A ​gesztenyeember 91% 358 csillagozás

Az idei termés egyik legjobbja – szerintem.
Olyan hangulatot teremtett, amitől olvasás közben libabőrös lettem, torkom a jeges félelem markolászta. Mindenképpen a keményebb krimik közé sorolnám.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/10/a-gesztenyeember.html

„Művésznek lenni annyi, mint soha félre nem fordítani a tekintetünket” (Akira Kuroszava) Ez pedig akkor is igaz, ha az egyik legszörnyűbb dologról van szó, amelyet ember elkövethet: spoiler A skandináv íróknak sikerült behatolniuk hazájuk hó lepte hideg közegébe, jóléti társadalmának sötét fejezeteibe, hogy olyan bűncselekményeket meséljenek el, amelyek gyakran tabunak számítanak. A dán forgatókönyvíró, Soren Sveistrup debütáló regénye tökéletesen beleilleszkedik ezen történetek sorába, mikor rámutat hazája szociális igazságtalanságaira, az állami működés visszásságaira, a margóra sodródott életek nyomorúságaira. Azonban nemcsak felveti a súlyos problémát, hanem igyekszik leásni a gyökeréig, és megmutatni azokat az okokat, melyek ennek az állapotnak a kialakulásához vezetnek. Teljes pszichés jellemrajzokat kapunk az érintettekről, amik bármelyik pszichológusnak a becsületére válnának. A két nyomozó Thulin és Hess remek ellenpontjai egymásnak ezáltal a köztük folyamatosan vibráló szexuális feszültség külön pikantériát ad a történetnek. Érdekes, hogy a jelen és a múlt közeli kapcsolata nem egy dekoratív nosztalgia, hanem itt és most az idő egyedi része, amely a pillanat idejévé válik. Mindvégig kizökkenthetetlen pesszimizmusban zajlanak az események, és ez a szélsőséges, de ugyanakkor őszinte realizmus adja meg a könyv igazságát is.

Bevallom őszintén mikor elkezdtem olvasni kétségeim támadtak a könyvvel kapcsolatban, de aztán, ahogy elkezdett bedarálni és több mindenre derült fény illetve egyre több szálon mozgott a cselekmény már alig tudtam letenni. Este fejeztem be, de még most is a hatása alatt vagyok. Zseniálisan kitalált és felépített pszichothrillert kaptam.
Két ponton voltam bajban a könyvvel, egyik a nevek. Nekem ez feladta a leckét, mert amúgy sem erősségem a sok nevet könnyedén megjegyezni és, hogy ki kinek a kije. A másik problémám, hogy volt a könyv első felében 1-2 rész, ami nekem picit lapos volt, de szerencsére jött utánuk egy olyan esemény ami teljesen beszippantott. De mindezek ellenére is csak fél csillagot tudok levonni.
Totálisan hátborzongató történet, ha újra olvasnám nem este kezdeném el, mert félve aludtam el pár napig :D A végkifejlet teljesen lesokkolt annyira jól van felépítve és kidolgozva a karakterek története. Nagyon sok résznél a hideg rázott, mert teljesen olyan eseményeket hoz fel, mintha felütnék egy híroldalt és azt olvasnám, ami épp a valóságban is zajlik sajnos… :/
Nyomozópárosunk közül én Hess-t kedveltem meg, Thulin néha nekem idegesítő volt és nem tartottam annyira rátermettnek erre a feladatra.
Ez a könyv most meghozta a kedvem további borzongatós könyvekhez :)

„A gyász olyan szeretet, amely elveszítette az otthonát. Az embernek meg kell tanulnia együtt élni vele, és muszáj továbblépnie.”

A dán író, aki eddig a filmek és a sorozatok világából volt ismert, regénye rendkívül olvasmányosra, lebilincselőre és izgalmasra sikerült. Női áldozatait úgy tűnik a gyilkosság módján kívül csak a helyszínen talált gesztenyeember figura és a rajta található rejtélyes ujjlenyomat köti össze. Thulin és új kollégája, Hess ered a sajtó által Gesztenyeembernek elnevezett gyilkos nyomába, a szálak pedig egy korábban lezárt ügyhöz is elvezetnek. Bár a két nyomozó kevéssé motivált időszakában kapja meg az esetet, mégis elkezdi mozgatni őket a brutális gyilkos és annak indítékai. Több gyanúsított is felmerül, ám mindegyik csak egy mellékvágány, Hess, aki szerintem a legjobban eltalált karaktere a könyvnek, pedig akkor sem adja fel, amikor úgy tűnik, már megtalálták a sorozatgyilkost. Az izgalmak és a brutalitás pont kellő mértékben adagolódik, végig fenntartva az érdeklődést, és annyira borzasztva el, ami még gyomorral valahogy bevehető. Az októberben játszódó regény rendkívül hangulatos is, szinte végig láttam a színpompás őszi leveleket és hallottam a ropogásukat. Ráadásul A gesztenyeember egy fontos társadalmi problémára spoiler is felhívja a figyelmet, hiszen gyilkosa nem csupán egy öncélú pszichopata. Nagyon örülök, hogy a figyelemfelkeltő borító és a regény körül levő hype kimozgatott a komfortzónámból.

„Az élet néha nem úgy alakul, ahogyan az ember reméli.”

