Rolling ​Stones 6 csillagozás

Stanley Booth: Rolling Stones

Valamikor ​nagyon régen egy Gerald Rudolph Ford nevezetű férfiú az akkor még ránctalan arcú Mick Jaggert állítólag autóversenyzőnek vélte. Efféle tévedéseket ma már talán nem követne el senki, ellenben szép számmal akadnak kritikusok (vajon emlékszik majd rájuk valaki három-négy évtized múlva?), akik a Rolling Stones tagjait előszeretettel nevezik saját múltjukból élő rock-dinoszauruszoknak, legutóbb megjelent albumaikról hiányolják a „slágereket”, és egy-egy turné kapcsán azt tartják a legfontosabb információnak, hogy mennyit kerestek a zenekar tagjai. Akik ebből a kötetből majd azt gondolják fontosnak megjegyezni, hogy Janis Joplin kicsinyellte Jagger péniszét, hogy Charlie Watts nem tisztálkodott rendesen, hogy Bill Wyman ezrével fogyasztotta a groupie-kat, hogy Brian Jones eltörte a kezét Anita Pallenberg fején, és hogy Keith Richardsnak kék volt az ínye a kábítószerektől.
A történelem azonban mindig igazságot tesz. Az establishment a saját jól felfogott érdekében immár… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Legendák élve vagy halva Cartaphilus

>!
Cartaphilus, Budapest, 2007
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637448966 · Fordította: Tomori Gábor

Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Mick Jagger · Mick Taylor · Muddy Waters

Helyszínek népszerűség szerint

New York · Memphis (Tennessee)


Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Juhász_Peti>!
Stanley Booth: Rolling Stones

Vegyes érzéseim vannak a könyvet illetően. Reméltem egy jó zenekaros sztorit a Stone-okról, helyette kaptam egy „belsős” rajongói slendrián fércet. Maga az újságíróból avanzsált író meséli el a zenekar első 6-7 évét testközelből, túlságosan önmagát állítva központba, miközben csak a felszínt karcolgatja azokról, akikről szólni kéne az egésznek. A tragédiába torkolt Altamonttal kezdünk és zárunk, egyfajta keretet adva a történetnek, amiből maximum annyi jön le, miként ívelt fel a banda karrierje a hatvanas években, illetve Brian Jones halálához mi vezetett. Az egyfajta szabadság feeling azért ott van a sorok között pici anarchiával, fűvel fűszerezve.Őszintén, nyíltan ír a szerző a zenekart körbe vevő sleppről, gruppikról, kábítószerekről, amiknek ő is élvezője. Hitelesen pillanthatunk be a turné nyújtotta őrületbe, a backstage falai mögött zajló mindennapokba és káoszba, nem is értem miért lett Rolling Stones a név, találóbb lett volna a Brown Sugar, a drogra utalva. Rendesen nyomon követhető a siker hozta hiszti és beleszarás, az egyre megvaduló jellemek, miközben a dalokról,tagokról szinte semmit nem tudunk meg. Igazából nem túl olvasmányosan, nyögvenyelősen tanúi lehetünk az Amerikában hatvanas években zajló Woodstock éra nyújtotta élvezetekben a banda napi koncertjein keresztül. Van egy olyan érzésem,hogy Booth a könyve alapötletét Kerouactól nyúlta. Egy „remek” kínai másolat sikeredett az „úton”.Felejthető könyv…

Frank_Waters I>!
Stanley Booth: Rolling Stones

Az eleje kicsit nehezen indult, de aztán annyira megszerettem a könyvet, mint magát a zenekart, tehát élveztem.
Kevés zenei könyvben van katarzis, ebben van: Altamont. Nagyon jól van megszerkesztve az egész, sokat megtudunk a szerzőről és persze a bandáról is, és még többet a hatvanas évekről.

