Stallo 51 csillagozás

A trollok köztünk élnek
Stefan Spjut: Stallo

1977. ​Lappföld. Svédország vezető természetfotósa rendkívüli képet készít kisrepülőgépe fedélzetéről. Egy medve látható rajta, hátán furcsa lényt cipel. A fotós szerint egy troll lehet. Ez idő tájt nyoma veszik egy kisfiúnak az egyik dalarnai erdőségben. Az édesanyja szerint egy óriás rabolta el. Soha többé nem kerül elő.
2004. A fotós unokája, Susso saját kriptozoológiai, azaz mitikus lények felbukkanásaival foglalkozó honlapot üzemeltet. Amikor egy idősebb nő felhívja, és beszámol egy törpenövésű, szőrös kis lényről, akit a telke körül látott ólálkodni, Susso azonnal a helyszínre siet, és térfigyelő kamerát szerel fel. Amikor a nő unokája is eltűnik, az egyetlen nyom a kamera homályos képe a furcsa lényről…
Spjut trolljai elemi erővel sűrítik magukba a meg- és felfoghatatlant: azt, amitől rettegünk, de megismerni vágyunk, sőt, üldözünk. A Stallo különleges thriller, amelyben a feszültséget a természetfeletti misztikuma erősíti, olyan szuggesztív valóságosságot… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2012

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: ArtPop, JAK Világirodalom

>!
Libri, Budapest, 2015
ISBN: 9789633106273
>!
Libri, Budapest, 2015
636 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633103463 · Fordította: Fejérvári Boldizsár

Enciklopédia 7


Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 56

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Az az izgalmas a kriptozoológiában, hogy az ismeretlentől való félelem forrását nem a világűrből, a távoli jövőből, a még távolabbi múltból, meg a metafizika világából származtatja, hanem saját természetes, reális közegünkből. Nagyban épít tehát arra az alapvetésre, hogy világunkat nem ismerjük elég alaposan: nem vagyunk tisztában azzal, mi van az óceánok fenekén, a havas hegycsúcsok tetején, a legsűrűbb őserdőink mélyén, ugyanakkor hajlamosak vagyunk túlbecsülni meglévő tudásunkat. Ez valahol az egyik legelementárisabb félelemérzetünkkel is egybevág, hiszen hiába ismerem a saját lépcsőházunkat úgy, mint a tenyeremet, koromsötétben elképzelésem sem lesz arról, mi állhat velem szemben a következő forduló után. Ezért aztán a magam részéről, bár nem szeretem a horrort, ha igazán rettegni szeretnék, akkor olyan szörnyetegek után nézek, amikkel papíron jómagam is bármikor összefuthatok egy holdfénytelen éjszakán, és nem kell meteorzáport átélnem, vagy ősi temetkezési helyeket összerondítanom, esetleg gonosz varázslókkal kikezdenem, hogy konfrontálódjunk – jó nagy marha vagyok, mi?

A Stallo összességében egy nagyon izgalmas horror-koncepció: az észak-skandináv erdőségek mélyén élnek ezek a bizonyos trollok, akik titokzatosak is, relatíve ocsmányak is, és szimbiózisban élnek azokkal az emberekkel, akik megismerik őket. A konfliktus forrásai a trollok, de a cselekmény során mégis végig ember embernek lesz farkasa – a troll ugyanis nyomasztó és sötét kényszerpályára tereli a vele együtt élő embert, ám nem gonoszságból vagy rosszindulatból. A troll itt a természet szerves alkotórésze, bár érezzük a misztikumát, idővel rá kell ébrednünk, hogy nincs benne túlzottan sok rejtelmesség. Furcsa összhatást kelt így a mű, árasztja magából a skandináv krimik depresszív, frusztrált miliőjét, a Stephen Kinget és Dean R. Koontz-ot idéző társadalomkritikus sugallatokat, viszont ezekhez viszonyítva nekem kicsit fapadosnak tűnik. Túlírt, túlzottan hosszú, és számomra ezzel összefüggésben maga a kiadvány is fizikailag eltúlzott, nehezen kezelhető és nem praktikus. Ezt valamennyire tudja ellensúlyozni a legfontosabb főhős, a természet – viszonylag – következetes kezelése. A felvezetésben nagyon jól érezni, mitől is olyan fontos a játéktér pontos leírása: a sűrű svéd erdőségek, az ősi miliő rendkívül hangulatos, az ember szeme előtt szinte kibontakozik minden apró részlet, az erdő szaga, fényei, hangjai, érintései – kicsivel később ez a fajta miliőfestés beszűkül, néha csupán arra korlátozódik, hogy kihangsúlyozza a mostoha időjárási körülményeket, de még azt is, hogy a főhősnő taknyos.

