Az ​őszinteség közepe 8 csillagozás

Sopotnik Zoltán: Az őszinteség közepe

Sopotnik ​Zoltán (alanyi) költészete a megfigyelő és a megfigyelt viszonyát problematizálja: hogyan láthatja kívülről magát az, aki befelé figyel? Milyen élményanyagtól fosztja meg magát, aki szakmája szerint dokumentál, hogyan változtatja meg a megfigyelés tárgyát a megfigyelés ténye? Ám nála ezek a kérdések elsősorban nem ismeretelméleti, hanem etikai (és persze esztétikai) jelentőséggel bírnak. A költészet Sopotniknál az őszinte beszéd terepe, már amennyiben lehetséges ilyen. Az őszinteség ebben az értelmezésben kompromisszummentes, provokatív, kőkemény és lényegre törő. (Az gyógyít, ami fáj. — És ami fáj, arról legalább tudjuk, hogy megvan.) Kerüli a jólformáltságot, mert az ellentmond valóságtapasztalatának, és nincs benne jólnevelt, eminens igyekezet, hogy ezt a tapasztalatot művészetté formálja (hazudja). (»Nincs bennem semmi vonzalom a tökéletes iránt.«) Ha almára fáj a foga, nem írja a rímkényszer kedvéért azt, hogy: kedvenc növényem a retek, amit nagyon szeretek. Majd’… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
József Attila Kör / L'Harmattan, Budapest, 2006
72 oldal · ISBN: 9639683361

Enciklopédia 2


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Dün SP
Sopotnik Zoltán: Az őszinteség közepe

Most már szinte bizonyos: nekem vagy akkor tetszik egy vers, ha olyan egyszerűen nagyszerű, mint a madárkától reszkető bokor (nem tudom, miért olyan meghatározó ez a vers, hogy mindig ezt hozom példának, de most már mindegy), vagy ha a költője a saját vagy éppen mások bőréig meztelenedik a verseiben, ha szinte átérzem az emléket, amit felidéz, a pillanatot, amit átél a verseiben.
Ez utóbbi megjelenésekor ragadott magával ez a kötet is. Nem a legnagyobb részét kitevő írásról, versekről, költőtársakról, reflexióról és egyéb elméleti dolgokról szóló versektől, hanem a barátokról, családról, érzelmekről szóló soroktól érzem azt, hogy beláttam a kulcslyukon, hogy kicsit közelebb kerültem magához az írójukhoz, és nem csak ahhoz, mit gondol az írásról, milyen félelmei vannak az íráskor, hogy hogy is vannak a dolgok a költőtársakkal, meg a tökéletességgel…
Jobban tetszik, amikor nem próbálja magát felmérni a költő, inkább csak mesél, emlékezik.
(Persze még azt is olyan sajátos stílusban teszi! De érdekesen és elgondolkodtatóan. Lehet félig megbabonázódni egy költő – eleddig csupán félig-meddig látott – munkásságától?)

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Dün SP

[…] bevillan az a rég történet, hogy
elmentem egy barátommal a városi könyvtárba,
és a szelíd könyvtáros nő megkérdezte:
„Van valami fogalmad arról, mit szeretnél kivenni?”
És a barátom rögtön rávágta: „Nietzsche.”
„Nincsen?” – lepődött meg szegény.

41. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Friedrich Nietzsche
>!
csobi SP

…És ha esőt írok köré, a házba siet, hogy műveltségének megfelelő szimfóniát rakjon fel a lemezjátszóra, belekalkulálva az eső ütemét is persze.

10. oldal (Eltörik a pátosz a tükörben)

>!
Dün SP

Könnyen látszik a líra

Soha nem vagyok fáradt a látomásokhoz.
Kozmikus hóesés, mondtam a régi lakásunk
ajtajában kedvesemnek, pedig csak
egyszerűen havazott. Arcomat az ég
felé fordítva hagytam, hogy minél több
hópehely ragadjon rá. Láttam egy bolygóról
fehér, vattaszerű anyagot lebomlani és örültem,
hogy semmi köze az értelemhez. Skót-
juhászunk egyre elszántabban körözött a csupasz
meggyfa körül az udvaron. Hóesés ritmusára
szaladó kutyát ritkán lát az ember. Egy furcsa
gramofon hirtelen bekapcsolt belül: ott és akkor
akadó tűvel, izgató, hideg harmóniával.

51. oldal

>!
Dün SP

A nulláról visszalépni

Érdekes kérdés, hogy visszafelé gyógyít
vagy betegít az idő? Ha visszanyúlok, erős
áramütés fogad-e, vagy jóleső simogatás?
Vajon kedvesem milyen képet festene
emlékezetből: színes-szürrealistát
vagy munchi fekete-fehéret?
Arra gondolok, nem véletlen, hogy
mostanában kulcslyukat fest;
amin ha keresztül- és nyilván visszanézek,
nem működik hírhedt iróniám.
Csak látom magam talicskát tolni a falu
hátsó útján: így fuvaroztam régen
naponként a tűzifát, amit az erdőből loptam.
Közben fejben írtam egy verset
a spontán félelemről.

Egy csomó rögzítésre méltó dolog
kimaradt. Például a rózsaszínű,
gyékénnyel bevont konyhaszekrény,
amire olyan jó volt ránézni szorongásos
rosszulléteim közepette; mikor, mondhatnám
azt is, tanultam a nulláról visszalépni.

65. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Edvard Munch

Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Fodor Ákos: Dél után
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Lehet
Fodor Ákos: Szó-Tár
Fodor Ákos: Akupunktura
Simon Márton: Dalok a magasföldszintről