43. legjobb képregény könyv a molyok értékelése alapján

Fantasztikus ​életem 100 csillagozás

Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Stan ​Lee a képregény műfajának legendás alakja, a Pókember, az X-Men, a Bosszúállók, a Hihetetlen Hulk és egy seregnyi más Marvel-szuperhős megálmodója és társalkotója, aki ebben a rendhagyó képregényben megosztja velünk életének és a modern képregény létrejöttének történetét.

A Marvel Comics szerkesztőségében Stan Lee jelentette a fő kreatív hajtóerőt. Karrierje során ő keltette életre és emelte be köztudatba a világ legismertebb képregényhőseinek és leghírhedtebb gonosztevőinek nagy részét. Történetei – melyek tele vannak gátlásokal küzdő szuperhősökkel és összetett lelkivilágú rosszfiúkkal – ragyogó szellemességgel és lélektani finomsággal egészítették ki azt a műfajt, amely azelőtt főként a jó és a rossz örök küzdelmének lapos és közhelyes ábrázolásaira szorítkozott.

A kötetben végigkísérhetjük Stan Lee életét, valamint a műfaj és egy nagyívű karrier történetét a jelenlegi, mozifilmekben való újjászületésig.

A Colleen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Kossuth, Budapest, 2019
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630995795 · Fordította: Sámi László · Illusztrálta: Colleen Doran

Kedvencelte 9

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 50

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Szemelvények a képregényes világ egyik legfőbb ikonjának az életéből.
Nem mintha ezzel igazából bármi gond lenne.

A szubjektív szűrő, amit Stan Lee nyilvánvalóan alkalmaz, amikor saját magáról és az életéről mesél, kissé sztárfilteres, de azt hiszem, hogy ez még megbocsátható neki.
Igazából nagyon is tipikus, és még annál is amerikaibb életpálya az övé, amit végig követve egész jól le lehet képezni, hogy milyen hatások formálták a korának embereit és közhangulatát.
Lee a ’20-as évek szülöttje és a gyerekkorára ugyanúgy rányomta a bélyegét a nagy gazdasági világválság nyomora, ami elől a filléres ponyvaregények és a mozi jelentették a menedéket, mint számos más kortársára. Az, hogy a II. világháború borzalmait csak közvetetten élte meg, áldás lehetett számára, mert így nem egy traumatizált Stanley Lieber szerelt le a seregből, hanem egy olyan srác, akiben megmaradt a lelkesedés és némi naivitás is. Ez kellett ugyanis ahhoz, hogy szomjazza a sikert, egy olyan marginális, bár sok szempontból aranykorát élő művészeti ágban, mint a képregény, maradandó nyomot hagyjon maga után.
Lee igazi erénye ugyanis az volt, hogy egy ennyire kommercializált, és alapvetően off lenézett közegben újítani mert – nem fordult ugyan szembe a trendekkel, de jócskán kibővítette és el is térítette őket. Neki köszönhető, hogy a ’60-as évek elején a szuperhős zsáner elkezdett felnőni – és legalább a nagyobb kamaszok és a kamasz lelkű felnőttek is kaptak néhány olyan sorozatot, amelyek hőseivel könnyebb volt azonosulni, akiknek normál, emberi problémái is voltak, és messze nem csak az aktuális főgenya elagyabugyálása tette ki az életüket.
De azt sem titkolta, hogy az elképesztő siker, amit ezekkel az új sorozatokkal aratott legalább annyira a karrierje és a pénztárcája szempontjából volt fontos, mint valamiféle művészi önmegvalósítás miatt. Valószínűleg ő maga sem gondolta volna, hogy évtizedekkel később mi minden sarjad a Marvel univerzumból, és milyen popkulturális ikonná, tanulmányok és doktori disszertációk tárgyává válnak a kedvenc karakterei, sőt ő maga is.
De biztos vagyok benne, hogy jól szórakozott volna a gondolaton.