De vannak itt más, szerintem gyermekbetegségnek tekinthető gondok. A történetszálak bontogatása ugyanúgy fokozatosan, az olvasót az egyre mélyebb vízből lassan a szárazra vonszolva történik meg, mint King és Koontz regényeiben – és engem ott is mindig idegesít, hogy száz oldalon keresztül totális képzavarban kell átverekednem magam a leírtakon. Nem segít nekünk a narrátor nézőpontjának váltogatása (mire leesett, ki beszél olykor-olykor E/1-ben, és mi köze neki a többiekhez…), sem pedig a cselekmény unalmassága. Rengeteg az üresjárat, amikor lehetne hangulatot fokozni, feszültséget kelteni, késleltetni, vagy jellemet építeni – de itt egyik sem jön össze a sok másfél-kétoldalas kis kamu-fejezetben. Izgalmak tekintetében is takaréklángon ég a sztori, ettől az egész inkább lesz krimi, mint horror, vagy akkor már thriller. Fantasy-nek valahogy nem nevezném, főleg nem urban fantasy-nek – vagy csak annyira, mint King regényeit, azzal a kitétellel, hogy bár ő is az emberi viselkedést tudja a legjobban és legnyugtalanítóbban ábrázolni, nála a szörny minden esetben sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint Spjut stallói.

És itt is lehetne az értékelés végpontja – a trollok ugyanis messze nem ijesztenek be annyira, mint kellene nekik. De nem ijesztenek be a „főgonoszok” sem, és főleg nem akaródzik aggódni a főhősnőért, vagy a sztoriban feltűnő gyerekekért. Fene tudja, miért, de nekem nem jött át a kockázati tényező. Ellenben könnyen el tudom képzelni, miként lehetett volna ebből a koncepcióból egy lehangolóan félelmetes sztorit írni, feleekkora terjedelemben, feleennyi szereplővel, kizárólag a svéd erdőségek mélyére helyezve a cselekményt*. És ami a legjobb: spoiler

*És ha már itt vagyunk: be van lengetve egyfajta mitológiai vonal is, a számi legendák felhasználása, és mivel a főhősnő is egy csecsebecséket áruló boltban dolgozik, tényleg adná magát, hogy a megfejtéseket majd ezekből bontják ki – spoiler.

