Kalandok ​a Naprendszerben 6 csillagozás

Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

A ​modern SF történetében megkerülhetetlen az a néhány évtized, amikor elsődleges és legfontosabb fórumát a képes amerikai magazinok jelentették. Ennek az időszaknak egyik nagy klasszikusa a tragikusan fiatalon elhunyt Stanley G. Weinbaum, akinek szárnyaló fantáziája az egész Naprendszert bejárta rövid, ám termékeny írói pályafutása során. Hősei nem harcosok és űrlovagok – bár ha minden kötél szakad, jól forgatják a fegyvert –, hanem tudásra szomjazó felfedezők, különös és idegen világok rettenthetetlen kutatói, a vadnyugati pionírok hamisítatlan szellemében. Egyesek a Vénusz fülledt őserdőit és örök sötétségbe burkolózó hegyvonulatait járják; mások a kopár Mars hanyatló civilizációjával igyekeznek kialakítani a kölcsönös megértést; megint mások az óriásbolygókat derítik fel és egészen a Plútó jégnél hidegebb kristályvadonáig kalandoznak; ám akad közöttük olyan is, aki a 21. századi Földön próbálja ötvözni a filozófiát a kísérleti fizikával. Ami mindannyiukban közös: az új… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2017
540 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633951125 · Fordította: Fazekas Árpád, Tóth Bence Ákos, Szilágyi János, Kornya Zsolt, Erdő Orsolya · Illusztrálta: Fazekas Árpád, Frank R. Paul, Elliot Dold Jr., H. W. Wesso

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

>!
Noro MP
Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

A hard SF-t annál nehezebb elválasztani az űroperett stílusától, minél régebbiek a szóban forgó írások. Hiszen amit fél évszázada még komolyan gondoltak, az mai ismereteink szerint akár komikussá is válhatott azóta. Weinbaum történeteiről mégis tétovázás nélkül ki merem jelenteni, hogy ezek 80 éves hard SF novellák, és még ma is olvashatók e képpen. Tény, hogy az első sikeres űrszondák, amelyek közel harminc évvel a szerző halála után indultak útnak, teljesen átértelmezték az idegen bolygókról alkotott képünket. De amit Weinbaum saját tudása alapján felállított a Vénuszról és a Marsról, az egy önmagában következetes univerzum volt. Nála ezek lakható és lakott bolygók voltak, egyedi és nagyon érdekes élővilággal. A novelláiban felvetett tudományos kérdésekre pedig logikus, és nem ritkán ma is izgalmas hipotézisekkel válaszolt. A későbbi írógenerációkra gyakorolt hatását pedig – mint az lentebb olvasható :) – nem tudtam nem észrevenni.

A Marsi odüsszeia (5 csillag) és Az álmok völgye (4 csillag) egy sorozatba tartoznak: a szerző ezekben olyan idegen lényekkel ismerteti meg az olvasót, amelyek gondolkodása sajátos, az emberétől idegen logikát követ. Hősei pedig egyszerre kalandorok és tudósok, akik egyik halálos veszélyből a másikba kerülve nem átallnak még korszakalkotó felfedezéseket is tenni. Sok kritikus egyenesen ezekhez a történetekhez vezeti vissza a mai hard űropera irányzatának születését (ellentétben az emberszerű lényeket használó planetáris románcokkal és űrwesternekkel).

A Paraziták planétája (5 csillag), a Lótuszevők (5 csillag) és A kétes bolygó (4 csillag) szintén összefüggenek egymással. Az első történet a klasszikus “old Venus” jellemzőit mutatja be: egy halálos dzsungelbolygót, amelynek minden lakója veszedelmes a felfedezőkre nézve. A második írás ezen a fantasztikus bioszférán keresztül egy olyan kérdést tár elénk, ami még ma is foglalkoztatja a SF írókat: valóban az evolúció csúcsa-e az intelligencia? (A kortárs Peter Watts például leválasztja az öntudatot az intelligenciáról Blindsight c. regényében. Weinbaum is hasonló gondolatkísérlettel élt, csak ő spoiler). A mini-ciklus befejezése a mai olvasó számára talán a legfurcsább háttér előtt játszódik: én magam rajongója vagyok az “old Mars” és “old Venus” témáknak, de egy olyan Neptunuszt, ami nem gázbolygó, még nekem is furcsa volt befogadni. De ettől eltekintve is valamivel kevésbé éreztem meggyőzőnek a történetet, bár a tudományos probléma itt is érdekes volt.

