D-nap ​– 1944. június 6. 34 csillagozás

A partraszállás története
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

A ​normandiai partraszállás – közkeletű nevén a D nap, 1944. június 6-a – a II. világháború s egyszersmind a világtörténelem egyik meghatározó pillanata volt, olyan nap, amely hosszú-hosszú időre meghatározta az emberi történelmet. Számtalan hosszabb-rövidebb könyv és tanulmány született róla. Ilyen kötet azonban, amilyet Stephen E. Ambrose, a New Orleans-i Egyetem történelemtanára, az Eisenhower Center igazgatója és a New Orleans-i Nemzeti D nap Múzeun elnöke, Eisenhower életrajzírója írt róla, ez idáig még nem született. Ambrose munkája során 1400 olyan embert kérdezett ki D napi élményeiről és tapasztalatairól, aki vagy maga is részese volt minden idpk legnagyobb szabású partraszállási akciójának, vagy akit szülőként, újságíróként, ellenállóként nagyon közelről érintettek az események.
A tanúságtevők közül több mint 600 ember beszámolója kapott helyet ebben a könyvben.
A saját szavaikkal mondják el a velük megesett dolgokat: néha meghatóan, néha szívet tépően,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1994

>!
GABO, Budapest, 2006
638 oldal · ISBN: 9639421197 · Fordította: Szentgyörgyi József
>!
GABO, Budapest, 2002
638 oldal · ISBN: 9789639421196 · Fordította: Szentgyörgyi József
>!
Aquila, Debrecen, 1997
688 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639073253 · Fordította: Szentgyörgyi József

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Amiben Ambrose nagyon jó, az a partraszállás léptékének érzékeltetése. Hogy ez az egész micsoda képtelen erőkoncentráció volt. Hogy mikor nekilódultak (a több mint ötezer hajó, a durván tizenegyezer repülő), az micsoda hátborzongató látvány lehetett. És micsoda eszméletlen vállalkozás egyetlen nap alatt a hajók bendőjéből egy ellenséges partra bocsátani vagy százezer embert. Teljesen át tudtam érezni az egész vállalkozásnak a lenyűgöző és egyben pokoli voltát. Olyannyira, hogy még flesseim is voltak. A Nyugatiban a vonatra várakozók között arra gondoltam, ez maga az Omaha-part, ha meg felbukkant egy ordítóan gyenge verseskötet, úgy veselkedtem neki, mintha vasbeton ütegállás lenne 105 mm-es lövegekkel: fel a kaptatón a géppuskatűzben, és püff, pörköljünk oda a lángszóróval. Van ereje a kötetnek, ami nem kis részben annak köszönhető, hogy az angolszász történészek hagyományosan jobban támaszkodnak a szemtanúk emlékeire.

Amiben viszont valóban érheti szó a ház elejét, az az elfogultság. Számítani azért lehet rá – tudjuk, Ambrose Eisenhower elnök titkára is volt, no meg az Eisenhower Center igazgatója, és hát azért az öreg Ike szerintem is megérdemel minden dicséretet, hisz az adott pozícióhoz az ő képességei tökéletesek voltak*. Még azt is elfogadom, hogy a partraszállásból a szerző amerikai hőseposzt csinált, mert valóban az is volt. Gondoljunk bele, a szövetségesek megcsinálták, amit a hadtörténelemben előttük senki: a tengerről támadtak beásott szárazföldi ellenfelet, és közben elérték, hogy azok ne férjenek hozzá tartalékaikhoz, ellentétben a partraszállókkal, akik viszont folyamatosan kapták az utánpótlást. Szemére leginkább azt vetném, amikor ez a fajta elfogultság már szakmai hiányosságokhoz vezet – ilyen például a háborús hátországokról szóló fejezet, aminek uszkve 90%-a az amerikai hátországokról szól, a többiek meg kell elégedjenek pár bekezdéssel. Pedig hát – gondolom – a német hátországról is lehetett volna bővebben témázgatni.

De azért nem nagy dolgok ezek, mert közben meg Ambrose bravúrosan feledteti könyvének kimerítő aprólékosságát lendületes írásmódjával. Ha bele is megy némi hadtudományi péniszméregetésbe**, azért mégiscsak a partraszállás egyik megkerülhetetlen alapműve marad.

