Fekete ​lyukak 18 csillagozás

A BBC Reith-előadásai
Stephen Hawking: Fekete lyukak

„Azt tartják, a tények néha furcsábbak a fantázia szüleményeinél, és ez sehol másutt nem igaz annyira, mint a fekete lyukak esetében. A fekete lyukak különösebbek, mint bármi, amit csak a tudományos-fantasztikus írók megálmodtak.”

Stephen Hawking professzor 2016-ban két előadást tartott a BBC Reith-előadássorozatában, arról a témáról, amelyik már évtizedek óta foglalkoztatja őt – a fekete lyukakról.
A legendás fizikus ebben a két, maradandó élményt adó előadásában kifejti, hogy csak akkor juthatunk közelebb az univerzum titkainak feltárásához, ha megértjük a fekete lyukakat és azt a kihívást, amelyet ezek az objektumok a tér és az idő természetére vonatkozóan jelentenek.

>!
Akkord, Budapest, 2017
112 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632520995 · Fordította: Both Előd

Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Ciccnyog ISMP
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Azt nem mondom, hogy mostantól lehet velem diskurálni a fekete lyukakról és más finomságokról, viszont hallgatóként szívesen részt veszek ilyenekben, illetve értő bólintásokra is lehet számítani tőlem. Külön öröm, hogy lassan eljutok arra a szintre, hogy a normális olvasási tempóban tudok haladni a tudományos könyvekkel is. Ez a könyv kifejezetten „könnyű olvasmány” volt, úgyhogy akit kicsit is érdekelnek a fekete lyukak, bátran vegye kézbe. Érthetően, szórakoztatóan beszél normál ésszel fel nem fogható dolgokról, de ezt Hawkingtól már megszokhattuk. Az illusztrációk, ha nincsenek, nem hiányoztak volna, de így sem mondanám teljesen feleslegesnek őket. Elég rövid, szívesen olvastam volna még tovább.
A csillagozás kizárólag az érdemi tartalomnak szól, mivel maga a kiadvány egy jóindulatú kettes.
Minimalista énem hangosan zokogott olvasás közben, látva ama hatalmas pazarlást, melyet elkövettek e könyv létrehozása érdekében. Könyörgöm, csodaszép a borító, a belső dizájn, de ezt pár centivel alacsonyabb és keskenyebb kiadásban is meg lehetett volna oldani. Tudom én, hogy egy könyv hivatalosan minimum 49 oldaltól könyv, és ha normálisan csinálják meg, akkor talán épp, hogy megüti (mivel az érdemi rész konkrétan 80 oldal, az illusztrációkkal együtt, a szövegek pedig oldalanként a lap harmadát, ha kiteszik), de ettől még teljesen felesleges volt az elejére és a végére IS betenni Hawking saját és másokkal írt műveinek felsorolását, ahogy a borító belső fülén lévő ajánlásokat sem kellett volna még egyszer betenni a könyvbe (oldalanként egyet!). Teljesen mindegy, hogy ez fentről jövő utasítás volt, vagy a kiadó egyéni döntése, az értelmi szerzők szégyelljék magukat a pocsékolásért.

>!
ppayter
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

"[…]Stephen Hawking az egyik legismertebb kortárs tudós, világhírű tudománykommunikátor, de ha a tudományos tevékenységéről nem is tud valaki részleteket, az Agymenők-vendégszereplései, vagy az exfelesége könyvéből készült, A mindenség elmélete c. Oscar-díjas életrajzi dráma miatt biztosan ismeri. Motoros neuronbetegsége ellenére még mindig aktív, és bár az állapota finoman fogalmazva is nagymértékben korlátozza a lehetőségeit, máig is kutat, ír, utazik és előad. Jelen könyvében legismertebb kutatási területével, a fekete lyukakkal foglalkozik, érintve a nevét viselő Hawking-sugárzás témáját is.

