Csak ​a bajt hozod rám (Csak a bajt hozod rám 1.) 56 csillagozás

Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Digby és Zoé, a két gimnazista nyomozásának és szerelembe esésének cseppet sem romantikus, inkább vicces és veszélyes története.
Amikor az ember arra készül, hogy Digby barátjaként túléljen egy átlagos napot, az nem sokban különbözik attól, mint ha az apokalipszist készülne túlélni.
Amikor Digby először becsönget, Zoe Webster nincs különösebben elragadtatva. Digby goromba, okos, és nem tűr ellentmondást. Mire Zoe észbe kap, máris nyakig ül abban a vicces és veszélyes eseményfolyamban, amely egy gimnazista lány elrablása ügyében folytatott nyomozáshoz vezet. Ennek az emberrablásnak pedig talán köze lehet ahhoz, hogy nyolc évvel ezelőtt tragikus körülmények között eltűnt Digby húga is.
Ez a borotvaéles párbeszédekkel fűszerezett regény olyan szerelmi történet, amely határozottan nem romantikus, és olyan krimi, amelyben nem a tettes kézre kerítése az egyetlen izgalom. Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.

Eredeti mű: Stephanie Tromly: Trouble Is a Friend of Mine

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Kossuth, Budapest, 2017
300 oldal · ISBN: 9786155535802 · Fordította: Rét Viktória
>!
Ventus Libro, Budapest, 2017
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535734 · Fordította: Rét Viktória

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Philip Digby · Zoe Webster · Henry Petropoulos


Kedvencelte 15

Most olvassa 1

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
AniTiger MP
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Digby imádó lettem! *.*
Stílusra és mentalitásra kicsit Dr. House-ra és Sherlock Holmesra hajaz, de mindkettejükért odáig vagyok, így Digbyért is. A srác mindenkiből felkészül, aki érdekli, és nem átall utána járni az embereknek. Tuti, hogy több mentális problémája van, rengeteg gyógyszert szed és nem aprózza el az őrültségeket. (Őrült ötletekben verhetetlen!)

Dr. Schell (nőgyógyász) mellékszála például isteni volt és nagyon jó humorforrás. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon nincsen-e Zoe életveszélyben Digby mellett! spoiler Szegény Zoe, miket kellett kiállnia, hogy én elolvashassam ezt a fantasztikus könyvet.

EPIC (és totál kedvenc) pillanatom: Musgrave találkozása Digby édesanyjával! Zseniális volt, szinte láttam magam előtt ezt a szürreális találkozást!

Bővebben – rajongás on:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/04/csak-bajt-…

>!
Ventus Libro, Budapest, 2017
300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155535734 · Fordította: Rét Viktória
1 hozzászólás
>!
deen
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Beleszerettem ebbe a könyvbe:). Annyira sziporkáztak a szereplők, hogy könnyesre nevettem magam. Digby kissé flúgos, és az elején nem is igazán lehet hova tenni a srácot, de ahogy haladnak előre az események és egyre nagyobb slamasztikába keveri Zoe-t és magát is, azt kell mondjam egy igazi zseni. Zoe elég szerencsétlenül csöppen bele Digby világába, és majdnem annyiszor az anyját elkerülendő megy bele a dolgokba, mint saját jószántából, ráadásul mindig csak a buli közepén derül ki, hogy már megint életveszélyben vannak. Zoe anyukájának is néha olyan szövege volt, hogy azt hittem lefordulok a székről, az apját pedig inkább fenéken billentettem volna. Henry nagyon cuki volt és a végén az össznépi kavarodás, amibe még az utálatos Sloane is kiveszi a részét, egyszerűen fenomenális volt. Imádtam az egészet!