* Hogy közben meg tankhadosztályt Észak-Afrikában valószínűleg nem tudott volna vezetni úgy, mint Rommel, teljesen más kérdés. Rommel meg a statikus harcban vallott kudarcot, valószínűleg hiba is volt őt megbízni a partvédelemmel.
** Hogy kik voltak a legjobb katonák, a németek, az amerikaiak, esetleg az oroszok, amúgy is nagyjából értelmetlen kérdés. Ennek teszteléséhez gyakorlatilag steril körülmények között kellett volna egymásnak ereszteni őket, ugyanannyi embert, akik ugyanolyan tapasztalatokkal és parancsnoki lánccal rendelkeznek, egyiküket sem segítik kiépített erődítmények, és azonos méretű ipari teljesítmény áll a hátuk mögött. Ilyen körülmények a valódi háborúban természetesen nem léteznek.

2 hozzászólás
A_S1M0N P>!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Brutálisan jó volt!

Többször leírtam már, hogy mindig is szerettem a történelmet, azon belül pedig különösen a 2. világháborút, de az utóbbi jó pár évben elhanyagoltam a témát olvasásilag, mostanában viszont újra visszatértem hozzá.
Ambrose könyvei közül korábban csak Az elit alakulatot olvastam (az ez alapján készült sorozatot előtte viszont többször is), azt is imádtam, de összetettségében, részleteiben, monumentalitásában messze túl tesz rajta a D-nap.

Elképzelni is nehéz, mennyi erőfeszítés, tervezés kellett ahhoz, hogy több nemzet erőit egybegyűjtve kivitelezhessenek egy soha nem látott mértékű partraszállási akciót. Már az előkészületek is nagyon érdekesek, izgalmasak voltak, persze pár részlet ismert volt részemről (például Hobart hóbortos járművei – ahol be tudták vetni őket, nagyon hasznosak voltak), de a nagy nap előtti felderítések tudtak újat mondani (amik között voltak pontatlanságok, amikért súlyos árat kellett fizetnie elsősorban a gyalogságnak).
Aztán az előkészületeknél voltak érdekességek bőven, az egyik ilyen Andrew Higgins, aki a kishajótervezés autodidakta zsenije volt, (neki köszönhető az LCVP) aki Eisenhower szerint „az az ember, aki megnyerte nekünk a háborút”. Sajnos az ő története nem ért jó véget (tervezésben zseni volt, üzletben nem).
Ezen kívül a százötvenezer fekete bőrű amerikai katona Angliai tartózkodásáról sem hallottam még. Legtöbbjük az ellátószolgálatokhoz volt beosztva, főleg hajókirakással és teherautó-vezetéssel foglalatoskodtak.
Még sorolhatnám ezeket, de kedvcsinálónak elég ennyi is.

Aztán ott van az erők összevonása, összhangba hozása, soha nem látott hajóhad kellett a szárazföldi járművek és katonák szállításához, utóbbiban a légierő is fontos feladatot kapott, valamint mind a kettő létfontosságú tűztámogatást tudott nyújtani a partraszállóknak. Ez utóbbit főleg a hajók tudták pontosan kivitelezni (amikor tudtak, remekül működtek együtt a parton lévőkkel, néha még az alap paranccsal is szembe mentek emiatt, rugalmasan kezelték a dolgokat, amit a felsőbb vezetés is díjazott), a repülők előzetes bombatámadásai sok helyen alaposan mellé mentek, elhanyagolható károkat (sem) okozva a védelemnek.
Ez utóbbiak nagyrészt félelmetesen voltak kiépítve, mások viszont gyengén, ennek is több oka volt, én nem Rommelt hibáztatnám emiatt főleg, hanem azt, hogy nem kapott kizárólagos rendelkezési jogot az egységek irányításához, valamint a parti védők közül egyes szakaszokon elvétve szolgált csak német, összességében csapatai több mint egyharmada Osr- (keleti) zászlóaljakból állt, elsősorban grúzokból és oroszokból (de – számunkra érdekességként – említenek magyarokat is). Itt is lehetne taglalni, hogy miben hibáztak a védők, legyen elég annyi, hogy a vezetés nem volt sem a helyzet magaslatán, sem a helyszínen… :D Aki viszont ott volt, az meg felsőbb utasításig nem mert mozdulni, mire pedig engedélyt kapott, már elkésett.

