Hogyan ​nézzük a japán művészetet? 7 csillagozás

Minden, ami kötelező olvasmányként kerül az ember kezébe, sokkal nehezebb szülés, mint akármi más. Ez egy régóta ismert törvényszerűség, amely most is igaz volt.

Szánalmasan hosszú ideig tartott átrágnom magam ezen a képekkel teletűzdelt százharminc oldalon, de amellett, hogy néhol kétoldali, tikkeléssel egybekötött idegcincálódást kaptam a túlcizellált, semmiből induló, sehová sem vezető fejtegetésektől, meglelpően kellemes és informatív olvasmánynak bizonyult.
Amit kritikaként jegyeznék meg, hogy bődületes ostobaság volt bizonyos tárgyakról fekete-fehér képet mellékelni, igazából nem is értem, hogyan merülhetett fel az, hogy ha van valamink, ami kék, azt szürkeárnyalatosban közöljük, és elmeséljük a szövegben, hogy ja amúgy ott ezüstpor van meg kék az egész csak hát te ezt nem látod, de ügyes gyerek vagy, el tudod képzelni, ugye?
Van olyan mű is, amelyet a belső címoldalon színesben mutatnak be, mikor pedig ténylegesen rá kerül a sor a kötetben, szürkeárnyalatosban van csatolva. Ez amellett, hogy számomra értelmezhetetlen, tulajdonképpen értékelhetetlenné teszi a művet a maga nemében, hiszen pont az lenne a lényege, hogy lássuk, milyen színeket használtak.

Egyébként abból a szempontból tényleg jó volt, hogy csomó olyan dologra rávilágított, amit eddig sejtettem, de nem tudtam. Elgondolkoztam, többször előre és visszalapoztam, értelmezni próbáltam, szóval a célját alapvetően elérte.
Már csak a neveket kéne megjegyezni, mert úgy fogok bukni, mint béka a víz alá.

Laikusoknak tökéletes áttekintés a japán művészet néhány ágáról. Érthető, világos, letisztult.

A japán művészet különleges élmény még azok számára is, akik nem elhivatott rajongói a szigetország kultúrájának. Stephen Addiss könyve pedig nem csak bemutatja, de értelmezni is segíti a japán művészet minden jellegzetes ágát. Stílusok és műalkotások segítségével vezeti végig az olvasót a különleges úton, ami egy a japán művészet szépségeibe és csodáiba vezető különleges utazás.