Kőbéka 31 csillagozás

Spiró György: Kőbéka

    Legyen a címe „Kálmánka”? De ki ez a Kálmánka?
    Legyen „Kálmán vitéz”? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte.
    Legyen a címe „Lipót”? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben.
    Mit szólnának ahhoz, hogy „Záp”? Húznák az orrukat? A térképen nem található, a főhős mégis oda születik, és oda is tér vissza. De a címnek azt is jeleznie kéne, hogy Kálmánka bebarangolja a fél világot és a különböző korszakbéli Magyarországokat.
    Előbb-utóbb választani kell a sok kaland közül. A 202. oldalon Kálmánka egy üres medence alján napozgat a gyíkokkal, a medence vízköpőjét, a nyájasan hallgató kőbékát nézegeti, és beszél is hozzá – legyen tehát „Kőbéka” a címe.

                                                                                             Spiró György

>!
Magvető, Budapest, 2017
248 oldal · ISBN: 9789631436464
>!
Magvető, Budapest, 2017
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631435191

Enciklopédia 4


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Spiró György: Kőbéka

Múltkor nem tudtam ellőni a „ismét bebizonyosodott, hogy a magyar írók nem tudnak disztópiát írni” kezdetű vesszőparipámat, de hála Istennek van itt ez a Spiró-könyv, úgyhogy (ta-daaaam!): „ismét bebizonyosodott, hogy a magyar írók nem tudnak disztópiát írni”. Ahogy én képzelem, a jó disztópia nem más, mint egy nagyon jó regény, ami mintegy mellesleg disztópiaként is működik – nem pedig (mint itt) egy Candide-ból, a Legényanyából, meg egy csipet Orwellből összemaszatolt katyvasz, aminek írásakor az írót szemmel láthatóan az motiválta, hogy beleöntse az összes vitriolt, ami felgyülemlett benne a NER-kormányzás és az azt körülölelő világpolitikai fekáliahalom kapcsán. De tényleg az összeset – mégpedig egymás hegyére-hátára. Az világos, hogy léteznek abszurd disztópiák, amolyan keserédes groteszkek, amik fittyet hánynak a külső világ logikájának, ezzel is rámutatva, milyen szürreális is az ún. „valóság”, de ezek az írások is kötelesek valamiféle belső logikának, valamiféle szerkesztési elvnek engedelmeskedni. No most Spiró ezen könyvét legfeljebb az „ahogy esik, úgy puffan” metódus alapján rendezte el. Például amikor főhősünk, Melák Kálmán egy amúgy is felesleges indiai fejezet után egyszer csak beszippantódik egy féreglyuk által, és hirtelen 1946-ban találja magát, csak hogy Spiró rögtönözhessen egy történelemleckét a háború utáni Magyarországról, a röpke átmenetről nyilasok és kommunisták között* – hát az nem egyszerűen híján van a belső logikának, hanem odalopakodik a belső logika mögé, és lendületből úgy hókon vágja, hogy a belső logika bezuhan a szederbokorba, ahol véresre karmolják a tüskék. Viszont paradox módon helyenként élveztem a könyvet – nyilván Spiró jó író, jó meglátásokkal, amiket szórakoztatóan tud interpretálni –, de a meghatározóbb élményem a bosszankodás volt, hogy hát ennek az egésznek most mi értelme volt.

* Megjegyzem, a kötet ezen része számomra a legérdekesebb, legjobban megkonstruált szakasz, és baromi boldog lennék, ha a témát – a táborokból hazatérő túlélők sorsát, akik kénytelenek Lipótmezőn meghúzni magukat, mert másutt számukra már nincs hely – egy spirói kvalitásokkal rendelkező személy rendesen kidolgozná. Csak épp semmi keresnivalója nincs ebben a regényben.

26 hozzászólás
>!
Csabi P
Spiró György: Kőbéka

Jó, hogy pont nemrég dicsértem agyon Spirót, pont az első könyve kapcsán. Most, a legutóbbit elolvasva magamnak sem hiszek.

