A ​monogramos gyilkosságok (Hercule Poirot új esetei 1.) 107 csillagozás

Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Poirot visszatér!
1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb.

Sophie Hannah igazán nagy kihívást jelentő új esettel lepte meg a világ leghíresebb belgáját.

Eredeti mű: Sophie Hannah: The Monogram Murders

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2019
376 oldal · ISBN: 9789634791089 · Fordította: Molnár Eszter
>!
Európa, Budapest, 2015
500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630798945 · Fordította: Molnár Eszter
>!
Európa, Budapest, 2014
500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630798945 · Fordította: Molnár Eszter

1 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 7

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 33


Kiemelt értékelések

>!
Bea_Könyvutca P
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

A könyv olvasása közben David Suchet listája jutott eszembe, amit, mint az életrajzában olvashatjuk akkor készített el, amikor Poirot szerepének a megformálására készült. Ahogy haladtam előre a könyvvel, arra gondoltam, hogy majd én is készítek egy hasonló listát, hát íme:

– Poirot sosem javasolná senkinek sem azt, hogy a szürke agysejtek megtornáztatása céljából buszozgassanak egy kicsit.
– Nem róná egész éjszaka London utcáit egy ismeretlen, rémült nő után kajtatva.
– Poirot legtöbbször nem kávét iszik, hanem forró csokit. Gyógynövény teát is szokott inni.
– Poirot nem arrogáns, és nem fintorodna el, ha egy egyszerű származású vagy koszfoltos ruhát viselő emberrel találkozik.
-. Poirot nem viselkedik sürgetően, lekezelően vagy akár megrovóan egy szemtanúval sem, sőt kiváló érzéke van ahhoz, hogy egy kis hízelgéssel, pár jó szóval bármilyen zárkózott személytől információhoz jusson.
– Poirot nem hörpint fel csak egy húzásra egy csésze kávét, és nem csókolgatja szobalányok kezét.
– Poirot nem mondaná senkinek sem azt, hogy akkora az agya, mint egy gombostűpárna (Hastingnek sem mondott ilyet sose).
Folytatás itt: http://konyvutca.blogspot.hu/2015/07/sophie-hannah-mono…

20 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Féltem tőle, de nem kellett volna, maradéktalanul meg vagyok elégedve. Sophie Hannah valami fenomenálisan jól adta vissza az igazi Agatha Christiek hangulatát. Még ha nem is volt annyira elmés a krimi része, mint a legjobb Christiek, azért határozottan megállta a helyét, izgalmas volt, csak úgy faltam az oldalakat. Már írhatja is a következőt, én vevő leszek rá.

9 hozzászólás
>!
EssentialHencsi P
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Többféle verzióm is van.
1. Poirot igazából nem is halt meg az utolsó sztoriban, csak kicsit kómába esett, és mikor magához tért, némi változások álltak be a személyiségében, például kávézik forró csokizás helyett, nem annyira beképzelt, kedvesebb az emberekkel, és kicsit felejteni angol, a mon ami helyett komplett francia mondatokkal dobálózik, gondolván, hogy ezt mindenki érti. Na most ezek miatt a változások miatt senki nem mer neki szólni, mert akkor összedől a tér-idő kontinuum, jönnek az ufók meg a gyíkemberek valamint Berki Krisztián hasonmások lepik el a Földet, ezt meg senki nem akarja.
2. A Christie-unokának elkezdett apadni a bevétele, mert senki nem olvas klasszikus krimiket, csak skandinávot meg tvájlájtot, nem nézik a régi sorozatokat, csak Helyszínelőket meg American Horror Story-, és gondolta, ez így nem mehet tovább. Kiírt egy pályázatot, hogy írjanak már egy új Poirot-sztorit. Na, jöttek is a regények, (az egyikben összejön Miss Marple és Poirot, de szintén összeomlott a tér-idő kontinuum, ezért kicsit átdolgozták és kiadták a Szürke ötven árnyalata címmel), és ez nyert. EZ! Banyek, tényleg ez! Hát milyen lehetett a többi????
3. úgy tűnik, Angliában Agatha Christie után nem születtek jó írók, J. K. Rowling-ot kivéve.
4. Ez egy szar.
Hirtelen ennyit tudok mondani erről a mesterműről, amit többé nem szeretnék elolvasni, és remélem, csak viccelődtek azzal hogy lesz folytatása. Vagy ijesztgettek.

