Megjártam ​a Don-kanyart 36 csillagozás

Harctéri napló 1942-43
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos frontnaplója lebilincselő olvasmány, egyben történeti értékű dokumentum, melyből az egykori szemtanú vagy érintett hozzátartozó újból emlékezhet, a pusztán érdeklődő olvasó pedig árnyaltabb és hitelesebb képet alkothat a második világháborús katonai részvételünk tragikus Don menti krónikájáról. A kötetet a szerző által készített fotók teszik érzékletesebbé.

>!
Rubicon Intézet, Budapest, 2021
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156280015
>!
Rubicon-Ház, Budapest, 2012
176 oldal · ISBN: 9789639839106
>!
Rubicon-Ház, 2012
ISBN: 9789639839106

2 további kiadás


Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

partizánok · Petschauer Attila

Helyszínek népszerűség szerint

Oroszország


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 46

Kívánságlistára tette 49


Kiemelt értékelések

Piintyő>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Istenem! Mennyi szenvedést kellett kiállni apáinknak!? Már aki túlélte! Mert csak egy töredék volt az.
Tudtam, tudtuk, hogy mennyi ember elpusztult ott a Don-kanyarban, hiszen történelemből tanultuk.
De mennyire más így olvasni egy szerencsés túlélő naplójából! A száraz tényekkel szemben ez egy nagyon őszinte és nagyon személyes – hiszen leginkább a feleségének szól – vallomás a 2. magyar hadsereg szinte teljes pusztulásáról. Nem író , hanem a katona hangja szólal meg itt. A katona, aki inkább civil, mint katona, s akitől azt várják, hogy majdnem semmi fegyverzettel, a kemény télnek (-30, -40 fok) ellent nem álló, silány ruházattal, gyér élelmezéssel harcoljon és győzzön. De miért, kiért?! Kinek a háborúja ez? Hiszen a magyar nagyon jól megértette magát az orosz paraszttal. Többször utalt rá, hogy a civilek segítettek rajtuk, holott maguk is szükségben voltak.
Keményen odamondogat a katonai felsőbb hadvezetésnek a tétovázó, egymásnak ellentmodó döntéseikért, az emberi élet semmibe vevéséért. Nahisz! Nem az ő életükről volt szó! Csak az volt a fontos, hogy a németek szemében jó pontot szerezhessenek. Mindegy milyen áron, hány ember élete árán. Az a hadseregparancs! Jányi…

Na és az a visszavonulás, a hazafelé való út… az valami rettenetes…

Felkavaró, megrendítő olvasmány, de mindenképpen hiteles, hisz ott született, első körben, a harcok hevében.

17 hozzászólás
Gyöngyi69 >!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

„A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a -40 fokos orosz télben.” (Wikipédia)
Somorjai írása megrendítő beszámoló életének egy kínkeserves, szenvedéssel teli évéről, amikor több ezer társával együtt a 2. magyar hadsereg résztvevőjeként egy eleve halálra ítélt ügyért háborúba kényszerítették. Egy ügyért, amiben a magyar ember élete fabatkát nem ért a németeknek. Egy ügyért, ahol a magyar vezetés hozzá nem értése ezrek halálát, szenvedését, megrokkanását, lelki megnyomorodását okozta.
Somorjai beszámolójának erejét megsokszorozza az első kézből, naplóként írt bejegyzések sora, melyet feleségének vetett papírra, megrázó őszinteséggel. Nem tudom, mi lehetett szörnyűbb ezeknek a férfiaknak: amikor féltek, vajon megússzák-e a következő támadást, vagy amikor már annyira fásultak voltak, hogy félni sem tudtak. Esetleg amikor olyan emberen próbált segíteni Somorjai katonaorvosként, akinek az élettel összeegyeztethetetlen sérülése volt, s a sérült honvéd ellátás közben arról beszélt, hogy még talán jobb is, hogy találat érte, így hamarabb hazajut, és ott lehet gyermeke születésekor.
Egy biztos: a könyv olvasása közben végig összeszorult a szívem, pedig én csak olvasója voltam a történteknek.
A rövidke írás krónika a katonatársak haláláról, elhullott lovakról, barátian viselkedő, művelt oroszokról, testi-lelki magányról, ukrán partizántámadásról, vívódásról az elmaradt otthoni levelek miatt, a hadvezetés inkompetens működéséről, mínusz 42°-os napokról. Krónika a hazatérésről is, ami minden volt, csak nem dicső megérkezés.
Ajánlom Somorjai könyvét mindenkinek. Nagyon emberi írás a történelem egy kis szeletkéjéről, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.

