A ​Legyőzhetetlen 89 csillagozás

Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​"Legyőzhetetlen" óriás járőrűrhajó egy kihunyó nap vörös ködében leszállásra készül a Regis III. bolygón. Társát, a Kondor űrhajót keresi… Amit talál, már csak egy tárva-nyitva álló roncs – és a személyzet mumifikálódott holtteste. Valamennyien, mintha eszüket vesztették volna haláluk előtt… Versenyfutás kezdődik az idővel! Rekonstruálni kell a nyomokból, mi történhetett… Valahol a bolygón rettenetes erő lapul… Valami eddig elképzelhetetlen, aminek ki kell deríteniük a természetét mielőtt az első érintkezés megtörténik közöttük – mert aztán már késő lesz… Mire a „Dolog” támadásba lendül iszonyú elképzelések körvonalazódnak az űrhajósokban. Elkezdődik a küzdelem a létért. Küzdelem a félelemmel, a váratlan felismerés iszonyú mélységeivel és magával a mindent túlélő Dologgal, amely még sosem szenvedett vereséget – hiszen itt áll velük szemben… s ki tudja hány civilizáció küldötteit temette már el a bolygó vörös homokjában. dermesztően logikus gondolatmenet, lenyűgöző tudományos… (tovább)

Eredeti cím: Niezwyciężony

Eredeti megjelenés éve: 1964

Tartalomjegyzék

>!
Sierra, Budapest, 1992
222 oldal · ISBN: 9632345746 · Fordította: Szabó Győző
>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1967
164 oldal · puhatáblás · Fordította: Szabó Győző

Kedvencelte 5

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
marschlako P
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Szeretem ezeket a régi (szocialista blokkbeli) sci-fiket, ahol nem rohanunk sehova, az emberiség optimistán tör előre a világűrben, s az emberi szellem mindig győzedelmeskedik. Lem írásai is ilyenek, ugyanakkor mégsem ilyenek. Ez a regény az első kategóriába tartozik, nem annyira filozofikus, mint Lem általam már korábban olvasott (s annyira kedvelt) regényei, mint pl. a Solaris, de a gépi evolúció különös útja spoiler e sivatagos bolygón bőven kárpótolt ezért. Az egyetlen, ami kicsit zavart, az az volt, hogy miért kellett ilyen sokáig a bolygón maradniuk. spoiler

4 hozzászólás
>!
zamil
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Első Lem könyvem, de nem az utolsó (még jó, hogy van pár a polcomon.)
Elvarázsolt, az a részletesség, az az igazi tudományos fantasztikum, ahogy ír, ami az egész regénybe szerepel. Semmi sallang, töményen, filmszerűen, kőkemény sci-fi. Nem is tudom olvastam-e ennyire tárgyilagosan megírt könyvet. Ahol ennyire hihetően van megírva, egy idegen bolygónak a felfedezése. Még most is a varázsa alatt vagyok.
Ami miatt levontam a fél csillagot, az az, hogy ennek a regénynek nem ilyen véget kell írni, mi volt ez az utolsó 30 oldal. Nem kellett, vagy repüljenek el a bolygóról és könyveljék el „kudarcnak”, vagy a végén Rohán vesszőfutása végződjön, úgy, hogy otthagyják a bolygón. Teljesen érthetetlen számomra miért volt egy ilyen befejezésre szűkség.
Csak ajánlani tudom azoknak, akik nem a hollywoodi sci-fikre kíváncsiak, hanem az igazi sci-fire.

>!
Tiger205
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Ahol a zűrhajó parancsnokát asztrogátornak nevezik, csak jó lehet!
És -eddig- tényleg jó, a legjobb Lem stílusban: folymatos a történés, mégis elég alapos a leíró rész, mégsem laposodik el , kellő feszültség, kellő érdekesség, tudományos alaposság (mondjuk a 60-as évek szintjén) nem sok az üresjárat.
Mondjuk ma már mosolygunk azon, merre látták a fejlődés irányát akkor: lesz olyan kor, amikor lézerfegyver lesz, sugárpajzs, sokat tudó robotok és (szinte) mindennek ellenálló űrhajó fotonhajtóművel (sehol sem vagyunk még) azonban a műholdak fekete fehér képeket készítenek, amit fotólaborban hívnak elő, és papír térképeken nézegetik a bolygókat, meg morzéznak….
De jó ezt is látni, hogy miképp képzelték el akkor…
Az, hogy a főszereplő nem a főnök, hanem egy szimpatikus srác a második vonalból, aki azonban beosztása miatt mindig minden fontos eseménynél ott lehet, mesteri húzás.