5 hozzászólás
>!
robinson P
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Ezekből a mások által írt folytatásokból több megfordult nálam is, volt olyan ami kifejezetten tökéletesen hozta a hangulatot, az elhunyt szerző stílusjegyeit. Christie stílusát utánozni nem egyszerű. Ügyes próbálkozás, egy hétvégi kikapcsolódásnak megfelel. A női tucat pszicho-triller kínálatból hibái ellenére is kiemelkedik.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/06/a-monogramos-gyi…

>!
encus625 P
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Amikor kiderült az, hogy AC jogtulajdonosai és unokája új Poirot könyvet írat Sophie Hannah-val, akkor egy világ dőlt össze bennem. Nem vagyok híve az ilyesminek. Poirot nálam csak és kizárólag Agatha Christie szereplője lehet.
Nem tudok elmenni a borító mellett sem. Ha megnézzük az egyes országok borítóit, akkor azért szembeszökő, hogy a magyar az egyik legszebb. Viszont miután AC nevét is ráíratja a jogtulajdonos, megtévesztő. Főleg úgy, hogy a valódi írónői kisebb és halványabb színnel van szedve, mint Agatha Christie-é.
Nekem ez a mandzsettagombos minta nagyon hasonlít az ABC gyilkosságok egyik motívumára, csak ott egy vasúti menetrend van minden hulla mellett.
Catchpool-Hastings párhuzam: Nagyon bírom Hastings kapitányt, főleg amikor ő meséli el a történetet, ezt mindig ki is emelem az értékeléseimben. Itt most Catchpool mesél, de azokat a fejezeteket is, amiket csak hallomásból ismer meg utólag. Vagy maradni kellett volna az E/1-ben, vagy egy narrátort beiktatni, de nekem ez így vegyesen nem tetszett. Catchpool saját bevallása szerint oldott már meg eseteket, de olvasás közben azért elgondolkodtam, hogy milyen esetek voltak azok, mert néha nem tűnik igazi nyomozónak. Talán túl fiatal. (vajon SP sokáig életben akarja tartani a figuráját, ezért lett csak 32éves?? állítólag tárgyalások folynak a következő regényről…)
Tele van francia töltelékszóval: igen, az igazi Poirot néha el-elejt 1-1 francia kifejezést, de nekem ez a mennyiség már túlzás volt itt. Poirot személyisége is más: kávét iszik, diktál a segédjének, önmagát ismétli az elején sokszor, stb. no ilyeneket az igazi belga nem tesz. Maga a történet is túl van írva, rendkívül bonyolult a megoldás, az is, ahogy eljutunk odáig a rengeteg félrevezető szállal.
Ha nem szerepelne benne Poirot, és emiatt nem lenne benne néhány motívum, csak egy kicsit okosabb Catchpool egymaga kevesebb oldalszámmal, akár még egy jó krimi is lehetne. De így csak 2 csillag…

>!
Európa, Budapest, 2014
500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630798945 · Fordította: Molnár Eszter
7 hozzászólás
>!
pável 
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

„- Csak azt mondom, hogy én a magam részéről nem kedvelem azt a nőt – suttogta a pincérnő, akinek vékony szálú haja az arca körül repdesett.”
(1. mondat)
Én se.
Erősen túlírt: főleg terjedelemre (egy A.C. „folytatásnál” – pastiche-nál – legalább hagyománytiszteletből illene a szokásos terjedelmet betartani, olyan ez így, mintha Poirot kihízta volna egyébként sem szűk zsabóját), másrészt a krimiszál is rettenetesen túlkomplikált, már-már az olvashatatlanság határán billeg – megint csak mint Poirot a fájóan szűk cipellőiben, mikor a korzóról valami marhacsapásra tévedt.

A gyanúsítottak és az áldozatok (igen, ők is!) úgy térnek vissza az egyre fárasztóbb fejezetekben, mint a forgószínpadon az átmaszkírozott színészek, csak úgy kapkodjuk a fejünket és többet lapozunk vissza, mint előre.

„Én voltam az egyetlen a szobában, aki nem tudott és nem értett semmit. ”
(Edwars Catchpool , p479.)

Poirot segédje, Edward Catchpool detektív legalább a vízjelnél karakteresebb társ, picit – de nem sokkal – kontúrosabb, mint a szürke 51. árnyalata: Hastings kapitány, s bár ő is épp eléggé bugyuta, neki legalább van egy idevágó hobbija: hónapok óta készít egy keresztrejtvényt.

Szimbolikus utalás, melyben rangot kap a belevaló bűnöző, a regényben csak a legeslegutolsó lapokon leleplezett főbűnös is: sok fifika igényeltetik mindkét szakmában, ez garantálja, hogy méltó ellenfélhez juthat Poirot.

