A ​fantom (Fabian Risk 1.) 270 csillagozás

Stefan Ahnhem: A fantom

Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta.
Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része.

Eredeti megjelenés éve: 2014

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Skandináv krimik Animus

>!
Animus, Budapest, 2022
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636141523 · Fordította: Annus Ildikó
>!
Animus, Budapest, 2017
496 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633245415 · Fordította: Annus Ildikó
>!
Animus, Budapest, 2017
496 oldal · ISBN: 9789633245422 · Fordította: Annus Ildikó

Enciklopédia 5


Kedvencelte 15

Most olvassa 9

Várólistára tette 166

Kívánságlistára tette 110


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Egynek jó, az átlagot viszi, egész jó hangulat, ördögien gonosz, ravasz sorozatgyilkos, kár hogy csupán a végére lesz igazán izgalmas, feszült. Kissé túltolt befejezéssel. Azért bízom benne.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/02/fabian-risk-1-2.html

6 hozzászólás
smetalin>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Igazság szerint, csak három és felet adtam volna, de…….első rész, bízom benne, így elnéző vagyok:)
Voltak a sztorinak „gyermekbetegségei”, néha a rendőrök teljesen logikátlanul viselkedtek,voltak még olyan részek is, amik teljesen értelmetlenek voltak, nem lett rendesen kifejtve a miért. A gyilkost sem igazán értettem meg, plusz az osztálytársakat sem. spoilerNémelyik szereplő is teljesen mást csinált, mint amit a cselekmény megkívánt, a vége pedig…….mintha hirtelen más nem jutott volna eszébe, csak ez a megoldás ami abszolúte irracionális. Na ezek a hibák, de természetesen azért ha az egész történetet vesszük, akkor voltak benne nagyon jó részek, szóval kezdésnek nem rossz, ha javít a hibáin akkor ígéretes sorozta lesz. Ja még valami, skandináv hangulatot csak nyomokban tartalmazott, még-még-még-még.

6 hozzászólás
mate55>!
Stefan Ahnhem: A fantom

„A fantom” a bosszú brutális, szadista bemutatása. Az agresszió és az empátia hiánya sajnos jelen van a fiatalok világában, így az iskolák, mindennapjaiban is. Jelen esetünkben, azonban nem is feltétlenül beszélhetünk tipikus áldozatról, bár tény, hogy az átlagtól való külső-belső eltérés könnyebben válik szálkává a többiek szemében. Stefan Ahnhem krimije rámutat arra, spoiler Keveredik benne a társadalomkritika a nyomozást középpontba állító brutális gyilkosságokkal, amelynek elengedhetetlen kelléke volt a konok, elszánt nyomozó karaktere. Azonban ami igazán jellemzi ezt az „újhullámos” skandináv krimit, az a hideg, nyers és pőre hangulat, amely olyan, akár egy jófajta korai Entombed vagy Darkthrone lemez. Olyan érzésem volt, miközben olvastam, hogy míg a nyomozók fokozatosan próbálnak rendet tenni a jelek és szimbólumok káoszában, újabb és újabb hullámok érkeztek, amelyek attól voltak olyan rejtelmesek és zavaróak, mert soha nem tudhattam, hogy egy áldozathoz, a nyomozó (mint, osztálytárs) privát életéhez, netán valami teljesen máshoz fognak majd kapcsolódni. Ez a szerkesztésmód sokkal nagyobb éberséget követelt, és ennek a kiélezettségnek lett aztán a következménye az is, hogy sokkal jobban kellett figyelnem az apró információkra. A sztereotípiák mellett, a bűntetteken keresztül társadalmi látleletet is kaphatunk a két országról (Svédország, Dánia) és problémáikról. A szürreális, nyers, depresszív és fagyos légkör kiegészítő elemeként ezen mű esetében is kötelező kellék az adott kor társadalmi, politikai és korrupciós problémáira való reflektálás, és azok beépítése a cselekménybe. Az író ügyesen beleszőtte azokat a komoly szociológiai, társadalmi és politikai vírusokat, amelyek valóságos fertőzésként rágják belülről a két északi országot. Az aktuális belügyi problémák felvonultatása mellett azonban bőven marad idő a két nemzetet jellemző előítéletek meglehetősen magas színvonalú bemutatására is. Ez a kíméletlen „rajz” az, aminek kutató tekintete elől nem lehet menekülni, de amely még egy sorozatgyilkos körül is feltárja azokat a társadalmi körülményeket, amelyek az individuális őrülethez vagy éppen gonoszsághoz vezettek. Ez az, amiben „A fantom” is osztozik a skandináv krimik oly méltán híres hagyományával.