Bea_Könyvutca P>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

A fiúk annyira megörültek ennek a könyvnek, hogy gyorsan elhappolták előlem. Szerencsére éppen ennyire gyorsan el is olvasták, így most én olvashatom végre. Nagyon tetszik nekem is, de én még nem végeztem vele, így azt gondoltam, hogy most olvassátok el, mit gondolnak a fiúk erről a képregény-könyvről.
http://konyvutca.blogspot.com/2019/07/stan-lee-fantaszt…

4 hozzászólás
Gorkie P>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Halkan megjegyzem, hogy nem szoktam képregényeket olvasni, viszont nagyon szeretem a Marvel és DC Comics szuperhőseiről készült filmeket. Ettől függetlenül, elismerem, hogy sokak életében nagy szerepet játszottak/játszanak a képregények. Stan Lee maradandót alkotott és hozzá méltó módon, képregény formájában lett kiadva életpályája.
Az illusztrációk fantasztikusak lettek, szinte érezni lehetett Lee lendületét, energiáját és humorát a lapokon keresztül.
Nagyon szívesen olvastam volna részletesebben az életéről, de hát, ez egy képregény, nem pedig életrajzi mű.
Érdekes és olvasmányos kötet, biztosan elő fogom még venni.

>!
Kossuth, Budapest, 2019
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630995795 · Fordította: Sámi László · Illusztrálta: Colleen Doran
Zero>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Furcsa egy műfaj az (ön)életrajz, és a viszonyom is furcsa velük, hiszen annak ellenére is kedvelek sokat, hogy azért a megírásukhoz nem árt egy nagy kanál exhibicionizmus és gőg, amik nem a kedvenc emberi tulajdonságaim. Vagy kell egy jó szellemíró.
Az eddig olvasott önéletrajzok közül nagyon előkelő helyet foglal el a mentális listámon immár Stan Lee életrajza is, akit talán nem kell újra vázlatosan bemutatnom, mert ha nem tudod, hogy ki ő, akkor valószínűleg barlangban éltél sokáig, és rossz honlapon vagy, illetve az is elképzelhető, hogy zsigerből utálod a képregény-kultúrát, és ennek megfelelően nem tudsz róla a világon semmit, ezesetben pedig nem tudom, hogy miért olvastad ezt az értékelést idáig egyáltalán.
Na, elég rizsa lesz ez már, térjünk át a képregényre. Mert hát stílszerűen, ez egy képregény.
Én csak amolyan látens nerd vagyok, kedvelek egy csomó Marvel-cuccot, jó sokat meg nem, de isten mentsen meg attól, hogy az iszamos mélyéig letúrjak. De hála az égnek, ennek a könyvnek az élvezetéhez nem is különösebben szükséges totál kockának lenni.
Tulajdonképpen egy teljesen sztenderd, jórészt lineáris életrajzot olvashatunk, időnkénti meglepő és vicces negyedikfal-áttörésekkel, kulisszatitkokkal, eredeti, vintage borítókkal, semmi esetre sem forradalmi, de azért így is nagyon szép képi megoldásokkal, tehát nem észbontó a rajzolás, viszont cserébe kifejezetten cuki, dugig jópofa gegekkel.
Képregényfanoknak természetesen kötelező, de hát ők ezt nélkülem is tudják. De sima érdeklődőknek is ajánlom, hiszen az egyik legőszintébb, első kézből való életírása a Marvel szent tehenének, szívmelengető, feldobós, színes, szagos, imádnivaló olvasmány, Stan Lee jellegzetesen blőd humorával megspékelve, tele egy csomó olyan apró adalékkal, amik nem feltétlen derülnek ki egy wikipédia-oldalról. Közben tanúi lehetünk egy tökéletesen újfajta képregény-nyelv megszületésének, ami a mai napig millióknak jelenti az életét (a könyvből kiderül az is, hogy van, akiknél ez tényleg szó szerint értendő), szórakozását, összkulturális miheztartási-pontját.
Nincs mese, Stan Lee a XX., és részben a XXI. század egyik megkerülhetetlen arca, sokunk kedvencei pattantak ki a fejéből, és úgy anblokk a kulturális életre tett hatása szerintem évtizedek múlva is simán tapintható lesz. Ez még akkor is így van, ha az ún. magaskultúra elefántcsonttornyából szemléled a hülye szuperhősös filmeket, a szádat húzva.
Ritka kincs az ilyen szeretnivaló kiadvány.
Egyedül annyi rontja az összképet (bár csillaglevonást ettől függetlenül nem érdemel), hogy eredetileg 2015-ben jelent meg, és igény szerintem akkor is mutatkozott volna rá. De nem, a leleményes magyar kiadó természetesen megvárta, hogy földbetegyék az alanyt, mert akkor majd tutira veszik. Hiába, a jó öreg, magyaros hullarablás…
De ha már megvárták Stan Lee halálát, azért a végére egy szerkesztői búcsú, egy nyugodjbékében, vagy egy köszmindent igazán elfért volna. Namindegy.

