Képzelt ​barát 80% 71 csillagozás

Maratoni olvasással, egyhuzamban olvastam végig ezt a könyvet, szerencsém volt, hogy magával ragadott már az első oldalaktól kezdve. Ha történetesen Maine-ben játszódik és több baseballos megjegyzés és minden márkanév említése lett volna benne (muhaha), akkor simán azt mondtam volna, hogy King írta (még így is sokszor teljesen olyan érzetem volt). A kisváros, a karakterek, a lélektani rész, a lapuló, majd fokozatosan elő-előtörő gonosz jelenlét, mind megadta a hangulatot. A főhős könnyen a szívünkhöz nő, a borzongás elég gyorsan beindul, főleg, mikor „odaát” járunk Christopherrel. Enyhén zavarónak éreztem az elején, hogy értelemszerűen a kisfiú diszlexiás, mégis „buta osztályban” van, gondolkodtam is, hogy mi van, most melyik évben járunk, hogy erre senki se jön rá, aztán a kötet vége felé meg tök normálisan megfogalmazzák, hogy diszlexiás, na jó, de akkor miért nem külön fejlesztésen járt és miért azt hajtogatta az anyja, hogy tegyen meg mindent és lesz majd jobb is? Miért nem lett neki elmagyarázva, hogy amit érez-lát, az tök „normális”, csak egy picit mégis más és nem tehet róla?

A történettel villámgyorsan haladtam, a bekövetkező csavar pedig spoiler egy nagy „hubam…eg” élményt adott és onnantól kezdve végig azon kattogott az agyam, hogy mi is volt pontosan korábban és próbáltam „belekötni” a felhozott érvekbe spoiler. Emiatt szerintem újra is kellene olvasni, immáron a „tudás” birtokában :-D

Annak ellenére, hogy nem vagyok vallásos, nem éreztem „térítőnek” az egészet. Viszont pár dolog nem volt nekem egyértelmű spoiler

A vége felé, talán a 600. oldal környékén egy kicsit „katyvasznak” éreztem, ahogy az egész város megőrül, a kórházi jelenetek, a nehéz váltások a valódi és a képzelt világ között, de lehetséges, hogy csak a fáradtság miatt (hajnal egy felé olvastam) éreztem kissé unalmasabbnak és túlpörgöttnek, fonalat elvesztősnek a történetet. A vége persze nem meglepő spoiler. Tetszett a megoldás, amit Christopher kieszelt spoiler, no meg ahogy Kate elintézte Jerryt :-D Viszlát, Jerry :-D

A kötet végig lekötött, jól is tettem, hogy egy szuszra olvastam el, mert igencsak idegesített volna, hogy mi fog majd történni, szeretem az ilyen történeteket. Egy-két részt meghúzva talán még feszesebbre és a végét picit tisztábbra megalkotva még jobb lehetett volna, de így is jár neki az öt csillag, mert élveztem a sztorit. spoiler. A kis történetekből kétségkívül a festett körmű kislányé vitt mindent, no meg persze David végső megoldása, le a kalappal spoiler.

Hullámzó és nagyon hosszú történet volt. Túl hosszú, és itt rontotta el szerintem az író, lazult a feszessége, a feszültség megfakult. Ha van egy sztori amiben gyerek és a horror szavak szerepelnek, az jó, itt is jó lett volna. Félelmetes? Hát ez már nem sikerült, pedig még sötét szobában, kint susogó fák, erős szél mellett is olvastam, de nem tudta hozni a borzongást. Nagyon elnyújtotta és nagyon átcsapott egy maszlagba az egész, mindennek van határa, itt az író úgy gondolta elmossa a határokat, és katyvasz lett a vége nekem.
Azért van remény.

Stephen King: Későbbje után egy újabb gyerekszereplős horrortörténetbe fogtam.
Véletlenül alakult így. Mindkettőt nagyon vártam már, és nagyjából egyszerre jelentek meg, így egyszerre is kaptam meg őket.
Chboskyt, állítása szerint King művei ihlették a Képzelt barát megírásában. off
Hogy Stephen King is büszke lenne rá? Mármint ha ő írta volna ezt a könyvet? Azt azért nem gondolnám.
Hogy ő ihlette Chboskyt, arra lehet, de ebből a történetből úgy gondolom, ő valami nagyon mást hozott volna ki, és nagyon máshogyan.
Úgy döntöttem, nem hasonlítgatok, sem a két író stílusát, sem a történeteiket. Úgyis megteszik majd mások.

A Képzelt barátról valószínűleg elég megosztó vélemények fognak születni.
Én is a tetszik – nem tetszik, imádom – mi a sz@r kettősséggel küzdöttem az egész könyv alatt.
A hangulata már az első fejezetek olvasásakor magával ragadott.
Voltak iszonyatosan feleslegesen túlírt részek, amik szinte semmi lényegeset nem adtak hozzá a történethez, és volt, hogy alig bírtam letenni.
Néha úgy éreztem, sose fejezem be, aztán meg nem akartam, hogy vége legyen.