Egy ideje terveztem már olvasni ezt a könyvet, de valamiért mindig elsiklottam felette, pedig csupa jót hallottam róla. Nagyon vágytam egy izgalmas thrillerre és szerencsére nem nyúltam mellé, mert sokkal jobban tetszett a könyv, mint amire először számítottam. A történet egy múltbéli eseménnyel indít, amiről sejteni lehet, hogy a későbbiekben fontos szerepe lesz. Ezután a cselekmény a jelenben folytatódik egy brutális gyilkossággal, amit az tesz igazán furcsává, hogy a tettes egy gesztenyeembert hagy a holttest mellett. Ahogy a két nyomozó elkezd dolgozni az ügyön, egyre jobban bonyolódnak a szálak, a gyilkos pedig folytatja az ámokfutását. Folyamatosan gyártottam az elméleteket a gyilkosról, és mire a könyv végére értem két kezemen se tudtam megszámolni, hány személyre gondoltam, de még így se jött be a tippem. Végül, igazán meglepőre és sokkolóra sikerült az ügy megoldása. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen jól felépített, több tabutémát is feszegető sztorit kapok, amit biztos, hogy jó darabig nem fogok elfelejteni.
A történetet három szereplő szemszögén keresztül ismerhetjük meg. Naia Thulin és Mark Hess, a két nyomozó, akik az elvetemült sorozatgyilkos után nyomoznak. Mindketten elég érdekes karakterek, de nekem csak Mark volt az, aki igazán szimpatikussá vált. Naia párszor elég idegesítő módon tudott viselkedni… A harmadik főszereplő pedig Rosa Hartung politikusnő. Ő volt talán az egyetlen, akinek nem valami furcsa és szokatlan neve volt, bár, én viszonylag hamar meg tudtam barátkozni a többivel is. :D
Nagyon szívesen olvasnék még a jövőben az írótól, plusz simán el tudnám képzelni ezt a könyvet egy minisorozatként. :)

Nagyon szeretem a skandináv krimiket, de ez nekem nem volt az igazi. A kegyetlen tartalom ellenére vontatott volt sokáig, annyira nem hogy félbehagyjam, de már a végére sem tudta meghozni a kedvem. A cselekmény elsőrangú, a kivitelezéssel voltak problémáim.

Izgalmas könyv volt, nem vitás, csak kár, hogy az elején elvesztem a nevek erdejében. Igazából nem is tudom, mikor indult be úgy igazán, de szerintem úgy a háromnegyedétől, addig tanulgattam a neveket, a két főszereplőn kívül a többiekre mindig rácsodálkoztam, hogy ez most ki a fene. Na jó, meg a politikusnőt is tudtam mindig.
A legnagyobb bajom az volt vele, hogy tele van (számomra) elvarratlan szálakkal. Ettől függetlenül megvolt benne minden, ami egy jó skandihoz kell: szomorú rendőr, brutális gyilkosságok, kimondhatatlan nevek… Apropó, a Bekkert hogy kell mondani, mert állandóan így volt írva, hogy Bekker-nak, Bekker-hoz, ez rohadtul idegesített.
Szóval olvassátok, olvassátok, skandikrimi-kedvelőknek kötelező olvasmány, másoknak csak ajánlott.

Thulin és Hess párosát az író nem igazán akarta megkedveltetni az olvasókkal szerény véleményem szerint. Teljesen úgy tűnt, hogy ímmel ámmal koncentrálnak csak az ügyre, de mindkettejük figyelmét elvonja az, hogy igazából már máshol dolgoznának nem itt és ezen az ügyön. Később azért jobb lett a helyzet és maga a történet elég jóra sikeredett, tényleg volt min agyalni, izgulni és nem találtam el ki a gyilkos :/ Pedig annyira igyekeztem, de a szimatom nem vitt jó nyomra XD Elég sokáig rejtély volt, hogy mit is akar a Gesztenyeember, illetve a legelső fejezetben leírtak alapján adott volt a gyilkos is de a képet összerakni nem volt olyan egyszerű, viszont tényleg letehetetlen volt, nekem az időhiány miatt tartott majd egy hétig elolvasni, de amúgy akinek van ideje szerintem egy két nap alatt ki tudja végezni mert a végére azért lesznek izgalmak dögivel :D
Viszont a könyv fülszövege érdekes … o.O Illetve egy része ami nem is értem honnan jött , mert spoiler
A skandináv krimi szerelmeseinek kötelező olvasmány. :)

A Gyilkosságot, legalábbis az első két évadát, életem legjobb sorozatai között tartom számon, ezért nagyon sokat vártam a kötettől, kerestem benne annak csavarosságát, érdekességét, a rengeteg pozitív vélemény után pedig, ha még lehetséges, magasabbra került a léc. Sajnos nem ugrotta meg.
A szokásos krimis panelekből építkezik a könyv, problémás hátterű nyomozók, akik szuperokosak és intelligensek, de többnyire meg nem értettek, régi, családi titkok, bemártani próbált, de nem mondhatni, hogy gyanús szereplők, spoiler, spoiler, némi politikával meghintve.
Érthetetlen és logikátlannak tűnő elemekben bővelkedett sajnos, amik egy krimi élvezeti értékéből jelentősen levonnak. spoiler
Sajnos, azt érzem, hogy néhány nap múlva meg is fakul majd az emléke, amennyire izgalmas olvasmányra számítottam, annyira vontatott és unalmas volt :( spoiler

Thulin és Hess nyomozópáros kapja a megcsonkított női holtestek és a melléjük helyezett gesztenyeembereken talált, régebbi ügyből származó ujjlenyomat felderítését. A dán hygge helyett egy sokkoló, több szálon futó sötét és brutális történetet kapunk, amely rámutat a társadalmi visszásságokra. Egy beteg elme büntetés sorozata, mely az ellátó szociális rendszer hiányosságaira vezethető vissza. Több tabutémát is érint, mint a családon belüli erőszak és az átvilágító rendszer hiánya. Sodró lendületű, jól megrajzolt karakterek, olyan érzetet kelt, mintha az olvasó is részt venne a nyomozásban.