A sokszínű – színváltó, irizáló – karakterek miatt remek filmalapanyag, dagályossága ellenére is egészen jó fejtörő volt.
Mégse a legméltóbb feltámasztása Hercule Poirot-nak… jobban hasonlít egy sírrabláshoz – főleg, ha a eszünkbe jut, hogy mi is vezérelte valójában a jogutódot, no meg a túl lelkes bértollnokot.

„[Ms.]Fee Poirot kávéscsészéjére nézve az orrát fintorgatta. – Ha engem kérdez, mind, akik kávét isznak, mikor teát is ihatnának, meg kéne vizsgálni a fejét!”
(p23.)
Ahogy azoknak is, akik merő nyerészkedésből feltámasztanak holt klasszikusokat.
Egyébként ezzel a (már a legelső mondattal is megidézett) pincérnővel valami nagyon megfoghatatlan, mégis erős kapcsolat fűzi össze Poirot-t… Csak aztán féltékeny ne legyen Vera Rossakoff grófnő!
(2014k)

3 hozzászólás
>!
FreeAngel 
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Amikor megtudtam, hogy Poirot visszatér egy Agatha Christie emléke előtt tisztelgő könyvben, megmondom őszintén, meglepődtem. Az írónő sajnos már nem ír nekünk újabb Poirot- és Miss Marple történeteket, ez számtalan újraolvasás alkalmával eszembe jutott már és sajnálkozással töltött el. Ezért is furcsálltam, hogy valaki más próbálkozik ezzel a számomra lehetetlennek tűnő küldetéssel, „az írónő emléke előtt való tisztelgés” ürügyén. Első gondolatom az volt, hogy kinek van képe még egy bőrt lehúzni ilyen címszó alatt Christie-ről, aztán amikor megláttam a borítót, nevezetesen, hogy Agatha Christie neve a fél oldalt beteríti, míg a valódi szerző neve apró betűvel van szedve a még jobban kiemelt cím fölött, igazolva éreztem felháborodásomat. Nyomatékosításul még Hercule Poirot nevét is odabiggyesztették alulra és ha valaki még mindig kételkedne, hogy ez a Poirot az a bizonyos Poirot, akkor is meggyőzi a szinte aláírásnak is beillő bajusz, ami a neve alatt díszeleg és ami végképp elhitetheti a gyanútlan vásárlóval (elnézést, olvasóval!), hogy egy ízig-vérig AC nyomdokaiba lépő krimit fog kézbe venni.
Mindazonáltal kíváncsi izgalommal vártam a könyv megjelenését, a könyvtárral is én szereztettem be, mert őszintén érdekelt, hogy mire ez a nagy felhajtás, naivságomban és új AC-regényre kiéhezett hűséges rajongóként képes voltam optimistán reménykedni benne, hogy talán…. talán, esetleg, hátha tényleg….
Mikor kézhez kaptam a könyvet, az a jóleső borzongás és izgalom járt át, amit – Katona Ágnes szerkesztő szavaival élve – a vadonatúj könyv illata, a borító simasága, a még kicsit nehezen nyíló oldalak keltenek egy vérbeli molyban. Már-már áhítatos lassúsággal fogtam neki az olvasásnak. Elfogulatlanul, reménykedve, kíváncsian, hogy mi vár rám.
Nos, az elején talán még a remény adott hitet, hogy úgy képzeljem, mintha igazi AC-t olvasnék. A humor is meg-megcsillant, bár Poirot valóban furcsán „nem önmaga” volt, de gondoltam, majdcsak kialakul…
Hát NEM! Nem alakult. A feléig még kitartott a bizodalmam, ám utána be kellett látnom, hogy hiába minden erőlködésem, jóindulatom, ez bizony nem Christie. És nem is Poirot…
A végét nem duplán, hanem triplán csavarta meg az írónő, mintha túl akart volna teljesíteni, hogy tutira megfeleljen az AC-rajongóknak és az ő színvonalához, rafinériájához szokott olvasóknak.
A bökkenő ott van, hogy ettől lett éppen otromba ez a mű. Mint egy elefánt a porcelánboltban. Agatha Christie-nek soha, egyetlen könyvében sem (!) (tudom, mert mindet olvastam és a legtöbbet többször is) volt szüksége arra, hogy így túlbonyolítsa a történetet, főleg a végét. Ő egy, maximum két csavarral is elérte azt, hogy az olvasó a krimi kötelező csattanóját kapja egy-egy könyve végén, s hogy egyedülálló hangulatú, stílusú és mégis izgalmas legyen. Sophie Hannah-nak ez nem ment ily módon. Túl sokmindent akart belesűríteni ebbe a könyvbe, túl agyafúrt akart lenni, de kérem szépen: a kevesebb néha több. S erre kiváló ellenpélda AC könyveivel szemben A monogramos gyilkosságok.
AC krimijei ehhez képest valahogy nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak. Ez viszont egy merő kapkodás volt. Borzongató izgalom helyett csak idegeskedést kaptam az oldalakon, ahol már annyi volt a a túlhajszolt, túlbonyolított nyomozás, ami Poirot-hoz sem volt méltó. Ez egy pörgős krimi, amibe ha nem erőltették volna bele Poirot-t és nem lett volna semmi köze Agatha Christie nevéhez, még akár tetszhetett is volna bizonyos hangulatomban, talán…
Az alapötlet, a kiindulópont jó volt, ám az események kicsomagolása egy minden szempontból hiteltelen és életszerűtlen történetet eredményezett. Indokolatlanul eltúlzott magyarázatokat kaptam megoldásként, bolhából csináltak elefántot.
Mindazonáltal indokolatlannak találom a könyv jelenlegi 64%-os értékelését. Úgy érzem, van ebben jó adag Christie iránti hűség és szeretet, valamint felháborodás a méltatlanul az írónő főhősének visszahozatalára törekvő szándék iránt. Osztom mindkét érzelmet.
De ha elvonatkoztatok attól, hogy Agatha Christie nevének, iránta érzett tiszteletének és persze Poirot-nak akart SH emléket állítani, akkor ezektől eltekintve, szívemre téve a kezem, azt tudom mondani, hogy olvastam már ennél sokkal rosszabb könyvet is. Poirot beleerőszakolása nélkül ez egy sokadosztályú krimi lenne, aminek a borítója gyönyörű és jóval minőségibb, mint a tartalom, amit közrefog.

