Aranyos volt, szerethető, megmosolyogtató, néhol szívszorító, de nagyon édes. De… bizony, van egy de. Mégpedig: ez Anna történek újra feldolgozása. És szerintetek zavar ez engem? Őőő… eleinte igen, de a végén már egyáltalán nem érdekelt. :D Még jobban is tetszett kicsit, mint Anna és Étienne története.
Szóval, az előző részben Anna volt a főszereplő, aki szerelmes lett egy olyan fiúba, aki foglalt volt. Most Lola a főszereplő, aki foglalt, de közben szerelmes egy másik fiúba “is”. Tehát a séma ugyanaz, de ezen kívül tényleg nem sok közös van a történetekben.
A főszereplő lányt bevallom, elég nehéz volt elviselni. Rucik, smink, műszempilla, paróka… Olyan távol áll tőlem, mint ide Timbuktu. És bizony a könyv igen nagy része ezekről szól, hisz Lolát ezek érdeklik. De még ezen is sikerült túllendülnöm, annyira tetszett a story. :) Cricket karakterét pedig nagyon csíptem, nagy ötlet volt ez a Bell-es vonal, nagyon megfogott vele az írónő.
A cselekmény többnyire kiszámíthatóan alakult (most komolyan, bárki is kételkedik benne, hogy ez a két ember összejön a végére?), de azért sok bonyodalom is volt benne, amik nem várt fordulatokhoz vezettek. Nagyon örültem, hogy két apát talált ki az írónő Lolának, és aztán még fokozta is a helyzetet a családi kis “titkokkal”. Roppant érdekes volt ez a felállás.
A regény erőssége ezúttal is az, hogy Stephanie Perkins kíválóan ismeri az első szerelem nyelvét. Olyan jó érzés a történeteit olvasni, olyan szívmelengető, olyan nosztalgiát ébresztő. spoiler
A Golden Gate hidas borítóval van meg nekem a könyv, egyrészről azért ez, hogy passzoljon az első rész borítójához, másrészt mert ez tetszik a legjobban. :) A magyar kiadások a másik borító vonulatot preferálják, ami a második résznél sem nyerte el a tetszésem. Lolának még csak Lola a lány, de Cricket számomra nem ilyen. És erre is azt tudom csak mondani, hogy mesterkélt. Akkor már inkább legyen egy híd a borítón. :) Amúgy a bolgárban is van fantázia; nem rossz, de azért még sem kéne. :)
Már megvan a harmadik rész is, és nagy volt a kísértés, hogy ma azt hozzam magammal, de inkább még tartogatom. Nem akarom, hogy vége legyen, nem akarom, hogy elfogyjanak az írónő könyvei (márpedig jelenleg ennyi van). Igaz, még mindig ott az újra olvasás lehetősége (álmaimban lesz is időm rá).