>!
zsebibaba007
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

A történet két főszereplője Digby és Zoe, közös kalandjuk pedig akkor kezdődik, amikor a fura, különc srác becsönget az új lányhoz. Tipikus YA sablon, kisvárosi elemekkel és számomra egy kis Nancy Drew – Sherlock Holmes – Veronica Mars beütéssel. Egy könnyed olvasmány, humorral és egy kis rejtéllyel megfűszerezve, amely garantálja a szórakozást nem csak a fülledt nyári napokon, hanem az év bármely szakaszában. Amit azért megjegyeznék az az, hogy véleményem szerint az írónő stílusa szuper, de nagyon lassú a történetvezetés, egy jó 55-80 oldal kellett ahhoz, hogy igazán elkapjon a gépszíj és egy ültő helyben kiolvassam a könyv hátralévő részét.

A szereplők közül Digby volt a kedvencem. Kicsit emlékeztetett a Geek Girlből Tobyra, aki szintén egy zseni és mellé stalker hajlamai is vannak. Szinte minden vicces jelenet hozzá volt köthető, imádtam a srác fura szokásait, a beszólásait és a tini lányok szerelmi életére tett megjegyzéseit. Azt meg kifejezetten szerettem, hogy néha teljesen észrevétlenül, de nagyon is komolyra fordult a könyv, amikor Digby életéről és életkörülményeiről volt szó. Egy kis komolyságot csempészett az egyébként laza hangulatú, szórakoztató történetbe.

(…)

Ha egy cuki és szórakoztató, ugyanakkor egy kis krimi szállal és rejtélyekkel teletűzdelt könyvre vágysz, akkor Stephanie Tromly könyvét biztosan szeretni fogod, ugyanis a Csak a bajt hozod rám c. könyvében a romantikus elemektől kezdődően a nyomozásig minden megtalálható. Ugyan a történetben vannak sablon elemek, mégsem mondanám azt, hogy egy tipikus YA kliséhalmaz a regény. Sokkal inkább eredeti és szórakoztató, maradandó élmény. Az biztos, hogy én nagyon jól szórakoztam olvasás közben.

Bővebben a blogon: http://maybeimabookworm.blogspot.hu/2017/08/stephanie-t…

>!
meseanyu MP
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Nagyon helyes,izgalmas és vicces ifjúsági krimi. A fiú főszereplő hatalmas figura.

2 hozzászólás
>!
MyMoonlightLibrary_Ella P
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

„Ebben a regényben megtalálható minden, ami egy szórakoztató történethez kell: izgalmas karakterek, érdekfeszítő cselekmény, csípős párbeszédek, feltárásra váró rejtélyek. Stephanie Tromly egy pillanatra sem hagyta, hogy unatkozzak.”
Egy szóval: IMÁDTAM!

Bővebben…
https://mymoonlightlibrary.blogspot.hu/2017/04/stephani…

>!
Ashley_Redwood P
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

"Minden pillanatát imádtam, már a vége felé kissé kétségbeesetten lapozgattam, egyrészről mert olyan klasszi-körömrágósan izgalmas csavar történt, másrészről, pedig érthető, hiszen úgy olvastam volna még!

Minden apró részlete tökéletesen ki van dolgozva, megálmodva, mindeközben pedig az olvasó csak sodródni tud, annyi izgalmat és akciót rejt magában ez a könyv. Nagy előnye, hogy a legkomolyabb helyzetekben is ott az a humorfonál, amely kissé komikussá teszi az egészet. "

Blogbejegyzés:
http://fleurdelivre.blogspot.hu/2018/01/stephanie-troml…

3 hozzászólás
>!
Lazacc
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Nem volt rossz, de egy idő után elvesztem abban, hogy ki kicsoda, mit csinál, mit akar, stb.
Ez természetesen az én hibám!

>!
NewL P
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Könnyed, jó humorú, többször elolvasható történet. Bízom benne, hogy a kiadó folytatni fogja a sorozatot.