A Feltételes világok (4.5 csillag), Az eszménygép (4 csillag) és A nézőpont (3.5 csillag) nem űrutazós történetek. Hőseik egy fellegekben járó tudós és jóval világiasabb tanítványa, aki valahogy sosem arra használja fel a professzor találmányait, hogy a “tiszta tudományt” (vagy legalább mestere hatalmas egóját) előremozdítsa. Ahogy a kötet végében található Önéletrajzi vázlatban is leírja, Weinbaum nem tartotta természetesnek a tudósok és a tudomány piedesztálra emelését. Dixont, e novellák kissé tragikomikus figuráját abszolút érthető motivációk vezérlik, amikor kipróbálja a párhuzamos világokba látó, vagy a másik ember nézőpontjába helyező készüléket, és sikerül valami olyan hibába botlania, amire tanára a maga idealizmusában nem is gondolt.
Az első novelláról érdemes tudni, hogy ez volt az egyik legelső írás a párhuzamos univerzumok témájában, de a szerző egyedi irányból közelítette meg a kérdést: nála ugyanis nem a nagy történelmi események, hanem saját döntéseink alternatíváit vehetjük szemügyre. A másodikban leginkább a feldobott gondolatok érdekesek – például Peter F. Hamilton egy 3000+ oldalas trilógiát írt abból az ötletből, hogy spoiler. A harmadik történetben (A nézőpont) éreztem úgy, hogy az alapötlet nem volt teljesen átgondolt: túlságosan is könnyen veszi, milyen élmény lehet átvenni egy másik emberi lény gondolkodását. Érdemes összehasonlítani Greg Egan: Egyre közelebb c. novellájával.

A végső alkalmazkodás visszatér szerzőnk kedvenc témájához, a biológiához. Ha egy ember a biológia szintjén valami mássá alakul át, az nem fog-e kihatni a személyiségére? Ma ezt transzhumanizmusnak mondjuk, a kérdés pedig – a karakter aránylag klisés kidolgozása ellenére – izgalmasabb, mint valaha. (5 csillag)

A Próteusz-sziget egy újabb felfedezős történet, bár ezúttal csupán a Csendes-óceán egy távoli zugában. Egy biológus egy olyan szigetre bukkan, ahol valami nem stimmel az evolúcióval. Nagyobb meglepetés lehetett volna, ha nem jövök rá már az elején, hogy ennek én olvastam a paródiáját spoiler. (4 csillag)

A Vörös Péri az egyetlen olyan írás a könyvben, amelyet nehéz lenne beerőltetni a hard SF címke alá. Ez egy kalandos-romantikus kisregény űrkalózokkal és űrhajótöröttekkel, amelynek főhősei talán előrelépést jelentettek az 1930-as évek karakterábrázolásához képest, de mai szemmel nem túlságosan meggyőzőek. A legérdekesebbnek én a Plutó-lakó létformákat találtam, illetve azt, hogy Weinbaum módszere mennyire hasonlít Stephen Baxterére. (Pontosabban fordítva.) Baxter Xeelee-ciklusában ugyanígy bukkannak fel az élet bizarr formái a kozmosz legvalószínűtlenebb vidékein. Fél évszázad eltéréssel, és persze a saját koruknak megfelelően, de mindketten hasonló felfogásban ötvözik a tudományos elemeket az űroperával.
(4 csillag, de csak a kristálylények miatt)

A végtelen küszöbén, a kötetet lezáró történet nem nevezhető hagyományos SF-nek. Inkább úgy határoznám meg, mint egy matematikai problémára épülő thrillert. Az élvezetéhez kell egy kis matekos érzék, főleg, ha még a megoldás megsejtését is célul tűzzük ki magunk elé.
(4.5 csillag, de csak azért, mert kitaláltam a választ :P)

1 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff P
Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