Az akció megtervezése is óriási mértékű, mindenkinek megvolt a maga feladata, amit végre kellett hajtania, ezekből alakult (volna) ki végül az, amit Eisenhower, az Overlord hadművelet főparancsnoka és más vezetők kigondoltak. De nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy az elképzelték.
Óriási veszteségek árán tudtak partra keveredni, az első hullámban érkezők közül nem sokan élték meg első, Franciaország földjére tett lépésüket sem.
A második hullámok már valamivel jobb arányban tudtak partra szállni, de ez attól is függött, hogy melyik szakaszon történt ez. Részletekbe nem mennék bele itt sem, a könyv remekül taglalja ezt, bár elsősorban az amerikaiakra kitérve, de természetesen a brit és kanadai csapatok is kaptak bővebb leírást, mivel az ő feladatuk is létfontosságú volt.

Imádtam olvasni az egyes katonák beszámolóit, őket hallgatva (olvasva) képzelheti el az ember, hogy mi is volt ott. Rengeteg szörnyű, de néhány vicces történet is helyet kapott, bennük igazi hősökkel, remek vezetőkkel, vagy egyszerű katonákkal, akik elvégezték a rájuk kiszabott feladatot, de néha még annál is többet.

Írhatnék még rengeteget, de talán ennyiből is látszik, hogy milyen részletes ez a nagy nappal kapcsolatos könyv, ami az előkészületeket leszámítva, tényleg csak a normandiai partraszállással foglalkozik.

Én mindenkinek csak ajánlani tudom, a fellelhető anyagok segítségével mind a két oldalt megismerhetjük, természetesen a támadók oldalát jóval részletesebben.