Egy szatíra lenne ez, Spiró a jól bevált módszert követi, egy debil szemén át nézzük a világot, úgy minden furcsább, erőlködni sem nagyon kell. Spiró nem is erőlködik, rakásra halmozza korunk minden visszásságát, szinte leltárt készít mindenről, amitől falnak megy a tisztelt polgár. Ennek érdekében főhősét, Kálmánkát oda veti mindig sorsa, ahol éppen mondanivaló akad, ha van értelme, ha nincs. Legtöbbször nincs. Hiába értek egyet Spiróval, mint felháborodott és elkeseredett magyarral, ez a könyv csak egyel több ok az elkeseredésre, nekem. Lásd még ezt az idézetet, úgy is, mint freudi elszólás: ”Ha egy pocsék színházi előadásról a kritikus nem írja meg, hogy pocsék, akkor a jelenleg élők és a következő nemzedékek lelki halálát okozza. Az elhallgatás éppen olyan káros, mintha feldicsérnék a selejtet.” Teljesítem a szerző óhaját, nem hallgatom el.
Az író a leltári felsorolásban olyan hamar végére ért az őt foglalkoztató bajoknak, hogy azon vette észre magát, nincs ki a könyv. Emiatt külföldre lökte Kálmánkát, hogy immár a világ bajainak taglalásába kezdjen. A világ tényleg olyan hülye, hogy senki sem veszi észre Kálmánka debilitását, adják kézről-kézre, még az ENSZ főtitkár is pártfogásába veszi (az is debil). Mikor az író a világ problémáira is rámutatott, még mindig nem volt ki a könyv. Ekkor jött a csodás fordulat (meg ötven oldal a fiókból), és visszalöki Kálmánkát a Rákosi korba, hogy azt is leleplezze, plusz a Lipótmező felszámolása. Ja, hogy az nem a Rákosi korban volt? Nem baj, van egy Történész, aki a jövőbe lát, így át van hidalva ez a probléma is.

Nagyon izzadságszagú ez könyv, méltatlan az eddigi életműhöz, azt hiszem én is időutazásba fogok, és inkább Spiró régebbi könyveit olvasom.

11 hozzászólás
>!
dacecc P
Spiró György: Kőbéka

Spiró szatírája (vagy inkább mesélye?) tartalmaz mindent, amitől egy szatíra jó szatíra lesz (vagy egy mesély jó mesély). Vicces, cinikus, merít a mai valóságból egy csomót, kritikus és a többi. Valami mégis hiányzik, ráadásul annyira hiányzik, hogy Spiró remek stílusa sem képes elpalástolni ezt a hiányt. Pedig Kálmánkában tényleg benne van minden, ami egy jó szatíra (mesély) hősében kell, hogy legyen. És mégsem tudtam szeretni.
Ebben biztosan szerepe van az egyik hosszabb epizódnak, ami szerintem úgy, ahogy van, nem kéne, hogy a könyvben legyen, olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha lett volna egy ígéretes anyaga, amit nem tudott máshol felhasználni, ezért berakta ide, hogy legyen valahol, a műfaj megengedi. Aki olvasta, tudja, hogy melyikre gondolok.
Vannak benne tényleg remek, sziporkázó epizódok is, de nagy egészében szerintem ez most kevésbé sikerült.

3 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Spiró György: Kőbéka

„Globális tőke, globális hülyeség.”

Elgondolkodtam, hogy ez akkor most disztópia-e? Az a baj, hogy Spiró esetében az élet néha másolja a művet, néha meg megelőzi. :-(
2017-ben két olyan kötet is megjelent, amelyek csalódást okoztak nekem, mert szerzőiktől korábban szívesen olvastam, de most nem sikerült egy jó szintet meglépniük. Száraz Miklós György: Az álomvadász volt a másik. Szerencse, hogy újabb eddig ismeretlen szerzőket viszont sikerült felfedeznem.

Voltak jó részek benne, de összességében nagyon ráfért volna egy alapos átgondolás, esetleg az első rész kisregényként való közreadása. Nálam a 3 csillag nagyon ritka, mert ha ennél kevesebb, akkor már le is teszem a könyvet és nem is félbehagyottként jelölöm, hanem egyáltalán nem regisztrálom az olvasását. Ezt most végig spoiler olvastam.