Ha jellemezni akarnám ezt a kötetet, akkor mint sci-fi irodalomtörténeti érdekesség tekintenék rá. Weinbaum hatása tagadhatatlan, ha elhisszük a kötetben szereplő előszavaknak, hogy milyen silány és ötlettelen votl a harmincas évek sci-fi ponyvairodalma, akkor a szerző valóban fáklyaként világíthatott a sötétségben. (Bár engem néhol már túlságosan zavart a szerkesztő pátoszos hangvétele.)
Ennek ellenére nyolcvan évvel a novellák megírása után nagyon nehéz megítélni őket. Mert még a legjobb darabokat is csak a „néha elgondolkodtató, többnyira szórakoztató” kategóriába tudom tenni, viszont ha belegondolok, az elmúlt évszázadban hová jutott a science fiction novellairodalom, akkor feszengeni kezdek. Mert bizony voltak számomra kifejezetten unalmas történetek is a kötetben, amiknek alapötletei sajnos már erősen megkoptak, mást pedig (stílus, érdekes jellemek) nem igen találni bennük. (Én elhiszem, hogy akkor nagy szó volt nőt szerepeltetni egy sci-fiben, de már engem idegesített a sok hős szerelmes férfi, mea culpa.)
Tudom, túl keményszívű vagyok, túlságosan is a modern korban élek, túl sokat várok az ilyen novelláktól. Szóval ezért mondom: mint történeti kuriózumok, mindenképpen érdekesek ezek az írások, a Marson és a Vénuszon játszódó történetek világa pedig egyébként még ma is izgalmasak és ötletesek. Akit érdekelnek a régi vágású sci-fi történetek, az bátran olvassa ezeket, mert nem fog csalódni. Az sokat elárul, hogy Weinbaum novellái még nyolcvan év után is képesek működni.
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-02-12+…

>!
Dávidmoly 
Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben

Ha nem a MesterMűvek Sci-fi alsorozatában került volna, akkor ez a kötet bőven belefért volna a Klasszikusok közé is. És ha gyerekkoromban ezt olvasom a Görög regék helyett, akkor vélhetőleg a másik irányból merülök bele a spekulatív fikció változatos mélységű óceánjába, és teljesen más úton barangolom be a tájait. De hogy akkor is ebben a vízben úszkálnék, az biztos.
A jó sci-fi (ahogy a jó irodalom – vagy általánosabban a művészet – általában) az emberről, az emberekről szól. A távoli tájak, a bizarr lények és a különös találmányok csak tükörként szolgálnak számunkra, hogy eltávolítva jobban megismerhessük saját magunkat, a problémáinkat, a vágyainkat, a lehetőségeinket és a ránk leselkedő veszélyeket. És Weinbaum, amellett, hogy fontos dolgokról mesél, még szórakoztató is. Jó, persze, a kortárs tudományosság szempontjából lehet mosolyogni a rakétaűrhajókon meg „a proton az anyag legkisebb egysége” típusú szövegeken, de aki ettől el tud vonatkoztatni (és itt nem árt hangsúlyozni, hogy ez nekem, a nagy szőrszálhasogatónak mennyire nem esett nehezemre), annak nagyon tanulságos élményben lesz része.
Valóban szinte az egész Naprendszert bejárjuk. Jarvis és Tweel együtt kóborol a Mars bizarr létformáktól hemzsegő sivatagában, míg Pat és Ham kalandjai a Vénusz dzsungeleitől és fagyos pusztaságaitól az Uránusz ködös felszínéig vezetnek minket, miközben hol civakodnak, hol megmentik egymást, a romantikus kalandregények legszebb hagyományait követve.
A következő három novella a Földre kalauzol minket, ahol egy őrült egocentrikus tudós csinál egy-egy furcsa gépet, amit rendre egyik volt tanítványán, az életéről is lekéső mérnökön próbál ki, aki alaposan megszenved a találmányok és saját személyisége balszerencsés találkozásait. A zseniális, de roppant narcisztikus tudós, Manderpootz alakjában némi parodisztikus felhangot is érzékeltem, ami egyfajta humoros élt ad a történeteknek.
A végső alkalmazkodás és A Próteusz-sziget szintén a Földön játszódik, és egy-egy biológiai felvetést járnak körbe, míg A Vörös Péri, a kötet leginkább kalandregényes novellája visszavisz minket a világűrbe spoiler. A kötet utolsó írása, A végtelen küszöbén szintén a földön játszódik, és olyan értelemben nem is sci-fi, hogy nincs benne semmilyen fantasztikus elem, de éppen ettől olyan ütős.
A kötet külsőségeiben hozza a szokásos MM szintet, bár az egyik szövegrészletben szerintem van egy kisebb baki (lásd az idézetek között), és A Vörös Péri előtti kép képaláírása nincs összhangban a képpel (másik jelenet). Apropó, illusztrációk: a köteten belüliek tetszettek, és kifejezetten elégedett vagyok a borítóképpel is.
Összességében ez négy és fél biopoda az ötből.

