képes letenni a könyvet. Nem csak azért, mert annyira izgalmas (az), vagy mert olyan jól megírt a cselekmény (olyan jól megírt), hanem a könyv magával ragadó, elsöprő hangulata, a, jobb szó híján, „töltelék”, mindaz, ami nem feltétlenül az A pontból B-be jutást jelenti, hanem az a fajta klasszikus Dickens-i mesélés képessége, amely egy történetet az Én (és ezalatt természetesen értsd a Mi-t) történetemmé teszi az adott regényt. Mivel a könyv a valóság és a képzelet tökéletes határmesgyéjén táncol, úgy érezzük, mindez valóban megtörtént, és részben igazunk is van. Mégis, kevés könyv volt ennyire hamisítatlanul, esszenciálisan King-mű. Nem csupán a páratlan és egy cseppet sem l’art pour l’art kapcsolat okán egy másik SK-klasszikussal, az Az-zal. Hanem mindazon, immáron klasszikus King-i fordulatoknak, cselekmény- és jellemformálási technikáknak, leírásoknak és fordulatoknak köszönhetően, amik szó szerint két vasmarokkal magukhoz ragadnak és nem eresztenek el egészen addig, míg ezen a masszív 1200 oldalon át nem rágtuk magunkat. Ha van könyv, amit méltán lehet utazásnak nevezni, akkor ez az. Olyan utazás, amit soha nem felejtünk el. Feltéve, ha vesszük a fáradságot és teljes mértékben átadjuk magunkat annak az írói szárnyalásnak, melyet Stephen King ezúttal brilliáns módon szabadjára enged.

King jobb, mint valaha. Talán részben annak is köszönhetően, hogy ez a téma számára is rendkívül fontos. Talán ő is érezte, hogy az amerikai (és talán a világ)történelem egyik legnagyobb nemzeti tragédiája és fordulópontja többet kíván egy puszta időutazós thrillernél. Ez talán minden idők egyik legjobb dokumentum fiction regénye. Punktum. Nem tudom, lehet-e ennél jobban írni, de ha igen, engem már nem érdekel. Azt hiszem, Stephen King ebben az egy könyvében összesűrítette mindazt a tudást és kraftot, melyet írói karrierje évtizedei alatt felhalmozott és megtanult. Ez a magnum opusa. Ismétlem, ezt szemmel láthatóan ő is érezte, hiszen az a nagyfokú alázat, az a tőle megszokottnál is magasabb fokú pontosság és írói színvonal (a csodálatos, valóban bravúros Szántó Judit-féle magyar fordításnak ezúton is köszönet és hála), mellyel a könyv íródott, az alkotó műve témája iránt tanúsított mély alázatról tesz tanúbizonyságot.

Azt hiszem, ennél teljesebb, komplexebb és megrázóbb könyvet soha nem lesz képes írni King, és ha megcáfol, akkor arra csak ő képes, aki az elmúlt évtizedek során olyannyiszor cáfolt rá újra és újra, és múlta felül önmagát és a vele szemben táplált elvárásokat. Azt hiszem, Stephen King a 11.22.63-mal végképp beírta magát minden idők legnagyobb amerikai és csak úgy szimplán írói közé. Mert ha lehántjuk a könyvről azt a (nagyon fontos, de) parányi réteget, melyet a cselekmény plauzabilitása szempontjából elkerülhetetlen időutazás faktora jelent, regénye egy megható dráma, egy történelmi mű, egy társadalom- és korrajz, egy vérbeli krimi, mely kivételes karaktereket és a köztük fennálló rendkívül átfogó és bonyolult kapcsolatokat felvonultató sorsdráma.

A történések azáltal nőnek kozmikus léptékűvé, hogy mi is, akár a főhős, pontosan tudjuk, hogy mi „fog” megtörténni. Azaz, ami már megtörtént, most újra a jövővé válhat. Sőt, meg nem történtté tehető. Adva van valaki, akinek a múltja a múlt jelenének jövője. Paradoxonok paradoxona, mégis mily rendkívüli elképzelés!

Stephen King túlnő önmagán, vállalkozása gigászi volta és felelőssége, hiszen valós eseményeket mutat be, felruházza azzal a képességgel, mely igazán nagy íróvá teheti, túlmutatva a puszta zsáneren, melybe méltatlanul skatulyázza be őt az ún. „szépirodalom" világa.