Hiányzik belőle a valódi érzelmi mélység. Távolról, szinte teljesen kívülállóként látjuk az eseményeket.
A szereplők jók, de nem eléggé. A gyerekszereplők már eleve szerethetők a naiv ártatlanságuk miatt, és akkor jön még hozzá egy kis diszlexia, kiközösítés, gúnyolódás, bántalmazás, stb… Így még azt is sajnálja valamennyire az ember, aki amúgy negatív karakter lenne. A felnőttek viszont annyira semlegesek. Ők is lelki sérültek, megcsaltak, bántalmazottak, stb. Egyedül Kate az, aki küzd a múltja ellen. A többiek nagyrészt csak sajnálkoznak, és nem tudnak (mernek) kitörni ebből.
És van még egy közös az összes szereplőben: mindenki szeretetre éhes.
Christophert azért tényleg szerettem. De több érzelmet váltott ki belőlem az 50 évvel korábban eltűnt David Olson és a bátyja története.
A Mary Katherine szál viszont… ohh, te jó ég! Erre szavakat sem találok. Ez már túl sok volt.

A fülszövegben utalás sincs rá, hogy ez egy vallásos témájú történet. off
Jó lett volna tudni. De ha tudom, lehet el sem olvasom, ami viszont kár lett volna. off

Lehet, hogy most túl lágyszívű leszek a csillagozást illetően, de nekem sokkal inkább tetszett, mint nem. És idővel a sok-sok apró hibájára úgysem fogok emlékezni, aztán majd a történetre se nagyon, de arra igen, hogy akármilyen is volt, szerettem olvasni ezt a könyvet. És ez a lényeg!

Megoszlik a véleményen, még így is, hogy a könyv hatása alatt vagyok. Persze, ez a kettősség le fog tisztulni bennem, de ez nem most lesz és majd talán egy újra olvasás után fog ez megtörténni. Az érzelmeket szépen hozta az író, de amit hiányoltam, hogy ez csak a felszín. Jobban mélyre kellett volna ásnia, hogy a karaktereiből kihozza azt az érzelmi „hurrikánt”, amit egy ilyen témájú könyv feldolgoz. Félreértés ne essék, a hangulat megvolt és az irányvonal is, de néhol úgy éreztem, csak a felszínt súroljuk ebben a történetben.
Kellemes kikapcsolódás kívánok hozzá mindenkinek! :)

Nem lesz mindenki kedvence, de nekem telitalálat volt.
Elgondolkodtató, hihetetlenül okos, szép és szívhez szóló nyelvezettel és üzenetekkel. Meg vagyok döbbenve.
„Tudta, hogyan találta meg a csontvázat. Tudta, hogy a csontok már hosszú ideje vannak ott. Úgy gondolta, még a gyerek nevét is tudja, aki meghalt. De nem mondhatta el a felnőtteknek, mert azt firtatták volna, honnan tudja mindezt, és erre csupán egyetlen igaz válasz létezett:
– Mert a képzelt barátom mondta.”
Christopherrel kezdjük, egy fiatal fiúval, aki az anyjával él, nehezen boldogulnak, és Christophernek sok gondja van a betűkkel. Egy nap, miközben arra vár, hogy az anyja érte menjen iskola után, betéved az erdőbe és csak 6 nappal később fedezik fel, teljesen sértetlenül. Amikor megkérdezik, hogyan került ki, Christopher csak annyit mond: „a kedves ember segített nekem”.
Sok évvel ezelőtt egy másik fiatal fiú, David Olson is betévedt az erdőbe, de nem találták meg. Mi történt vele?
Mióta visszatért az erdőből, Christopher képzeletbeli barátra tett szert. Csodálatos dolgokat művel vele, Christopher egyik napról a másikra zseni lesz, édesanyja nyer a lottón, összejön egy baráti társaság, és a dolgok felpörögnek.
Mindeközben más karakterek életét is követjük, Christopher iskolai barátait, anyja volt barátját, egy helyi keresztény lányt, Mary Katherine-t, a seriffet és még sok mást.
Nem sokkal később Christophert képzeletbeli barátja elkezd segíteni neki. A sziszegő hölgynek nevezett gazember Christophert akarja megszerezni, a kedves ember pedig elhatározza, hogy megvédi őt. A legfontosabb feladat egy faház építése, amely kapuként fog működni a valós és a képzeletbeli világ között. De Christopher nem lehet a képzeletbeli világban éjszaka, mert ott lapul a gonosz.
Christopher hamarosan egyre több időt tölt a képzeletbeli világban. Miközben az emberek a való világban valamilyen betegségtől szenvednek, ami mindannyiukat megőrjíti. Erőszak tör ki, és a világ teljes káoszba fordul.
spoiler
spoiler
És itt kezdenek bejönni a fordulatok. Ha nem szereted a vallási allegóriát, akkor talán nem neked való. Én személy szerint szerettem, és egyszerűen fantasztikusnak tartottam, ahogy Chbosky a genezistörténet különböző aspektusait kezeli és a maga módján újrameséli.
Ez az egész történet annyi mindent tartalmaz, nem csoda, hogy több mint 700 oldal. De őszintén úgy gondolom, hogy minden oldal megéri.