Virágszépe>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Nehéz szembesülni a nyers, kegyetlen valósággal. Nehéz olvasni, mert itt már nemcsak számok, adatok, hírek vannak, hanem egy hiteles frontnaplót olvashattam: emberekről, akik megélték, átélték ezt az értelmetlen, haszontalan szenvedést. Somorjai Lajos katonaorvosként került ki a keleti frontra, az ő naplója így fontos dokumentummá vált. Realista, kendőzetlen, őszinte írás félelemről, tehetetlenségről, hidegről, fájdalomról. Elképzelni sem tudom, hogy mennyire lehet reszketni a hidegtől mínusz negyven foknál, vékony ruhában. Orvosként kiábrándult, tisztán látja a helyzetüket, maga sem ismer önmagára, a háború mindent és mindenkit megváltoztat.
Számomra félelmetes olvasás volt, nem is lehet csillagokkal értékelni, viszont kötelező megismernünk, hogy mit éltek ők ott át a Don-kanyarban.

Rozsomak69>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Igazából tegnap fejeztem be, de úgy érzem, hogy jól tettem, hogy adtam neki még egy napot, mielőtt értékeltem.

Ez a könyv mindenképpen érdemes elolvasásra bárkinek, aki érdeklődik a II. világháború és a Don-kanyarnál történt katasztrófa téma iránt. Végül is az előszón és az utószón kívül ugyebár egy naplóval szembesülünk, de az nagyon olvasmányos és érdekes. A családunkban anyai nagyapám járta meg a Don kanyart. Illetve járta meg a Donnal sok ezer társával egyetemben. Amiket mesélt arról nagyon jól visszaköszön a naplóban leírtak java része. Legalább annyira benne van az uram-bátyám rendszer tisztikarának a hozzáállása, mint a korszellemben jellemző, de már eltűnőben lévő udvariasság, kötelességtudat és becsületesség. Olvashatunk a tisztek és a legénységi állomány kapcsolatáról, az átélt szenvedésekről és a megszálló feladatot ellátó katonaságról, illetve a partizánokról és az általuk jelentett fenyegetésről.

A napló szomorú tanúsága, hogy mennyire nem tanultunk a múlt hibáiból és mennyire hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat, mi magyarok. Csak abban bízom, hogy belátható időn belül nem bizonyítunk ugyanilyen, de még csak hasonló módon sem.

Egyébként a naplóíró meglehetősen őszintén ír mindenről. A saját lelkiállapotáról legalább annyira, mint a környezete viselkedéséről vagy éppen önmaga stiklijeiről. Ezért már becsülendő. Ugyanez igaz az ellenségekről és a szövetségesekről szóló részekben is. Nagyon át tudtam érezni a felfogását. A végén a hosszú visszavonulás és a hazajutás pedig brutális minden ismétlődésével, sőt talán éppen ezért.

A fotók remek kiegészítők a leírtakhoz és valahogy közelebb is hozzák az olvasóhoz az írót. Legalábbis engem kicsit közelebb hoztak.

Nem is emlékszem, hogy mikor olvastam utoljára naplót és mindig izgalmas dolog betekinteni egy másik ember gondolataiba és hozzáállásába, de itt különösen az. Viszonylag rövid, de velős. Szóval javaslom olvasásra, főleg a fentebb leírtaknak megfelelően.

Nokimaki P>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Megrázó… Hiába minden történelmi dokumentum, minden hiteles leírás… sosem fogjuk – szerencsére – átélni azt a sok szörnyűséget és borzalmat… és mindezt gyakorlatilag a semmiért…
Dédapám is ott volt… Ő hazatért… szerencsés volt…

milegyenanevem>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

A Don-kanyarban történt tragédiáról sok könyv jelent már meg, a veszteségekről szóló számok mindig megdöbbentőek, de életszerűvé csak akkor válik, amikor egy valóban ott járt katona visszaemlékezéseit olvassuk. Szembesülünk a fronton vagy a megszállt területeken szolgálatot teljesítők mindennapjaival, vágyaival, szenvedésével. Somorjai Lajos orvosként lett besorozva, és mindamellett, hogy lelkiismeretesen megállta a helyét, a rá osztott poszton, naplójából kiderül, hogy semmi más vágya nem volt – csakúgy mint az ezer meg ezer sorstársának – csak, hogy végre hazakerülhessen a családjához. Vannak benne kisebb tévedések, hiszen a naplóba csak azt jegyezte le, ami eljutott hozzá hírként, a szerkesztő azonban ezeket megjegyzésekben helyreteszi. Megdöbbentő volt szembesülni, hogy a fronton harcoló katonák milyen tisztán látták saját és szövetségeseik helyzetét a háborúban. Ez az igazi történelem, amit a történészek csak kiegészíthetnek, lábjegyzetelhetnek!