4 hozzászólás
Kovaxka P>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Egyszerűen minden benne volt, amit a skandináv krimikben szeretek. Megkaptam a párkapcsolati és családi problémával küzdő, egyben zseniális nyomozót, aki nem csapatjátékos, de a jól működő rendőrcsapatot is. Erős társadalombírálatot tartalmazott, különös tekintettel a dán–svéd viszonyra. spoiler Volt jó sok brutális és egyben fantáziadús gyilkosság, feszültség és izgalom, amit a remek szerkezet fenntartott. Tényleg rég izgultam ennyit a (fő)szereplőkért, mivel a skandináv szerzők gond nélkül kinyírnak bárkit egy sorozatban is. Nagyon erős kezdés, örülök, hogy megjelent a következő rész!

2 hozzászólás
dagikám>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Fantasztikus könyv volt. Tipikusan az a történet,amit sosem hagynék abba. Tele volt különböző halálnemekkel,cselszövésekkel,rengeteg halottal.Tetszett a nyomozás is. Nem tudnék hibát találni benne,az ilyen könyvek miatt imádom a krimiket.

Books_of_Peter P>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Az idei Margó fesztiválon volt vendég Stefen Ahnhem és elolvasva pár vele készült interjút, felkeltette munkássága az érdeklődésem.
A Fabian Risk sorozat első darabja rögtön egy brutális gyilkossággal indít, kéz nélkül találják meg holtan a technikatanárt, mellette egy osztálykép, amin Jörgen arca át van húzva. Mivel az elhunyt korábban egy osztályba járt Fabian-nal, így lesz igazán személyes a nyomozás.
Maga az indíték és a köré épített történet tetszetős, rögtön az elején berántott. Fabian vagány karaktere és a nyomozócsapat tagjai is szimpatikusak voltak, Ahnhem mesterien tartja fent a figyelmet. Most elvonatkoztatok pár illogikus száltól spoiler vagy spoiler egyszerűen csak szórakozni akartam és az tökéletesen sikerült, tehát jöhet a többi rész :)
Ugyan az utóbbi pár olvasott könyvvel mellélőttem, de ez a sztori nagy dobás volt Ahnhem-től, sima 5 csillag, egyik legjobb krimim idén!

2 hozzászólás
gyuszi64>!
Stefan Ahnhem: A fantom

2020/159. könyvtár

Izgalmas, tartalmas, komoly regény, újgenerációs skandináv krimi, nehéz letenni. Sajnos most már nagyon kényes a krimi-ízlésvilágom, a könyvben számomra túlságosan okos-ügyes-szerencsés volt a főbűnözőnk, az 5* elcsúszott a realitás-faktoron.

PRicsmond >!
Stefan Ahnhem: A fantom

Az Animus tavalyi felhozatalából ez volt az egyik olyan könyv amire nagyon kíváncsi voltam. Új szerzőt hoztak el hozzánk, ráadásul ez az első könyve a Fabian Risk sorozat első kötete, szerintem Stefan Ahnhem-re érdemes lesz odafigyelni. Már most várom, az év végét, mert akkor érkezik a következő rész.
Fél csillagot levontam, mert elismerem nagyon jól ír Ahnhem, de egy-két megoldása nekem nagyon hihetetlen volt, és főleg elképzelhetetlennek tartottam, de ettől eltekintve a Fantom egy jól átgondolt történet, amit aprólékosan építettet fel Stefan a végletekig fokozva az izgalmat.
Valóban a Fantom az egyik legjobb ellenség a skandináv krimik világában, mindig egy lépéssel a nyomában lévő rendőrök előtt jár, gyorsan alkalmazkodik, rendkívül leleményes és főleg kegyetlen.
Másik pozitívum amit a szerző mellett leírnék, hogy jól szövögeti a történetszálakat, elég sok csavarral megfűszerezve azt, a gyilkos kilétét pedig nagyon sokáig képes volt homályba tüntetni. Két brutális gyilkossággal indít a történet, mikor mindenki azt hiszi, hogy az általánosban sokat bántalmazott diáknak felnőtt korára elege lesz a sok elszenvedett veréstől és visszavág.
Így indul a nyomozás majd, jönnek a fordulatok, tovább hullanak a volt osztálytársak válogatott módon és még mindig nincs meg a minta, hogy miért gyilkol a Fantom, és főleg, hogy ki is lehet az.
A szereplőkkel is rendben voltak Fabian kedvelhető főhős, mint ahogy a nyomozó csapat többi tagja, dán oldalról pedig ott van Dunja remélem az ő karaktere a következő részekben is feltűnik.
Mindenesetre a Fantom egy nagyon jó kezdet egy sorozatnak, volt benne egy-két hiba, de nem átlagos krimi. Ha tartja ezt a színvonalat újabb sorozattal bővül a kedvenceim listája.

