Válogatott ​esszék 1979–2016 89% 13 csillagozás

Spiró György esszéit olvasva úgy érezheti az ember, az emberiség két részre tagolódik:
– vannak a kiválasztott zsenik, akiknek egyik fő jellemzője, hogy Spiró György ismerte fel őket; a másik pedig, hogy nekik az esetleges jellemhibák, bűnök is megbocsáthatók;
– és rajtuk kívül van az összes többi ember, akik részben végtelenül ostobák, hisz maguktól nem tudják mindazt, amit Spiró Györgytől kell megtudniuk; részben pedig jellemtelenek, hisz merő rosszindulatból és önzésből nem csüggnek rajongóként a Spiró György által zseninek tartott kiválasztottakon – köztük magán a mesteren, Spiró Györgyön sem.
Ha Spiró György logikáját követnénk, akkor ez alapján a szerzőről vagy azt kéne gondolnunk, hogy ő egy orákulum, egy tévedhetetlen kinyilatkoztató, vagy pedig azt, hogy egy agresszív kismalac.
Én idáig azért nem mennék el, szerintem vannak azért köztes árnyalatok, és bár az esszék esetében különösen igaz, hogy a stílus döntő módon befolyásolja a tartalmat, azért ezt a könyvet érdemes elolvasni.
Nem, Spiró nem orákulum, de rengeteg érdekes, eredeti gondolata van, még ha azokat rendszeresen ellentmondást nem tűrően, kinyilatkoztatásszerűen is hozza a tudomásunkra.
Például, hogy csak egyet idézzek fel, a Hogyan győznek a provinciák? című 2005-ben írt dolgozatában azt meséli el, hogy a Római Birodalmat az ókorban hogyan hódították meg a zsidók (és a keresztények), és ez miképpen állítható párhuzamba a mai világgal, ahol a zsidók (és a keresztények) hódító szerepét az iszlám hívei veszik át – most ők fogják elfoglalni – meghódítani a világot. Spiró ezt a gondolatmenetét a Mindentudás Egyetemén is előadta, még 2006-ban*, és egy kis kereséssel az interneten is megtalálható. De nem csak ott, hanem Spiró előző, Magtár című 2012-ben megjelent esszégyüjteményében is. És ez a mostani kötet többi írására is érvényes: többségük korábban már másutt – a legtöbb a Magtárban – olvasható volt. spoiler

Eddig tartott a mérgem, ezt ki kellett adnom magamból. Ugyanakkor minden személyes ellenszenvem és rosszindulatom ellenére kénytelen vagyok elismerni, Spiró György mind a színház, mind az irodalom, mind a politika területén – ezekkel foglalkoznak az esszéi – rendkívül eredeti és mély következtetésekre jut, ízlésítéleteiben meg lehet bízni, ráadásul szépírói igényességgel ír, így élvezet olvasni. Nekem különösen a Borowskiról, Hamvas Béláról, Petri Györgyről, Major Tamásról és a Passió című filmről írott esszéi tetszettek. A magyar kultúra 20. és 21. századi történetének megismeréséhez ez a gyűjtemény alapmű.

* http://mindentudas.hu/el%C5%91ad%C3%A1sok/tudom%C3%A1ny…

Egyszer óvtak Spirótól, hogy én inkább ne olvassam. Merthogy a nyers stílusa biztosan nem tetszik majd nekem. Irtóra nagyképű, és a diákjai is megmondták: arroganciájával maradandó sebeket képes okozni. De aztán hogy-hogy nem, karácsonyra kaptam két Spiró-kötetet. A Kőbékát még nem olvastam el, ezek az esszéi viszont nálam nagyon bejönnek.
A legutolsó önéletrajzi (?) írása a kötetben Bada tanár úrról szól, amelyben a hivatását teljes bedobással megélő tanár példája tárul elénk, ami alán segít megérteni Spiró György ars poétikáját is. Egy kicsit ő is olyan lehet, mint a mestere, Bada tanár úr, aki egyszer ezt találta mondani a diákjainak: „az élet nem olyan szép, mint az irodalom” (373).
Azt hiszem, Spiró azokra az írókra tud csakugyan rácsodálkozni, akik rá mernek közelíteni az életre úgy, ahogy éppen adja magát, és ezt az élményt irodalmilag a legnagyobb őszinteséggel vissza is képesek adni. Tadeusz Borowski kapcsán írja: „A valódi író kiválasztott médium. (…) Nem döntheti el önkényesen mit és hogyan fog írni. Magasabb törvények sújtják” (53).

Spiró esszéi egyszerűen fenomenálisak. Akár színházról, akár politikáról van szó, minden témában otthonosan mozog. Éleslátása és következtetései helytállóak, tanulságosak.
Nekem különösen Az áfium és Az identitás-tulajdonítás című esszéje tetszett.
Spiró rajongóknak kötelező olvasmány!