Hanging_Moss_9102 >!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Évekkel ezelőtt már beleolvastam ebbe a könyvbe, akkor nem igazán nyerte el a tetszésemet. Most újra elővettem és elolvastam. Bizonyos kijelentéseit most sem tudtam elfogadni, de nem ez miatt vontam le egy csillagot. Az, hogy a Wehrmacht teljesítménye mennyire volt szánalmas, a Luftwaffe mennyire nevezhető szimplán „vicc”-nek, ott és akkor, tehát Normandiában, 1944-ben, nálam erősen rontja ennek a könyvnek az értékét, hiszen nyilván ez a nézőpont végig kíséri Ambrose elemzését. A „szánalmas” Wehrmacht haderejének durván 2/3-a Oroszországban harcolt, és ez igaz a Luftwaffe-re is (no meg a Reich felett). Megjegyzésként, létezett egy olasz hadszíntér is, továbbá szerte Európában jelentős volt a német csapatok száma (különösen Norvégiában, egy súlyos tévedés miatt). Ezzel szemben a szövetségesek, tehát az USA, Nagy-Britannia, a Nemzet Közösség csapatai (Kanada, Dél-Afrika, India, Új-Zéland, Ausztrália stb), továbbá mindenféle nemzet katonái (lengyelek, franciák, belgák, norvégok stb.) kellett ahhoz, hogy egy évek óta Oroszországban leharcolt Wehrmachtot kihívják végre Franciaországban nyílt ütközetre, az évek óta tartó (terror)bombázásokon túl (melyeknek hatékonysága vitatott). Nos, mindezek függvényében (amiket Ambrose nem igazán emelt ki) egy évek óta késleltetett, bizonyos nemzetek igencsak húzódozva (britek), de végül nagy nehezen partra szálltak és aznapra, vezetőik által tervezett céljaikból szinte semmit sem értek el (bár ezek a célok igencsak elrugaszkodottak voltak, szerintem a partraszállás önmagában siker volt), kicsit egyoldalú és pökhendi ilyen nevetséges kijelentéseket írni a franciaországi német haderőről. A Luftwaffe, mivel szinte nem is létezett a nyugati fronton, kb. „egy pofon a 'szar'-nak” a minősítése. A Luftwaffe gyengeségét nem a teljesítménye okozta, hanem a mennyisége. A „szánalmas” Wehrmacht pedig mind a szövetségesek abszolút légi fölénye ellenére, mind elsöprő mennyiségű szövetséges utánpótlás ellenére bő két hónapig viszonylag szilárdan tartotta a normandiai hadszínteret. Az Eisenhower-hívő szerzőnk a sorokban természetesen ellent mond magának: a normandiai, partvédő erők zöme gyenge hadosztály volt, túlkoros, túl fiatal, nagyszámú Ost katonákkal feltöltve (lengyelek, oroszok, Franciaországban német egyenruhában amerikaiak ellen?!), akiknek a harcértéke maximum statikus védelemben volt mérhető. Az elit hadosztályok pedig elsősorban Hitler (és Rommel) hibái miatt ácsorogtak a háború döntő pillanatában. Szerintem ezeknek a partvédő egységeknek minősége, illetve Dolfék stratégiai hibái miatt erősen sarkítás szánalmas teljesítményként értékelni a Wehrmacht-ot. Természetesen 1944-ben már nem az a Wehrmacht volt, ami 1939–1943 között, különösen Franciaországban. Anno ugyanezek a meglátások miatt dobtam félre és adtam el a könyvet. Egyébként engem meglepett, hogy ilyen szinten, ennyi „Ost” katona szolgált a Wehrmachtban, nyilván kényszerből, sajnos adatot nem közöl, de több helyszínen, nagy számban jelentek meg ezek a szerencsétlenek. Sőt, még magyarok és csehek is…Ez szerintem nagyon érdekes információ volt. Szívesen olvasnék erről részletesebben is, vajon van ilyen könyv, ami ezt a témát dolgozza fel? Vagy még mindig tabu?
Mivel Ambrose többi könyve, az Elit alakulat, és a Civil katonák meggyőztek arról, hogy érdemes olvasni a könyveit, ezért futottam újra a D-napnak is. Azért meggyőzött Ambrose sok tekintetben: magyar nyelven mindenképpen a legkidolgozottabb, legrészletesebb könyv a D-napról, (talán túlságosan is, 600 oldal mindössze egy nap eseményeiről!), és valószínűleg ez a legkomolyabb munka is. Ennek ellenére, nemrég olvastam Will Fowler D nap, első 24 óra c. könyvét, nekem fogyaszthatóbb volt, és jobban is tetszett, bár nyilván nem volt ennyire részletes. Ambrose D napja Beevor hason című művénél mindenképpen jobb, bár az egyfajta háborús regény, igen érdekesen megírva.
Ambrose könyvében jó 200 oldalon keresztül csak az Omaha parti eseményeket elemzi, a Sword, Juno, Goldról összesen nincs ennyi oldal. Amerikai érintettség révén a Utah-i eseményekről is több adat jelenik meg. Ha csak ezt vesszük figyelembe, nyugodtan ráhúzhatjuk a „Coca-cola” ízű közlést már csak ezek miatt is.Több 100, egykori résztvevőt idéz, bár tegyük hozzá, ez az egyik legfeldolgozottabb történelmi esemény, hiszen rengeteg forrásgyűjtemény lelhető fel (Eisenhower Center az USA-ban konkrétan gyűjti ezeket az adatokat). Szerzőnk érthetően rendkívül büszke hazája teljesítményére.
Hatalmas információ mennyiség, Coca-Cola csomagolásban, kicsit elfogultan. Megéri elolvasni, fontos könyv ez témájában, de nagyon amerikai. Mint írtam, nekem jobban tetszett az Elit alakulat és Civil katonák, de lényegében egy színvonal.

1 hozzászólás
Kokuszka>!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szeretné beleásni magát a partraszállás történetébe. Részletes leírást kaptunk a D nap hátteréről, Eisenhower stratégiájáról kezdve, a résztvevőkön át a szállítóeszközökig. Minden. Térképrészletek, ütemtervnek is szemléltetik a műveleteket. A résztvevők visszaemlékezései lehetővé tették, hogy egy kicsit az Olvasó is átélje, min mentek keresztül a katonák. Félelmetes!
Számomra ez nem egy olyan könyv volt, amin gyorsan túl lehet lenni. Többször is letettem és elgondolkodtam rajta. Igazán szerencsésnek érzem magam, hogy nem kell átélnem azokat a retteneteket és békében élhetnek és nem háborús körülmények között.

Tiger205>!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

kihagyhatatlan a (had)történelem iránt érdeklődőknek!