Nos, ha eddig még érthetetlen mód nem, akkor ezt a könyvet és annak széles irodalmi vásznát kibontva, bizton állíthatom, hogy a magát abszolút vájtfülűnek mondó olvasó is el fog ámulni azon a szépirodalmi előadásmódon, mellyel King, a „trivialitás” mestere képes varázslattal bevonni a mindennapit, a hétköznapit.

Bravo, bravo, bravissimo. A 11.22.63 azon ritka könyvek egyike, amely egy életre megszeretteti az olvasást azzal, aki megismerkedik vele.

Stephen King az az irodalomnak, mint Alfréd Hitchcock a filmnek: a Feszültségkeltés Mestere. Kedveli a szokatlan helyzeteket, amikben megmutathatja az emberi lélek borzongató oldalát. Szereti megmutatni a színpadon a pisztolyt, ami tudjuk, el fog sülni, de addig is feszülten várakozhatunk. Rendkívül jól ért az atmoszféra teremtéshez, legyen szó egy fullasztó városról, vagy egy csillogó táncteremről. Az érzelmekhez is nagyon ért: a brutalitás, az agresszió nyers, a szerelem elsöprő, a problémák hétköznapiak és mégis globális szintre lépnek.
Bővebben:
http://konyvkuczko.blog.hu/2017/11/22/stephen_king_11_22_890

Ritkán találunk egymásra Mr. King és én, de most sikerült. Gigantikus mérete ellenére egy percig nem unatkoztam a regényen. Nagyívű, epikus és néhol torokszorítóan szép történet.

Sokadik King, amit olvastam, de akár állhat más neve is a borítón, mert leszámítva a Kártyás embereket és a férfi főszereplőt (tipikus King), nem igazán viseli magán a „kinges” jegyeket.
A fülszöveg nemhogy nem keltette fel a kíváncsiságomat, de sokáig el is taszított az olvasásától (Kennedy miatt), ugyanakkor meg mégiscsak időutazós, ami meg nem hagyott nyugodni és kellett egy 800 oldal feletti könyv, meg még mindig gyűröm a kihívást is, így úgy gondoltam mégis megpróbálom.
Örülök, hogy megtettem, mert nagyon jó olvasmány volt.
Nem vártam volna az írótól, hogy ilyen szép szerelmi szálat is beépít ebbe az időutazós sztoriba, de bizony a végén még meg is hatódtam.
Viszonylag hosszú ideig olvastam, volt, hogy 200 oldalt is elolvastam egyben, aztán egy hétig felé sem néztem, ez a hullámzó érdeklődés végig kitartott. Ennek ellenére úgy érzem sikerült tartalmasan megtölteni ezt a sok oldalt, nem éreztem túlnyújtottnak a történetet, csak éppen volt benne pár rész, ami engem annyira nem fogott meg. (politika)
Érdekel a belőle készült sorozat is, szerintem belenézek, de azzal szemben is vannak fenntartásaim a főszereplőt játszó színész miatt.

Alapjáraton kerülni szoktam az időutazást szerepeltető filmeket és könyveket, mert vagy annyira egyedit akarnak a készítők, hogy ők maguk is belezavarodnak az elméleteikbe vagy túl görcsösen törekednek a lehetőségekhez mérten valószerűt alkotni tervhez. A végeredmény viszont mindkét esetben ugyanaz: úgy röpködnek a logikátlanságok és a furcsa kivitelezések, mint a Mercedes utcában a petárdák. Stephen King nem is Stephen King lenne, ha trehány munkát végezne, jól kidolgozta a maga variációját a dologgal kapcsolatban, a szükséges információkat elárulta, de a kényesebb témákat, amik a fentebb említett bonyodalom-hullámokat indíthatták volna el, ügyesen kikerülte. Tehát nem mondja el, hogyan jelenhetnek meg vagy, ha már itt tartunk, hogyan létezhetnek a nyúlbarlangok, hogy mi a pontos működési mechanizmusuk, mert ezt Al sem tudja, csak azt, amit ő is megtapasztalt a kiruccanásai során. Így Jake és mi is kénytelenek vagyunk ugyanúgy tenni, azaz megbékélni azzal, hogy az útravaló adatok eddig terjednek. Menet közben persze rá lehet jönni még jó pár érdekességre, a végére arra is fény derül, hogyan vehette meg Al kis milliárdszor ugyanazt az adag húst és, hogy mennyire totális reset az a totális reset, de a tudományosabb vizeket érintő elemek végig homályosak maradnak. Nem olyan módon, hogy a világfelépítés összecsapott hatást kelt, ezzel véletlenül se lehet vádolni a 11.22.63.-at vagy az írót, sokkal inkább azt lehet mondani, hogy emiatt a típusú információhiány miatt végig körüllengi a sztorit egyfajta misztikum és rejtélyesség. Nekem ezáltal a legtitokzatosabb figurák a Sárga Kártyás Ember, majd a későbbi utódja, a Zöld Kártyás Ember lettek. Róluk és a feladatukról jótékony rejtélyesség ide vagy oda, azért szívesen olvastam volna még bővebben is… :D
Teljes értékelés a blogomon:
http://goodbye-agony.blogspot.com/2017/03/stephen-king-…

