Feketepart (Ammerúnia) 19 csillagozás

Soren Ward: Feketepart

A ​bahrudzsai emír magasztos célt talál: megmenteni az emberiséget a biztos pusztulástól, ami a közelgő Holdfordulóban vár rá. A megvalósítás rögös útját megszegett esküvések, kiürített méregpoharak, vérmocskos pengék és mágiával szétégetett holttestek szegélyezik. Az őrült terv nyílt színen és a politika szövevényes útvesztőjében egyaránt tengernyi áldozatot követel.
De vajon meddig juthat el Feketepart hatalmasságainak évszázados játszmájában egy szabadúszó varázslónő és egy északról ide szakadt kardforgató? Miként lépnek szövetségre az emír végrehajtóival a rejtőzködő Borostyán boszorkányai? Vajon az árnyékháború elkerüli-e a holdelfek figyelmét? És vajon mikor kénytelen a szolga ura ellen fordulni?

A Hetvenhét novellapályázat díjnyertes szerzőjének regénye pergő cselekményű, ízig-vérig fantasy-regény. Soren Ward lebilincselő mesélői stílusban, hús-vér hősökkel, meglepő fordulatokkal tárja elénk a Királyság arcának sötétebbik felét, ahol minden ártalmasabb, mint… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion

>!
Cherubion, 2006
316 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639566489

Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

fekiyeti79 P>!
Soren Ward: Feketepart

Soren Ward lebilincselő mesélői stílusban, hús-vér hősökkel, meglepő fordulatokkal tárja elénk a Királyság arcának sötétebbik felét, ahol minden ártalmasabb, mint amilyennek első látásra tűnik.”
             Eric Muldoom

Második kalandom Ammerúniában merőben más, de ugyanolyan lenyűgöző élmény volt, mint az első.
Soren Ward (Hernád Péter) kollégájával, barátjával ellentétben nem egy fél világot átívelő cselekményt tárt elém, csupán egyetlen helyre korlátozta történetét; az emberi Királyság egy pici szegletére, Bahrudzsára, a Feketepartként ismert kikötővárosra, ahol így vagy úgy, de sorsdöntő eseményeknek lehettem tanúja.
Emellett Péter nem a kalandokra helyezi a hangsúlyt – habár vannak azok is, és pörgős momentumok szép számal –, sokkal inkább a hatalomvágy miatti intrikákat, cselszövéseket részesíti előnyben, ezekbe enged bepillantást, amit egy ravasz módon felépített történetvezetéssel prezentál az olvasónak.

Miről is van szó:
Az emberiségnek sikerül lerázni a holdelfek által ráerőszakolt rabláncot, elnyerve a szabadságot. Azonban az utolsó Holdforduló* árnya ott lebeg a nemzedékek felett; amikor is a holdelfek visszanyerik erejüket és visszakövetelik majd a hatalmat. A kérdés az, ki vagy mi legyen az a kormányzó erő, mely összefogja az embereket, mikor elérkezik az idő: az „egyszerű” népből kiemelkedő emír, vagy a boszorkányok egyik rendje?
A két fél árnyékháborújának lehetünk tanúi a könyv lapjain.

A regény öt részre van osztva, melyből az első kettő két kulcsszereplő múltját tárja elénk; az első Saelil, aki az emberek főparancsnokának és egy rabszolga nőnek a nem teljesen törvényes lánya. Származása teljesen hidegen hagyja, kellően talpraesett és addig-addig skalkozik**, míg – annak ellenére, hogy nincsenek mágikus képességei – felvételt nem nyer a Smaragd boszorkányrendbe.
A második Eynar, egy északról Bahrudzsába költözött család sarja, aki később az emír első embere lesz.
Kettejük történeteivel elég furcsán indult a viszonyom, ugyanis elbeszéléseiket meg-megszakítják, szó szerint pár mondatos párbeszédek. Nem igazán értettem, hogy kerülnek oda, de a harmadik részben minden értelmet nyert (zseniális!); ez az epizód lényegében a fő szál, melyben a boszorkányrend és az emírség párharcának lehetünk tanúi.
A negyedik rész egy mellékszál-féle, itt egy másik, korábban megismert szereplő sorsát követhetjük nyomon.
Az ötödik, befejező rész a bahrudzsai események, illetve a Holdforduló után 300 évvel játszódik, meglepetésekkel teli lezárást adva Feketepart történetének.
(Spoilermentesen ennél többet nem tudok írni, így is súrolom a cselekményleírás határát.)