Részletesebb értékelés:

Marsi odüsszeia
Általában nem értek egyet a nyugdíjas korú sci-fik körültáncolásával: a történeti jelentőségüket elismerem, de a mai olvasó számára már nem tudnak újat mondani, a megformálásuk pedig avíttas. Mondom, általában, mert ez a novella simán elmenne akár a tavalyi, akár a tavalyelőtti, sőt, valószínűleg az idei Jonathan Strahan-féle válogatás kötetbe is, méghozzá annak a felső harmadába. Kivételesen egyetértek a szuperlatívuszokkal: annak idején ez a történet valóban fároszként világíthatott a ponyvamagazinok tengerén. 5/5

Az álmok völgye
A Marsi odüsszeia újramelegítése – Weinbaumot dicséri, hogy még így is olvasható, sőt, kifejezetten progresszív ötleteket is tartalmaz. 3,5/5

Paraziták planétája
A románc alakulása spoiler az én ízlésemnek kicsit gyors, de a Vénusz bioszférája kétségkívül roppant ötletes (és halálos). 4,5/5

A lótuszevők
Tetszett a gondolatkísérlet spoiler szétválasztásáról – mert attól, hogy nálunk ezek összetartoznak, még nem biztos, hogy ez mindenhol így van. 5/5

A kétes bolygó
Itt megborult a szépen kidolgozott rendszer, és a csavar (bár alapvetően tetszik, de) kissé a levegőben lóg; mert ha spoiler és spoiler, akkor spoiler? 4/5

Feltételes világok
Érdekes elmélet a párhuzamos világok létezésére/értelmezésére (nagy kár, hogy nem hiszek a párhuzamos világokban, legalábbis olyan formában, hogy minden döntésünk minden alternatívájának megvan a maga alternatív valósága). Maga a történet úgy tud izgalmas lenni, hogy gyakorlatilag a professzor irodájában és laborjában játszódik. 4/5

Az eszménygép
A körülményes felvezetés és a „bármit bebizonyítok bármiből” dacára egész érdekes, csak a végét tudnám feledni… spoiler 3,75/5

A nézőpont
Ez az első Manderpootz találmányai közül, aminek értelme lenne. Itt már nagyon szántam szerencsétlen Dixont, jóra való gyerek lenne ő, csak folyton szerelembe esik, és az ő esetében ez a csapdás szókép nagyon is találó. 3,5/5

A végső alkalmazkodás
Telivér transzhumanista sci-fi spoiler, amely a kissé karikatúraszerű karakterei és a spoiler befejezése ellenére is hatásosan jeleníti meg az spoiler jelentette veszélyeket. 5/5

A Próteusz-sziget
A Föld egy eldugott zugában egy zoológus olyan felfedezést tesz, ami megváltoztatja az életét spoiler. Érdekes felvetések, de a kivitelezés meg-megbicsaklik, a megoldás pedig túlságos tálcán kínált, hogy azt ne mondjam, deus ex machina. 3,75/5

A Vörös Péri
Kevésbé sci-fi spoiler, inkább ilyen díszletek között játszódó kalandos történet. Legjobban itt nyer teret Weinbaum romantikus írói előélete, az viszont nagyon tetszett benne, hogy spoiler. 4/5

A végtelen küszöbén
Ahhoz képest (vagy éppen azért, mert), hogy ez csak egy trükkös matematikai rejtvény, nekem nagyon tetszett. 4,5/5


Népszerű idézetek

>!
Nuwiel

– Ami engem foglalkoztat – válaszolta Jarvis –, az inkább a személyes haszon. Például egy könyv; a felfedezőutakról szólók mindig népszerűek. Marsbéli krónikák… ez milyen cím lenne?
– Vacak! – horkantotta a kapitány. – Mint egy történelemkönyv. Izgalmas címet kell neki adni: A marslakók szerelmi élete, vagy ilyesmi.

60. oldal (Az álmok völgye)

1 hozzászólás
>!
Nuwiel

– Valószínűleg elájultál a kimerültségtől.
– Sosem ájulok el – jelentette ki Patricia méltóságteljesen.
– Akkor elájultál, amikor kiszedtelek onnan.
– Csak elaludtam, miután vagy negyven órát voltam ébren egy falat nélkül – vágott vissza a nő. – Az ájulás, más néven szinkópa, teljesen más jelenség, az agyban fellépő vérhiány okozza…
– Rendben – vágott közbe Ham. – Ha agyra van szükség hozzá, akkor egyértelmű, hogy nem ájultál el. Folytasd!

