Keserédes ​nyár 36 csillagozás

Starla Huchton: Keserédes nyár

Margaret Walsh hat éven keresztül küzdött azért, hogy elfelejtse a gyerekkorában elszenvedett traumákat. A New England-i tengerparti város gazdag kölykei ugyanis halálra cikizték szegény lányt. Mielőtt Párizsba költözne Margaret, szülei bejelentik, hogy visszatérnek gyermekkora sötét emlékű helyszínére, hogy éttermet nyissanak. A csodás lehetőség Margaret számára azonban nehéz kihívást jelent, mivel tudja, hogy ismét találkozni fog rég nem látott „barátaival”. Szerencsére, az évek nem múltak hiába. Nemcsak ő, de az egykori zaklató, Zach Robinson is alaposan megváltozott. Vajon megérdemel egy második esélyt?

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: LOL-könyvek

>!
Móra, Budapest, 2019
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634863878 · Fordította: Szakonyi Csilla

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Margaret Walsh · Zach Robinson


Most olvassa 2

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 66


Kiemelt értékelések

>!
kiruu P
Starla Huchton: Keserédes nyár

Kétes érzésem van ezzel a könyvvel kapcsolatban.
Nem tudok elmenni a dolog mellett, hogy pszichológiát tanulok, és tudom, hogy a valóságban nem egészen így megy egy súlyos bullying feldolgozása. Hiányzott a felelősségre vonás a gazdag gyerekek szülei részéről, meg az egész hozzáállás (de sajnos a valóságban sem megy másképp). Szóval kicsit sántít a dolog, DE megértem, mert ez egy tini könyv, nem pedig szakkönyv. És örülök, hogy érint egy ilyen komoly témát.
A történet aranyos, nem a szokványos LOL könyv, annál komolyabbak a szereplőink. Persze vannak benne vicces részek, kellenek is, de mégis más. Jó értelemben.
Zach a hibái ellenére jó srác, szerethető. Kivételesen nem a szokásos rosszfiú szerep az övé, de attól még nagyon hatásos (és megnyerő). A végén meglepett azzal spoiler, kicsit úgy éreztem, hogy az írónő csak akart valami kis csavart rakni a történetbe.
Margie egy sérült lány, ezért könnyű vele együtt érezni. Nem volt vele semmi bajom, semmi különös, de jó karakter. A barátnője hatalmas forma, megérdemelne egy külön könyvet.
A szülőkről már mást gondolok, a legtöbbször a rossz utat választották, velük kapcsolatban maradtak kérdéseim, lezáratlan lett ez a szál.
Ajánlom ezt a könyvet, boldog vagyok, hogy ez ilyen témával foglalkozik, és jót hoz ki belőle.

1 hozzászólás
>!
Kathreen
Starla Huchton: Keserédes nyár

Kicsit ellenmondásosak az érzéseim. Egyfelől értettem a szülőket, hogy egy ilyen lehetőséget nem igazán lehet kihagyni, másfelől visszavinni a lányukat egy olyan helyre, amitől a mai napig pánikrohamai vannak, kicsit kegyetlenség.
Valahol Zach-et is sajnáltam, mert igaz volt rá is a „birka” effektus, hogy amíg nem ő a célpont, addig minden mindegy. Bár azt most se értem, hogy tehettek meg mindent másokkal, csak azért mert gazdagok a szüleik. Senki nem vonta őket felelősségre.
Örültem, hogy a végére Margie-nak sikerült elengedni a múltat és egy bátor, erős fiatal lány lett belőle.

>!
inci81
Starla Huchton: Keserédes nyár

Ez a történet tényleg az, amit a címe is jelez, keserédes.
Nem szimplán egy laza kis nyári sztori, hanem komoly dolgok húzódnak meg a könnyedség álarca mögött.
Egy könyv elengedésről, változásról, döntésekről, barátságról, szerelemről.
Összességében azt mondhatom, hogy egy remek kis történet, de nem biztos, hogy a LOL könyvek között a helye, inkább hajlik a romantikus krimi műfaja felé, mintsem egy könnyed kategóriába.

