A ​zárt koporsó (Hercule Poirot új esetei 2.) 89 csillagozás

Sophie Hannah: A zárt koporsó Sophie Hannah: A zárt koporsó

Lady Playford, a detektívregényeiről híres gyerekkönyvíró váratlanul írországi kastélyába hívja az egész családját és két nyomozót: a neves Hercule Poirot-t és angol barátját, Edward Catchpoolt. A meghívottak között a család két ügyvédje is szerepel – vacsora közben ugyanis Lady Playford komoly bejelentést tesz a végrendeletét illetően. Hatalmas vagyonának új várományosa egyből a figyelem középpontjába és a hoppon maradt korábbi örökösök kereszttüzébe kerül. A kastély fölbolydul, és az éjszaka folyamán brutális gyilkosság történik, amelynek az egyik alkalmazott a szemtanúja lesz. Az indíték egyértelműnek tűnik, a gyanúsítottnak viszont alibije van. A gyilkosság meghökkentő és értelmetlennek látszó körülményei azonban egyre rejtélyesebbé teszik a bűntényt, mely komoly kihívást jelent még a rutinos Poirot-nak is.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Helikon, Budapest, 2022
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634798378 · Fordította: Molnár Eszter
>!
Helikon, Budapest, 2022
376 oldal · ISBN: 9789634799276 · Fordította: Molnár Eszter
>!
Európa, Budapest, 2016
496 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634055082 · Fordította: Molnár Eszter

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Hercule Poirot


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Klodette>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Többször említettem, hogy a repertoárból kizárólag csak a második könyv, A zárt koporsó hiányzott, mert azt bolti forgalomban már nem lehet sehol sem kapni, az újranyomásról meg egyelőre semmit sem lehet tudni, kivéve azt, hogy majd egyszer jönni fog…
Végül kivártam a könyvtárban a hosszú és végeláthatatlannak tűnő sort, így pár napja értesítettek, hogy mehetek a kötetért. Végre! :)
Izgatottan és óriási elvárásokkal láttam neki, szerencsére nem kellett csalódnom.
Ezt a regény is tetszett. Tulajdonképpen két este leforgása alatt olvastam el és alig tudtam letenni. Számomra az volt a legérdekesebb, hogy nem igazán tudtam egyik általam ismert Agatha Christie krimihez sem hasonlítani, pedig az eddigi három rész mindig emlékeztetett valamelyik már jól ismet AC műhőz.
Vagy nem olvastam még olyat, ami ennek az alapját adhatta volna, vagy az írónő itt tényleg megpróbált teljesen elrugaszkodni a már jól ismert történetektől.
Az egyetlen hasonlóság az volt, hogy az események középpontjában egy detektív regányeket jegyző írónő állt, aki akarva-akaratlanul is, de Mrs. Ariadne Oliver karakterére emlékeztetett, habár sokkal kevésbé volt szimpatikus, mint ő.
A cím egy szóvicc, egy olyan kétértelmű utalás, amit csak az fog megérteni igazán, aki olvasta a könyvet, ráadásul azt is megkockáztatom, hogy angolul, eredeti nyelven még inkább a fejünket fognánk egy ilyen félreérthető kijelentés hallatán.
Poirot nekem most is eredetin viselkedett, hasonlított önmagára. Tudtam vele azonosulni, akárcsak a drága és figyelmetlen Catchpool felügyelővel, aki persze még mindig a nevetség tárgyát képezi egy ilyen méltán híres nyomozó mellett.
Catchpool alakjával az a legnagyobb baj, hogy bizonyos megnyilvánulásai azt tükrözik, hogy buta és nem való rendőrnek. Most, hogy már olvastam a további részeket tudom, hogy ez javulni fog, viszont itt a második kötetben megint ő volt, aki szinte sosem értett semmit.
Persze vannak néha jó meglátásai és Sophie Hannah igyekszik azzal ellensúlyozni őt, hogy a véletlen észrevételei sokszor Poirot szemét is felnyitják bizonyos dolgokban.

Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2021/09/konyvkritik…

cicus61 P>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Az első rész jobban tetszett. Ez sem volt rossz, de nem volt olyan izgalmas. Catchpool és Poirot persze megoldja a rejtélyt. A szereplők érdekes emberek voltak, előszőr teljesen össze voltam zavarodva, mindenki gyanús volt és voltak ötleteim és érdekes részletek, amik zavarba hoztak. A helyszín tipikus A.C. egy kastély sok gyanusítottal. Érdekes volt, hogy itt inkább az áldozat volt a nyomozás tárgya és kiderült sok minden róla, ami még jobban összezavart. Tulajdonképpen élveztem az olvasást, tetszett a vége is, különleges végkifejlettel.

smetalin>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Szerintem ahhoz, hogy élvezni lehessen a történetet úgy kell olvasni, hogy nem hasonlítjuk össze A.C. munkájával.
Ez egy krimi, van benne gyilkosság, sok gyanúsított és egy furcsa kis ember akit véletlenül pont úgy hívnak, mint A.C. könyveiben szereplő belga nyomozót.:)
Szerintem ha elvonatkoztatunk és csak magát a történetet nézzük, akkor jó volt, élvezhető, szórakoztató. Se több se kevesebb mint egy könnyed krimi.
A legérdekesebb dolog nem is a gyilkosról derült ki, hanem magáról az áldozatról.
Én nem is gondolkodtam ki lehet a gyilkos, csak átadtam magam az olvasás nyújtotta élvezetnek.

Timcsibaba77>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Sophie Hannahtól nem ez a legelső olvasásom, de kíváncsivá tett Aghata Christie a mesés Poirot kalandjainak átelevenítése, hogy tudta az írónő kicsit visszavarázsolni nekünk olvasóknak ezt a felejthetetlen klasszikust. Kicsit csalódtam, ne mintha elvárnám, hogy majd száz év távlatában ugyanaz a memoár köszönjön vissza…De logikai menetében teljes kiszámíthatatlan volt nekem a cselekmény megfejtése.
De ettől eltekintve mozzanataiban szinte láttam magam előtt a Legendás Poirot, szereplőket.
Kíváncsian állok elébe még Sophie Hannah könyveinek.

Garbai_Ildikó P>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Agatha Christie Poirotjához képest ez semmi.Nem is értem miért kellett ez… Ha úgy nézem,hogy krimi és nem veszek figyelembe mást akkor nem volt ez olyan rossz. Kissé hosszúnak találtam,mert szerintem sok helyen felesleges szerintem értelmetlen beszélgetéseket írt. Az alap történet jó volt. Kissé lassan haladtam vele,mert sokszor unalmasnak találtam. Még lesz egy próbám az írónővel de ha az is ilyen lesz akkor ott befejeztem.

A_Shara>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Agatha Christie és az általa teremtett Poirot alakja egyszeri és utánozhatatlan.
Emellett ki kell emelnem, hogy S. H. remekül ír, nagy kedvencem, de….Poirot itt bárki más lehetett volna.
A történet érdekes volt, kicsit terjengős, és jobban hasonlított a stílus S. H.-ra, mint A. C.-re.
Szerintem….

meseanyu P>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Az első rész jobban tetszett. Ez is szórakoztató volt, de néhol logikátlannak meg túlírtnak éreztem.

Totti86 >!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

„Attól tartok, nem féleszűeknek írok, és soha nem is fogok, ezt állíthatom. Azoknak írok, akik képesek elfogadni az intellektuális kihívást.”