>!
chhaya P
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Szeretem Lem stílusát, ahogy lassan és megfontoltan bontakozik ki a történet, hogy az olvasónak is lehetősége van együtt gondolkodni a szereplőkkel. Sokszor többet ér ez, mint a pörgős akció (pedig akad ám abból is), életszerűbbek tőle az események. Bár nem feltétlen értek egyet a könyv minden mozzanatával (főleg a végével, hát mi volt ez?), alapvetően tetszett, főleg az, hogy sosem tudom előre kiszámítani, mi fog történni. Néhány apróságtól eltekintve Lemnek ez az írása is kortalan, alig fogott rajta az idő, ma is érdemes olvasni.

>!
pwz ISP
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Lemet látatlanul és ismeretlenül is nagyon tisztelem. Ehhez nem kellett mást „tennie”, mint olyan történeteket írnia, amire addig más nem nagyon volt képes. Sci-fi, de abból is milyen! A gyűjteményes Lem-kötet első részének magyar nyelvű fülszövegében olvasható ez a kis rész:
„Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. Az első könyv az Éden (1959), a Solaris (1961), a Visszatérés (1961), A Legyőzhetetlen (1964) és Az Úr Hangja (1968) c. regényeket tartalmazza.”
/Az évszámokat én írtam a könyvekhez./
Ezek közül eddig kettőt (Visszatérés, Az Úr Hangja) még nem olvastam. A másik három alapján viszont egyértelmű, hogy ezeket a könyveket miért jelentette meg együtt. A téma ugyanis közös: az emberitől eltérő létformákat mutat be – vagyis variációk egy témára – az akkori nyugati trendtől eltérő, egyedi megközelítésben. Valójában most értékelem csak igazán ezeket a variációkat. Ez A Legyőzhetetlen, már a cím is – és az írásmód – annyi értelmezését adhatja ennek a műnek. Ahogy mások is írták, nyugodtan mehetne filmre. Van olyan hangulata, mint az Éden-nek.

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1967
164 oldal · puhatáblás · Fordította: Szabó Győző
>!
Lunemorte MP
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

„Már hónapok óta nem hallották, hogyan dúdol a szél, és megtanulták gyűlölni az űrt, ahogyan csak az tudja gyűlölni, aki ismeri."

Sokkalta többet vártam ettől a kis kötettől. Pont ez az ijesztő – rövid,de tömör,így nem lehet vele haladni. Többször borzasztóan unatkoztam olvasás közben és szó szerint úgy kellett rávennem magamat,hogy olvassam tovább,ha elkezdtem…
Tetszett egyébként az ötlet,nyilván ezért is érdekelt a sztori az elején. Azonban a kivitelezést nem tartom a legjobbnak,főleg hogy nem ez az első könyvem Lemtől. A Solarishoz például hozzá sem tudom hasonlítani…Egyébként lehet hogy másnak meg pont ez tetszik. Nem tudom. Ijesztő volt viszont sokszor a bolygó. Néha féltem is kicsit,ami miatt dicséretet érdemel az alkotó,hiszen akkor jó/jobb egy könyv,ha valamiféle érzelmeket vált ki belőlünk,nem? Én legalábbis így vagyok vele.
Lehet évek múlva adok még egy esélyt neki,a jelenlegi álláspontom azonban sajnos ez. Remélhetőleg a többi kötete izgalmasabb lesz…