Sajnálom! Nekem ez a könyv nem jött be! Jobbra számítottam! Stephen King nem ismeretlen számomra, korábban több regényét olvastam, és kíváncsian vettem a kezembe ezt a könyvét, ami „elüt” a többitől.Nem tudom, hogy azért olvastam sokáig, mert nem tetszett, vagy azért nem tetszett, mert sokáig olvastam. A mennyiségtől nem féltem, az oldalszám nagysága nem rémiszt el. csak legyen jó a könyv
Az időutazásos téma tetszett, viszont a Kennedy-s részek annyira nem. Nem az emberekről, az akkori életérzésről írtakkal volt bajom, arról szívesen olvastam, akárcsak Jake és Sadie kapcsolatáról. A politikai vonal nem tetszett, mikor erről olvastam alig haladtam. Néha úgy éreztem, hogy ez de fárasztó…
A vége tetszett. Amikor J. E. kétségek között volt a pillangó effektus miatt, hogy hogyan döntsön. De aztán – jó szokásához híven – jól megoldotta a kérdést.
Ettől függetlenül sajnos nem tudok rá több csillagot adni.

Ez is az újabb Kingek azon ritka darabja, amit akármikor hajlandó lennék újraolvasni spoiler. Csípem az 50-60-as éveket, a Mesternek pedig sikerült nagyon jól megragadni a korszak hangulatát a korhű üzletekkel, az emberek sokszínűségével, laza törvényekkel, az érdekes politikai háttérrel. Az időutazós sztorikat amúgy is mindig bírtam, de King ebben is tudott újat mutatni. Nem is beszélve arról, hogy a sorok között sikerült elrejteni egy elgondolkodtató tanulságot: nem érdemes keresztezni a sors útját. Jake egy ízig-vérig drámai főhős, akinek nem is az önként vállalt küldetését (a Kennedy elleni merénylet megakadályozását) tartottam érdekesnek és izgalmasnak, hanem azt, ahogy és amennyi módon sikerült belerongálnia a múltba, és így a jövőbe is. Első olvasásra sokat gondolkodtam azon, hogy lehet-e ennek jó vége, és persze (Kinget jól ismerve) nem lepett meg a negatív kicsengés. A végkifejlet gondolatébresztő hatása azonban vitathatatlan, ha másért nem is, de emiatt mindenképpen édemes vele tenni egy próbát. Én imádtam, néhány kisebb hibától eltekintve is.

Nem volt rossz könyv, de én kicsit másra számítottam. Pontosabban nekem kissé túlságosan is részletes volt. Tömény és sok volt az információ. Voltak benne részek, amelyek nagyon lassan bontakoztak ki, majd hirtelen felgyorsultak az események, és hamarosan vége is lett a kötetnek. Mellesleg tetszett a szerelmi szál is a regényben, pláne a végső befejezés. Valahogyan nem ezt tapasztaltam eddig Kingtől. :) De most másik oldalát is megmutatta. Továbbá a történelmi hátteret, és a különféle összeesküvés elméleteket is jól bemutatta. A végső magyarázat az időutazásra pedig különösen jól sikerült.

Az, hogy pár nap alatt ledaráltam a könyvet, sajnos nem azt jelenti, hogy annyira tetszett :( Egyszerűen csak annak reményében faltam az oldalakat, hogy eljön egy pont, amitől tényleg izgalmasnak fogom találni, de ilyen nem volt. Unalmas volt, rengeteg fölösleges információval…