>!
Iloonka
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

Hu, hát nehéz szavakba önteni igazából, mert valami eszméletlen volt. Annyira díjaztam az írónő humorát és az eredetiségét. Legyünk őszinték, nem mindennap olvasunk olyanról ,hogy tinik kezdik felderíteni a rejtélyeket. Mondjuk olykor elvesztettem a fonalat, mert egyik végből a másikba mentünk, de a lényeg végül is átjött.
Digbyt különösen bírtam az állandó szófordulatai és komolytalan mondatai miatt. meg, hogy állandóan evett és elcsórta a kaját mástól. Persze a későbbiekbe érthetővé vált. Szórakoztató volt és rájöttem, hogy én az ilyen palikról szeretek különösen olvasni a könyvekben. Akik szórakoztatnak még akkor is, amikor különben tökre komoly dologról van szó.
Zoé meg tényleg az a tipikus amerikai lány, akit Digby leírt. Bármelyik tini lány megkaphatta volna a szerepét. Viszont a könyv alatt erősen átmegy egy jellemfejlődésen, amit díjazok. Bár hiányoltam, hogy alig ad ki gondolatokat magából ,mert szinte állandóan a cselekményekre ment rá az írónő, de azt is el kell ismerni, hogy volt is minek történnie.
A fordítót is külön megdicsérném ,mert ahhoz, hogy szórakoztatóvá tegye a könyvet, neki is át kellett szellemülnie a hangulatához a könyvnek ,különben kétlem ,hogy olyan szavakat, mint a hóbelevanc vagy más tréfás jellegű magyar szavakat belecsempészett volna, ha csak fordítja.
Nekem nagyon tetszett és alig várom ,hogy jöjjön a folytatása. Nagyon felbogarászott a 2. résznek a felvezetője.

2 hozzászólás
>!
mrsp
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám

A fülszöveg utolsó mondatával totálisan egyetértek: „Stephanie Tromly első könyvét nem fogjuk egyhamar elfelejteni.”. Én biztosan nem fogom egyhamar elfelejteni ezt a könyvet, hiszen akkora hatással volt rám, hogy épp csak a mennyezet nem szakadt le. Rég nem találkoztam ilyen egyedi, ilyen kiforrott, ilyen különleges könyvvel, ami szinte sikítozott utánam a polcról, hogy gyere, olvass el, és ami kirángatott az olvasási válságból és végre megint sikerült fent maradnom hajnalig, mert nem tudtam letenni a könyvet. Már érzem, hogy bajban vagyok, hiszen ebben az évben legalább 20 olyan könyvet olvastam, ami szerintem megérdemelné, hogy a 2017-es év kedvence legyen számomra, de a Csak a bajt hozod rám most biztosan lesöpört néhányat az eddig biztosnak vélt helyéről.

Szomorú vagyok, mert véget ért, és mert ha már holnap a kezemben lenne a folytatás, az is késő lenne, annyira szeretném már elolvasni. Ritka az olyan könyv, aminél egy percre sem unatkozol, ez ilyen volt. Több szálból épült fel a cselekmény, amelyek külön-külön is simán megállták volna a helyüket egy-egy regényként, de így összegyúrva egy olyan hihetetlenül jó kis történetet alkottak, hogy az elmondhatatlan.

Az első szál Zoe története volt, a frissen elvált szülők gyermekéé, aki új városba költözik. Klisé, nem igaz? De valahogy itt ez is működött, az írónő nagyon jól bemutatta Zoe életét a kelekótya anyukával és a szigorú apukával. A végére már egy egész kis családi dráma kerekedett ki belőle titkokkal és hazugságokkal, tetszett.