2 hozzászólás
>!
Hoacin
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Most sem csalódtam Lemben. :) Nagy örömmel csaptam le a neten egy hatvanas évekbeli kiadásra, lévén nekem összehasonlíthatatlanul jobban tetszik a régi borító az újnál. Olyan régivágású, kicsit retró, valahogy… korhűbb. Nem beszélve a történetet néhol kissé szegényesen, csúnyácskán ábrázoló rajzokról a könyvben, amiket ennek ellenére örömmel fogadtam, mert tökéletesen hangulatba illők. (Bár az utolsó grafika spoilerez a történetből. Igazán illeszthették volna pár lappal későbbre, mert pont a legnagyobb meglepetést tárja az olvasó elé. Nem szeretném előre tudni, min nem fogok mindjárt meghökkenni. :D)
Szimpatikus földönkívüliek és derűs kapcsolatteremtés helyett itt ismét rejtélyesen értelmezhetetlen dologgal találkozik a kutatócsapat. Komor hely ez a Regis III, olyan tapintható feszültség és baljós hangulat lepi el a bolygót, hogy rövid körséta után a magam részéről azonnal csomagolnék, és visszafordulnék. Ehhez képest még a sátán kutyájával megtűzdelt cornwall is kedélyes hawaii.
Emberi szem számára teljesen szokatlan, kefeszerűen sörtés felületű, sötét tömegek meredtek ki a vándorló homokdűnékből, s ki tudja, még milyen mélyre süllyedtek bennük. Megnevezhetetlen alakú tömbjeik több emeletnyi magasságot értek el. Nem nyílt rajtuk sem ablak, sem ajtó, még falaik sem egymást keresztező és redőkbe rendeződő, az igen sűrű hálózatnak látszottak, máshol bonyolult, nagyméretű arabeszkre emlékeztettek. (…) Fütyült a szél, és különös dalba kezdtek a fémerdőn átsüvítő légtömegek.”
Főleg, ha ehhez hozzátesszük a haldokló Nap vöröses derengését, a sötét felhőgomolyokat, és az előző kutatócsapat rejtélyes halottait, akik szemlátomást megőrültek némileg, és aggasztó produktumokat hagytak maguk után az érthetetlen mértékben roncsolódott űrhajójukon. A bolygó teljesen sivár, életnek csak a tengerek mélyén van némi nyoma. „Mintha valami nem engedte volna kilépni az életet a szárazföldre… Mintha lehetetlenné tette volna a vízből való kiemelkedést.” Ez a valami nehezen értelmezhető, és az ember számára ismét tökéletesen idegen… fantáziadúsan és okosan megírt rejtélyes sci-fi a javából.

„Még hány ilyen különleges, az emberi képzelőerőt meghaladó meglepetést tartogat az űr? Vajon mindenhová pusztító eszközöket kell magunkkal vinnünk az űrhajókon, hogy összezúzzunk mindent, ami ellentmond elképzeléseinknek? (…) Hódítsuk meg az űrt, rendben van, miért is ne? De ne támadjuk meg azt, ami benne létezik, ami millió és millió év folyamán, mindentől és mindenkitől függetlenül csak saját anyagi erőire és energiaforrásaira támaszkodva megteremtette létegyensúlyát, s olyan tevékeny, aktív életet hozott létre, mely egy cseppet sem jobb vagy rosszabb a fehérjetársulások léténél, legyenek azok állatok vagy emberek.”

>!
Jávori_István I
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Csillagos ötös a pontos értékelésem. A hard science fiction (keményvonalas tudományos fantasztikum) kedvelőként kifejezetten izgalmas időtöltés volt a regény olvasása. Stanisław Lem 1964-ből (a kisregényt 1962–1963-ban írta Zakopane városában) származó ötletét (intelligens mikrorobotok) több filmben is felhasználták, azon csodálkozom, hogy ezt a regényt még nem filmesítették meg.

Ezt a szócikket:

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Legy%C5%91zhetetlen_%28…

… a Wikimédia Magyarország Egyesület és a budapesti Lengyel Intézet Lengyelországgal kapcsolatos versenyére írtam. :-)

>!
Profundus_Librum
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Ebben a könyvben Lem újra egyik szívének kedves témájához nyúl, méghozzá az ember és egy földönkívüli, szinte megérthetetlenül idegen entitás első kapcsolatához – hiszen a „lényt”, amivel találkoznak nem lehet a szó hagyományos értelmében LÉTformának nevezni, hiszen egy pillanatig sem élt úgy, ahogy mi – ma – az életet definiáljuk.

A keresés során a könyvben a feszültség fokozatosan, lapról lapra nő. Eleinte mi is teljesen értetlenül állunk az események előtt, csak csodálkozva bámuljuk a furcsa színekben játszó bolygón „rozsdásodó” elhagyatott „várost”, amiben !!sosem!! lakhatott senki, mégis bambán bámulhatjuk csak az itt-ott feltűnő apró jeleket, amik egy több millió évvel ezelőtt létezett élet nyomait sejtetik – bár virágzó kultúrára, az emberi értelmet megközelítő fejlettségre semmi nem utal közülük. De miért halott a bolygó, hiszen a tengeri moszatok rendületlenül termelik az oxigént, ami akár a földihez hasonló civilizáció létrejöttét is lehetővé tenné? Miért rekedt meg az evolúció a tenger mélységeiben?
Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2012/06/stanislaw-le…

>!
Leonidas
Stanisław Lem: A Legyőzhetetlen

Első Lem regényem.Egész jó történet.Az elején kissé nehezen haladtam,de amint megszoktam az író aprólékos stílusát,már nem volt különösebb problémám a regénnyel.A történet eleje titokzatos,majd fokozatosan hátborzongatóvá válik.Eléggé meglepő volt számomra,amikor kiderült,hogy valójában mivel is állnak szemben.
Egy-két laposabb résztől eltekintve a történet végig érdekes és izgalmas olvasmány.