11 hozzászólás
>!
salidigger
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Nagy divat manapság elhunyt írók ikonikus karaktereinek új történeteket írni. Sherlock Holmes-t rengetegen megidézték több-kevesebb sikerrel, Lisbeth Salander sem kerülte el ezt a sorsot (bár elkerülte volna…) és most Hercule Poirot kapott új történetet. Sajnos, minden lelkesedése ellenére Sophie Hannah próbálkozása nem tartozik a sikerültebbek közé. Annyira görcsösen utánozná Christie stílusát, hogy néhol szinte paródiába megy át a dolog. Ráadásul Poirot karakterét sem sikerült elkapni. Valamennyire kárpótol a bűntény és Catchpool nyomozó. Minden fenntartásom ellenére azért érzek potenciált a szerző és mindannyiunk belga zsenijének párosában. Így aztán jóindulatú közepesre értékelném a regényt.

>!
Agatha 
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Nem szoktam ilyet csinálni, de most az értékelésem megírása előtt végigolvastam, hogy a többiek miért értékelték alul ennyire ezt a könyvet, mi nem tetszett nekik.
Mondjuk, számoljunk némi (nagy) elfogultságot részemről, aki alig vártam, hogy újra valami klasszikus krimit vehessek a kezembe (érdekes, sorozatokban imádom a CSI-t, a Criminal minds-ot, a Bones-t, de könyvekben nem tetszenek a modern, véres, ijesztgetős történetek), ami ráadásul egy találkozó kedvenc belga detektívemmel…
Szerintem egyáltalán nem volt bonyolult vagy szájbarágós sem maga a történet, sem a megoldás, ennyi szereplő miatt kellett, hogy legyen mindenkinek valamilyen saját „mozgástere” . Poirot számos sajátosságának felidézését nem éreztem erőltetettnek, túltoltnak, továbbá jól tette az írónő, hogy teremtett egy új „társat” Catchpool személyében, aki viszonylag fiatal, formálható egyéniség, és hajlandó is tanulni.
A „régi bűnnek hosszú az árnyéka” gondolat sokszor bukkant fel Agatha Christie-nél, és nekem itt is bejött, kapunk jó kis gonosz pletykafészket, ájtatos nőszemélyt és lelkiismeret furdalással küszködő szereplőt is.
Egyszóval kellene adni egy esélyt az írónőnek, aki szerintem nagy odaadással és rajongással írt egy új sztorit, és egyáltalán nem a Christie örökösök bevétel csökkenése miatt kaphatott esélyt.