Molymacska>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Mielőtt nekikezdenék az értékelésnek, tudni kell rólam, hogy nem vagyok képregény rajongó (és nem is akarok az lenni), én csak képregény olvasó vagyok, így Stan Lee rajongója sem vagyok, csak olyan ember, aki elismeri a munkásságát. És mellesleg nagyon tiszteli is egyes elért eredményeiért.
Ez a képregény pedig annyira univerzális, hogy ne csak engem kössön le, hanem bárkit. A rajongóknak egy igazi fangörcsölős olvasás lesz, a képregényt olvasnók egy érdekes korrajz, és egy képregénytörténeti írás, míg a laikusoknak egy nagyon jó betekintés egy új világba, ahol akár első néhány kiszemeltjét is kiválaszthatja (ha szeretne Marvel képregényt olvasni). Ez az univerzitás az, ami nagyon erős a képregényben, hiszen nem csak egy életrajz, de közben nem csak a Marvel brand felépülése, hanem valami sokkal több is.
Ellenben nagyon érdekes volt ez a felépülés is. És nem csak, mint cég, hanem mint képregény működés is: vannak dolgok, amiket már nem először hallottam, de itt valahogy közvetlenebb volt az egész, átláthatóbb a működés. Valahogy láthattuk, hogy a valóságban hogyan működik ez, és ez baromi érdekes volt. Ehhez kapcsolódóan pedig a cégváltásokat is láthattuk (hogyan került ugyanaz a brand más-más főnökök alá más-más pénzügyi költségvetéssel :D ). Nagyon érdekes volt, hogy kicsit belepillanthattunk, Stan Lee ezt hogyan is élte meg.
Ha pedig képregényről beszélünk, nagyon fontos az alapokat is lefektetni, így láthatjuk, hogyan készül egy képregény, mennyi ember dolgozik rajta, de ugyanígy tanácsokat is kapunk, hogy friss írókként mi az, amire figyelhetünk, hogyan lehetünk jobb írók. Nagyon jó ez a kicsit személyes, de mégis tárgyilagos rész, én minden képkockát élveztem benne.
Az Agymenőkben volt egy rész, amiben Stan Lee is kameózott (javítson ki valaki, hogyan írjuk ezt helyesen) amikor is Sheldon elmondja, hogy bár a Pókembert Stan és Steve Ditko csinálja, utóbbit senki sem ismeri. Nagyon sok szó esett a képregényben arról, hogy a rajzolók milyen problémákba ütköznek a karrier során. Az egyik pedig pont ez, hogy senki nem emlékszik rájuk, és mindenki csak Stan Leenek adja a dicsőséget, miközben ők ugyanúgy dolgoztak rajta, emiatt pedig sokan inkább átigazolnak máshoz egy szó nélkül. Kicsit depresszív is volt (kicsit nem nagyon) ez a rész, hiszen láthatjuk, hogy Stan Lee tényleg nem tudott tenni sok mindent azért, hogy a rajzolók híresebbek legyenek (és így ott maradjanak velük), de közben elkeserítő is, hogy ennyire nem figyelünk, mi olvasók a képregény készítőkre.
A magyar kiadás érdekesre sikerült. Az biztos, hogy a fordító vért izzadhatott, mert két tűz közé rekedt: vagy magyarosan írja le, vagy ahogy a képregényrajongók szeretnék. Akárhogy fordította volna, nem lett volna jó, de megpróbált mindent, hogy mégis élvezhető fordítás legyen. Ami érdekes (és kicsit vicces) hogy a szuperhősneveket hol lefordították, hol nem, attól függően, hogy itthon meghonosodott e vagy sem (Fenegyerek nem honosodott meg) így egy kicsit ugráló hol idegen-hol magyar nevek néha kicsit fárasztóak voltak.
Én imádtam ezt a képregényt, mert minden benne volt, képregényesítve, ami érdekes lehet a képregényekben: történelem, a készülés fázisai, az emberek érzései, a fény és csillogás ugyanúgy, mint a mocsok, a magány, az emberek és pénz keresése. Láthatjuk az új ötleteket, ahogyan a pénzügyi problémákat is, amik néha a legjobb projektekbe is közbeszólnak.
Ha valaki szeretne képregényekről, Marvelről, vagy Stan Leeről (esetleg Ditkoról, Kirbyről, és a többi zseniről) olvasni, akkor itt az alkalom. Remélem nagyon sokak kezébe fog kerülni ez a kiadvány, nem csak a már most rajongók kezébe, de akár még a képregényekkel próbálkozókéba is.
Most pedig megyek, és megveszem az Ezüstutazót. Mert eléggé meghozta hozzá a kedvem :D