>!
egy_ember
Spiró György: Kőbéka

Ha harminc évvel fiatalabb lennék, és most kezdenék ismerkedni Spiróval, az utóbbi regényei (ez + Diavolina) alapján elég nagy lenne a valószínűsége, hogy soha többé nem vennék semmit a kezembe tőle…

1 hozzászólás
>!
marcipáncica P
Spiró György: Kőbéka

Nehezemre esik nem összevetni a könyvet Spiró másik disztópikus szatírájával, a Feleségversennyel, és biztos a Kerengővel is sikerülne, csak azt meg nem olvastam még. Végig ott motoszkált az a gondolat, hogy volt már egy ilyen, egy párhuzamos testvértörténet, ami hangulatában, stílusában, szerkezetében sokban hasonlít, de a Kőbéka mégis hoz valami mást, egyéniséget és szerethetőséget is.
Ezek ellenére olyan nehezen szültem meg ezt az értékelést, mintha fogamat húznák, lehetőség szerint így is kell rá tekinteni. (=semmi értelme ennek az értékelésnek. Elnézést ezért.)
Nagy meglepetést szerintem nem árulok el vele, hogy ez egy okos, szórakoztató, kellően humoros, néhol ijesztően aktuális szatíra, amit jó olvasni. Viszont talán az sem túl meglepő, hogy ez egy idő után baromi fárasztó tud lenni. Amikor a regényt már teljesen elvadítja a szürrealitás, és nem csak téren száguld keresztül, hanem időn is, akkor nálam azért már beütött egy kicsit az az érzés, hogy ez most sok. Túl sok. Pedig – már csak terjedelme miatt is – a könyv nagyon feszes tempót diktál, üresjáratoknak helye nincs, sokkal inkább túlzsúfoltságnak. Pedig jó volt ez az idő…ugrálós? látogatós? rész is, kifejezetten erős része volt a kötetnek, és nem mondanám, hogy nem illet ide, csak valahogy nekem már nem működött.
A karakterek szellemes karikatúrák, és a társadalom minden szegmenséből igyekszik meríteni, ez bőven teret enged a különböző vélemények és végletek megjelenítésére. Az, hogy Spirónak mennyire fontos téma az emberi mérhetetlen sötétség elbutulás és befolyásolhatóság, nyilvánvaló, és hálás téma is ez, hiszen ki ne olvasna szívesen – távolból, kicsit megrökönyödve, de mégis baromi jót röhögve – olyan emberekről, akik agyi tevékenységüket tekintve nem sokban térnek el egy átlagos betonkeverőtől. Jó ezt olvasni, megnyugtató, igen, itt még nem tartunk, de azért van valami ebben, hogy még, mert némelyik gúnyos túlzás talán nem is áll olyan távol a nem túl távoli valóságtól, mint azt szeretnénk. A főszereplő, Kálmánka, aki jobbára sodródik csak az árral, ami az őt körülvevő világból zúdul rá, azonban meglepően kedvelhető karakter. Talán pont melák sutasága, egyszerű gondolkodása az, ami a legvalószínűbb ebben az őskáosznak tűnő regényi valóban.
Valószínűleg közel sem szerettem volna ennyire ezt a könyvet, hanem Spiró írja, mert az egészet az ő rendkívül intelligens, sziporkázó stílusa teszi olyanná, amilyen. Jóvá. Viszont kiemelkedővé nem, semmi különlegességet nem éreztem a könyv kapcsán, amire azt tudnám mondani, hogy igen, ez most egy mestermű.

>!
latinta SP
Spiró György: Kőbéka

    Ez a huszonegyedik századba oltott, kukoricza közt született, rettentő naiv, jámbor Kálmánkáról szóló (disz)/u/topikus regény mesély a múltban (is) játszódik – úgy nagyjából ebből jöttem rá erre: https://moly.hu/idezetek/915885, stb… –, mégis folyamatosan azt éreztem előtte-közben-utána, hogy nagyon is aktuális (https://moly.hu/idezetek/906370).