1 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P
Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

Agatha Christieből (és így Poirot-ból) csak egy van, ezt tudtam akkor is, mikor megjelent ez a könyv, de azért kíváncsi voltam voltam milyen lehet az a könyv, amihez AC unokája is a nevét adta.
Hát, Poirot nagyon nem önmaga. Már az olyan apróságok is szemet szúrnak, hogy túl sokszor beszél franciául, kávét iszik csoki helyett, egy olyan házba költözik, ami az ízlésvilágával teljesen ellentétes (az igazi Poirot aludni sem tudna egy ilyen helyen), de amikor előjött a szentimentalitás is belőle akkor kedvem lett volna felsikítani. Egy Poirot letérdel a sárba hogy virágot rajzoljon a földbe és besározza az ujját??? Jesszusom….
Ha elvonatkoztatunk attól hogy ez egy Poirot-történet (ahogy egy másik moly-társ mondta, ha történetesen Bélának hívnák a nyomozót), akkor azért annyira nem mondanám rossznak. Maga az alapsztori jó, a kivitelezés viszont kicsit túl cirkalmasra sikeredett, és annyira igyekezett az írónő csavaros történetet írni, hogy szerintem a végére kicsit ő is belezavarodott. Én mindenesetre igen, és nem is sikerült minden részletet megértenem.
Catchpool karaktere viszont jópofa volt, és a vidéken játszódó fejezetek is jól sikerültek.
Legközelebb kikérhetné David Suchet véleményét a karakterről, szerintem hitelesebb Poirot születne.
Összességében nem egy rossz krimi, de aki csak Poirot miatt akarja elolvasni annak szerintem csalódás.


Népszerű idézetek

>!
encus625 P

Már attól mardosta a lelkiismeret, ha a könyvtárba a lejárat napja után vitte vissza a kikölcsönzött könyveket.

312. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyv · könyvtár
4 hozzászólás
>!
robinson P

– Ha engem kérdez, maguknak mind, akik kávét isznak, mikor teát is ihatnának, meg kéne vizsgálni a fejét!

>!
FreeAngel 

A láthatatlan sebek okozzák a legnagyobb kárt.

213. oldal

>!
Néda

– Megengedi, hogy csatlakozzam önhöz, mademoiselle? – Szerette volna a hölgy asztalán is elrendezni az evőeszközt, a szalvétát és a vizespoharat, de visszafogta magát.

13. oldal, 1. fejezet - Menekülő Jennie (Európa, 2014)

>!
FreeAngel 

– Hogy néz ki ez a Jennie? – kérdeztem. – Írja le nekem, lehet, hogy láttam már. Főleg, ha meggyilkolták. Két meggyilkolt nőt láttam ma este, és egy férfit, úgyhogy lehet, hogy szerencséje van. A férfi nem úgy festett, mint akit Jennie-nek hívnak, de a másik kettő…

34. oldal

>!
robinson P

– És ennek mi a jelentősége, Poirot? – kérdeztem.
– Lehet, nincs jelentősége. Mindenesetre érdekes.

>!
FreeAngel 

– Összetörték a szívét? Elmesélte, hogy hogyan?
– Csak egyféleképpen lehet egy lány szívét összetörni – mondta Fee határozottan. – Úgy, hogy ripityára törik.

23. oldal

>!
FreeAngel 

… Nem hazudott, de nem bírta rávenni magát, hogy igazat mondjon. Valamit elhallgat! Ez is a hazugság egy formája – méghozzá nagyon hatékony formája, hiszen nincs kimondott hazugság, amit kétségbe lehetne vonni.

114. oldal

>!
FreeAngel 

– … Én mindig kimondom azt, amiről úgy gondolom, hogy ki kell mondani, és megteszem azt, amiről úgy gondolom, hogy meg kell tenni. És ha véletlenül fülembe jut valami, ami azt sugallja, hogy mások jobb szeretnék, ha csöndben maradnék, akkor azonnal az ellenkezőjét teszem.
(…)
– … Egyszerűbb az élet, ha az ember kimondja, amit gondol.

181. oldal


A sorozat következő kötete

Hercule Poirot új esetei sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Alexander McCall Smith: A zsiráf könnye
Robert Wilson: Egy kis halál Lisszabonban
G. K. Chesterton: Páter Brown ártatlansága
Ruth Ware: Sötét erdő közepén
Dorothy Koomson: Az utolsó csepp
M. C. Beaton: Hamish Macbeth és a tökéletes oldalborda
Jane Harper: Aszály
Tony Parsons: A gyiloktáska
Peter James: Kegyetlen tréfa
Richard Morgan: Valós halál