1 hozzászólás
tataijucc>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Egyfelől arra gondolok, hogy olvasnám még tovább. Másrészről pedig arra, hogy elfogultság nélkül is meghajlok munkássága előtt.

mohapapa I>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Duplacsavar!

Nem szeretem sem az életrajzokat, önéletrajzokat, sem a szuperhősös képregényeket.

Az előbbit azért nem, mert EGY ÉLET TÚL HOSSZÚ ahhoz, hogy pár száz oldalban teljesen bemutatható legyen. (Hát még másfél-két órányi filmben.) Az ilyen kísérletek minden esetben és óhatatlanul csak kísérletek maradnak, hogy az élet bemutatásának a vázlata áthoz-e valamit a lényegből? De ha megkérdem, mi az életed lényege, szerintem te is bajban leszel. Mert persze, rengeteg ember van, akinek a mindennapjait meghatározza a hivatása, és sokkal boldogabb, akinek hivatása van mint akinek csak munkája, de még a hivatás sem maga az ember. És különösen nem a teljes ember. Akkor sem, ha a neve teljesen összefonódott valami lényegi, fontos és hasznos dologgal. Mert akiről szó van, ezt a lényegi, fontos és hasznos dolgot meg- vagy ki- vagy feltalálta, akár a neve jelenti azt a valamit, de alapvetőn ő maga létezett már a valami nélkül is, ami a nevéhez kötődik. Mielőtt a kötődés kialakult, ő már akkor is önmaga volt.

Szóval egy életrajz, önéletrajz óhatatlanul és menthetetlenül csak mazsolázgatás ötven-száz év eseményeiből. Vagyis az összképet a mazsolát gyűjtögető „szakács” határozza meg. Tulajdonképpen bárkinek az életéből lehetséges akár siker-sztorit akár horror-történetet formálni, csak megfelelő szerkesztőképesség kell hozzá. Egy üres szoba képe megfelelő nézetből szemlélve, megfelelő tempójú képeket rakva egymás után, megfelelő zenével körítve lehet romantikus, egy lakberendezési műsor blokkja vagy éppen egy véres thriller fosatás-bevezetője.