Nagyon túl van írva, szerintem a fele elég lett volna, és nem tetszett a vége. Jól indult, faltam az oldalakat, aztán meg a közepén folyton bealudtam (pont annál a résznél, ahol kiderül, miért is merülnek olyan sokszor álomba a szereplők). A vége WTF érzés volt végig, nekem nem volt valós, már amennyire egy horrornál ezt lehet megkérdőjelezni. Egyszer talán megéri elolvasni, de ha tudtam volna előre, hogy milyen a vége, biztosan nem pazarlok rá ennyi időt.

Nem egy könnyed olvasmány a képzelt barát. Az elején még azt hittem, Stephen King, Dean Koontz és Joe Hill nyomdokain haladunk, de ez sokkal többet akar fogni. Nem simán egy ijesztő történet, ami az emberi természet sötét oldalát is megvillantja.

A Képzelt barát ugyanis mélyen vallásos jellegű, ha ez eleinte nem is nyilvánvaló. Egy kisfiú eltűnik, 7 nap után előkerül. Azonban lesz egy képzelt barátja, plusz képességekre tett szert és az egész várost lassan megfertőzi az őrület. Minél többet tudunk meg arról, annál inkább bibliai a történet – a spoiler Továbbgondolja az ember teremtéstörténetét és bukását, de ezen túl is tele van bibliai utalásokkal. Ezek némelyikét nem is tudom hova tenni – spoiler
Miközben sok helyen éreztem benne az ötletet, zavarba ejtő is. Olyan ötleteket vet fel, amelyeket nem akarok átgondolni. Pl. Évát és Ádámot simán testvérekként emlegeti.

Közben pedig van egy nagyon is emberi, és nem vallásos üzenete. Saját magunk tesszük tönkre magunkat, és ítéljük magunkat bukásra. Nagyon érzékletes, és ijesztő kép is, ahogy spoiler Nem isteni közbeavatkozásra kell várni, magunkat kell megszabadítani. spoiler Igaz, itt az Ördög elemien gonosz, és Christopher érzi is, hogy milyen sötétséget hozna el, ha kiszabadulna.

Kényelmesen bontja ki a történetet, és nem véletlenül emlegettem Kinget is. Ezt a technikát nála olvastam először – ahogy megfest egy kisvárost, a benne élő embereket, és a rettenet ott jár a nyomukban. Majd kitör, de éppen annyira félelmetes az is, amikor csak érzed, hogy valami nem stimmel. Ott az a rossz előérzet, és elsöprő erejűvé válik, amikor a gonosz meg is mutatkozik.

Sok szereplőt mozgat a szerző, és rengeteg emberi drámát csempész a történetbe. Sok erőszakos történet van benne – az anya, aki menekül a bántalmazó párkapcsolatából. A bántalmazott gyermek, aki felnővén a saját gyermekével teszi azt, amit neki is túl kellett élnie. A testvérét vesztett, bűntudattal küzdő öreg. Az alkoholista, akinek a kábulat a menedéke.
Esendő, szenvedő emberek sora van benne, akik közül sokan többet érdemelnének, mint amiben élnek. A harcuk nem csak az ördöggel lesz, hanem mindezzel, magukkal is. És megismerjük, közelről ezeket a történeteket.

Chbosky történetét egyszerre éreztem nagyon eredetinek és nagyon sajátnak, miközben több minden eszembe is jutott róla. Ahogy Christopher rátalál az igazságra mások gondolataiban, tettei mögött? Hill és a Szarvak. Az egész bibliai szín, az Anyám! dinamikáját idézte meg.

Jól elmesélt, képszerű, és annak ellenére, hogy 700 oldal felett van, túlírtnak sem éreztem. Pár dolgon még töröm a fejem – igen, az a megszületendő baba ilyen –, de jó dinamikájú, sötét és elgondolkoztató történet ez.
Erős a világépítése, bonyolítja és árnyalja a szereplőit, és cselekménye is van. Még csak azt sem éreztem, hogy gyorsabban el is lehetne mesélni, annyira ijesztő egy-egy megmutatott kép. spoiler

Tömény, és el lehet olvasni simán az Ördöggel küzdő horrorként is, de több rétege van ennél. Megér egy újraolvasást biztosan, simán el tudom képzelni, hogy új színeket és tartalmakat lehet felfedezni még benne.

