Kalandok ​a Naprendszerben 3 csillagozás

Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

A ​modern SF történetében megkerülhetetlen az a néhány évtized, amikor elsődleges és legfontosabb fórumát a képes amerikai magazinok jelentették. Ennek az időszaknak egyik nagy klasszikusa a tragikusan fiatalon elhunyt Stanley G. Weinbaum, akinek szárnyaló fantáziája az egész Naprendszert bejárta rövid, ám termékeny írói pályafutása során. Hősei nem harcosok és űrlovagok – bár ha minden kötél szakad, jól forgatják a fegyvert –, hanem tudásra szomjazó felfedezők, különös és idegen világok rettenthetetlen kutatói, a vadnyugati pionírok hamisítatlan szellemében. Egyesek a Vénusz fülledt őserdőit és örök sötétségbe burkolózó hegyvonulatait járják; mások a kopár Mars hanyatló civilizációjával igyekeznek kialakítani a kölcsönös megértést; megint mások az óriásbolygókat derítik fel és egészen a Plútó jégnél hidegebb kristályvadonáig kalandoznak; ám akad közöttük olyan is, aki a 21. századi Földön próbálja ötvözni a filozófiát a kísérleti fizikával. Ami mindannyiukban közös: az új… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, 2017
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951125 · Fordította: Fazekas Árpád, Tóth Bence Ákos, Szilágyi János, Kornya Zsolt, Erdő Orsolya · Illusztrálta: Fazekas Árpád

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 39


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

A hard SF-t annál nehezebb elválasztani az űroperett stílusától, minél régebbiek a szóban forgó írások. Hiszen amit fél évszázada még komolyan gondoltak, az mai ismereteink szerint akár komikussá is válhatott azóta. Weinbaum történeteiről mégis tétovázás nélkül ki merem jelenteni, hogy ezek 80 éves hard SF novellák, és még ma is olvashatók e képpen. Tény, hogy az első sikeres űrszondák, amelyek közel harminc évvel a szerző halála után indultak útnak, teljesen átértelmezték az idegen bolygókról alkotott képünket. De amit Weinbaum saját tudása alapján felállított a Vénuszról és a Marsról, az egy önmagában következetes univerzum volt. Nála ezek lakható és lakott bolygók voltak, egyedi és nagyon érdekes élővilággal. A novelláiban felvetett tudományos kérdésekre pedig logikus, és nem ritkán ma is izgalmas hipotézisekkel válaszolt. A későbbi írógenerációkra gyakorolt hatását pedig – mint az lentebb olvasható :) – nem tudtam nem észrevenni.

A Marsi odüsszeia (5 csillag) és Az álmok völgye (4 csillag) egy sorozatba tartoznak: a szerző ezekben olyan idegen lényekkel ismerteti meg az olvasót, amelyek gondolkodása sajátos, az emberétől idegen logikát követ. Hősei pedig egyszerre kalandorok és tudósok, akik egyik halálos veszélyből a másikba kerülve nem átallnak még korszakalkotó felfedezéseket is tenni. Sok kritikus egyenesen ezekhez a történetekhez vezeti vissza a mai hard űropera irányzatának születését (ellentétben az emberszerű lényeket használó planetáris románcokkal és űrwesternekkel).

A Paraziták planétája (5 csillag), a Lótuszevők (5 csillag) és A kétes bolygó (4 csillag) szintén összefüggenek egymással. Az első történet a klasszikus “old Venus” jellemzőit mutatja be: egy halálos dzsungelbolygót, amelynek minden lakója veszedelmes a felfedezőkre nézve. A második írás ezen a fantasztikus bioszférán keresztül egy olyan kérdést tár elénk, ami még ma is foglalkoztatja a SF írókat: valóban az evolúció csúcsa-e az intelligencia? (A kortárs Peter Watts például leválasztja az öntudatot az intelligenciáról Blindsight c. regényében. Weinbaum is hasonló gondolatkísérlettel élt, csak ő spoiler). A mini-ciklus befejezése a mai olvasó számára talán a legfurcsább háttér előtt játszódik: én magam rajongója vagyok az “old Mars” és “old Venus” témáknak, de egy olyan Neptunuszt, ami nem gázbolygó, még nekem is furcsa volt befogadni. De ettől eltekintve is valamivel kevésbé éreztem meggyőzőnek a történetet, bár a tudományos probléma itt is érdekes volt.