A szereplők nem a megszokott hősök, mindenkinek van sötét oldala, mindegyikben ott bújkál a hatalomvágy. De nem is teljesen antihősök, mert bár önös érdekeiken nem mindig tudnak maradéktalanul felülkerekedni, céljaik végső soron az emberiséget szolgálják.
Az egész regény fordulatokban gazdag, izgalmas és kiszámíthatatlan, minden összefügg mindennel, ezért maximális odafigyelést igényel az olvasótól. Nekem nagyon tetszett (ez is), jó szívvel ajánlom minden fantasy-rajongónak!

* Ammerúnia világáról bővebben a Lidércfény mag. különszámában, melynek teljes tartalma (legálisan) letölthető innen: spoiler

** A sakk ammerúniai megfelelője

2 hozzászólás
Noro >!
Soren Ward: Feketepart

Ammerúnia világából mindig is az emberi nézőpontú történetek érdekeltek. Az elf-mániás kötetek (miután az elsőre rendesen megharagudtam) távol állnak tőlem. Ez a regény/novellafüzér pedig a talán a legérdekesebb feldolgozása annak, hogyan is harcolnak ezen a világon a hatalmas hátrányból induló embernépek a pöffeszkedő, hegyesfülű halhatatlanokkal.

A kötet öt története három különböző korszakot mutat be. Az elf birodalmak elleni lázadásét, a világ egyezményes jelenét, valamint egy lehetséges jövőt, amelyben a szerző merészen kilép a klasszikus fantasy komfortzónájából. Együttesen pedig felvázolják egy városállam egész történelmét, és felfedik az emberiség fénykorának sötét, néha évszázadokon átívelő titkait. Kegyetlen, a grimdark irányzatba hajló kalandok ezek, ahol az egyes hősök élete nem sokat ér. Úgy érzem, hogy Ynev és Worluk univerzumából is kölcsönöz kisebb-nagyobb ötleteket, de az végeredmény hangulata mégis egyedi.

Néhány megjegyzés az utolsó történetről: spoiler

Mindez a 2000-es évtized egyik legjobb logós könyve lehetne, de sajnos a stílus rendkívül barokkos, amelyben egyik körmondat követi a másikat. (Mellesleg nem is olyan rövid, mint amilyennek az oldalszámból tűnhet: 10 évvel ezelőtt ugyanis még nem pazarolták úgy a papírt, mint manapság, és nem nyamvadt 20-25 sorokat nyomtattak egy oldalra :D Ha még azt is tudták volna, milyen egy ízléses borító…) Ráadásul hiába cserélődik le háromszor is a narrátor személye, a fogalmazásmód semmit sem változik. De ezzel együtt is merem kipróbálásra ajánlani azoknak, akik szeretik a hagyományos fantasyt nem egészen hagyományos tálalásban olvasni. Ja, és a borítótól nem megijedni spoiler!

1 hozzászólás
trombitang>!
Soren Ward: Feketepart

A Feketepart hivatalosan regény, de inkább mondanám novellafüzérnek. Öt szorosan összefüggő, egymásra épülő történetből àll, melyek Feketepart sok évszázados történelmének fordulópontjait mutatják be: Az embernép megszabadul a holdelfek láncaitól, s idővel Kiràlyságot, városállamokat alapítanak. Egyre inkább magukra találnak, legtöbbször már a „segítő” Smaragd boszorkányait is inkább tehernek érzik. Bár a legtöbben már csak a mesékből ismerik az elfeket, egyesek jól tudják, az egyelőre meglapuló holdimádók a hamarosan bekövetkező holdfordulóval visszatérnek, és megbüntetik fellázadt szolgáikat…

Igazán örülök, hogy rátaláltam Ammerúnia világára. Ezzel együtt két köteten vagyok túl, és nem tervezem, hogy leállok..
Érdekes, hogy bár azonos logó alá írt regényekről van szó, nem csak a stílus, de még az alzsáner is más. Míg Eric Muldoom (Berke Szilárd) Boszorkánylovagja a Sword & Sorcery történetek legszebb és legjobb hagyományait eleveníti fel, addig Soren Ward (Hernád Péter) inkább a Feketepart történelmét formáló emberek, holdelfek és boszorkányszekták intrikáira fókuszál.
Nagyon tetszettek Ward karakterei. Árnyaltak, szerethetőek és átélhetőek: sem tökéletes mágus, sem hibátlan kardforgató, sem feddhetetlen uralkodó nincs a történetben. Mindenki esendő, bárki kijátszható. Szóval realisztikus, már amennyire egy fantasy történet az lehet.

Kedvenceket csak az év végén szoktam avatni, de úgy érzem, hogy ez a kötet bőven esélyes a címre.

