A ​pármai kolostor 153 csillagozás

Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor Stendhal: A pármai kolostor

Stendhalnak, ​aki a Vörös és feketével kezdte regényírói pályáját, A pármai kolostor öregkori, utolsó, legérettebb remekműve. A maga korában kevesen értették meg, de e kevesek közt nagy vetélytársa, Balzac, így nyilatkozott róla: „Stendhal olyan regényt írt, amelynek minden fejezetében a fenséges szólal meg!… Csak lángész teremthette meg ezeket a helyzeteket, eseményeket, újra és újra feltáruló bonyodalmakat – egy zsarnok udvarát!… Nagyszerű, szellemes, szenvedélyes és mindvégig igaz mű!… Micsoda könyv! A szenvedély nagy kiáltásait halljuk majd minden oldalán!”

„A pármai kolostor mindenekelőtt a tizenkilencedik század nagy regénye, a szabadság és a boldogság követelése a szent Szövetség, Európa akkori Atlanti Paktuma korában” – írta róla legutóbb Aragon. A Pármai kolostorban csodálatos egységben találkozik Stendhal társadalmat leleplező kritikai realizmusa és páratlan romantikája, mely ártatlanságukban és romlottságukban egyaránt elragadó nőalakokban és varázslatos olasz… (tovább)

Eredeti mű: Stendhal: La Chartreuse de Parme

Eredeti megjelenés éve: 1839

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Európa Diákkönyvtár, A Világirodalom Remekei, Horizont könyvek, Európa Klasszikus Regények, A világirodalom klasszikusai, Klub klasszikusok, A világirodalom klasszikusai

>!
Pannon Lapok Társasága, Zalaegerszeg, 2010
472 oldal · ISBN: 9789638865854 · Fordította: Illés Endre
>!
K.u.K., Budapest, 2007
486 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637437830 · Fordította: Illés Endre
>!
Európa, Budapest, 2006
590 oldal · ISBN: 9630780933 · Fordította: Illés Endre

17 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 8

Most olvassa 14

Várólistára tette 123

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Zsuzsi_Marta P
Stendhal: A pármai kolostor

Nem emlékszem, hogy tett-e valaha is regény ennyire próbára, mint ez. Kimondottan lassan kibontakozó és lassan haladó cselekményű, feleslegesen részletes leírásokkal, terjengős és túlírt műve ez Stendhalnak. Nem nyert meg, pedig reménykedtem, hátha változik közben a véleményem.
A történelmi kor pedig, melyben játszódik, egyik kedvencem, érdeklődve olvasok róla, Napóleon, Lajos Fülöp, Bourbonok, valamint I. Sándor cár társadalmát ismerhetjük meg a regény fiatal hőse, Fabrizio del Dongo történetében. A helyszín is csodálatos, Észak-Olaszország Piemont és Lombardia tartományai, szép városai.
Del Dongo márki a fösvénységével, zsarnokságával abszolút negatív szereplője a műnek, szerencsére Fabriziot Gina Sanseverina hercegnő vette (időben) pártfogásába, saját gyermekének tekintve irányította sorsát, még Mosca della Rovere gróf, miniszterelnökkel kötött házassága után is – igazán kedves mozzanatai ezek a regénynek.
Nem lett kedvencem A pármai kolostor, ennek ellenére nem bántam, hogy kitartóan végigolvastam.

>!
brigi11 P
Stendhal: A pármai kolostor

Nem csak a könyv hibája, hogy ennyire megszenvedtünk egymással. Nagyon sokszor gondoltam arra, hogy félbe kellene hagynom. Ez a cselekmény borzasztóan lassan bontakozik ki és még annál is lassabban halad tovább. A szereplőket sem tudtam megkedvelni, néha azt se tudtam már ki kicsoda, igaz a romantikus szál nagyon cuki, de ezt a rengeteg politikát én nagyon untam.