Népszerű idézetek

>!
Lunemorte MP

Mennyit bír ki a szuperkopter erőmezeje?
– Több mint egymillió atmoszférát négyzetcentiméterenként.
– Mi az, hogy “több mint egymillió"? El akarja nekem adni? Azt kérdeztem, hogy mennyit! Ötmilliót? Húszat?

>!
zamil

“Az egésznek nincs semmi értelme… – gondolta. – El akarják pusztítani… de hiszen mi is, mi mindannyian el akarjuk pusztítani, de ezzel senkit sem támasztunk fel. A Regis néptelen bolygó, az embernek nincs semmi keresnivalója rajta. Akkor miért ez a dühödt makacsság? Hiszen úgy is felfoghatnánk, hogy embereink vihar vagy földrengés áldozatai lettek. Semmilyen céltudatos akarat, egyetlen ellenséges gondolat sem állt utunkba. Élettelen önszervező folyamat… Érdemes minden erőnket és energiánkat arra fecsérelni, hogy megsemmisítsük, csak azért, mert rögtön ádáz ellenségként kezeltük, aki előbb orvul rátámadt a Kondorra, aztán pedig nekünk esett? Még hány ilyen különleges, az emberi képzelőerőt meghaladó meglepetést tartogat az űr? Vajon mindenhová pusztító eszközöket kell magunkkal vinnünk az űrhajókon, hogy összezúzzunk mindent, ami ellentmond elképzeléseinknek? Hogy is nevezték el? Nekroszféra, tehát holt fejlődés, az élettelen anyag fejlődése, talán a Lant-lakók tudnának mondani róla valamit, elvégre a Regis-III az ő hatáskörükbe tartozott; lehet, hogy itt akartak megtelepedni, amikor csillagfizikusaink megjósolták a napjuk novává alakulását… Talán ebben volt utolsó reményük. Ha ilyen helyzetben lennénk, természetesen harcolnánk, szétvernénk ezt a fekete, kristályos szemetet, de így?… Milyen címen rostokolunk itt, a bázistól egy parszeknyi távolságban, a Földtől több mint három fényévnyire, miért áldozzuk fel embereinket, és a stratégák miért törik fejüket éjszakákon át a legjobb romboló módszereken, hiszen bosszúról itt szó sem lehet…"

173. oldal

>!
Lunemorte MP

Már hónapok óta nem hallották, hogyan dúdol a szél, és megtanulták gyűlölni az űrt, ahogyan csak az tudja gyűlölni, aki ismeri.

>!
Lunemorte MP

A már sértett agy tevékenysége olyan, mint az újszülötteké.

>!
Lunemorte MP

– Ez nem város volt… – mondta hirtelen Rohán, mintha gondolatban összegezte volna a látottakat.
– Semmi esetre sem – helyeselt a bolygókutató. – Legalábbis nem olyan, ami­lyent mi gondolunk. Itt nem laktak ember formájú lények, még csak hozzájuk hasonlók sem. A tengeri létformák viszont egészen közel állnak a földiekhez. Tehát a szárazföldön is logikus lenne létezésük.
– Igen. Én is mindig erre gondolok. Egyetlen biológus sem akar erről beszélni. Magának mi a véleménye?
– Azért nem akarnak róla beszélni, mert valószínűtlen dolognak látszik; mintha valami nem engedte volna kilépni az életet a szárazföldre… Mintha lehetetlenné tette volna a vízből való kiemelkedést…
(…)
– Óriási! Az élet szabály szerint először a part menti sekély vízben jelenik meg, csak aztán húzódik az óceán mélyére. Itt sem lehetett másképpen. Valami kiszorí­totta innen. És érzésem szerint a mai napig sem engedi kilépni a szárazföldre.
– Ezt miből gondolja?
– Abból, hogy a halak félnek a szondáktól. Az általam ismert bolygókon egy állat sem félt a gépektől. Az ismeretlen dolgoktól sohasem félnek.
– Azt akarja mondani, hogy ezek már láttak mélységmérőket?
– Nem tudom, mit láttak. De mire való a mágneses érzékszervük?
– Átkozott egy história! – tört ki Rohán.