Ezek a mondatok a könyv egyik fontos szereplőjének, Lady Athelinda Playfordnak a száját hagyják el, aki gyerekeknek ír konyveket egy gyereknyomozóról. Ahogy olvastam a könyvet, rá kellett döbbennem, hogy Sophie Hannah az, aki felnőttek helyett gyerekeknek ír (rengeteg szájbarágással), Lady Playford pedig inkább agyalágyultaknak. Kettejük gondolkodása és történeteik fantáziátlansága között viszont veszélyesen nagy a hasonlóság.

SH valószínűleg nagyon sok visszajelzést kapott a Monogramos gyilkosságok után, hogy kapjon észbe, és ez részben sikerült is neki. Visszavett egy kicsit a lendületből, ellenben az így keletkezett űrt a tehetsége hiánya miatt már nem tudta kitölteni.

A történet átlagosnak, megúszósnak mondható. Ahol leginkább elcsúszik az egész, azok ismét a borzasztó dialógusok, az elhangzó ostobaságok és a szörnyű történetmesélési stílus. Egy kimondott mondathoz folyton 5 mondat kommentár van fűzve és egy egyszerű kérdésre, amire csak egyetlen épeszű válasz van, 2 oldalnyi semmitmondást kell végigszenvedni, mire megkapjuk a választ. SH egyszerűen nem képes életszerű dialógusok megírására. Végig úgy tűnt nekem, hogy a párbeszédek szövegeit, mondanivalóját találta ki először, majd azt próbálta beleerőltetni megfelelő helyeken a történetbe, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egyes emberek mondatai csak lógnak a levegőben, aztán hirtelen valaki kisajátítja a beszélgetést és belekezd egy olyan monológba, ami a már eleve nem odaillő beszélgetéshez sem illik, én meg csak pislogok, hogy akkor ez most kinek szól? A monológok és egyes helyzetek narrálása pedig olyan ostobaságokkal van tele, olyan kifordult értékrendet tükröz mindenféle feloldás nélkül, hogy nem tudtam eldönteni, ezek az adott karaktert vagy az írót jellemzik-e. spoiler

Ami a karaktereket illeti, SH karaktereket is képtelen alkotni. Ebben a sztoriban talán 1 vagy 2 valamire való szereplő van, akire azt tudtam mondani, el tudom képzelni, hogy léteznek ilyen emberek a valóságban is. A többi karakter teljesen összecsapott, és szinte mindenki ugyanolyan: nagyképű, neveletlen kisiskolás. Sokszor éreztem azt, hogy élő ember nem tesz és nem mond olyan dolgokat, mint ők.

“Poirot és Catchpool visszatér”. Előbbi alig-alig, szerencsére, utóbbi nagyon is, sajnos. Catchpool olyan szinten járatja le magát a könyv oldalain, hogy képtelen voltam elhinni, ez az ember nyomozóként dolgozhat bárhol. Kezdettől fogva, és végig a történet során szellemileg visszamaradottként viselkedik. Olyan érzésem volt, hogy mivel ő (Hastingshez hasonlóan) közel sem érhet fel Poirot zsenialitásához, így mivel SH Poirot-ja ennyire erőtlen, Catchpool-t hozzá kellett butítani igazítani. Sokszor egy-egy felfedezés, egy-egy ötletes észrevétel mintha csak azért származott volna tőle (a semmiből), hogy ne kelljen kiírni a főszereplőt.
Poirot pedig… na ez nehéz kérdés. Az ő karakterén nagyon érződik, hogy SH mennyi kritikát kaphatott. Azt mondanám, Poirot eredetibb lett, mint a Monogramos gyilkosságokban, de ez nem lenne igaz. Poirot kevesebb lett. Nem tudott annyi képtelen dolgot tenni vagy mondani, vagy olyan képtelenül viselkedni, mert 200 oldalon keresztül egyáltalán nem szerepelt a könyvben. Éppen másik városban nyomozott, amivel SH megúszta, hogy meg kelljen őt formálni. Egy beszélgetés során, amikor Poirot-t megkérdezik, mi a véleménye a pszichológia fontosságáról, Catchpool, a narrátor egyszerűen arrébb megy, így nem tudjuk meg a választ. Egy másik alkalommal pedig Poirot több ember jelenlétében bevallja, hogy valami fontosat nem vett észre. A hiúsága miatt ilyet ő soha nem tenne, még Hastings előtt is csak rébuszokban volt hajlandó figyelmetlenségéről számot adni, nemhogy nagyközönség előtt.