>!
Libri, Budapest, 2015
636 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633103463 · Fordította: Fejérvári Boldizsár
7 hozzászólás
mate55 >!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Földünk meghatározó része még feltáratlan. A „Jeti” és a „Loch Ness-i szörny” csak a jéghegy csúcsa. A mexikói „chupacabra” még napjainkban is kecskék vérét szívja. A ritka fajok kutatása kincsesbánya. Most a kriptozoológia világában kalandozunk. Spjut fenyegető „tréfát” kínál az olvasóknak, amely a skandináv horror-fikció ismert elemeit ötvözi a svéd mitológiával. Helyénvaló, hogy regénye „óriásokra nézzen”, hiszen a több, mint 600 oldalas könyve maga is óriás volt, és bár ebből az erőfeszítés nem horror történetet hozott létre, hanem sötét fantáziát súlyos kriptozoológia elemekkel (A kriptozoológia a rejtett vagy ismeretlen állatok tanulmányozása.) Spjut a skandináv mitológiát „fejjel lefelé fordítja” egy szürke árnyalatú világban, amely a „fantasztikus feszültség” kedvelői számára készült. Kevés az erőszak, és egy vagy két kulcsfontosságú jelenet kivételével az izgalom nagy része a párbeszédeken keresztül épül fel. Az író szándékosan lassan tárja fel, hogy ezek a lények milyenek és mit is akarnak tulajdonképpen. Jól tette, amikor nem a trollokat mutatja a darab igazi gonoszaként, (s bár természetesen félelmetes perspektívát jelentenek) határozottan passzív szerepet játszanak a történetben. Olyan érzésem volt, hogy saját módjuk szerint jó és ésszerű lények, akik az emberi állapot sötétebb oldalát feltüntető illetők gondozása alá esnek. A regény helyszíne számos olvasó számára ismerős lehet, (Kiruna) mivel Asa Larsson regényeinek többsége is itt játszódnak. A központi karakterek folyamatosan változnak, ami lehetővé teszi Spjut számára, hogy ne csak a gyönyörű országának egyik legfontosabb látványát mutassa be, hanem azt is, hogy a trollok mitológiája hogyan tér el az ország különböző részein. A zavaróan sötét és furcsán realista regény a feszültség és a mítosz keveréke, amely vonzza a rajongók táborát. Éppen ezért inkább csak azoknak ajánlanám, akik, a „horror” fikciók szerelmeseinek tartják magukat, és érdekes alternatívát jelenthet azoknak a skandináv detektíveknek a végtelen parádéján, amik úgy tűnik, hogy átveszik a helyet könyvespolcainkon.

9 hozzászólás
Spaceman_Spiff IP>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Annyit szeretnék elmondani, hogy véleményem szerint nem attól lesz szépirodalom egy könyv, hogy hosszú, sok a felesleges leírás, olyan fejezetekkel van tele, amelyek maximum annyiról szólnak, hogy a szereplő evett és pisilt, és a karakterek a regény nagy részében csak kóvályognak. Azt már meg sem említem, hogy a szerzőnek szemmel láthatóan fétise van mindenféle emberi testnedvek iránt, és hogy a szereplők sokszor úgy viselkednek és beszélnek, mintha valamilyen szellemi kihívással küszködnének – ami nyilván nem lehet így, mert mindenki nem lehet ilyen Svédországban! Hiába az erős atmoszférával induló történet, ha az unalom elfojtja az izgalmat. Hiába a történelmi érdekességek a svédek világából, a természetfeletti lények és az azokra épült folklór, ez így nekem nagyon kevés volt ahhoz, hogy ne húzzam fel magam a regényen.
És igen, attól, hogy a kortárs skandináv világban játszódik, és a trollokat és lidérceket realista közegbe helyezi, ez még nagyon is fantasy, szemben a könyv kiadói pozícionálásával.
http://acelpatkany.blogspot.hu/2015/08/stallo.html