6 hozzászólás
>!
Aurore
Stendhal: A pármai kolostor

Ez is a ti hibátok: @Lady_L bujtott fel erre a könyvre. Stendhal nem az a szótakarékos író, mondhatni egy locsogi vénasszony kispályás pletykagép hozzá képest. Gondoltam, Dumas-tól puskázott, de nem, ő volt előbb. Ez a sok intrika valóban fárasztott, és hát ezek a hebehurgya romantikus hősök a Tolsztojmán kis szívemnek nem elég plasztikusak. Egy csomószor – főleg az elején – csak kapkodtam a fejem, mi van? ez már megint kicsoda?! (A főhős nagynénje pl. csupán háromszor vált nevet a könyvben.) Látszik, hogy a szerző csak 52 nap alatt végigszánkázott a papíron a tollával, oszt' jóvan. Rendben, gonosz vagyok, de tehetek róla, hogy néhol kissé untam ezt a klasszikust, mert nem túlzottan gondolkodtatott el, csak sodródtak az események, pöndörödtek az intrikák, kocsiztak jobbra, kocsiztak balra, ragozták az udvari életet és a szerelemet és így tovább, de aztán slussz? Ezt fájlalom.

20 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Stendhal: A pármai kolostor

Ezzel nagyon megszenvedtem, alig vártam, hogy vége legyen… már az eleje nagyon rosszul indult, mert jó ideig eltartott, míg egyáltalán rájöttem, hogy majd a rengeteg megismert szereplő ilyen-olyan kapcsolati rendszerében melyik lesz az, akivel voltaképpen foglalkozni fog a regény, ki lesz a főhős. Aztán a főhős, Fabrizio egyáltalán nem volt szimpatikus, ostobaságát csak fokozta, hogy hibáiból se volt képes tanulni. Mire odáig eljutottam, hogy visszatér Pármába és a hercegnő elkezdi egyengetni az útját, ásítoztam rendesen. Annyira körülményes a megfogalmazás, tele töltelék-részekkel, melyek sehová nem vezetnek, az egész valahogy nem áll össze nekem, pedig maga az alaptörténet a börtönnel, szökéssel, szerelmekkel még jó kis kalandos regény is lehetett volna. Azt hiszem, Stendhalt csak nagy rábeszélésre fogok majd újra a kezembe :-(

3 hozzászólás
>!
Lady_L P
Stendhal: A pármai kolostor

Szép. Heves, kicsit pátoszos, főleg Zola regényei után tűnik annak, izzó szerelmek és udvari intrikák, rejtett pillantások és nagy beszédek és menekülések, ráadásul micsoda helyszínek! Csak győzzed követni a sok szereplőt! Szép, biztos, hogy olvasok még majd tőle, jó, hogy egy ismerősöm felhívta rá a figyelmemet (a MEK hangoskönyve nagyon jó, csak néha ugrott egy fél mondatnyit a felvétel)
És tudjátok mit? Ki hitte volna, Stendhal már kétszáz évvel ezelőtt megalkotta azt a főszereplőt, akiről a regény folyamán egy pillanatra sem lehet elfelejteni, hogy szívdöglesztően jóképű (még ha mamlasz is)! Pedig nem is jellemzi őt gyönyörűnek, na ez az igazi író!
Azt hiszem, meg kell néznem a filmet megint, Gérard Philipe, óóó!!!:)

6 hozzászólás
>!
WolfEinstein
Stendhal: A pármai kolostor

Tökéletesen felépített könyv, a realista nagyregények minden műfaji és stilisztikai elemét mesterien alkalmazza Stendhal. A párbeszédek lényegretörőek, nem válnak dagályossá és semmitmondóvá, a leírások hangulatosak, de nem öncélúak, a történet felépítése logikus. Mi a bajom vele mégis? Hogy a főszereplő tökéletesen érdektelen! Fabrizio sorsa annyira nem tudta felkelteni az érdeklődésemet, hogy nem értem, minek kellett 700 oldalt írni róla. Egy éretlen fiatalember, aki sodródik az eseményekkel, és nincs egyetlen önálló cselekedete sem, egy kiszolgáltatott báb, akit úgy rángatnak, ahogy akarnak. És közben el van telve önnön csodálatával. De nem csap át ez hiúságba vagy szerénytelenségbe, amitől legalább érdekes lenne, mert akkor lenne valami jellemvonása. Stendhal teremtett egy páratlanul hétköznapi, piszkosszürke, ízetlen hőst. Érthetetlen, hogy minek foglalkozik vele egyáltalán bárki is a regény többi szereplője közül. Hogy mitől válik a legfelsőbb politikai csatározások céltáblájává. És nem tudom felfogni, hogy lehet jó könyvet írni jól megalkotott főhős nélkül. Mert a regény jó, csak a témájával nem tudok mit kezdeni.