Ez a könyv valószínűleg 150-200 oldalnál nem lett volna hosszabb, ha SH karakterei, vagy Catchpool nem fecsegtek volna össze-vissza. Egy-egy szereplőnek egy idő után mintha kirajzolódott volna egyfajta története, de ahelyett, hogy az ebből fakadó félelmeit, életszemléletét, gondolatait ismernénk meg a mondataiból, csak a vég nélküli fecsegés marad. Talán emiatt is alakult úgy, hogy az a 2 karakter akit már-már megkedveltem a történet során, pont szűkszavúságukkal lopták be magukat a szívembespoiler. Ahogy a történet haladt a végkifejlet felé, az utolsó 100 oldalon már értékelhető fejezetekben komplex gondolatok is megjelentek, és kezdtem úgy érezni, emelkedik a színvonal. Mindaddig, amíg meg nem érkeztünk a szembesítéshez.

Poirot vádbeszédében, bár ő maga hozta a formáját (végre!), a történet leeresztett. A rejtélyek, az indítékok, a nagy szavak túlfújt lufiként pukkadtak ki. Azok az apró részletek, amiknek ilyenkor a legnagyobbat kellett volna szólniuk, elenyésztek az érdektelenségben és az életszerűtlenségben.

Így összességében egy átlagon aluli könyv lett a végeredmény, aminek a végső színvonalemelkedése ellenére sem tudtam megbocsátani az első 400 oldal silányságát. Poirot alakja “szikárabb” lett, ha nem is hasonlít az előző könyvnél jobban önmagára, a borzasztó hülyeségei nagy részét elhagyta. Ami jobban aggaszt, az Catchpool idétlen, tehetségtelen és taszító figurája. A következő könyvnek félve állnék neki. Van esély rá, hogy jobb lesz ennél, de valószínűbb, hogy csak kevésbé lesz rossz.

5 hozzászólás
Agatha>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Eléggé biztonsági játszmába fogott az írónő, amikor egy kastélybeli vendégséget talált ki új regénye háttereként – kandalló, könyvtárszoba, kínos beszélgetések a nagy ebédlőasztal körül, titkár, végrendelet… Ezek mind-mind olyan elemek, amiket már valamilyen formában olvastam – fanyalogtam az elején.
De az írónő belecsempészett néhány olyan elemet, ami egy szimpla kriminél kicsit összetettebbé, magának a krimiszálnak a követésén túl még elgondolkodtatóbbá tette a történetet.
Vegyük például magát az áldozatot – aki egy figyelemreméltó karakter lett spoiler
Ó, és némi dühöngés a végére – megint átkozom a fülszöveget. Az, hogy a titkár nem is volt halálos beteg, kb. a könyv harmadánál derült ki. Szerintem max. annyit lenne szabad elárulni ezekben az ismertetőkben, amik vagy mint kiindulóhelyzet szerepelnek, vagy legkésőbb az első pár fejezetben fény derül rájuk.

Banditaa P>!
Sophie Hannah: A zárt koporsó

Jobban tetszett, mint az első rész, de az eredeti Poirot történetektől ez még mindig messze van.
Hannah Catchpool nyomozója eléggé kétdimenziós figura, nincs benne semmi egyedi, érdekes, teljesen átlagos, már az unalomig. Poirot se brillírozik igazán, nincsenek elejtett félmondatok, nagy felfedezések, csak botorkál végig az ügyön, aztán valahogy megoldja. Nem beszélget, ahogy szokott, a szürke agysejtek se dolgoznak valami nagyon. Szóval a tendencia javuló, de ha Poirot, akkor AC-vel senki se versenyezhet.