Aemitta>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Hasonló kiadás nem nagyon van a piacon, ami egy fronton szolgáló emlékeit mutatja be. Ez nem egy memoár vagy regény, hanem a tiszta valóság egy csipetnyi darabja. A hazatértek nagy része beszélni sem tudott az átéltekről, naplót vezetni sem nagyon tudtak, a hazaküldött levelekben nem írtak a szenvedéseikről, félelmeikről, élményeikről.
Az író Oroszországban szolgált katonaorvosként, így jól láthatta, hogy milyen pusztulás zajlott a hazától távolra kivitt honfiaink. Ez már népirtás? Mindenki döntse el maga…

redneck82>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Ez az első háborús napló, melyet végigolvastam (ha emlékezetem nem csal, még nem akadt ilyen jellegű könyv a kezembe). A doni katasztrófát a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájának tartják. Nem véletlenül. Idegen érdekekért vonultak katonáink harcba, több ezer kilométerre a hazájuktól, egy olyan sereg ellen mert nem ismerte, nem ismerhette azt a szót hogy „feladni”. Az orosz (szovjet) hadsereg a létszámbeli fölényükkel és az akkori haditechnikájukkal bátran dacolt a megszállókkal szemben, legyen az akár magyar, akár német katona. Aki túlélte, szerencsésnek mondhatta magát, de egy életen át cipelte magával a szörnyűségek emlékeit (fázás, éhínség, rettegés, bajtársak elvesztése). Sajnos ahogy a könyvben is említik, nem azok voltak a hősök akik valamilyen úton módon hazajutottak, még ha meg is kapták esetleg érte a kitüntetéseket. A hősök azok voltak kik nem térhettek haza, akik ottmaradtak a harctéren vagy megfagytak a visszafelé vezető úton. Nekik állít örök mementót egy egy ilyen írás, hogy lehetőleg ne ismétlődhessen meg soha többé ilyen tragédia. Persze az emberi természet merőben más, soha nem okulunk a saját hibáinkból és továbbra is feltett szándékunk egymást és a környezetünket kiirtani tűzzel vassal, mindenáron.

Herczeg_Antal>!
Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Végre egy könyv, ami nem magyarázza/félremagyarázza, hanem leírja a történteket. Ettől tökéletes. Akit a múlt ezen szakasza érdekel, annak kötelező.


Népszerű idézetek

agivagyok>!

Az élet nagyon ronda, de az emberek még ennél is rondábbak.

29. oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Kapcsolódó szócikkek: élet
ppeva P>!

