Star ​Wars – Galaktikus kalandok 10 csillagozás

Star Wars – Galaktikus kalandok

Indulj új kalandra ezzel a Star Wars-mesegyűjteménnyel, amely a Baljós árnyaktól Az utolsó jedikig tizennyolc összegyűjtött, eddig ismeretlen történettel mutatja be a messzi-messzi galaxis sokszínű világát!

Tartalomjegyzék

>!
Kolibri, Budapest, 2019
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634374299 · Fordította: Földi Bence

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Rituga P>!
Star Wars – Galaktikus kalandok

Zolikámmal olvastam, esténként. Megdöbbentett, hogy nem kötött le annyira, mint a Rumini. De még a gyereket se. Nem vagyok nagy moziba járó, de szerintem a Star Wars-nál maradjunk a filmnél.

Kada22>!
Star Wars – Galaktikus kalandok

Nagyon tetszetős kis mesegyűjtemény ez. Eredetileg azért vettem meg, hogy a kisfiamnak meséljek belőle, úgy hogy közben nem lövöm le a film egyetlen fontos jelenetét sem. Ez nem teljesen jött be, mert valami kötődés kellene a szereplőkkel, hogy lekösse, jelenleg még a rengeteg színes kép ellenére sem sikerült, úgyhogy majd megpróbálom kicsit később. Én viszont kíváncsi lettem, úgyhogy végigolvastam. :D Egészen meglepett, de tényleg jobb történeteket sikerült ebbe belecsempészni. Főleg képregények és gyermekregények leegyszerűsített (összefoglaló szerű) történetét kaptuk meg. Mivel ezeket mind olvastam (sőt a Cobalt Squadron-t le is fordítottam magyarra) így olyan sok újdonság nem volt számomra, mégis élveztem a dolgot. Kicsit felelevenítette a korábban olvasott tartalmak történetét. Még az is eszembe jutott, hogy némelyik regényt vagy képregényt újraolvassam. Kár, hogy az eredeti célomnak nem felelt meg, de én jól szórakoztam. :D

lakatoszoltan>!
Star Wars – Galaktikus kalandok

Kicsit értetlenül állok a dologhoz, mert a Star Wars nem való szerintem olyan gyerekeknek, akiknek ezt írták. A történetek elég gyatrák, sok részletük értelmetlenül van a mesében, mert a kapcsolódó képek csak pár meserészt mutat be.

DE fontos, hogy a mesék kiegészítik a filmeket, így egy kus plusz infót kapunk (pl hogy C-3PO karja hogyan lesz piros). És szépek az illusztrációk…

Szóval rajongóknak egy délutáni olvasást megér.


Hasonló könyvek címkék alapján

Dömötör László: Az első repülés
Varga Tamás József (szerk.): Sárkány
Majtényi Erik: X2R, a csibész és egyéb történetek
LEGO Star Wars – Vader titkos küldetései
Kanyó Ferenc – Koppány Tímea – Nagy Judit Áfonya (szerk.): Örökkék
LEGO Star Wars – Yoda titkos küldetései
Oscar Wilde: Oscar Wilde összes művei I-III.
Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Gyermek- és családi mesék
Komlós Aladár – Vihar Béla: Mese Élijáhuról
Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Örök mesék