Csak nehogy önbeteljesítő jóslat legyen.

P. S.: Sokakkal beszélgettem, sokaktól hallottam, hogy lapos a vége. Igazat adok nekik. (Elejétől fogva 248 oldal, tehát 124 lapos. Hogy ebből mennyi a vége?)
Amúgy meg azon a tájékon, amerre Kálmánka hazakeveredik, nem igazán vannak kiemelkedően magas hegyek… Elvadult pusztaság az ott a maga teljességében.

2 hozzászólás
>!
szökött_csincsilla
Spiró György: Kőbéka

Az előttem szólók már részletesen leírták e „regény” erényeit, és gyengéit.
A Kőbéka szórakoztató olvasmány, működik, kacagtat, sokszor el is gondolkodtat, főleg akkor, ha elengedjük azon képzetünket, hogy regényt olvasunk.
Ha nem próbáljuk megfeleltetni Spiró ezen írását a regény ma már kőbe azért nem vésett feltételrendszerének, ha nem kezdjük a művet Spiró korábbi, nagyon is regényszerű regényépítményeihez viszonyítani, akkor minden további nélkül ajánlom e munkát a mester rajongóinak.

Azokat viszont, akik a Fogságot, és a Messiásokat követő időszak óta zuhanórepülésben látják a magyar próza-, és drámairodalom egyik legnagyobb élő alakját, kevésbé bátorítom a Kőbéka elolvasására.
Furcsa, engem a Jégmadár világára emlékeztető fikció ez, ahol nincs is igazán történet, leginkább csak a történésekre szabdalhatóság játszik.
Nincs értelme boncolgatni Kálmánka hányadtatásait, mert magát Kálmánkát is lehetetlen elemezni.
Gyökértelen karakter, Kukorica Fattyúhajtás János ha úgy tetszik, aki sem a jót, sem a rosszat nem ismeri fel, kivéve a botot és a sörétet, vagy ellentétes példaként egy szép fekete lányt, aki pont nem a Julish.
Ami számomra mindennemű elvárás előtájékozódást követő félretétele után is fura volt, az a Lipótról szóló rész, a regény vége felé.
A mester egyik interjújában hosszasan mesél arról, hogy mennyi kutatómunkára volt szükség ehhez a részhez.
Ez mind szép, és jó, de hogy a „regényből” fenemód kilóg, az nehezen vitatható.
A másik, ami feltűnt, az a Kálmánka végleges hazatértekor elénk táruló kép Magyarországról.
Én bátortalanul ugyan, de megkockáztatom: Spiró itt a tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt kortárs, Hajnóczy Péter több írását is megidézi.
Erős, nagyon erős (!!!) Hajnóczy-szövegekre utal, sajnálatos módon nen túl jól.
Mindezektől függetlenül a Kőbéka egy olvasható, helyenként kifejezetten szórakoztató mű, de több helyütt felkavaró színvonal-hullámvasút is egyben.
Közel sem megkerülhetetlen.

>!
cseri P
Spiró György: Kőbéka

Úgy kell annak, aki nem hallgat másokra, miszerint nem jó ez a könyv. Pedig nekem anno a Feleségverseny tetszett. Ez most egy ilyen katyvasz lett. El is vesztettem a fonalat egyszer csak.

1 hozzászólás
>!
brácsa_lant
Spiró György: Kőbéka

Szeretem ellógni az értékelést, amikor nem tudom, mit írjak. Nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy akiknek a véleményében bízom, azok nem tartják jónak ezt a kötetet. Amúgy az előző Spiró se tetszett, pedig az még a közvéleménynek valamivel jobban. Nekem akkor inkább a Kőbéka.
Lent voltam kertészkedni, de esett az eső, így olvastam a tornácon majdnem végig, másnap a vonaton a maradékot. Ilyen körülmények között a megjegyezni való jó mondatokat nem írtam ki sajnos, utólag meg nem találtam meg, pedig volt pár.
Az tényleg zavart, hogy a történet logikátlan, esetleges, a főszereplőt nem értem, és nagyon valószínűtlenül túlél minden lehetetlen helyzetet. Aztán eszembe jutott, hogy ez olyan mesehős-legkisebbkirályfi-szerű, a műfaj meg „mesély”, úgyhogy ezt talán el kéne engednem ahelyett, hogy próbálom komolyan venni. Onnantól nem figyeltem a történetre, csak a jó mondatokra meg a mondanivalóra, és nagyrészt élveztem (már amennyire élvezni lehet, ha csak félig is komolyan belegondolok).