A Feltételes világok (4.5 csillag), Az eszménygép (4 csillag) és A nézőpont (3.5 csillag) nem űrutazós történetek. Hőseik egy fellegekben járó tudós és jóval világiasabb tanítványa, aki valahogy sosem arra használja fel a professzor találmányait, hogy a “tiszta tudományt” (vagy legalább mestere hatalmas egóját) előremozdítsa. Ahogy a kötet végében található Önéletrajzi vázlatban is leírja, Weinbaum nem tartotta természetesnek a tudósok és a tudomány piedesztálra emelését. Dixont, e novellák kissé tragikomikus figuráját abszolút érthető motivációk vezérlik, amikor kipróbálja a párhuzamos világokba látó, vagy a másik ember nézőpontjába helyező készüléket, és sikerül valami olyan hibába botlania, amire tanára a maga idealizmusában nem is gondolt.
Az első novelláról érdemes tudni, hogy ez volt az egyik legelső írás a párhuzamos univerzumok témájában, de a szerző egyedi irányból közelítette meg a kérdést: nála ugyanis nem a nagy történelmi események, hanem saját döntéseink alternatíváit vehetjük szemügyre. A másodikban leginkább a feldobott gondolatok érdekesek – például Peter F. Hamilton egy 3000+ oldalas trilógiát írt abból az ötletből, hogy spoiler. A harmadik történetben (A nézőpont) éreztem úgy, hogy az alapötlet nem volt teljesen átgondolt: túlságosan is könnyen veszi, milyen élmény lehet átvenni egy másik emberi lény gondolkodását. Érdemes összehasonlítani Greg Egan: Egyre közelebb c. novellájával.

A végső alkalmazkodás visszatér szerzőnk kedvenc témájához, a biológiához. Ha egy ember a biológia szintjén valami mássá alakul át, az nem fog-e kihatni a személyiségére? Ma ezt transzhumanizmusnak mondjuk, a kérdés pedig – a karakter aránylag klisés kidolgozása ellenére – izgalmasabb, mint valaha. (5 csillag)

A Próteusz-sziget egy újabb felfedezős történet, bár ezúttal csupán a Csendes-óceán egy távoli zugában. Egy biológus egy olyan szigetre bukkan, ahol valami nem stimmel az evolúcióval. Nagyobb meglepetés lehetett volna, ha nem jövök rá már az elején, hogy ennek én olvastam a paródiáját spoiler. (4 csillag)

A Vörös Péri az egyetlen olyan írás a könyvben, amelyet nehéz lenne beerőltetni a hard SF címke alá. Ez egy kalandos-romantikus kisregény űrkalózokkal és űrhajótöröttekkel, amelynek főhősei talán előrelépést jelentettek az 1930-as évek karakterábrázolásához képest, de mai szemmel nem túlságosan meggyőzőek. A legérdekesebbnek én a Plutó-lakó létformákat találtam, illetve azt, hogy Weinbaum módszere mennyire hasonlít Stephen Baxterére. (Pontosabban fordítva.) Baxter Xeelee-ciklusában ugyanígy bukkannak fel az élet bizarr formái a kozmosz legvalószínűtlenebb vidékein. Fél évszázad eltéréssel, és persze a saját koruknak megfelelően, de mindketten hasonló felfogásban ötvözik a tudományos elemeket az űroperával.
(4 csillag, de csak a kristálylények miatt)