A második szál nem más, mint a mi imádott Digbynk, akinél egyedibb és élőbb főszereplőt még nem sokat láttam. Folyton öltönyben jár, folyton eszik, és egy magánnyomozót meghazudtoló észjárással rendelkezik. Az ő szála összeköttetésben áll a regény fő cselekményszálával, vagyis hogy valaki lányokat rabol el a városból. Digby kishúgát rabolták el, ami jócskán rányomta a bélyegét a családra, hiszen mindenki őket gyanúsította. Digby végig nagyon rejtélyes volt, de aztán kiderült, hogy mi is a helyzet vele és a családjával, és húha! Annyira, de annyira együtt éreztem vele, és annyira szerettem volna magamhoz ölelni, és megmondani neki, hogy nincs semmi baj. Egyébként ebben a regényben Digby a fő humorforrás, mindenre van valami frappáns vagy éppen szarkasztikus válasza, mindenre van egy jó ötlete, legyen az egy égő kukába való beleugrás, betörés, drogvásárlás, iskolakerülés vagy egy iskolai bál. Egyszerűen imádtam.

Aztán ott van a harmadik szál, a fő cselekmény, amiről már beszéltem, a lányok elrablása. Ez a szál nekem nagyon tetszett, jól ki lett dolgozva, és komolyan mondom, szeleburdi tinilányok és tinifiúk nélkül is simán megállná a helyét egy jó krimiként. Elképesztően szövevényes hálózatot épített fel az írónő eköré a bűntény köré, bár a megoldás egyszerűen kikövetkeztethető volt (de hát ez egy ifjúsági regény!), én nagyon élveztem a nyomozást. És ezzel el is érkeztünk a negyedik szálhoz.

A negyedik szál Digby, Henry és Zoe kis nyomozása volt, amiben igyekeztek fényt deríteni az eltűnésekre és a környéken garázdálkodó, furcsa alakokra. Ez a rész is zseniális lett.

Az ötödik szál pedig a klasszikus tiniregények vonalát követi, egy középiskoláról és annak minden problémájáról szól. Klikkek, kirekesztés, fenyegetés, iskolabál, limuzin, dolgozatok, tanárok, barátságok, ellenségeskedések… volt itt minden.

Összességében ez a regény az általam említett öt szál tökéletes elegye, iszonyatosan jól meg van írva, könnyed humorral, pörgő cselekménnyel, nekem instant kedvenc lett, olvassátok el ti is! :)


Népszerű idézetek

>!
AniTiger MP

    – Digby!
    Mindketten összerezzentünk. Henry lépett elő egy bokor mögül, izzadtan, zihálva.
    – Á, hellóóó… Henry, nem tudtam, hogy te is jössz – mondta Digby.
    – Dehogynem tudtad, azért próbáltál elgázolni a Chestnut utcában – mondta Henry.
    – Ó, sajnálom. Nem tudtam, hogy te vagy az – mondta Digby.
    – Hallottam, ahogy röhögsz az autóban, tesó.

60. oldal, Nyolc

Kapcsolódó szócikkek: Henry Petropoulos · Philip Digby
>!
AniTiger MP

    – Csak mert a pszichiátered kamuzik a papírokon, még nem biztos, hogy nem vagy tényleg depressziós.

17. oldal, Kettő

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · Philip Digby
>!
NewL P

A két fiú enni kezdett a takarómról, mindenféle kombinációval próbálkoztak. Borsó keksszel, keksz szódavízbe mártva, borsó a vízben, borsó keksszel és szódavízzel öblögetve, és végül a nyertes kombó: egy falat borsó cukrozott gyömbérrel együtt rágva, szódavízzel leöblítve. Elnéztem őket, ahogy az ágyamon piknikeznek, és egy Discovery Channel-es műsor jutott eszembe, amiben a csimpánzok feldúlták az operatőr felszerelését, és megették az ebédjét.

>!
AniTiger MP

    – Kizárt. Teljesen kizárt, hogy én beszálljak ebbe az autóba, ha te vezetsz – közöltem.
    – Micsoda?
    – Hogy érted, hogy micsoda? Nevetségesen vezetsz. Még az autó is úgy néz ki, mintha szégyellné magát.
    – Mit javasolsz? Jöjjünk haza busszal a betörés után?
    – Azt javaslom, hogy egyáltalán ne törjünk be.