Népszerű idézetek

>!
Ross P

    A környékbéliek türelme magyartalan módon egyszer mégis elfogyott, kezdtek beadványokat fogalmazni a vasúthoz, és előbb-utóbb még választ is kaptak, amely szerint őket, a tiltakozókat a külföld pénzeli; egyébként a vonal nincs megszüntetve, csak a vonat nem jár.

37. oldal (Magvető, 2017)

6 hozzászólás
>!
Ross P

Retorikán bemutatták, hogyan fejlődött az emberiség a római jogi érveléstől az artikulálatlan ordításig. Egykor a racionális meggyőzésben hittek az emberek, mondotta a lobogó hajú, égő szemű előadó, ami azonban nem demokratikus, hanem arisztokratikus és népellenes, és kimaradnak belőle a többségi hülyék. A népet ordítással lehet csak befolyásolni. Nem szabad két-három alapállításnál többet gyömöszölni a fejébe, nem bírja, és fellázad. Az alapállításokat csak tőmondatban szabad közölni, már a bővített mondat is rongálja az eredményességet. Többszörösen alá- és mellérendelt mondatot használni tilos. Ha nem értik, hogy ez micsoda, nem baj, a lényeg: röviden és tömören. És ordítani, ordítani, ordítani. A szórendet megváltoztatni tilos. Rokon értelmű szavakat alkalmazni tilos. Ahogyan először elordították, pontosan úgy ordítsák el másodszor és századszor, a kampány végéig egyetlen vessző sem változhat. Sulykolni, sulykolni, sulykolni.

75. oldal

8 hozzászólás
>!
dacecc P

    Bevezették a szegénységi bizonyítványt. A kérelmet az ispán ellenjegyezte és küldte tovább; két, már korábban igazolt szegénynek is támogatnia kellett a kérvényt, az ő aláírásukat általában hamisították. Szegénységi bizonyítvány hiányában nem volt adható segély, nem lehetett közmunkássá válni, és a honvédelmi sáncásásban sem lehetett részt venni. Szegénységi bizonyítvány hiányában nem járt lakhatási engedély, emiatt a gazdagoknak is ki kellett váltaniuk. A külföld a szokása szerint gúnyolódott, ám a király udvarnokai megmagyarázták a népnek: a dokumentált szegénységben jelenik meg az áhított nemzeti egység.

21. oldal (Magvető, 2017)

>!
Ross P

    Médiagyakorlaton azt tanulták, hogyan kell a célszemélyt véglegesen lehetetlenné tenni. A legfontosabb: legyünk meggyőződve arról, hogy tetteinkkel a Magyar Királyságot védjük, óvjuk és ápoljuk; ha az a feladatunk, hogy az ártó hatalmak által bábként mozgatott kártevőt leleplezzük, szinte bármilyen eszköz meg van engedve. Ügyeljünk rá, hogy a rágalom legyen fülbemászó és nehezen feledhető. Az állításunk üsse át az ingerküszöböt, ami nálunk rendkívül magas. Nem baj, ha a becsületsértési pert évek múlva elveszítjük, sőt tiszta nyereség, ha a per elhúzódik. Amíg másodfok következik, majd az ügyet új elsőfokú tárgyalásra utalják, a rágalmat tovább lehet napirenden tartani, és az illető lejáratása eredményesebb lesz, mint ha a vád igaznak bizonyulna. Egyszeri rágalom nem rágalom! A felejtés ideje Nyugaton hat hónap, míg hazánkban két hónap alatt mindent elfelejtenek. Nálunk a rágalmat kéthavonta meg kell újítani. Ajánlott a hat éven át tartó rágalomhadjárat, ami harminchat sajtóhadjáratot jelent. Ügyelni kell, hogy a rágalom tárgya azonos maradjon. Bármennyire csábító is, ha időközben jobbnak tűnő rágalmat találtunk ki, fogjuk vissza magunkat, és maradjunk az első megfogalmazásnál. Bevésni, bevésni, bevésni! A rágalom első megfogalmazásán később változtatni tilos!