A SZUPERHŐSÖS KÉPREGÉNYEK meg olyan nagyon amerikaiak: felületesek, harsányak, életszerűtlenek. Nem is olvastam túl sokat belőlük, és nem én vagyok az első a mizpénztáraknál sem, ha egy új ilyesmit bemutatnak. Inkább az jellemez, hogy el sem megyek. De még streamelve, torrentezve sem láttam túl sokat. Ezekből mondjuk a Pókember, a Vasember és az Amerika Kapitány Marvel volt. (Leginkább A Vasember tetszett, de az sincsen a kedven filmjeim között.)

Az a helyzet, hogy a Stan Lee-ről szóló könyv önéletrajz. Egy szuperhősös gururól szóló amerikai képregény.

Most mit mondjak? Házhoz jövök a pofonért?

*
Mondjuk Stan Lee-t a képregények nélkül nem így hívták, hanem Stanley Martin Lieber-nek. Persze az is igaz, hogy lényegileg ettől még ugyanaz az ember volt, és az lett volna akkor is, ha nem kerül kapcsolatba a képregényekkel. Csak a neve maradt volna a régi. Meg a pénztárcája. Meg a sorsa, és egy csomó más emberé sem így alakult volna.

Képzeld el a világunkat a Pókember, Hulk, a Fantasztikus Négyes, Thor, a Vasember, az X-Men nélkül! Ha Stanley Lieber nem születik meg, vagy valamiképpen másképp alakul a sorsa, ők soha nem születtek volna meg. (Batman, Superman és Aquaman NEM tőle származik, ők akkor is lennének, ha Stanley Lieber sosem lett volna.) Bárhogyan is ítéljük meg e figurákat és a róluk szóló történeteket, összességében kimondhatjuk: szegényebb lenne nélkülük a világ.

Nos, lássuk, milyen tehát e nagy fantáziájú fickónak a képregényes életrajza! Mivel is kezdjem? Van egy csomó minden.

NAGYON AMERIKAI
Ami először (másodszor, harmadszor, sokadszor) szemet szúr: nagyon amerikai. A rajzolt Stan permanens, már a borítóról az arcunkba tolakodó, fogkrém-reklám mosolya, a bármi is történik, a tudatosságunk, a célkitűzéseink elérése mindennél lényegesebb, bárhol vagyunk, bárkik figyelnek, nincsen lazítás, a külsőnknek, a testbeszédünknek közvetítenie kell, mennyire menők vagyunk. Vess csak még egy pillantást a borítóra, és megérted, miről beszélek. Harsány. nagyvonalú, felületes.

S jó, persze, Stan Lee valóban, vitathatatlanul menő volt (1922–2018). Ez azonban az amerikai életformát, a vele járó kípszmájlingot, képmutatást, nagymellényűséget nem teszi szimpatikussá. Nem orrolok sem Lee személyére, sem a róla szóló képregényre emiatt. Iparkodom pusztán tudomásul venni. Nem megy. Ez például távolságot jelent köztem és a kötet között.

A könyvnek kerettörténete van. Stan Lee (tudod, az egykori Stanley M. Lieber) már befutott ötletgazdaként, idősen egy pódiumon előadást tart. Az életét meséli el. Mi mást? Az élete története ez a könyv. Ha elkalandozna és azon kapja magát, hogy véletlenül nem önmagáról beszél, azonnal észbe kap, és visszatér a legfőbb témához, Stan Lee-he

Ez számomra egyáltalán nem volt tréfás: ripacskodásként tudtam csak értelmezni. Ezért meglepő, hogy van néhány képsor, ami mutat valamit Stanley Lieberből, az emberből is. Amikor éppen nem megkerülhetetlenül zseniális ötletgazda, hanem kétségbeesett, tétovázó ember.

Mondom ezt attól függetlenül, hogy a kerettörténet tökéletes ötlet. Stan Lee mesél, és a gyerekkorától eljutunk odáig, amikor a története találkozik a valós idővel, vagyis azzal, hogy a színpadon áll, és mesél saját magáról.