>!
BBetti86 
Starla Huchton: Keserédes nyár

Nagyon kellemes csalódás volt ez a könyv – vagy inkább nagy meglepetést kellett volna írnom. A fülszöveg alapján nagyon tipikusnak gondoltam a történetet: a gyerekkori ellenségek felnőnek, újra találkoznak és egymásba szeretnek. Ehhez képest sokkal többet nyújtott ez a kötet, mint egy kiszámítható love storyt.
Margaret remek hősnő. Nagy megpróbáltatáson van túl, és sikeresen vezeti az életét. Ösztöndíjat szerzett, tudatosan építi a jövőjét és a karrierjét. A gyerekkori traumákat is sikeresen leküzdötte. Kedves, tehetséges, szép. Mivel azon ment át gyerekként, amin, el is hiszi az ember, hogy nem szállt a fejébe és tényleg ilyen tud lenni. Még azt is szerettem benne, hogy olyan álmai vannak, amelyek nem mesebeliek. A sütés a szenvedélye, és séf akar lenni, nem világmegváltó.
Zach, az egykori nemezis már klasszikusabban ifjúsági regény álomfiú. Remekül néz ki, a szülei után hatalmas vagyont fog örökölni, okos és az elmúlt egy évben jellemben is álompasi kezdett lenni. Máskor irritálna is ennyi tökély, de itt aranyos volt.
Köszönhetően annak, hogy Margaret nem omlik a karjaiba. Zach meg kell hogy dolgozzon a lány bocsánatáért, majd egy esélyért a szívére. Aranyos ötletei vannak, és azok a répaszívek… kevés egyszerűségében romantikusabb gesztust olvastam eddig regényben.
A történetnek van cselekménye, mélyíti a karaktereit és nem a szerelemre van kihegyezve. Legalább annyira szól a megbocsátásról és az álmokért való küzdésről is.
Nagyon szerettem ezt a kötetet, aki szereti az ifjúsági irodalmat, érdemes elolvasnia!

>!
molfanad
Starla Huchton: Keserédes nyár

Az alapötlet nekem nagyon tetszett, és szerintem egy nagyon jó történetet lehetett volna kihozni belőle, de nem sikerült.
A lány hisztijét untam, és teljesen más viselkedést vártam volna el tőle, hogy szimpatizáljak vele. Meg a vége is épp elég groteszk lett.
A szülők és mások, akik erőltették Zachkel a lány kapcsolatát, felkerültek a gyűlölöm-listára, meg alapból nem voltak szimpik a lány szülei.
Zach karakterében pedig én nem láttam csodasrácot, se más olyat, akit megszerethettem és akiért rajonghattam volna.
Csalódás volt a könyv.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
agi452

Ha hagyom, hogy másoktól függjön a boldogságom, soha nem leszek boldog

12. oldal

>!
agi452

Csak akkor hozhatom ki a legtöbbet a jelenből, ha elfogadom a múltat.

12. oldal

>!
agi452

Mindenkinek áldozatot kell hoznia, hogy elérje a célját.

16. oldal

>!
Király_Kitty

Sokkal könnyebb utálni valakit azért,amilyen korábban volt,mint megtanulni kedvelni őt azért,amilyen most.

>!
agi452

Én eddig úgy tapasztaltam, ha odafordítod a másik orcádat is, az csak arra jó, hogy az arcod mindkét fele pofonoktól égjen.

62. oldal

>!
BBetti86 

Nem lehet mindent megvásárolni, Zach. Van, amiért meg kell dolgoznod.

77. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Zach Robinson
>!
agi452

– Ez csak egy ház, Margie. A múlt már nem lakik itt.
Bólintottam, de nem hittem neki. Lehet, hogy a múlt nem lakott itt az elmúlt hat évben, de abban a pillanatban életre kelt, ahogy visszatértem.
Ez a hely soha nem lesz az otthonom.

20. oldal

>!
BBetti86 

Fura, hogy mennyi mindenről hisszük azt az életben, hogy kőbe van vésve, hogy aztán rájöjjünk, mennyire más, mint aminek látszik.

305. oldal

>!
agi452

Bárhogy is küzdöttem ellene, nem tudtam visszatartani a könnyeimet, amikor megláttam a lefejezett babát.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Margaret Walsh

Hasonló könyvek címkék alapján

Morgan Matson: Páratlan nyár
Jenny Han: Örökkön örökké: Lara Jean
Joss Stirling: Misty
Leiner Laura: Maradj velem
Jenn Bennett: Alex, nagyjából…
Estelle Maskame: Ne is említsd
J. L. Armentrout: Stay With Me – Maradj velem
Leiner Laura: Bábel
Jenn Bennett: Ragyogó szemek
Leiner Laura: Valahol