Nemes_Tímea>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Mióta a moly-on aktívabb vagyok, értsd: nemcsak rögzítem az olvasmányaimat, hanem értékeléseket, várólistákat böngészek jobbnál-jobb könyvekre bukkanok. :) Így volt ez ezzel a krimivel is, soha nem hallottam még az íróról, pedig skandináv krimiben eléggé otthon vagyok, de ezek szerint mégsem. :) Na de a lényeg. Ez a könyv mindvégig fenntartja az érdeklődést, szépen bontakoznak ki a szálak, van eleje, közepe, vége. Egyszóval ilyen egy jó krimi. Főhősünk Fabian olykor idegesítő, de alapjában véve egy szerethető karakter minden gyarlóságával együtt.

2 hozzászólás
aram76>!
Stefan Ahnhem: A fantom

Eleinte számomra kicsit vontatott volt a könyv, idő míg megszokom a nyakatekert skandináv neveket, ki-kicsoda. A történet hozta a szokasos skandináv krimik hangulatát, a brutális, szadista gyilkosságokat.. Az író tökéletesen ábrázolja azt a folyamatot, hogy egy gyermekkorban elszenvedett és fel nem dolgozott trauma hogyan is tesz valakit felnőtté válása során agresszívvá, kegyetlenné, sőt gyilkossá.


Népszerű idézetek

mate55>!

A gonoszság ott van mindenkiben születésétől fogva, miközben a jóság nem, azt edzeni kell, nevelni és gondozni.

285. oldal

3 hozzászólás
mate55>!

A varjú a meztelen testére szállt, és a bőrébe mélyesztette a karmait.

(első mondat)

1 hozzászólás
Kókuszka>!

Maga a gondolat, hogy meg fog halni, nem bántotta igazán. A túlélés, az volt az igazán nehéz.

448. oldal

robinson P>!

Valahol azt olvasta, hogy a sikertelen öngyilkossági kísérletek azt jelentik, hogy a az elkövető valójában élni akar, a tette pedig csupán segélykiáltás.

robinson P>!

– Próbáltad már az itteni kávét?
– Sajnos igen – felelte Fabian, és leült.

robinson P>!

A fantomképekkel egyébként is az volt a legnagyobb probléma, hogy olyanok, mint a jóslat, amely bárkire ráillik.

Judit_56 P>!

Fabian a könyvespolchoz lépett. Digitális kor ide vagy oda, még mindig a könyvespolcok rejtették a legtöbb családi titkot.

Kapcsolódó szócikkek: könyvespolc
robinson P>!

Tényleg csak ezt volt képes összegyűjteni életének eddigi negyvenhárom éve alatt? Néhány elnyűtt fotelt, poros lámpaernyőt? Fabiannak hirtelen kedve támadt leállítani a hurcolkodást, és inkább megkérni a fiúkat, hogy vigyenek mindent a szeméttelepre.

Kapcsolódó szócikkek: szeméttelep
hcs23>!

– És a te pizzád milyen volt? Ez is a legjobb a világon?
– Nem, de tökre oké volt.
– Négyes vagy ötös?
– Háromnegyed.
– Akkor kóstold meg az enyémet. Ez legalább hatos – jegyezte meg Matilda, és odanyújtott neki egy darabot.
Theodor jókorát harapott belőle, és bólintott.
– Oké, egy négyest tudok rá adni. De semmivel sem többet.
– Úristen, micsoda sóher vagy! Ugye, anyu?

3 hozzászólás
vercsa>!

Az ismeretlen szám a legrémesebb dolgok egyike. Az volt a véleménye, hogy ez a gyávaság csimborasszója, és aki nem meri vállalni önmagát, annak ő bizony fel nem veszi a telefont.


A sorozat következő kötete

Fabian Risk sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Stieg Larsson: A tetovált lány
Farkas Anett: A 33-as beteg
Malin Stehn: Boldog új év
Chris Carter: A keresztes gyilkos
Anders de la Motte: Halálos ősz
Søren Sveistrup: A gesztenyeember
M. W. Craven: A bábuk tánca
Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
Lucy Foley: Vendéglista
Michael Robotham: Altató