5 hozzászólás
ddani>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Svéd, lappföldi mitológiára alapozott urban fantasy thriller – zsánerregénynek is szokatlan, ígéretes, érdeklődve olvastam, lapozgatva követtem egy nordikussá szőrmésedett Stephen King nyomdokot a hóban. A titokzatosság kitartott a könyv legvégéig, pedig hosszú, kimerítő kirándulás volt.
A könyv kb háromnegyedéig alig derül ki valami konkrétum a rejtélyes, természetfeletti és nyomasztó események hátteréről – ez eleve nagy önfegyelmet és technikásságot követelő művelet. A két fő csapáson futó elbeszélés egyik szála információhiányos, és vaksin kaparásznak a szórványos, zavaros nyomokon – a másik szál pedig, bár brutális és nyomasztó módon konkrét cselekménye van, mégis keveset árul el a titokból: hiszen annyira ismerik, hogy minek is beszélnének róla, végülis nem egy rosszul megírt regény beszélő fejei ők, hanem elvetemült gonosztevők. Ez azt kell hogy mondjam, remekül működött, főképp annak (a szintén mintha Stephenkinges manővernek) betudhatóan, hogy rengeteg adat, gondolat, esemény, párbeszéd kavargott a cselekmény körül, olyan kis mindennapi mellékszálak, amik egyszerre hitelessé és egzotikussá tették azt az ismert és hétköznapi világot is, amit ezáltal hasonló felfedezőélmény lett bejárni, mint Sussoéknak a trollok nyomán azt a számunkra ismeretlent.
Hatszáz oldalon bejártuk egész Svédországot, tiszta országimázsos road-movie, napi többszáz kilométeres autóutazással, szokatlanul sok motorosszánnal és nulla alatti átlaghőmérsékletekkel. Rengeteg földrajz, némi svéd popkultúra, és persze mindenki kávét vedelt, pepparkakort ropogtatott és sznüszt szopogatott, ráadásul hogy-hogy nem a fele szereplőnek több-kevesebb kötődése volt a nordikus turisztikaiparhoz is. Irónia és rossz poénok is elcsattantak, kellemesen. A szereplők szerethetők és emberiek, de nincsenek túlkarakterizálva, nem kell megismernünk mindenkinek a teljes élettörténetét és jellemrajzát illusztrált példákkal. Stefan Spjut nagyon jó arányérzékkel adagolja a hozzávalókat, semmi sem teljesen kiszámíthatóan alakul, senki sem fekete vagy fehér, és egyszerre pont annyit tudunk meg, hogy tovább kelljen olvasni.* Élvezhetővé tette ezt a hatalmas, krimis-nyomozós késleltetést, és kibírta, hogy ne tárja fel a természetfeletti erők működésének – érezhetően következetes kidolgozású – műhelytitkait.** A trollok, vagyis a stallo-népség rejtőzködve, épp annyit szerepelt amennyit szükségesnek tartott, és nem magyarázkodás nélkül adta magát, mintha valóban nem örülne sem az olvasók, sem általában az emberek kíváncsiságának. És ez baromi jól működött.
A magyarra ültetés is egész jól sikerült, bár nem tudtam nem észrevenni a fordítás stilisztikai következetlenségét: hol felstilizálta egészen fordítói-irodalmiasra a narrátorok*** szövegét, hol eszébe jutott hirtelen és erősen, hogy a mai magyar szóhasználatban mit hogyan szlengelünk. Azért összességében hálás vagyok, olvasható lett a szöveg, ha nem is döccenőmentes.
Összességében mást és többet is kaptam, mint amit vártam.

*Ha kb ennyi a szórakoztatóirodalmi ripacs trükktár, hát szívesen látnék belőle még sokat a szépirodalomban, olyan jó érzés ha az ember figyelmét két kézzel húzzák – vagy talán az ilyen olvasásnak már ne volna „sportértéke”?
** Ha ugyanezt szerepjáték szeánszként adja elő, Spjut nagyszerűen vizsgázott volna mint játékmester, és ki tudja, talán nem is alaptalan az ilyen irányú gyanúsítgatás.
***Gudrun, a főszereplő hobbista kriptozoológus Susso-nak az anyukája, volt az egyetlen szereplői narrátor, és jó választás volt: néha megtörte a váltakozó E/3 monoton ritmusát, és szórakoztatóan másképp viszonyul a történethez, kicsit öregesen, humorosan. Kedvencem amikor egy boltban megállnak, végignéz a cuccokon és kis félre-megjegyzésekben figyeli meg egyes árucikkek feltűnés nélküli ellophatóságát, persze olyan úrihölgyesen. Bírtam a Gudrunt, na, és voltak mellé még nagyon rossz szóviccei is.