[…] A Fekete lyukak két, körülbelül negyedórás előadás szellősen szedett átirata, illusztrációkkal és kommentárokkal, bruttó 116 oldalon. Ha abból indulunk ki, hogy Hawking percenként körülbelül tizenöt szót képes rögzíteni, nem kis munka lehetett a szöveg összeállítása, de az is nyilvánvaló, hogy ilyen terjedelemben viszonylag kevés dologról lehet csak szót ejteni, ha az ember törekszik a közérthetőségre. Ennek ellenére váratlanul alapos és átfogó, Shukman magyarázatai pedig sok mindent megvilágítanak, ami az eredeti szövegben esetleg homályos marad, sokkal komolyabb ismeretterjesztő munka, mint amit elsőre feltételeznénk egy ekkorka kötetről. […]"


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/04/stephen-hawking-f…

>!
Jeffi SP
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Hasznos, érthető és jó!
Teljesen korrektül van elmagyarázva mindenféle hasznos tudnivaló, a fekete lyukakról. Néhol még, mondhatni viccesen is. A rajzok aranyosak és nekem kifejezetten tetszettek. Nem vártam tőle sokkal többet, tekintve, hogy két előadás kivonata. Nekem maximálisan nyújtotta azt, amit elvártam tőle. Hogy kicsit közelebb hozza a témát hozzám, aki nem jártas az egészben, és ezt maximálisan megtette!

>!
Sai_home
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Közérthetően olvashatunk egy témáról, ami talán sokakat érdekelhet, de csak a matematika nyelvén írható le igazán. Nagyon hasznosak a Hawking előadásához hozzáadott rövid magyarázatok és jegyzetek, sokszor másképp írja le ugyanazt, így még érthetőbbé válik, esetleg érdekes adalékinformációkat ad.
Ha megvettem volna a könyvet, akkor viszont nagyon csalódott lennék, mert ez egy maximum 30 perc alatt elolvasható anyag, nagyon kevés szöveggel és számomra idegesítő formázással, ábrákkal. Leginkább olyan olvasóknak ajánlanám, akik nem szeretnek olvasni, de rövid betekintést akarnak kapni a fekete lyukak világába.
Nagyon jó első lépés a komolyabb csillagászati művek irányába, ne várjunk tőle többet.

>!
July
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Kifejezetten nem vagyok fizika zseni, de ez nagyon érdekes olvasmány volt számomra. A csillagászat mindig is érdekelt, és ez a könyv által egy kicsit közelebb tudtam kerülni a Világegyetem egyik legnagyobb rejtélyéhez, a fekete lyukhoz. Valamilyen szinten világosak előttem, amiket leír, de nem tudnám elmagyarázni, hogy, ami van, az miért úgy van.

>!
seabois
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Régóta figyelemmel követem Stephen Hawking munkásságát azonban könyvet még nem olvastam. Ezt pótolva lassan és apránként szeretném mégjobban megismerni elméjét, így ennél a könyvecskénél jobbat nem is választhattak volna!

Kicsit féltem, hátha számomra túlságosan is bonyolult lesz egy-két teória kifejtése, viszont megnyugtatott David Shukman folyamatos megjegyzései. Teljesen érthető volt, és ami számomra meglepő, hogy vicces volt helyenként :)
Örültem, hogy említést tett az Insterstellar című film és a fekete lyukak kapcsolatárol (zseniális film, ha érdekelnek a fekete lyukak).

Összességében, pozitív élmény volt, érthető és elgondolkodtató; az egyetlen kis bajom a rövidségében rejlik.

>!
atella
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

A 2 csillag nem a szerzőnek és a témának szól, hanem a kiadónak és a tartalomnak.
A könyv sajnos egy igazi marketing átverés: 114 oldal, amelyből 10 oldal a bevezetés és 10 oldal a bibliográfia, a többi is igen szellős, az egész 1 óra alatt elolvasható.
Emellett semmi újat nem tartalmaz a korábbi Hawking-könyvekhez képest, csak egy tetszetős külsőbe csomagolt, 2 előadás jegyzetét tartalmazó füzetecske egy komplett könyv áráért.
Csalódás volt.

>!
Richárd_T
Stephen Hawking: Fekete lyukak

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Jó kis könyv. Gyorsan lehet haladni vele :) . Tetszett, hogy Hawking nevéhez kötődő könyveket is felsorolják.