Népszerű idézetek

Kogoro P>!

A józan ész alattomos eszköz az olyan emberek szemében, akik nem rendelkeznek vele.

343. oldal, 28. fejezet - Egy elmaradt őrizetbe vétel (Európa, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: Hercule Poirot
Kogoro P>!

[…] a legapróbb kísérlet a rejtegetésre sok mindent felfedhet […]

29. oldal, 2. fejezet - Váratlan találkozás (Európa, 2016)

Emese_Szalai>!

A valósággal az a helyzet, tűnődtem, hogy az ember elviseli, mert nincs más választása.

359. oldal

BBetti86>!

Vannak bűnök, melyek nem érdemelnek megbocsátást.

87. oldal

Totti86 >!

– Mr. Poirot, a hírneve megelőzi önt, és temeszetesen szívesen fogadom a segítségét ebben az ügyben, de szó szerint követnie kell az utasításaimat. Világos?
– Hogyne, felügyelő. – Gyanúsnak találtam Poirot válaszát, a kedvesség és készséges együttműködés látszatát, mellyel Conree provokáló megjegyzéseit fogadta (provokálónak neveztem, bár lehet, hogy egyszerűen ilyen volt a személyisége). Mire készül?

1 hozzászólás
Totti86 >!

– Kérlek, nem lehetne, hogy ne beszéljünk politikáról mindazok után, ami ma este történt?
– Az Isten áldjon meg, Dorro – mondta Kimpton. – Legyél szíves, állíts nekem össze egy listát azokról a témákról, amikről beszélhetek, és mutasd a felhatalmazást, amivel rám kényszerítheted a megszorításaidat, legyen az erkölcsi vagy jogi jellegű, nekem mindegy, és én ígérem, hogy az okmányodat kellő megfontolásnak vetem majd alá. Amíg ezzel elkészülsz, befejezem a magyarázatomat Monsieur Poirot-nak.

1 hozzászólás
Totti86 >!

Elhatároztam, hogy felkutatom és hasonlóan kedvesen és megértően bánok majd azzal, aki oly szivettépően zokog.
[…]
– És akkor utánam jön, mintha magamtól léptem volna le, és nem azért, mert kidobott! „Hova a fenébe tűntél, te lány? A vacsora nem szolgálódik fel magától!” Mindjárt utánam jön, figyelje csak meg, bármelyik percben itt lehet!
Phyllisnek kellene felszolgálni a vacsoránkat? Én úgy láttam, nem fog menni, ebben az állapotában. Ez jobban megijesztett, mint a könnyei és a sirámai. Már szinte szédültem az éhségtől.

BBetti86>!

Az emberek furcsa kis gépezetek, Edward – suttogta. – Sokkal furcsábbak, mint bármi más ezen a világon.

291. oldal

BBetti86>!

– Maguk mind szörnyetegek!
– Az emberi természet szörnyű, nem azok, akik itt ülnek az asztalnál – mondta lady Playford.

96. oldal

Totti86 >!

– Ó, jaj, Poirot.
– Mit ó, jaj?
– Bármennyire idegesítő és fontoskodó is a felügyelő, nem tudunk mit tenni, így jártunk, úgyhogy legjobb lesz, ha megnyugszik. Tanuljon meg bólogatni, mint O'Dwyer és én. Nos, hagyja abba a panaszkodást, és mondja el, mi történt Ballygurteenben.


A sorozat következő kötete

Hercule Poirot új esetei sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Robert Galbraith: A selyemhernyó
Anita Boza: Édes borzongás
Guillaume Musso: Egy párizsi apartman
Lee Child: Elvarázsolt dollárok
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd
R. Kelényi Angelika: A grófnő árnyékában
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Colleen Hoover: Verity