A TÖRTÉNET HIÁNYAI ÉS A BEAVATOTTSÁGUNK
A történetben persze benne vannak azok a számomra hiányosságok, amelyek az életrajzokat általában terhelik: viszonylag nagy léptekben haladunk, a Stan Lee-vel kapcsolatba kerülő emberek papírmasék, ha egyáltalán meg tudjuk jegyezni a nevüket, a cégek, tulajdonosok variálódása nekem nagyjából követhetetlen volt (ez viszont az én szoftverem, az érdektelenségem és a lustaságom következménye). Mondom, életrajz, szerkeszteni kellett, de mégis átfogó akart maradni. Ez úgy nagyjából még sosem sikerült, senkinek. Legalábbis ekkora terjedelemben.

Egy szerencséje van ebből a szempontból a kötetnek: azok a képregények, amelyek számunkra kapcsolódási pontok. Egyből valami beavatottság érzetet nyújtanak, ami miatt sok mindent megbocsátunk. Mert amikor megjelenik a Pókember vagy Hulk, akár az X-Men sorozat, máris úgy érezzük, közünk van a történethez.

KÖZBEVETÉS: A REPUBLIC EGYÜTTES MINT PÉLDA
Talán a Republic története a legtipikusabb ebből a szempontból. Cipő halála után ment a tipródás és a cincálás, hogy Cipő nélkül nincsen Republic, voltaképpen ő volt a Republic.

Aztán mégis lett Cipő nélkül Republic, sorra adják ki a lemezeket manapság is.

Erre jött az újabb véleményáradat, hogy ezek milyen zenék már, Cipővel sokkal jobb lemezeket csináltak, ez már nem ugyanaz, és soha nem is lesz.

Tény, ami tény: bár Cipő sem volt egy hej, de hatalmas énekes, de jobb hangja volt mint Boros Csabának. (Nekem egyébként az égvilágon semmi bajom Boros Csaba hangjával, sőt!) Cipő szövegei sajátosak voltak. Egyediek. Az újabb dalok szövegei ezt valóban nem hozzák mindig. (Bár például a Rajzoljunk álmokat számomra a legkedvencebb Republic-dal.) Csak többnyire.

És itt jön egy hatalmas DE!

Nincsen bizonyítékom, csak vádaskodom. De az, hogy az új Republic-lemezeket az ekézők nem hallgatták végig azokat, abban biztos vagyok. Csak csípőből tüzelnek, mert úgy döntöttek, ezek nem lehetnek olyan jók, amilyenek a Cipős lemezek voltak Ez a kisebbik baj.

A nagyobbik az, hogy a Cipő-korszakot, ami rettentő hosszú idő volt, 1990–2013, egy adott minőségnek tekintik. Mire gondolok? Ha azt mondom Republic, milyen dalok jutnak az eszedbe? Szállj el, kismadár, Ha itt lennél velem, Repül a bálna, Tizenhat tonna, stb (ami hosszan sorolható). Jogosan jutnak ezek az eszedbe.

Vitatható, az esztétikai és rajongói nyugalom megzavarására alkalmas bekezdés következik!

Azonban a Republic, a válogatás- és koncertlemezeket nem számolva, huszonöt lemezt adott ki Cipővel. Minden lemezen volt legalább két dal, ami slágerré vált. Azonban nagyon reálisan nézve, azt kell látnunk, hogy a zenekar első öt-hét lemezének a slágereit később nem tudták überelni. Mi több, kimondom, abban a tudatban, hogy mindig kedveltem a Republicot (ma is): Cipő halála előtti utolsó lemezeik unalmasak, invenció nélküliek voltak mind zenei, mind a szöveg szempontjából (például: Miért, maga bohóc?, Bólints, Tibi!).

A Republic-inermezzo lényege jön.
Úgy vélem, akik vehemensen tiltakoznak a mai Republic ellen, három dolgot tesznek: a Republic első éveit, gigaslágereit abszolutizálják, figyelmen kívül hagynak úgy tíz évet, amikor nem születtek ekkora slágerek, és nem hallgatták meg figyelmesen az új lemezeket.