235. oldal (A kétes bolygó)

>!
Noro MP

– Egy gyík sokkal intelligensebb, mint egy hal, de ahhoz nem eléggé, hogy ez bármiféle előnyt jelentsen a számára. De akkor miért folytatják a gyík és annak leszármazottai az intelligenciájuk fejlesztését? Miért… hacsak nem azért, mert minden élet arra törekszik, hogy idővel intelligenssé váljon?

155. oldal (A lótuszevők)

>!
Nuwiel

– Mi az ördögért nem veszi le a sisakját? – kérdezte rekedten. Mivel a másik nem válaszolt, folytatta: – Fél, hogy meglátom az arcát, hm? Nos, engem nem érdekel, nem vagyok zsaru.
Semmi válasz. Újra próbálkozott.
– Hogy hívják?
– Burlingame – jött a hűvös felelet. – Pat Burlingame.
Ham felnevetett.
– Patrick Burlingame halott, komám. Ismertem őt. – A másik válaszra sem méltatta. – És ha nem akarja elárulni az igazi nevét, legalább annyit tegyen meg, hogy nem tiporja sárba e bátor ember, e nagyszerű felfedező emlékét!
– Köszönöm – érkezett a cinikus válasz. – Az apám volt.
– Újabb hazugság. Nem volt fia, csak egy lá…- Ham elnémult a mondat közepén, megrökönyödés kötötte gúzsba a nyelvét. – Vegye le a maszkot! – kiáltott fel.

114. oldal (Paraziták planétája)

>!
Nuwiel

Jarvis élvezettel kinyújtózott, már amennyire az Árész szűk fedélzetén tehette.

(első mondat)

>!
Nuwiel

– Én… nagyon röstellem – hebegte.
– Ó, maguk bátor amerikai orvvadászok! – villantotta ki a fogát a házigazdája. – Mind ilyen vitézen vetik magukat a nőkre?
– De… honnan tudhattam volna? Mit keres egy lány egy ilyen helyen?
– Nem mintha bármi okom lenne válaszolni magának – a nő a belső szoba felé intett –, de a Hőségzóna flóráját és faunáját tanulmányozom. Patricia Burlingame vagyok, biológus.

115. oldal (Paraziták planétája)

>!
Dávidmoly 

– Einstein már a huszadik század elején bebizonyította – folytatta –, hogy az energia parciális. Az anyag szintén parciális, és ehhez van Manderpootz most hozzáteszi, hogy a tér és az idő különvaló! – Merőn nézett rám.
– Az energia és az anyag parciális – dünnyögtem –, a tér és az idő meg különvaló! Hát, ez igazán rendes tőlük!
– Hülye! – fakadt ki – Hogy merészelsz gúnyt űzni Manderpootz szavaiból? Nagyon jól tudod, hogy fizikai értelemben használtam a fogalmakat! Az anyag részecskékből áll, tehát parciális. Az anyag részecskéit elektronnak, protonnak és neutronnak hívjuk, az energia részecskéit kvantumnak. Én ehhez most hozzáteszek még kettőt: a tér részecskéi a szpationok, az időéi pedig a krononok.

278–279. oldal, Az eszménygép

>!
Dávidmoly 

– Ám ez még nem minden! – folytatta. – Van Manderpootz sohasem érheti be kevesebbel a tökéletesnél. Ezennel bevezetem a gondolat alaprészecskéjét: a pszichont!

281. oldal, Az eszménygép

>!
Dávidmoly 

A két barna bennszülött rémült kiáltozásban tört ki. Carver gyors közbevágással vette elejét a tiltakozásoknak, intelmeknek és összefüggéstelen rémtörténeteknek a bunyipokról, sétáló-beszélő fákról és denevérszárnyú gonoszlelkekről.

377. oldal, A Próteusz-sziget

>!
Dávidmoly 

– Ő nem kegyetlen – mondta Elza gyászosan. – Könyörtelen, gőgös és büszke, de nem kegyetlen… nem igazán. Nem hinném, hogy tényleg élvezné a kínzásokat.

450. oldal, A Vörös Péri


Hasonló könyvek címkék alapján

Harrison Fawcett: Best of Brett Shaw
Kevin J. Anderson (szerk.): Történetek a fejvadászokról
John Jackson Miller: Az elveszett Sith törzs
Dan Abnett – Graham McNeill: Sabbat Világok
Jonathan Strahan (szerk.): Az év legjobb science fiction és fantasynovellái 2017
Philip K. Dick: Különvélemény
Philip K. Dick: Emlékmás
Mészáros András: A farkas álma
H. G. Wells: A bűvös bolt és más elbeszélések
Ifj. Veress István (szerk.): Út a csillagokig