4 hozzászólás
Szirmocska>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Nagyon nehéz erről a könyvről bármit is írni, mert fogalmam sincs, hogy melyik képzeletbeli polcra tegyem. Vicces viszont, hogy az első érzéseim, amelyeket a fülszöveg olvasása közben éreztem, mennyire jól visszaadják a mostani dilemmámat. Mert legyünk őszinték: trollok és nyomozás, szőrös kis lények, akik ólálkodnak a hátsó kertben??? Szeretem én a fantasyt, de ez kicsit hiteltelennek hangzott. Amolyan, „na nee, még a trollokat is idecitálják?” módon. De ugyanakkor mégis nagyon érdekelt, mert különös hangulatúnak ígérkezett és a mitológiát nagyon szeretem. Nagyjából most is így vagyok ezzel a regénnyel, bár a miértek kicsit más jelleget öltöttek.

Pozitívum volt a hangulata, a zord, jeges, északi táj, a sarki éjszaka félhomályában elcsúszó határok a valós és a mesés között, szóval erre nem lehetett panaszom. Amikor végre beindult a történet, izgalmas és fordulatos volt. Tele voltam kérdéssel, siettettem volna az olvasást, hogy végre válaszokat kapjak vagy legalább valami támpontot, hogy elméleteket gyárthassak. Aztán a végén, ha hoppon nem is maradtam, de a válaszok egy része vagy hiányos volt, vagy nem került elő és a lezárás kurtán-furcsán otthagyta a szereplőket és engem is, kielégítetlenül.

De nem csak a vége tette próbára a türelmemet. A regény nem kicsit túlírt. Olyan aprólékossággal írja le a helyszíneket, jelenségeket, hogy az elképesztő és ezt most nem dicséretnek szántam. Tényleg döbbenetes, hogy egy fontos beszélgetés kellős közepén majdnem fél oldalt kell szentelni egy meglibbenő függönynek vagy valami hasonlónak. Aztán a szereplőknek még meg is kell ezt beszélni, hogy igen, csak a huzat volt. Ezek teljesen értelmetlen, öncélú kitérőknek tűntek és alig tettek hozzá valamit az élményhez és a hangulathoz. Sőt, egy idő után bosszantottak.

Valahogy a karaktereknél is hol azt éreztem, hogy nagyon rájuk talált az író és szinte elevenen ugrottak le a papírról, máskor viszont olyan megnyilvánulásaik, mondataik voltak, amelyeket nem tudtam hova tenni és értetlenül néztem a párbeszédeket. Ráadásul ha itt valaki bement a konyhába és megreggelizett, az legalább fél oldal volt, onnantól kezdve, hogy megnyikordult a lába alatt a padló, hármat lépett, látott egy foltot a tapétán, megfogta a szék támláját, kihúzta, leült, stb.

Viszont a végig erős hangulat és a folyamatosan növekvő feszültség, valamint a trollok tényleg hús-vér ábrázolása miatt a kezdeti fanyalgásom hamar átadta a helyét a szokatlan történet iránti érdeklődésnek. Spjut olyan hatásosan írja le a mitológiát, mint az emberi élet és lélek szerves részét és ezzel egy időben, az attól ma már teljesen idegen, hihetetlen jelenséget, hogy az teljesen logikusnak, elfogadhatónak és a történet természetes alkotóelemének tűnt.

De mégiscsak egy nyomozásról van szó. Ezért számomra a válaszok fontosak lettek volna. Ez a hiány, meg a fentebb már cifrázott vontatottság a csillagok számán is meglátszik. Olvasásra ajánlom, de aki nekikezd, számoljon ezekkel is. :)

molly_>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Sokkal-sokkal jobban tetszett volna, ha nem lenne benne olyan 2-300 totál felesleges oldal… valami pörgős, izgalmas thrillerre számítottam (mert hát ezt ígéri a fülszöveg, na), de nem azt kaptam. Fájdalmasan lassan haladtunk előre, sokszor unalmasnak, vontatottnak éreztem, ami nagy kár, mert egyébként maga az alapsztori érdekesnek, ígéretesnek tűnt. Szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Dyus33 P>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Az elején nem annyira tetszett, nehezen rázódtam bele ebbe a skandináv életérzésbe, mert még a gondolkodásunk is más, nekünk, magyaroknak. Ezen túlesve fel kellett dolgoznom azt a sok kusza szálat, amely vitt tovább és tovább. Egyre több utalást kaptunk a stallókra, végül elmerültünk a misztikumban. Nagyon tetszett, eközben pedig mégsem, mert idegen volt a közeg. Mindet megértettem, de nem forrtam eggyé a történettel, nem tudtam magamévá tenni. Thriller a javából, azt meg kell hagyni, borzongós, fogvacogtató.