5 hozzászólás
Tom_mester>!
Soren Ward: Feketepart

„Picit” megkésve írom e sorokat a történetről, de mint a mondás is tartja jobb későn mint soha. Hát most elég késő van úgyhogy megírom végre :)
Ez volt a második Ammerúnia regény amit olvastam eddigi pályafutásom során, történetek tekintetében pedig nem is tudom. Lényeg a lényeg már megjelenés óta ott porosodott a polcon a mű, de tavaly megérett a pillanat arra, hogy elolvassam. Nem bántam meg. Az elején picit nehezen rázódtam bele, de mikor sikerült magával ragadott a történet, a szereplők és maga a Feketepart világa. Aztán a vége picit megtörte ezt a lendületet és idegennek hatott (ezért a fél pont mínusz). De az biztos, hogy erős kezdés volt @Iaras-tól. :)
Úgy érzem ez a könyv képes megkedveltetni bárkivel Ammerúnia világát, a Boszorkánylovaggal együtt. Mert Ammerúnia a maga sajátos atmoszférájával kiemelkedik a szabvány fantasy szerepjáték világok sorából. Ahogyan ez a kötet is bizonyítja.


Népszerű idézetek

fekiyeti79 P>!

[Raagas] – Nem vagyok faragatlan tuskó – magyarázta csillogó szemekkel. – Ha lenne rá időnk, furulyáznék az ablakod alatt, és vinnék ajándékot az anyádnak.
– Le akarsz dönteni? – kérdezte Saelil, noha másról aligha lehetett szó.
– Minden vágyam, bár találtam volna erre szebb szavakat, ha kivárod.

42. oldal, 1. Saelil

fekiyeti79 P>!

[…] a nagy faltörők árnyékában elvesznek azok, akik kiütötték az első téglákat.

11. oldal, 1. Saelil

trombitang>!

Valaha úgy hittem, ha tovább élhetnék, mint egy holdelf, akkor sem felejteném el soha a pillanatot, amikor utoljára szemtől-szemben álltunk, Larric és én.
– Ó, dehogynem!

trombitang>!

Egy manó tekintetében egyébként sem könnyű megtalálni az értelem fényét, itt viszont egyenesen lehetetlen lett volna.

trombitang>!

mióta nem hajt a főméltóság utáni becsvágy, százszor különb ember lett belőlem. Egyszerűen szívesebben nézek a tükörbe.

trombitang>!

A feketepartiak a figyelmesség nagymesterei. Minden lélegzetvétellel elhagyja az ajkukat egy elismerés, egy jókívánság, vagy akár az együttérzés kifejezése. Ám e szavaknak a súlya is a lélegzetéhez hasonlatos.

trombitang>!

Azeed ugyanis végtelenül szerény, ártalmatlannak tűnő férfinek született. A nagysága nem akkor mutatkozott meg, amikor megjelent valahol, és osztogatni kezdte a parancsait; inkább olyankor, amikor a végrehajtott parancsok hatása érződni kezdett. Azt hiszem, vezető ennél jobb tulajdonságot aligha kaphat az égiektől.

trombitang>!

Letérdeltem Larric mellé, és megfogtam a kezét. A remény még néhány szívverésnyi ideig élt bennem. Vártam, hogy megszorítja a kezem, és kiderül, az egész csak egy ostoba tréfa.
Így figyelmeztet, hogy testvéreknek, akiknek ráadásul egy idegen világban kell boldogulniuk, akkor sem szabad gyűlölködniük, ha olyan nyomós okuk van rá, mint nekem. Megérzem a szorítását, és én verítékben úszva, üvöltve ülök fel az ágyamban. Ám Larric hideg ujjai nem fonódtak az ujjaimra, és a remények tovatűntek.
Nem a gyásznak adták át a helyüket, ahogy illett volna, hanem valamiféle bűntudatos örömnek; ettől azonnal olyan rosszullét fogott el, hogy kis híján felöklendeztem a vacsorámat. Larric nem áll többé az utamban, mindez azonban azon a szörnyű áron, hogy egyáltalán nincs többé a világon. Ami elsőre nem tűnt rossz üzletnek. Másodjára végiggondolva sem. A saját hitványságom egyszerre lenyűgözött, és egyszerre taszított a kétségbeesésbe.


Hasonló könyvek címkék alapján

Andrzej Sapkowski: A végzet kardja
On Sai: Álruhában
Szigeti Kovács Viktor: A táltos
Munkácsi Gabriella: A sziget vadásza
Indira Myles: Shajaran – Sorsvető
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora
Steven Erikson: Tremorlor kapuja
Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú
Patricia McKillip: Boszorkányerdő
Naomi Novik: Rengeteg