The ​Stars' Tennis Balls 7 csillagozás

Be kell valljam, nem olvastam a Monte Cristo grófját, csak filmen láttam gyerekként és nem sok maradt meg belőle.
Szóval nem tudom megmondani, mennyire zseniális a könyv, mint átdolgozás. Azt tudom csak, hogy önálló regényként olvasva fenomenális. Fry mindig megdöbbent a műveltsége mélységével és azzal, hogy olyan könnyed humorral ír, hogy az olvasó csak úgy száguld át a köteteten. Pedig volt pár szó, amit jó lett volna kiszótárazni, de túlságosan lekötött a cselekmény, hogy megszakítsam emiatt az olvasást. Most már csak azon drukkolok, hogy Fry legyőzze a rákot és még sok hasonló könyvet írhasson.

Stephen Fry-jal eddig csak a képernyőn találkoztam, méghozzá Jeeves szerepében. Ezért most valami egészen különleges elégedettséggel töltött el az eleinte nagyon is Wodehouse-szerű könyvének olvasása. Később ezt a szerelmeslevél-írogatós, nyáladzós, röhögcsélős (de mindez a jó értelemben!) stílust felváltotta valami sokkal komorabb.
Azonban itt végképp foglyul ejtett, ugyanis az abszolút kedvenc könyvem a spoiler (beteszem spoilerbe, hátha valaki még nem olvasta el a fülszöveget), és úgy vettem észre, hogy Fry-nak is, vagy legalábbis jó sok időt eltöltött a tanulmányozásával, miközben megírta ezt a könyvet. Általában nem szeretem az újraírásokat, folytatásokat, előzményeket, mert úgy érzem, hogy megszentségtelenítik az eredeti, művet, de ez most nagyon tetszett.
Stephen Fry ugyanis nem azt csinálja, amit az újraírók általában, hogy fogják a már bevált szereplőket, és írnak velük valami borzalmat, mondván, hogy a nevükkel már el lehet adni bármit; hanem nagyon gondosan átgondolja, megforgatja, megnézi minden irányból, hogy lássa, hogy is nézne ki az a történet a 2000-es évek legelején, kik lennének a szereplők, hogy hívnák őket (a neveket különösen imádtam, zseniálisak, bár nem tudom, hogy az olyan felfedezéseim, mint hogy spoiler szintén az író ügyességét tükrözik-e, vagy inkább csak az én lelkesedésemet, hogy mindenben azt lássam). És hiába ismerem az eredeti történetet nagyon jól, hiába tudom, hogy minek kéne történnie, mindig tesz bele egy kis csavart, így csak akkor veszem észre, hogy igazából tényleg az történt, amit vártam, amikor már megtörtént, így duplán örülök, egyszer, mert olyan megnyugtató érzés, hogy az történik, aminek történnie kell, és egyszer, mert viszont nem unalmas és megjósolható az egész.
Rövidebben: az egész könyv nagyon is thoroughly thought through. Mellesleg mi az már, hogy ez szépen hangzik? Kitörik a nyelvem már csak attól is, hogy fejben kimondom. Innen kezdve morális elmélkedés és összehasonlító elemzés következik, tehát muszáj leszek mindent spoilerbe tenni.
spoiler

Láttam, hogy nincs értékelés erről a könyvről, pedig megérdemelné.
A nyelvi cizelláltság a szokásos, finom humor, angol felső-középosztálybeli utalások. Az eleje egy kicsit nehezen és nyálasan indult számomra, de szükség volt rá a történet szempontjából. A közepe nagyon lassú, de ez szintén szükséges a történet szempontjából, muszáj, hogy az olvasó is átélje, végigszenvedje, ami ekkor történik, és kell, hogy azt érezzük, ennek sose lesz vége, sose történik már semmi (én legalábbis ezt éreztem). A könyv utolsó harmada mint egy opera fináléja, megértjük, mi miért és hogyan. Konkrétabban nem fogalmazhatok, már a könyvadatlap is túl sokat elmond szerintem.
Méltó Stephen Fry-hoz ez a könyv, egy kicsit talán komolyabb és komorabb, mint a többi, de épp annyira szórakoztató.