>!
Libri, Budapest, 2015
636 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633103463 · Fordította: Fejérvári Boldizsár
Röszkva>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Trollok a jelenkori Svédországban? Ez a könyv mindenképp kellett nekem.
Nagy elvárásokkal vettem a kezembe, és kicsit féltem, hogy majd csalódni fogok benne – de szerencsére hozta az általam elvárt színvonalat.

Maga a regény igazi skandináv történet: lassú folyású cselekmény, a szerző nem csapja össze, apró részletességgel bont ki egy-egy helyzetet, helyszínt. Néhol felbukkan pár felesleges jelenet, amely más könyveknél rettenetesen zavar, de jelen esetében egyáltalán nem, sőt! Szerves része a skandináv mentalitásnak.

Különösen tetszett még a gyönyörű svéd vidék leírása, és az ember fiának-lányának szinte kedve támad bejárni Lappföldet. Azt hiszem, erre egyszer majd alkalmat kerítek :)

Maga a történet pedig lassan folyó, a szerző mégis folyamatosan fenntartja a figyelmet, az érdeklődést. A nyomozás logikus, jól felépített, egy percig sem unatkoztam. Ráadásul felbukkant John Bauer személye, a kedvenc grafikusomé, emiatt még inkább szívembe lopta magát a Stallo. Egy kis krimi, egy kis thriller, mindig van miért-kiért izgulni.

A karakterek is szerethetőek, emberiek a maguk hibáival, esetlenségükkel, kitartásukkal.

Különös hangulat lengi körbe a regényt: a csodákra, misztikumra, megfoghatatlanra való éhség, valamint az ebben rejlő kétség: tényleg jó, hogy trollokra bukkanunk? Hogy léteznek? Léteznek egyáltalán? Hihetünk a szemünknek? Akarunk csodát egyáltalán, vagy beérjük az utána való vágyakozással?

Miamona>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Azt a tanácsot kaptam, ha valami izgalmasra vágyom, válasszam a Stallót, én pedig izgalmasra vágytam (pedig nem gyakran szoktam), így hát választottam. Innentől magamra vessek, hogy meg is kaptam a magamét… :)
Stefan Spjut, ha valamihez ért, az a hangulat bitang erős megteremtése! Van is hozzá ter(jedelm)e bőven, mégis remekül gazdálkodik mindennel, főleg a kedves olvasó idegszálcsomóival. A világ, amit teremt természetes, ősi, ijesztően hihető. Nem használ csikorgó dallamokat, sejtelmes árnyakat, csak fogja a svéd és lapp folklór elemeket, egy nagy vájlingban összekeveri őket, kicsit hagyja kelni, aztán a nyakunkba zuttyantja.
A könyv nem az én műfajom, mégis roppantul magával tudott ragadni, és élveztem a borzongást. Végig fenntartotta a kíváncsiságomat is, hogy vajon hová lyukadunk ki.
Műfaját tekintve néhol horrorba átcsapó magasfeszültségű thriller, ami magán hordozza a klasszikus skandináv krimik szürkés-szépiás, letargikusan fojtogató hangulatát is. A műfaj(ok) kedvelőinek jó szívvel ajánlom, de igaza volt az én ajánlómnak, annak is, aki valami izgalmasra vágyik! :)

Apró lidércnyit bővebben: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/2015/04/stefan-sp…

theodora>!
Stefan Spjut: Stallo

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Összességében tudom ajánlani ezt a könyvet, mindenkinek, aki érdeklődik a svéd ('északi') írók művei – világa iránt, vagy szereti a mitológiát, vagy a naturalista nyomozásba oltott thrillert. Bővebben a blogban.