>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
Stendhal: A pármai kolostor

Teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy bennem van a hiba, hogy nem értékelem eléggé a realista nagyregényeket, de vállalom.
Nekem rettenetesen hosszú volt, lassan haladós, terjengős. Sok volt a politika, kevés a cselekmény.
Pusztán kíváncsiságból olvastam el, és azért, mert ismerős volt valahonnan fiatalkoromból Fabrizio del Dongo neve.
Egyébként Medvém ajánlására olvastam el a könyvet. Rengeteg olyan könyv van a polcainkon, amelyeket szeretnénk elolvasni, de valahogy mindig más kerül előtérbe.
Most bevezettük, hogy mindig kiválaszt nekem valamit, amire ő is kíváncsi, hogy én olvassam el, és majd meséljem el neki. :)
Ez esetben sajnos ő járt jobban, de enyém az élmény, hogy elolvastam.
Sajnos valamiért nem fogott meg a cselekmény sem. A balsikert balsikerre halmozó fiatal katonafiúcska, akinek nem igazán megy a fegyverforgatás sem, aki a szerelemben sem igazán sikeres, de a szerelmei sem állnak a helyzet magaslatán.
Nem, valamiért nem, de becsületesen elolvastam.

>!
Pandamonium
Stendhal: A pármai kolostor

Számomra nehézkesen indult a történet, és igazából sajnos egész végig nem sikerült elvarázsolnia (kivéve egy-két rövidke részt). Stendhal pont azokat a részeket ecsetelte rettentő hosszan és részletesen (legalábbis nekem úgy tűnt) amik a legkevésbé érdekeltek, és azoknál volt szófukar amiket még sokkal tovább élveztem volna. Körülbelül a könyv felétől kezdett végre érdekelni a történet, amikor spoiler Szerintem ez volt a legjobb része a történetnek, bár lehet azért érzem így, mert eleve szerelmes hangulatban kezdtem el a könyvet :) Az intrika és az udvari élet leírása hidegen hagyott, Fabrizio kalandozása nem tudott lekötni, helyette azt vártam, hogy na, jöjjön már az a szerelem! Az jött is, és eleinte rémesen aranyos és megmosolyogtató volt, aztán kicsit sok lett a szenvedés és a lemondás. Persze, tudtam én, hogy nem lesz ez egy vidám történet, de akkor is… de nagyon szerettem volna átírni, hogy mégis az legyen! A vége érzésem szerint túl összecsapott lett, ahhoz képest, hogy előtte mennyi minden terjengősen el volt magyarázva. Mintha ott úgy egyszer csak elvágták volna a sztorit. Hiányom maradt. A szerelemből annyira szerettem volna többet kapni!

>!
berg
Stendhal: A pármai kolostor

Kihívásnak éreztem az elején, de beszippantott. Szárnyaló, szép mese, iróniával, humorral. Szerencsére nemcsak az a „félországot-röptében” szerelmi szál, mint amit vártam, hanem nagy adag van belőle politikából is, amit sokkal jobban is élveztem benne. Gyönyörű szöveg, Illés Endre fordítása. Festményszerűen részletes. Zokogó férfiak, frivol nők. Legmélyebb szegénység mellett a könnyen jött dúsgazdagság. Romantikus hevület és kijózanító valóság. Néha lassú (naplemente a hegytetőn), néha meg, akár egy mondaton belül, úgy megpördül, mint egy centrifuga. Bonyolult történet, és a szerző a mellékalak pillanatnyi motivációját is alaposan elmagyarázza. A végét kurtának éreztem, a szerző eltávolítja az olvasót a főszereplőtől, mintha belefáradt volna a saját regényébe (pedig a gyerekrablás egy paptól elég meredek, ezt még kivesézhettük volna). Klassz lehetett kortárs regénynek.

>!
marlowe
Stendhal: A pármai kolostor

Igazi klasszikus, amelynek évszázados távlatból megbocsátható, ha a történetvezetés hangsúlyai néha meglepőek (egyes lényegtelen epizódok túlmesélésére és túlságosan röviden tálalt fontos történésekre is van példa).
Önkéntelenül Dumas műveivel hasonlítottam össze, és ebben az összevetésben A pármai kolostor egyértelműen többet nyújtott. Amíg Dumas-nál a történelmi figurák csak a kalandok díszleteiként szolgálnak, Stendhalnál a fordulatos és jellegzetesen romantikus cselekmény mellett sokat tanulhatunk az abszolutizmus mechanizmusáról, értékeiről és gyengeségeiről is.
Még egy tanács az első olvasóknak: a regény elején a waterlooi csatához kapcsolódó részeken (amelyek egyébként nagyszerűen eltalált szemléltetései a háború káoszának, nemtelenségének és értelmetlenségének) túl kell jutni, utána a mű letehetetlen.