1 hozzászólás
Megitsune>!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Összességében nem rossz, de egyes helyeken – vagy több esetben – erősen érződik rajta, hogy amerikai ember írta honfitársairól. Ezzel úgy gondolom elárultam a könyv egyetlen hibáját.

nyolcadikutas>!
Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6.

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

A partraszállásról – előzményeiről és folyamatáról – máig a legjobb forrásmunka ez a könyv. A legjobb ilyen dokumentumregények egyike.


Népszerű idézetek

Kuszma>!

A briteknek nem tetszett, hogy a jenkik túlfizetettek, szexuálisan túlfűtöttek, és hogy egyáltalán ott vannak. (Angolul frappánsabban hangzik: „They are overpaid, oversexed, and over here.” A Ford.)

48. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

2 hozzászólás
Kuszma>!

A húsz év körüli fiatalemberekben van bizonyos sebezhetetlenségi érzet, amint a 29. hadosztály egyik katonája, Charles East egyik megjegyzéséből is láthatjuk. Mikor a D-nap előestéjén parancsnoka közölte vele, hogy az előttük álló hadjárat során tíz emberből kilenc elesik vagy megsebesül, East ránézett a tőle balra álló bajtársra, aztán a jobb oldalira, és azt gondolta: „Ti szegény szerencsétlenek.”

46. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

9 hozzászólás
Kuszma>!

Az invázió első napján Robert Brewer, az amerikai hadsereg 101. légi ezrede 506. ejtőernyős gyalogsági ezredének hadnagya a Utah-partnak elnevezett partszakaszon négy Wehrmacht-egyenruhás ázsiait ejtett foglyul. Senki sem tudta, milyen nyelven beszélnek, végül kiderült, hogy koreaiak. Hogy a manóba kerültek oda koreaiak, hogy Hitler katonáiként védjék Franciaországot az amerikaiak ellen? Nos úgy, hogy 1938-ban bevonultatták őket a japán hadseregbe – Korea akkor még Japán gyarmat volt –, majd 1939-ben, az orosz-japán határháborúban a Vörös Hadsereg fogságába kerültek, erőszakkal besorozták őket, aztán 1941 decemberében Moszkva alatt a Wehrmacht fogságába estek, erőszakkal besorozták őket a német hadseregbe, és Franciaországba küldték őket.

29. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

15 hozzászólás
BoneB P>!

Üzemei mellékhelyiségeibe Hitler-, Mussolini- és Hirohito-képeket tétetett, amelyek vécécsészén ülve ábrázolták modelljeiket. "Csigavér, testvér – mondta a felirat. – Minden perc, amíg itt tökölsz, sokat segít nekünk.”

3. fejezet - Támadók (Aquila, 1997)

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Kapcsolódó szócikkek: Hirohito császár
M_Milán>!

A Wermacht 1940 óta jelentősen csökkentette franciaországi erőit,s mind több ès több embert ès felszerelést Irányitott át a keleti frontra.

23. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Delena>!

Ha kudarcot vallunk, nem lesz többé semmiféle politika.

82. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Delena>!

1944. június 6-án 0:16-kor* egy Horsa típusú vitorlázógép ért földet recsegve-ropogva mindegy ötvenméternyire a csatornán átívelő forgóhídtól.

(első mondat)

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Kapcsolódó szócikkek: 1944
Delena>!

Aki mindent véd, semmit sem véd.

27. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Delena>!

Valódi ereje az ember tulajdonságaiban rejlik… Megvan a maga képessége, hogy úgy vonzza magához az emberek szívét, mint mágnes a vasat. Elég rámosolyognia, és bízik benne.

63. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története

Delena>!

Azt hiszem, győzni fogunk a Nyugat védelmében – feltéve, ha lesz elég időnk a felkészülésre.

65. oldal

Stephen E. Ambrose: D-nap – 1944. június 6. A partraszállás története


Hasonló könyvek címkék alapján

Timothy Snyder: Véres övezet
Adam Makos – Larry Alexander: Felettünk a csillagos ég
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
John Keegan: A parancsnoklás álarca
Walter Lord: Hihetetlen győzelem
Eugene B. Sledge: Pokol a Csendes-óceánon
John Keegan: Maszk – A parancsnoklás álarca
Dwight D. Eisenhower: Keresztes háború Európában
John Steinbeck: Volt egyszer egy háború
Robin Cross: A sas bukása