„Soren Ward lebilincselő mesélői stílusban, hús-vér hősökkel, meglepő fordulatokkal tárja elénk a Királyság arcának sötétebbik felét, ahol minden ártalmasabb, mint amilyennek első látásra tűnik.”
Eric Muldoom
Második kalandom Ammerúniában merőben más, de ugyanolyan lenyűgöző élmény volt, mint az első.
Soren Ward (Hernád Péter) kollégájával, barátjával ellentétben nem egy fél világot átívelő cselekményt tárt elém, csupán egyetlen helyre korlátozta történetét; az emberi Királyság egy pici szegletére, Bahrudzsára, a Feketepartként ismert kikötővárosra, ahol így vagy úgy, de sorsdöntő eseményeknek lehettem tanúja.
Emellett Péter nem a kalandokra helyezi a hangsúlyt – habár vannak azok is, és pörgős momentumok szép számal –, sokkal inkább a hatalomvágy miatti intrikákat, cselszövéseket részesíti előnyben, ezekbe enged bepillantást, amit egy ravasz módon felépített történetvezetéssel prezentál az olvasónak.
Miről is van szó:
Az emberiségnek sikerül lerázni a holdelfek által ráerőszakolt rabláncot, elnyerve a szabadságot. Azonban az utolsó Holdforduló* árnya ott lebeg a nemzedékek felett; amikor is a holdelfek visszanyerik erejüket és visszakövetelik majd a hatalmat. A kérdés az, ki vagy mi legyen az a kormányzó erő, mely összefogja az embereket, mikor elérkezik az idő: az „egyszerű” népből kiemelkedő emír, vagy a boszorkányok egyik rendje?
A két fél árnyékháborújának lehetünk tanúi a könyv lapjain.
A regény öt részre van osztva, melyből az első kettő két kulcsszereplő múltját tárja elénk; az első Saelil, aki az emberek főparancsnokának és egy rabszolga nőnek a nem teljesen törvényes lánya. Származása teljesen hidegen hagyja, kellően talpraesett és addig-addig skalkozik**, míg – annak ellenére, hogy nincsenek mágikus képességei – felvételt nem nyer a Smaragd boszorkányrendbe.
A második Eynar, egy északról Bahrudzsába költözött család sarja, aki később az emír első embere lesz.
Kettejük történeteivel elég furcsán indult a viszonyom, ugyanis elbeszéléseiket meg-megszakítják, szó szerint pár mondatos párbeszédek. Nem igazán értettem, hogy kerülnek oda, de a harmadik részben minden értelmet nyert (zseniális!); ez az epizód lényegében a fő szál, melyben a boszorkányrend és az emírség párharcának lehetünk tanúi.
A negyedik rész egy mellékszál-féle, itt egy másik, korábban megismert szereplő sorsát követhetjük nyomon.
Az ötödik, befejező rész a bahrudzsai események, illetve a Holdforduló után 300 évvel játszódik, meglepetésekkel teli lezárást adva Feketepart történetének.
(Spoilermentesen ennél többet nem tudok írni, így is súrolom a cselekményleírás határát.)
A szereplők nem a megszokott hősök, mindenkinek van sötét oldala, mindegyikben ott bújkál a hatalomvágy. De nem is teljesen antihősök, mert bár önös érdekeiken nem mindig tudnak maradéktalanul felülkerekedni, céljaik végső soron az emberiséget szolgálják.
Az egész regény fordulatokban gazdag, izgalmas és kiszámíthatatlan, minden összefügg mindennel, ezért maximális odafigyelést igényel az olvasótól. Nekem nagyon tetszett (ez is), jó szívvel ajánlom minden fantasy-rajongónak!
* Ammerúnia világáról bővebben a Lidércfény mag. különszámában, melynek teljes tartalma (legálisan) letölthető innen: spoiler
** A sakk ammerúniai megfelelője