Népszerű idézetek

molly_>!

Kávé nélkül nem lehet kibírni.

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

theodora>!

A kriptozoológiai kutatásokat pontosan az efféle magyarázatok tartják életben. Egy kriptid vagy egy rémlény létezése sosem cáfolható, legfeljebb bizonyítható. Na persze egyelőre még ez utóbbira sem került sor. A vallási meggyőződések is hasonló alapokon nyugszanak, s ettől olyan szilárdak.

99. oldal

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

ddani>!

Alig pár hét alatt kitanulta a programozási nyelvet, lefoglalt egy doménnevet, és létrehozta a site-ot, ahogy ő fogalmazott – mindig kijavított, ha honlapot mondtam, de ez engem nem különösebben érdekel, jó kis szó ez a honlap, nem?

101. oldal

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Kapcsolódó szócikkek: internet
theodora>!

A giliszta kilapítva fekszik az aszfalton, elnyúlva, akár egy kígyó.

(első mondat)

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

ddani>!

Hogy érezte magát Luleå-ban? Azt mondta, az élet odalent távolról sem olyan szűk és zord, mint Kirunában, bár ott is vannak azért elszigetelt kivételek. Ő már régóta vágyott arra, hogy finomabb dolgokról is tudjon beszélgetni valakivel, mint a hoki, a vadászat vagy a motoros szánok. Ugyanakkor gyakori a fogcsikorgató hideg. A Discovery-n látott egy tévéműsort, amelyben Luleå-t lehúzták mint a világ legrosszabban megépített városát, mesélte. Ő ugyan maga nem látta az adást, de Luleå-ban nagyon sokat beszéltek róla, a legtöbben ráadásul egyfajta büszkeséggel a hangjukban. A világ egyik legbénább városában lakunk! A Discoveryn is megmondták! De kitartunk! Összeszorított foggal!
– Az építész, aki felvázolta a város utcáit – magyarázta Torbjörn, és ujjával vonalakat húzott a levegőbe –, egy spanyol fickó volt, és nem vette figyelembe, mekkora különbség van a Földközi-tenger kellemesen meleg fuvallatai és a Botteni-öböl csontfagyasztó szélviharai között.

349. oldal

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

Kapcsolódó szócikkek: Botteni-öböl · Kiruna · várostervezés
Lulma>!

– Régen nem így nézett ki a karácsony, ezt merem állítani. Mindenkinek volt egy adventi koszorúja, vagy kirakott az ajtajára egy csillagot, és nem is kellett több. Manapság meg már alig találni olyan ablakot, amire ne aggattak volna rá egy ilyen fénylő hogyishívjákot…

344. oldal

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

theodora>!

A stallo a számi mondavilág rémalakja. Troll. Hatalmas, förtelmes lény, melyet a sámándobokon lehet látni. Vérszomjas és elvetemült. Bolondul az emberhúsért.

141. oldal

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek

ddani>!

Egyszer – mesélte Susso – volt egy vénember, a Magnigatán lakott, és kávéfilterrel törölt segget, aztán összegyűrte és a szemetesbe rakta, és ott tartotta vagy egy hétig. Csak akkor jöttem rá, hogy azok a barna foltok nem a kávétól vannak, amikor egyszer kinyitottam a szemetest, és megütötte az orromat az a bűz.

471. oldal

Stefan Spjut: Stallo A trollok köztünk élnek


Hasonló könyvek címkék alapján

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 1.
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Joe Hill: NOS4A2
Stephen King: Álom doktor
Chuck Wendig: Halálmadarak
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Neil Gaiman: Coraline
Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból
Benjamin Percy: Vörös hold
Tiziano Sclavi: Dylan Dog – Az élőholtak ébredése