Népszerű idézetek

>!
B_Tündi P

Ha az információ elvész a fekete lyukakban, akkor nem lennénk képesek előrejelezni a jövőt, hiszen a fekete lyuk tetszőleges részecskék összességét bocsáthatná ki magából. Kidobhatna magából egy működő tévékészüléket vagy Shakespeare összes műveit bőrkötésben, bár az efféle egzotikus objektumok kibocsátásának felettébb csekély a valószínűsége.

86. oldal (Akkord Kiadó, 2017)

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

>!
Ciccnyog ISMP

Éppen ezért nagyon fontos volt kideríteni, vajon valóban elvész-e az információ a fekete lyukban, vagy pedig – elvben legalábbis – helyreállítható. Sok tudós úgy érezte, hogy az információ nem veszhet el, de senki sem tudott olyan mechanizmust javasolni, amellyel megőrizhető lenne. A vita évekig folyt. Végül úgy éreztem, megtaláltam a választ. Richard Feynman elképzeléséből indultam ki, aki szerint egyetlen történelem helyett számtalan különböző, lehetséges történelem létezik, amelyek mindegyikének megvan a maga valószínűsége. Ebben az esetben két történetről van szó. Az egyikben jelen van egy fekete lyuk, amelyikbe belehullhatnak a részecskék; a másik történetben nincs ilyen fekete lyuk.
    A lényeg az, hogy kívülről szemlélve senki sem tudhatja teljes bizonyossággal, van-e fekete lyuk, vagy nincs. Mindig van tehát valamekkora valószínűsége annak, hogy nincs jelen fekete lyuk. Ez a lehetőség elég ahhoz, hogy megőrződjék az információ, jóllehet ezt az információt nem túl hasznos formában kapjuk vissza. Olyan ez, mintha elégetnénk egy lexikont. Ha összegyűjtjük a füstöt és a hamut, akkor az információ nem vész el, bár elég körülményes lenne elolvasni. A fizikus Kip Thorne és jómagam fogadtunk egy másik fizikussal, John Preskill-lel, hogy elvész-e az információ a fekete lyukban. Amikor megsejtettem, miként lehet az információt megőrizni, elismertem, hogy elveszítettem a fogadást. Adtam John Preskillnek egy lexikont. De talán jobb lett volna, ha csak a hamuját adom oda neki.

89-91. oldal

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

Kapcsolódó szócikkek: fekete lyuk · Richard Feynman
>!
Ninácska P

Azt üzenem tehát, hogy a fekete lyukak korántsem olyan feketék, mint amilyeneknek lefestik őket.

97. oldal

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

>!
nikici 

Ha tehát ön úgy érzi, hogy egy fekete lyuk belsejében van, ne adja fel a reményt: van kiút!

97. oldal (Akkord, 2017)

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

>!
Risus P

Azt mondják, a tények néha különösebbek a képzelet szüleményeinél.

25. oldal, 1. Tényleg csupaszok a fekete lyukak? (Akkord, 2017)

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

>!
Risus P

A franciák azonban azért franciák, hogy ők valamilyen pajzán felhangot érezzenek a kifejezésben.

41. oldal, 1. Tényleg csupaszok a fekete lyukak? (Akkord, 2017)

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

>!
Risus P

A külső világ számára ezzel örökre elvesznénk.

47. oldal, 1. Tényleg csupaszok a fekete lyukak? (Akkord, 2017)

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai

>!
Risus P

A múlt határozza meg, kik vagyunk; ha viszont elvész a múltunk, akkor elveszítjük az önazonosságunkat is.

88. oldal, 2. A fekete lyukak nem olyan feketék, mint amilyeneknek lefestik őket (Akkord, 2017)

Stephen Hawking: Fekete lyukak A BBC Reith-előadásai


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen W. Hawking: A mindenség elmélete
Stuart Clark: Nagy kérdések: Világegyetem
John D. Barrow: Univerzumok könyve
John D. Barrow: A világegyetem születése
Paul Davies: Isten gondolatai
Fred Hoyle: Stonehenge-től a modern kozmológiáig
Esko Valtaoja: Mindentudó kézikönyv
Michael Rowan-Robinson: Kozmikus tájkép
Jeremiah P. Ostriker – Simon Mitton: Sötét hatalom
Isaac Asimov: Útikalauz