>!
Mezzanine

Az ember még nem emelkedett hivatása magaslatára – fűzte tovább némán gondolatmenetét –, még nem érdemli meg a galaktocentrikus lény szép elnevezését, ahogyan már régóta emlegetik; nem az a feladatunk, hogy csak hozzánk hasonló jelenségeket keressük és próbáljunk megérteni, hanem az, hogy ne vatkozzunk be abba, amihez semmi közünk, a nem emberi dolgokba.

>!
Lunemorte MP

Kis, fekete táskát vett fel a padlóról, kinyitotta, és Rohán megpillantotta azt a készüléket, amelyről már sokat hallott, de használat közben még sohasem látta. Sax nyugodt kézmozdulatokkal, szinte kimérten bogozta ki a lapos elektródákban végződő vezetékeket. Hat elektródát erősített leukoplaszttal a halott koponyájához. Majd leguggolt, és három pár fülhallgatót vett elő a táskájából. Fülére illesztette az egyik párat, és még mindig meghajolva, csavargatni kezdte a táskában levő készülék gombjait. Szemét lehunyta, arckifejezése tökéle­tes összpontosításról tanúskodott. Hirtelen összeráncolta szemöldökét, még mé­lyebbre hajolt, elkattintott egy kapcsolót, majd hirtelen letépte a fülhallgatót.
– Nygren kolléga! – mondta furcsán elváltozott hangon.
A kis doktor átvette tőle a hallgatót.
– Mit hall?… – suttogta Rohán remegő ajakkal, lélegzetét is visszafojtva. Ennek a készüléknek “sírkopogtató" volt a neve, legalábbis az űrhajósok sajátságos nyelvén. Abban az esetben, ha nemrég állt be a halál, vagy a test még nem indult bomlásnak, mint most sem, meg lehetett “hallgatni a halott agyát", illetve azt, ami a tudatában legutoljára megmaradt.
(…)
Sax feltápászkodott, és igazított valamit a fülhallgatóján. Akkor Rohán a kabin fehér falán elömlő fényen át megpillantott valamit; ködszerű, meghatározhatatlan távolságban lebegő képet látott, amely szürke volt, mintha hamuval szórták volna be. Szinte akaratlanul lehunyta a szemét, ekkor az előbb látott kép egyszerre élesebben jelent meg. Mintha egy űrhajó belső folyosója lett volna a mennyezeten futó csövekkel; teljes szélességben emberi testek torlaszolták el, melyek mozogni látszottak, de az egész kép remegett és hullámzott. Az emberek félmeztelenek voltak, ami kevés ruha volt rajtuk, az is rongyokban lógott, termé­szetellenesen fehér bőrükön tarkállott valami, ami nem látszott sem foltnak, sem kiütésnek. Ez a jelenség véletlenül adódó zavaró hatás következménye is lehetett, mert még a falon és a padlózaton is csak úgy hemzsegtek ezek a fekete vonalkák. A látvány megingott, széthúzódott, elferdült és hullámzott, elmosódott fényképre hasonlított, mintha a lencse elé vastag vízfüggöny került volna. A borzalmas látvány hatása alatt Rohán villámgyorsan kinyitotta a szemét: a kép elszürkült, szinte teljesen eltűnt, de árnyékát még mindig rávetítette a környező valóság fényes tárgyaira. De Sax újból manipulált a gombokon, és Rohán gyenge motyo­gást hallott, mintha a saját fejéből jönne: “…ala…ama…lala…ala…ma…mama…"

>!
Lunemorte MP

Az asztrogátor kis üveg konyakot vett elő a faliszekrényből.
– Régi orvosság, de időnként beválik. Igya ki, Rohán. Valamikor a csatamező­kön használták…
Rohán szó nélkül kortyolt a tüzes folyadékból.

>!
Mezzanine

Mint minden igaz történet, Rohán elbeszélése is különös és ellentmondásos volt.


Hasonló könyvek címkék alapján

Jerzy Żuławski: Ezüstös mezőkön
Czeslaw Chruszczewski: A kozmosz tüneménye
Frank Herbert: A Dűne
Douglas Adams: Galaxis Útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben
Zsoldos Péter: A Viking visszatér
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia
Ljuben Dilov: Az Ikárosz útja
Jiří Brabenec – Zdeněk Veselý: Egy bolygó robinzonjai
Ljuben Dilov: A szkafander súlya
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Újonc a világűrben