P. S.: Egy tiszteletteli, nagyon szubjektív megjegyzés. A mostani Republic első, nagy koncertjén a Budapest Parkban vontam le a magam számára is több mint meglepő következtetést: bár Cipő kétségtelenül pótolhatatlan, mindazonáltal Boros Csaba sokkal közvetlenebb és jobb showman mint ő volt. Hogyan is fogalmazzak: Borossal közvetlenebbé váltak a show-k. Ennek az itteni lényeghez semmi köze nincsen, és semmiképpen sem Cipő ellen mondom, de még csak nem is Boros mellett.

Úgy ám, de mi köze ennek a hosszú Republic-közbevetésnek Stan Lee életéhez?
KÖZBEVETÉS VÉGE

*
Hát az, hogy amikor azt mondja a képregényben Stan Lee (mert ő ondja az egészet, hogy Pókember, vagy azt, hogy Hulk, netán azt, hogy X-Men, egyfajta beavatottság érzésünk támad. Azt hisszük, hogy tudjuk, miről van szó. Akkor is, ha a büdös életben egy darab magazint el nem olvastunk, tán még egy filmet sem láttunk, ami valamelyik figuráról szólt. Az alakok azonban egyből a lelki szemeink előtt vannak.

Azonnal hozzáteszem: éppen emiatt érdekes Stan Lee életrajza: bármilyenek is ezek a figurák, dőreség lenne nem elismerni, hogy halhatatlanok és egyediek. Ikonok. Az életrajz meg éppen ezek miatt lesz érdekes. Mert egy fogpaszta vigyorú, egoista amerikai ki a fenét érdekelne amúgy? Még engem sem!

STÍLUS
Nem mondom, hogy a körmeimet lerágva, füstölő fülekkel, de ezen gondolkodtam. Mármint azon, hogyan foglaljam össze a könyv rajz-stílusát. Azért kell rajta gondolkodni, mert eklektikus. Van egy félreális alapstílus, ami mindent összeköt. Erre látsz majd alább példákat. Aztán van, magától értetődőn a képregények, mármint a Stan Lee által kifundált képregények stílusa. Aztán van az ismert emberek alapvetőn reális ábrázolása (erre is lesz példa). S végül van az a hiperreális rajzstílus, ami manapság is dívik Marvel-éknél.

Mint láthatod, több mindenből áll össze végül egységgé. S ugyanez igaz a mondanivalójára is. Mármint a stíluskeveredés. Van, és jobbára ez van, hogy a harsány realitás uralkodik. De van, hogy a sztori szimbólumokkal érzékeltet. Itt például egy munkatárs kopik ki a cégtől:

Na, jó, szóval nem itt, hanem a blogomon, ahol ez a bejegyzés eredetileg napvilágot látott.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/07/27/stan_lee_pet…

Számos helyen találunk hasonló, pazar megoldást. Lenyűgöző!

HUMOR
Az van. Oldja is jócskán a könyv amerikaiasságát. Például az alábbin nagyon jót röhögtem, tetszett a fricska. (Vélem, ha nekem egyértelmű volt, neked is az lesz. Ha nem,írj nekem. A jelszó: Disney.)

Igen, ott:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/07/27/stan_lee_pet…

Ez volt a másik, amin hosszan derültem.

Szintén, persze!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/07/27/stan_lee_pet…

Ebben a képsorban pedig a süket dumát hallgató Stan Lee arca remek! Előadást tartani megy távoli vidékre, egyetemista srácok mennek elé a reptérre, és viszik a saját kocsijukon az előadás tetthelyére. Útközben vagyunk a repülőtér és az egyetem között.

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/07/27/stan_lee_pet…

ÖSSZEGZÉS
Igen. Nos, akkor… Szóval… Khm, khm… Izééé…, bizééé, de konkrétan, és nagggyon határozottan!