77-78. oldal (Magvető, 2017)

>!
Ross P

Eszébe jutott a Filozófus, akivel hét hónapig ült együtt. Nemigen lehetett vétke annak a szánalomra méltó, bánatos embernek, ha csak az nem, hogy nem értette, mitől léteznek olyan emberek, akik mindenáron meg akarják szabni másoknak, hogyan éljenek, mit tegyenek és mit gondoljanak. Ez foglalkoztatta szabadlábon, ezért került börtönbe, és kancsukakészítés közben a börtönben is ezen rágódott.

47. oldal

>!
dacecc P

A mese a mi egyetlen csápunk a valóság felé. A mese bevallja, hogy hazudik; ez az egyetlen becsületes álláspont. Az összes többi nézet, kitaláció, vallás, ideológia nem vallja be, tehát a legsötétebb, legaljasabb módon hazudik.

170. oldal

>!
Csabi MP

Az igénytelenség a végső rákfene, minden rossz kútfeje, komponense és okozója, az igénytelenség öli meg a tudást, az érzelmeket, a bármi jobbra való törekvést, és a legnagyobb mértékben közönyre nevel. Ha egy pocsék színházi előadásról a kritikus nem írja meg, hogy pocsék, akkor a jelenleg élők és a következő nemzedékek lelki halálát okozza. Az elhallgatás éppen olyan káros, mintha feldicsérnék a selejtet. Ha egy rossz köztéri szobor mellett némán mennek el a hozzáértők, főbenjáró bűnt követnek el. Ha egy romlott kefirt kihajítunk a szemétbe, ahelyett hogy visszamennénk a boltba, és reklamálnánk, és beírnánk a panaszkönyvbe akkor is, ha nem tartanak panaszkönyvet, akkor magunk ellen vétkezünk.

66. oldal

>!
latinta SP

    Nem mindenki hülye, aki hülye helyen dolgozik, tartja a délalbán közmondás.

81. oldal (Magvető, 2017)

>!
latinta SP

    – Mi az, hogy ENSZ? – érdeklődött Kálmánka.
    Ágoston felnyerített. Sokféle szerzetet megismert a pályafutása alatt, de ilyen furcsa miniszterelnök-jelölttel még nem volt dolga. Ki dönthetett arról, hogy Magyarországról őt küldjék? Dörzsölt felderítő lehet a kolléga, és rejtett szándékok munkálhatnak benne.
    – Az ENSZ olyan, mint egy nagy létszámú osztály – magyarázta. – A haszontalan diákok óra alatt ütik-verik egymást, az osztályfőnök pedig leteremti őket, teljesen hiába.
    Kálmánka felfogta, mi az ENSZ.

93. oldal (Magvető, 2017)

Kapcsolódó szócikkek: ENSZ
>!
latinta SP

    Buenos Airesben alakult meg az a szekta, amely szerint Amerikának bosszúból vissza kell gyarmatosítania Európát. A szekta tagjainak ötszáz évre visszamenőleg igazolniuk kellett, hogy őseiket a spanyolok, a portugálok, az angolok, a franciák, a németek és a hollandok rabszolgasorba taszították és kiirtották. Az igazolást a jelölteket transzban faggató okleveles léleklátók állították ki, akik az igazolás szerint az élő személyekből az elődeik emlékezetét sikeresen elő tudják csalogatni.

137. oldal (Magvető, 2017)


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
A. O. Esther: Megbocsátás
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Leiner Laura: Valahol
Raana Raas: Menekülők
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Raana Raas: Hazatérők
Békés Pál: Csikágó