59. oldal, Nyolc

Kapcsolódó szócikkek: Philip Digby · Zoe Webster
>!
AniTiger MP

Digby a recepciós elé lépett.
– Jó napot. A barátnőmmel szexelni fogunk, és beszélnünk kell Dr. Schellel a fogamzásgátlásról.
    Azt hittem, ott helyben szörnyethalok. Ahogy a recepciós ránk nézett, a nagymamám jutott eszembe, amikor vén kecskének nevezte a szomszédot, aki lepisilte a kerti hortenziát. Igazából az összes nő úgy nézett ránk a váróteremben.

35. oldal, Négy

Kapcsolódó szócikkek: Philip Digby
>!
AniTiger MP

    – De akkor hova tartozom? Mert már az előző iskolámban sem volt könnyű barátokat szerezni. Hülye metafora, de elegem van, hogy én vagyok a dilis kulturális csatorna, amit kizárólag sorozatgyilkosok néznek.
    – Nem, Princeton, te ízig-vérig HBO vagy. A legtöbben nyomasztónak és mesterkéltnek tartanak, de a rajongóid igazi rajongók. Ők plusz tíz dollárt fizetnek havonta, csak hogy az eredeti műsort nézhessék. Na meg a szexet.
    – Szexet? Az a Cinemaxon van. Vagy ahogy egyesek hívják, a Cicimaxon.
    – Na igen. Sloane a Cinemax – mondta Digby. – Egyem a szívét.

119. oldal, Tizenöt

Kapcsolódó szócikkek: Philip Digby · Zoe Webster
>!
AniTiger MP

    – Tudod, mit néztem egyszer végig? Nick Boskowitz megivott egy egész pohár narancslét az orrába dugott szívószállal, aztán elböfögte az ábécét egészen a duplavéig, amikor is telehányta magát a narancslével – mondta Digby. – Soha ne értékeld alul az átlagtinédzser hülyeségét.

186. oldal, Huszonkettő

Kapcsolódó szócikkek: Philip Digby
>!
Iloonka

– Visszatetted a poroltót a fészerbe? – kérdezte Digby.
– Aha.
– Ööö… szóval amikor tényleg tűz lesz, a mamád rohan, hogy elővegye a poroltót, ami totál üres lesz…
– Ó, istenem…
– Ühüm.
– Szóval megint el kell csórnom…
– Ühüm.
– Kell vennem egy ugyanolyat…
– Ühüm.
– Aztán azt kell visszatennem…
– Ühüm.
– Ha az ember veled barátkozik, még annál is stresszesebb az élete, és sokkal többet is költ, mint ha kirabolnák.

Kapcsolódó szócikkek: Philip Digby · Zoe Webster
>!
Mera

-Halló! Egy betörést szeretnék bejelenteni a Pine utca 2527-ben. Három behatolóra puskát szegeznek… Tessék? Nem, mi a behatolók vagyunk. Kérem, siessenek: szerintem az úr kellően pipa ahhoz, hogy kinyírjon minket.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Philip Digby
>!
Mera

– Nem értem. Hirtelen mindenkinek baja van a vezetési stílusommal? – csodálkozott Digby.
– Miután felhajtottál a járdára, és megpróbáltál elütni, sikertelenül, bekapcsoltad a bal indexedet, és bekanyarodtál jobbra – mondta Henry.
– Micsoda? Az ott rendes tisztességes texasi vezetés volt – közölte Digby.
– Haver, most komolyan, még akkor is jobban vezetnél, ha konkrétan részeg volnál – mondta Henry.

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Henry Petropoulos · Philip Digby

Hasonló könyvek címkék alapján

Adam Bahdaj: Az elcserélt kalap
Janó Zsolt: Enyveskezű négykezes
Stephenie Meyer: A Vegyész
Leiner Laura: Valahol
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
J. L. Armentrout: Origin
Rick Riordan: Percy Jackson és a görög istenek
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Leiner Laura: Ég veled
Gerald Durrell: Istenek kertje