A végtelen küszöbén, a kötetet lezáró történet nem nevezhető hagyományos SF-nek. Inkább úgy határoznám meg, mint egy matematikai problémára épülő thrillert. Az élvezetéhez kell egy kis matekos érzék, főleg, ha még a megoldás megsejtését is célul tűzzük ki magunk elé.
(4.5 csillag, de csak azért, mert kitaláltam a választ :P)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Nuwiel

– Ami engem foglalkoztat – válaszolta Jarvis –, az inkább a személyes haszon. Például egy könyv; a felfedezőutakról szólók mindig népszerűek. Marsbéli krónikák… ez milyen cím lenne?
– Vacak! – horkantotta a kapitány. – Mint egy történelemkönyv. Izgalmas címet kell neki adni: A marslakók szerelmi élete, vagy ilyesmi.

60. oldal (Az álmok völgye)

1 hozzászólás
>!
Nuwiel

– Valószínűleg elájultál a kimerültségtől.
– Sosem ájulok el – jelentette ki Patricia méltóságteljesen.
– Akkor elájultál, amikor kiszedtelek onnan.
– Csak elaludtam, miután vagy negyven órát voltam ébren egy falat nélkül – vágott vissza a nő. – Az ájulás, más néven szinkópa, teljesen más jelenség, az agyban fellépő vérhiány okozza…
– Rendben – vágott közbe Ham. – Ha agyra van szükség hozzá, akkor egyértelmű, hogy nem ájultál el. Folytasd!

235. oldal (A kétes bolygó)

>!
Noro MP

– Egy gyík sokkal intelligensebb, mint egy hal, de ahhoz nem eléggé, hogy ez bármiféle előnyt jelentsen a számára. De akkor miért folytatják a gyík és annak leszármazottai az intelligenciájuk fejlesztését? Miért… hacsak nem azért, mert minden élet arra törekszik, hogy idővel intelligenssé váljon?

155. oldal (A lótuszevők)

>!
Nuwiel

– Mi az ördögért nem veszi le a sisakját? – kérdezte rekedten. Mivel a másik nem válaszolt, folytatta: – Fél, hogy meglátom az arcát, hm? Nos, engem nem érdekel, nem vagyok zsaru.
Semmi válasz. Újra próbálkozott.
– Hogy hívják?
– Burlingame – jött a hűvös felelet. – Pat Burlingame.
Ham felnevetett.
– Patrick Burlingame halott, komám. Ismertem őt. – A másik válaszra sem méltatta. – És ha nem akarja elárulni az igazi nevét, legalább annyit tegyen meg, hogy nem tiporja sárba e bátor ember, e nagyszerű felfedező emlékét!
– Köszönöm – érkezett a cinikus válasz. – Az apám volt.
– Újabb hazugság. Nem volt fia, csak egy lá…- Ham elnémult a mondat közepén, megrökönyödés kötötte gúzsba a nyelvét. – Vegye le a maszkot! – kiáltott fel.

114. oldal (Paraziták planétája)

>!
Nuwiel

Jarvis élvezettel kinyújtózott, már amennyire az Árész szűk fedélzetén tehette.

(első mondat)

>!
Nuwiel

– Én… nagyon röstellem – hebegte.
– Ó, maguk bátor amerikai orvvadászok! – villantotta ki a fogát a házigazdája. – Mind ilyen vitézen vetik magukat a nőkre?
– De… honnan tudhattam volna? Mit keres egy lány egy ilyen helyen?
– Nem mintha bármi okom lenne válaszolni magának – a nő a belső szoba felé intett –, de a Hőségzóna flóráját és faunáját tanulmányozom. Patricia Burlingame vagyok, biológus.

115. oldal (Paraziták planétája)


Hasonló könyvek címkék alapján

Harrison Fawcett: Best of Brett Shaw
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek a fejvadászokról
John Jackson Miller: Az elveszett Sith törzs
Dan Abnett – Graham McNeill: Sabbat Világok
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017
Philip K. Dick: Különvélemény
Philip K. Dick: Emlékmás
Mészáros András: A farkas álma
H. G. Wells: A bűvös bolt és más elbeszélések
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig