Honderű 95% 29 csillagozás

A Fogadó a Nagy Kátyúhoz olvasva mérsékelten tetszett, jó színészekkel előadva talán másként látnám. Túl sok benne a bohózatos-ruhacserés helyzetkomikum.
A másik három színdarab viszont nagy hatást tett rám. Az Elsötétítésre örömmel ismertem rá – közel 10 éve láttam színházban, és nagyon tetszett. A Honderű és a Szappanopera meg új élmény volt .
Zseniális Spiró kesernyés humora, szófordulatai, kínos kérdéseket feszegető, azokra meglepően nyílt válaszokat adó stílusa. Nem odamondogat, csak olyan mondatokat ad szereplői szájába, amiktől zavarba jövünk, de – jó esetben – elgondolkozunk saját hozzáállásunkról, külső/belső véleményünkről, a magunk kis játszmáiról.

Érdekes volt. Olvastam már Spiró Györgytől, ismertem a stílusát, de erre nem számítottam. Jópofa és szórakoztató volt, néhol teljesen morbid jelenetekkel és eseményekkel, máshol furcsaságokkal fűszerezve. Szórakoztatónak tartom, és örülök, hogy elolvastam. Megjegyezném, hogy nem az egész kötetet olvastam, csak a címadó drámát, de az inkább volt szatíra, mint dráma. Habár feszültség az volt benne elég, de az is inkább parodisztikus volt, mint komoly dolog. :)

Az igazán jó dráma ismérve, hogy az olvasásuk ugyanolyan élményt ad, mint ha színházi előadásban látjuk. A kötet drámái közül kettőről biztosan mondhatom, a másik kettőről pedig csak olvasás alapján gondolom, hogy ezek azok.

Szórakoztató lehetett volna, ha nem váltott volna ki ilyen szomorú érzelmeket belőlem. Nem tudok mást mondani, olyan érzésem volt, mintha annak a pár szereplőnek az élete a szemem előtt peregne le. Láttam őket gyerekkorukban, felnőttként, aztán itt vannak ezek az idős emberek, akik lelkükben megőrizték az ifjúságot. És ez lehetne akár vicces is, de nem tudtam nevetni rajtuk.

Furcsa dráma volt, bár az is lehet, hogy nem vagyok hozzászokva Spiróhoz (a Csirkefej sokkal jobban tetszett). Mindenesetre elgondolkodtató dráma. Olyan, mintha a szereplők egy másik, saját világban élnének, ami nagyon távol áll már másokétól… Vagy épp az enyémtől. Ezért aztán kicsit furcsa, kicsit idegen, de olyan hűdenagyon mégse.
Kicsit zavarba is hoz, hogy ennyire ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mintha egyik percben érteném, aztán már nem tudnám hova tenni. Mint mikor felkavarják az iszapot a tó fenekén. Zavaros.

Csak az Elsötétítésről írok, mert a többi darabot olvastam már más könyvekben.
Döbbenetes. Nagyon meglepő fordulatokkal tarkított, igazi dráma. Nagyon jól festi a zsidó törvények körüli vitákat, ki hogyan fogta fel. Nagyon durva, ahogy kibuggyan a különbség, egyesek hogyan érezték belül és mit adtak kifelé az álláspontjukból az akkori „veszedelemről”.
A másik oldal pedig a férfi-nő kapcsolat ábrázolás. Szemtanúi lehetünk egy fokozatos egymásból való kiábrándulásának, egy igazi mély kapcsolat, szerelem széthullásának.
Úgy, hogy a miérteket is felfedezhetjük, elemezhetjük. Azt is gyönyörűen láthatjuk, hogy a Nő a kezdeti heves tiltakozásból és ragaszkodásból, hogyan vált át a beletörődésbe, és ezt hogyan ellensúlyozza, hogy teszi saját maga számára elfogadhatóvá.

A Honderüt olvastam a kötetből. Alapvetően egy szórakoztató dráma, de az utolsó pár oldal ad neki egy mélységet. Érdekes a világ, amit Spiró megteremtett a 4 idős szereplőnek, pláne, hogy kontasztnak állandóan jelen van Vancsura, aki nem hagyja, hogy az olvasó belesüppedjen az idősek világába és rajta keresztül mindig beszivárog a valóság. Egy jó rendezővel és színészgárdával remek lehet színházban is.

Zseniális! Először láttam színházban, utána olvastam, többször is.

Éppen ilyen úrinő szeretnék lenni öregasszony-koromra! Ilyen gavallérokkal :-)

Spirótól minden :)