kissakos I>!
Stanley Booth: Rolling Stones

Láttátok a Majdnem Hírest?-na ez a könyv majdnem olyan csak tényleg megtörtént. Egy fiatal újságíró, aki óriási Rolling Stones rajongó, megkapja a lehetőséget, hogy kedvenc zenekarát elkísérje egy turnéra. Persze kapva kap az alkalmon. Inkább egy érdekességekkel megspékelt rajongói könyv lett a végeredmény, ahol a főhős többet ír magáról mint a címben szereplő bandáról… aki hivatalos „Rollingstones” könyvet vár az ne itt keresgessen…

>!
Cartaphilus, Budapest, 2007
464 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637448966 · Fordította: Tomori Gábor

Népszerű idézetek

Frank_Waters I>!

A drogok, azok tartják egészségesen az embert: ezt szoktam mondani minden barátomnak, aki az egészséges kajára esküszik.

245. oldal

16 hozzászólás
Frank_Waters I>!

– Ez az – mondta Burroughs. – Aki művész, az le se szarja, hogy ő művész. Egy kis pénzt akarnak keresni, meg egy kis békességet akarnak.

291. oldal

Frank_Waters I>!

– Azt írtad, hogy mosogattam. Soha nem sértettek meg ennyire.
– De Shirley, mosogattál. Mi mást írhattam volna?

18. oldal

Frank_Waters I>!

Nem várhatod el az emberektől, hogy énekeljék veled együtt a 'Paint It Black'-et. A rock and roll most már nagyon menő, de a Rolling Stones nem valamiféle menő dolog, sokkal inkább régimódi, amit csinálunk…

22. oldal (Mick Jagger)

2 hozzászólás
Frank_Waters I>!

És attól, hogy ilyen sok nővel élt egy fedél alatt, remek humorérzékre tett szert, mert ha nyolc nő van a házban, akkor vagy meggárgyul az ember, vagy nevet rajta.

50. oldal

Frank_Waters I>!

Mick általában véve nem volt akkoriban jó énekes, mint ahogy általában véve ma sem jó énekes. Viszont a személyiségét mindig odatette, és ez volt a lényeg. Olyan benyomást keltett, hogy tiszta torokból üvölti a dalt, még akkor is, ha valójában nem így énekelt. Irtózatos egyéniség volt: és a blues alapvetően erről szól, s nem annyira a technikáról; ez mindig megvolt neki.
[Alexis Korner]

67. oldal

Frank_Waters I>!

Christopher meg én óvatosak voltunk, fehér emberek módjára viselkedtünk, ami mindig hiba.

92. oldal

Frank_Waters I>!

– […] De szerintem tényleg igaz, hogy nem csinálhatod azt, amit csinálni akarsz. Nagyon sok ember nem azt csinálja, amit akar.
– A legtöbben mindkettőt csináljuk – mondta a férfi. – Szeretjük, amit csinálunk, de pénzt kell keresnünk. Kompromisszumot kötünk.
– Csakhogy ez azért szomorú dolog – mondta Keith.
– Csakhogy a világ nem tökéletes – mondta a férfi.
– De – mondta Keith. – A világ tökéletes.

393. oldal

1 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Keith odaszólt Mick Taylornak:
– Ebben a Flying Arrow-t kéne használnod…
– Lying Farrow-t – mondta Jagger.
– Mia Farrow-t – mondta Keith.

106. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Keith Richards · Mia Farrow · Mick Jagger · Mick Taylor

Hasonló könyvek címkék alapján

Rex Brown – Mark Eglinton: A Pantera igaz története
Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
Duff McKagan: It's so easy
Szántó Péter – Presser Gábor – Karácsony János – Solti János – Somló Tamás: És ilyen a Boksz?
Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six
Al Jourgensen – Jon Wiederhorn: Ministry
Karel: Joy Division
Jim Morrison: Szeretlek és gyűlöllek
Tina Turner: Életem szerelme
Jon Wiederhorn – Scott Ian: A gitáros faszi az Anthraxből