Népszerű idézetek

>!
Aurore

– Nem bírom tovább ezt a barmot! – kiáltozott a gróf dühöngve, s Bruno elképedve hallgatta. – Hát azt hiszi, hogy megnyerhet ugyanazokkal az álszent szólamokkal, amiket együtt eszeltünk ki, hogy lépre csaljunk egy-egy hülyét!

420. oldal - 17. fejezet (Európa, 1997)

4 hozzászólás
>!
Adrienn_ka

Tulajdonképpen akkor leszünk öregek, amikor már nem vagyunk ilyen boldogítóan éretlenek!

113. oldal - 6. fejezet

>!
exti

Viszont Amerikában, a köztársaságban, egész nap unatkozhatik, mert komolyan kell udvarolnia az utcájabeli boltosoknak, s ugyanolyan ostobává kell válnia, mint azok; s ott még Opera sincs.

610-611. oldal - 24. fejezet (Európa, 1997)

Kapcsolódó szócikkek: Amerika · opera
>!
Viktorius

Az abszolút hatalomban éppen az a kényelmes, hogy mindent szentesít a nép előtt.

115. oldal, 6. fejezet (Magyar Könyvklub, 1994)

>!
mrumus

Az akadályokba ütköző szerelem olyan módon kínozza a lelket, hogy minden keserves robotnak tűnik, amihez figyelemre és cselekvésre van szükség.

672. oldal - 27. fejezet (Európa, 1997)

1 hozzászólás
>!
Viktorius

Hát tudja, meg kedves fejedelmem, ebben a században már nem elég a gondviseléstől nyert hatalom; kiváló szellem és erős jellem kell ahhoz, hogy valaki zsarnok lehessen.!

316. oldal, 17. fejezet (Magyar Könyvklub, 1994)

>!
Adrienn_ka

Derék kölyök vagy, pedig egy kicsit buta a képed. Megszolgáltad a mai zsoldot.

64. oldal - 4. fejezet

>!
HarperLee

Hát nem furcsa – tűnődött néha –, hogy én semmiképpen nem vagyok alkalmas a mindent elsöprő, szenvedélyes elfogultságra, amit ők szerelemnek neveznek? Talán az is hazugság, amit szerelemnek neveznek? – folytatta tűnődését. – Ó igen, szerelmes vagyok én is; úgy vagyok szerelmes, ahogyan hat óra tájt jó étvággyal eszem. A hazugok ebből a kissé közönséges hajlamból költötték Othello szerelmét, Tankréd szerelmét? Vagy el kell hinnem, hogy más szervezetem van, mint a többi embernek? Az én lelkemből hiányoznék ez a szenvedély? Miért? Különös sors volna!

305-306. oldal - 13. fejezet (Európa, 1997)

>!
berg

Ő, Mosca gróf, a rendőrminiszter ragaszkodik hozzá, hogy benézzen a bútorok alá, sőt Pármában azt beszélik: még a nagybőgők tokjába is. És a fejedelem az, aki tiltakozik, és egyre gúnyolja miniszterét túlzásai és alapossága miatt.
– Nagy tétről van szó! – feleli ilyenkor Mosca gróf. – Gondoljon csak arra felség, hogyan záporoznának ránk a jakobinusok szatirikus szonettjei, ha engedjük, hogy fejedelmünket megöljék. Nemcsak felséged életét védjük, a saját becsületünket is.

Hatodik fejezet (130.-131. old. Szépirodalmi Könyvkiadó 1959)

>!
Gabriella_Nagy_6

A tömeg mindenáron fel akarja akasztani; nagy igazságtalanság volna: igazán megérdemelné, hogy felnégyeljék.


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ken Follett: A katedrális
Leslie L. Lawrence: Halálkiáltók
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai
Mario Vargas Llosa: Négy óra a Catedralban
Jókai Mór: Szegény gazdagok
Eugène Sue: Párizs rejtelmei
Ivan Vazov: Iga alatt
Joachim Peiper: Viperafészek
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
Susan Kay: A fantom