Steven Chbosky meglovagolta azt a divathullámot, amelyet Stephen King Az regényének megfilmesítése és a Stranger Things sorozata indított el mostanában, mégpedig hogy a rémisztő történetek középpontjába gyermek főszereplőket állítanak. A kötet ezzel, de már magával a címével is felkeltette a figyelmemet, mert gyermekpszichológusként gyakran találkozom a képzeletbeli barát jelenségével.

A történet sok szereplőt vonultat fel, mindenkinek bemutatja a saját poklát és minden vétkét. A városka lakói közül Christopheren kívül a seriff és a nagyszájú veterán, Ambrose lett a kedvenc karakterem. Ám leginkább az foglalkoztatott, hogy ki is lehet Christopher képzelt barátja, ez a Kedves Ember. Talán Christopher elhunyt édesapja, a Mikulás, egy őrangyal, vagy maga a Sátán? És vajon ez a rengeteg csoda, ami kisfiú körül történik, vajon áldás, vagy átok?

A történet ígéretesen indul, az első száz oldalát nagyon élveztem, de utána kicsit lelassul. Sok vallási és bibliai vonatkozás jelenik meg a sorok között, sok-sok fordulat követi egymást, és nagyon mélynek és ötletesnek találtam a regény végső üzenetét, ennek ellenére olykor túlírtnak és hosszúnak éreztem egy-egy jelenetet, talán kevesebb szereplővel, feszesebb történetvezetéssel nagyobbat szólt volna a könyv vége. Emellett vagy a fordítás, vagy az eredeti szöveg tehet róla, de nemegyszer esetlennek éreztem a szöveget, sok szóismétlést találtam benne. Christopher részeinél ez nem is zavart, hiszen illett is egy hétéves gyermekhez ez a narráció, de a felnőttek esetében néhol zavart.

A Képzelt barát egy érdekes teológiai kérdésekkel is foglalkozó horror történet, amelyben a gyermeki ártatlanság, a megbocsátás és a bűnhődés témaköre nagy súlyt kap. Ajánlom mindenkinek, akik szeretik a paranormális thrillereket és horror könyveket, a krimi szálat, a gyermek főhősöket na meg kíváncsi egy olyan kisvárosra, amelyben egy olyan járvány tör ki, amelyet képtelenség orvosi eszközökkel megfékezni.

teljes cikk: https://lenduletmagazin.hu/kepzelt-barat-ajanlo-stephen…

Ezt nevezem igazi hullámvasútnak!
Az elején nagyon nem vitt magával a lendület, nehezen szántam rá magam, hogy olvassam, de ez inkább a fáradságnak köszönhető.
Tényleg emlékeztet King könyveire, főleg azokra, ahol gyerekek a főszereplők. Nagyon szerethetően ábrázolja a gyerekeket, szinte megelevenedtek előttem. Már az első fejezet felkelti az ember érdeklődését és azért sokszor nekem is felállt a szőr a tarkómon. Nagyon tudtam rajta izgulni (és egy kicsit rettegni).
Abban egyet tudok érteni, hogy túlírt. Ahhoz képest, hogy 700 oldal, lassan történik több szálon minden, viszont fent tartja a feszültséget. Amikor azt hinném, minden megoldódik, csak rosszabb lesz. A pillanatnyi győzelem öröme sem tarthat sokáig, hiszen óriási terhet tesz Christopher vállára a kedves ember. Értek durva meglepetések is a történet közben, amikre nem számítottam, de ez is azt mutatja, milyen jól építette fel a történetet az író.
Érdekes, ahogy a könyv vége felé halad az ember, egyre több és nagyobb lesz a sötétség körülötte. Legalábbis engem egyre jobban nyomasztott, ezt eddig nem tapasztaltam egy könyvnél sem (ezt én pozitívan értékelem, mert tényleg sikerült elérnie, hogy belehelyezzem magam a történetbe). A végén talán már zavaróan sok volt a fordulat és a befejezést sem igazán tudtam hova tenni, de egyébként jó kis olvasmány volt.

Nagyon élveztem és sajnáltam, hogy nem tudtam egyszerre elolvasni. Egyetlen kicsit idegesítő részlet volt a történetben: Mary Katherine. Annyira ostobának van beállítva és annyira vallásos, hogy ez nagyon zavaró, a családjáról meg ne is beszéljünk.

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Kevés alkalom volt, hogy elkalandoztam, és nem a történésekre figyeltem. Fenn tartotta az érdeklődésem. Vagy inkább mindig vártam valamit?! Valami hirtelen fordulatot.
Elnyújtottnak éreztem. Voltak személyes, események, amelyek kihagyásával talán pörgősebb lett volna.