Elolvastam , megnéztem, nem unatkoztam, néhol nagyon tetszett. De nem nyűgözött le egyáltalán. Mert nagyon amerikai. Azt, hogy van-e tanulsága, vagy csupán konjunktúra-kiadvány, nem döntöttem el. Azért nem, mert igazából nem érdekel. Annyira nem, hogy egy ilyen döntés miatt nekiálljak a nyaralásunkat alatt ezen törni a fejemet. .

Ötletes, stílusos (többféle is, ugyebár), humoros, bizonyos mértékig informatív, és elsősorban olvastatja, nézegetteti magát. De nem annyira, hogy az ember vissza-visszalapozna újra meg-megnézegetni. Szóval szórakoztató, érdekes, de valójában nem egy lényeges könyv egy egyébként lényeges emberről és lényeges jelenségről. Valahogy olyan, akár a szuperhősös képregények és filmek: lekötnek, szórakoztatnak, majd nyomtalanul elmúlnak.

theodora >!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Humora, iróniája és energiája süt az oldalakról – szinte mindig tele volt ötletekkel, ment a saját céljai, elképzelései után. Stan Lee-ről a képregény olvasása előtt csak annyit tudtam, hogy neki köszönhetjük a Marvel univerzumot – most teljesebb képet kaptam, hogy milyen fantasztikus élete is volt, hogyan jutott el oda hogy több generációval megszerettesse a képregényeket és a szuperhősöket.
Bővebben a blogon ;)

3 hozzászólás
MortuusEst>!
Stan Lee – Peter David: Fantasztikus életem

Könnyed, szórakoztató olvasmány. Nyilván kevés újdonságot hoz egy képregényt gyakran forgató olvasónak, de nem is ez a cél. (Illetve egy teljesen laikusnak így is olvasható.) Minden képregénybarátnak érdemes beszerezni.
A bosszantó fordítási problémák(főleg a nevek feltűnőek) azért akadnak benne. Egy ilyen nagy kiadó igazán megengedhetne magának egy lektort legalább, aki olvasott már képregényt.- ezért a csillag levonása


Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

S hogy mit olvastam? Nos, könnyebb, ha azt kérdezed: mit nem?
Ha nem volt nálam könyv, akkor a ketchupos üveg címkéjét.

Bea_Könyvutca P>!

Időm legnagyobb részét olvasással töltöttem. Imádtam olvasni.

theodora >!

Hihetetlen de életem különös, küszködésekkel teli korai éveiben nagyon szégyelltem, amiért csak képregényíró vagyok.

(első mondat)

Psycho_Goreman P>!

Furcsa az emlékezet. Nem lineárisan működik. Beszélsz valamiről, ami emlékeztet valami másra, azután vissza kell térned az eredeti témához.

tataijucc>!

Stan: Michael, engem már azóta a Marvel-lel társítanak, hogy a dinók megjelentek a földön.

Melinda_Kléri>!

…itt és most ünnepélyesen kijelentem, hogy az öcsém, Larry Lieber fantasztikus író és művész, és ami ugyanilyen fontos, pokolian jó fej is.

Melinda_Kléri>!

Az egyszerű poénok helyett próbálunk jellemből és helyzetből fakadókat becsempészni.
Saját stílusunk van, Martin!
A MARVEL-stílus!

Ha valami MARVEL-stílusban készül, venni fogják, mindegy mi a címe.

Melinda_Kléri>!

Nehéz elsimítani egy félreértést, ha az ember azt sem tudja, mit értett félre a másik.


Hasonló könyvek címkék alapján

Art Spiegelman: Maus – Egy túlélő regénye
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Bill Watterson: Kázmér és Huba
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító
Bill Watterson: Kázmér és Huba képeskönyve lusta vasárnapokra
Brian K. Vaughan: Saga 2.
Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén
Don Rosa: Dagobert bácsi élete
Jim Davis: Útmutató a barátokhoz
Brian Michael Bendis: Fenegyerek 1. – Alfőnök