DIKTATÚRA
Abban a színházban még nem jártam, nemrég építették át egy moziból, eredetileg egy nagyhatalmú bankvezér a saját énekesnő feleségének szánta magánszínházként, aztán a bankvezér megbukott, az építés húzódott, végül megnyílt, csak én még nem jártam benne. Siettem, már késésben voltam, mert órám volt az egyetemen addig. A szomszédos múzeumban megmondták, hogy a lakóház kaputelefonján kell csöngetni, csöngettem, be is engedtek, dupla belső udvarban bóklásztam, sehol egy lélek, láttam, hol is lehet a színház, de bejáratot nem találtam, végül lementem a pincébe, ott sötét volt, és ott volt a bejárat. Moszkvában voltak ilyen elvarázsolt, zegzugos helyek egykor. A portás eligazított: az olvasópróba a büfében van. A büfét az első emeleten találtam, szűkös volt, olvasópróba céljára alkalmatlan, de hát a színpadon biztos díszletet állítanak éppen a melósok, gondoltam.
Ott ültek a produkció résztvevői: a maradék nagy magyar színészek közül öten, egy kitűnő rendező, a legjobb magyar jelmeztervezőnő, férje: a díszlettervező, meg még sokan, súgó, kellékes, ügyelő. A színészek már az első felvonást olvasták. Nagy magyar színészek. Az ügyelő ismerősnek tűnt, és az első felvonást követő szünetben oda is jött hozzám, és mondta: tizenkilenc éve már dolgoztunk együtt, amikor egy másik színházban rendeztem egy saját darabomat. Örültünk egymásnak. A nagy magyar színészek közül hárman már játszottak valamely darabomban, örültünk, hogy megint találkozunk. A büféslánytól szódát meg körözöttes kenyeret lehetett venni.
A színészek olvasni kezdték a második felvonást. A büfébe bejött egy fekete mini bőrruhába öltözött fiatal nő, jó lába volt, a nem csúnya képe jól ki volt kenve, a büfépult mögé ment, és tárgyalni kezdett valamit a büféslánnyal. A kikent nő a tulaj, gondoltam. Aztán leültek egy asztalhoz, és tételeket kezdtek sorolni hangosan. A színészek olvasták a szövegemet, idős, sokat próbált, sokat látott embereket, a magyar polgárság meggyalázott legjobbjait kell majd alakítaniuk, akik a rémes XX. századi magyar sors fölött lebegnek immár a haláluk küszöbén humorral és öniróniával.
Az ügyelő rászólt a két nőre, hagyják abba. A kikent nő és a büféslány nem hagyta abba. A színészek, a maradék nagy magyar színészek közül öten, olvasták a szövegüket, és nem szóltak a két proli nőre. Hárman a színészek közül a legnagyobb sztárok közül valók voltak, és zokszó nélkül olvasták a szövegüket a hangzavarban. Az ügyelő se próbálkozott többé. A prolik végig a tételeket egyeztették hangosan.
231. oldal