Tegnap hadseregparancsot adtak ki, mely a következőképpen kezdődik: „A második magyar hadsereg elvesztette becsületét! Az ellenség benyomhatta állásainkat, ez nem szégyen, de szégyen ez a fejvesztett, rendezetlen csürhe futása, mely stb. …”
Hát ezt kaptuk, kapták hős honvédeink, akik tíz hónapja, percnyi szünet után állandóan bevetve, a számbeli, minőségbeli fölényben levő, sokkal jobban felszerelt és toronymagasan jobban felfegyverzett, fanatikusan, az utolsó puskalövésig harcoló orosz katonaság ellen meggyőződés nélkül, rosszul felszerelve, megspékelve nemzetiségekkel, kénytelen nem hazáját védve, hanem távol, idegenben harcolni. Ez a köszönet a csekély számú, a poklon átment megmaradottnak, s ez a gyászbeszéd a többség felett, mely idegen érdekekért harcolva, távol hazájától, javarészt temetetlenül hever holtan az orosz sztyeppéken.
Nem a szervezésbeli hibák, nem a kiképzetlen, öreg népfelkelőket kihozók, nem a tapasztalatlan felsőbb és középső hadvezetésünk, nem az anyagiak hiánya miatti rossz felszerelésünk, elavult fegyvereink, nem az ország szegénysége s lelki előkészítetlensége erre a háborúra, nem a plecsnikre vadászó egyes vezérkari és törzstisztek, nem a többiek geseftelése és ivása, nem, ez mind nem oka a vereségnek. Sőt, még az ellenség fanatizmusa, 25 éves lelki propagandája, hatalmasabb tömeg és kitűnő, legkorszerűbb felszerelése s kiképzése, hazáját az utolsó csepp vérig védő hősiessége sem. Egyedül a magyar baka, akiknek fele holtan maradt ott, vagy a felsőbb vezetés hibájából fogságba került. S az, aki nyomorult életét futva védte, mikor a -40° C-os hidegben, január közepén Oroszországban egy flanelkapcával s jégeralsóval szerelték csak fel, s vékony vászonkesztyűvel! Mialatt keze a kesztyűvel együtt odaragadt a puskára (világháborús elgondolás szerint fel volt kitűnően szerelve, hiszen „volt puskája”); ezalatt 80 000 kitűnő szőrcsizmát a visszavonulás alatt fel kellett égetni, mert „edzeni” akarták a nyomorultat, s ezért nem osztották ki eddig.
No de elég! A parancs végül is hozzáteszi, hogy élelmezési korlátozások lesznek, de még ennyit sem érdemelnek meg (értelem szerint: dögölnének éhen), drákói eszközöket enged meg a fegyelem helyreállítása érdekében (ez helyes), s meghagyja, hogy a fagyásos sérülteket hólapátolásra kell kivezényelni. Hát, így!
Az egész pedig magán hordta a tehetetlen düh köpködését, a saját hibának másokra való áthárítását, s a saját bőrének mentését. V[itéz] Jány Gusztáv! Lettél volna elöl a vonalban, a „csürhe” közt! Nem pár napos vendégszereplésre, de talán csak pár hónapig. Edződtél volna Te is!
[…] Nem okolnád akkor ezt a szerencsétlen, rászánt, feláldozott s összetört társaságot, hanem ott keresnéd a hibát, ahol volt: szervezési, vezetési hozzá nem értésben, világháborús mentalitásban s szegénységünkben. S miért nem maradtál Te is ott az utolsó puskalövésig, mikor éjszaka felszerelést, rádiót visszahagyva futottál?

163-164. oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Gyöngyi69 >!

Április 23.
Végre láttunk vöröskeresztes nőket, tejeskávét osztottak a katonáknak ingyen. Otthon kiönteném, itt jól esett. Bizony, egész utazásunk alatt ezt az egy figyelmességet tapasztaltuk – német részről mégpedig, hazai részről még azt sem mondták: lófasz, mikor eljöttünk. Elmaradtak a virágos lánykák, a híradóban sokszor látott cigaretta, stb. osztogatás; ezek úgy látszik, csak propagandafilmeken észlelhető mutatós dolgok.
Csendesen elindultunk, jóformán észrevétlenül és szürkén meneteltünk végzetünk felé. A világháborúsoknak legalább megvolt az az elégtételük, hogy virágos hősöknek érezhették magukat legalább egyszer, mikor indultak. Mi még azt sem. Hivatalos részről úgy látszik, kisebb expedíciónak vagyunk minősítve, hiszen csak pár ezer ember viszi a bőrét a vásárra.

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Piintyő>!

Nem volt egyáltalán kedvem naplót írni, sokkal gyalázatosabb lelkiállapotban voltam eddig; hogy őszinték legyünk, féltem, s az volt az álláspontom, hogy halott embernek minek napló.

(első mondat)

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Kapcsolódó szócikkek: napló
pali>!

A kitüntetés olyan, mint a repülőbomba. Magasból jön, a front mögé hull s ártatlanokat talál.

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Kapcsolódó szócikkek: kitüntetés
Amapola P>!

Egyébként ismét nagy katonák lettünk, vagy legalábbis lettek egyesek. (Látszik, hogy a front 4-500 km-re van tőlünk). Ismét megkövetelik a szabályos öltözködést, legyűrt sapka, harisnya stb. tilos. Ellenőrizték a csapatok vonulását (ugyan hol voltak ezek az urak eddig? miért nem Sztarij Oszkolnál tették ezt?), lebasztak egy csomó tisztet különféle szabálytalanságokért (pl. Főző Miskát, az állatorvos h[a]d[na]gy[o]t azért, mert egy legénységi állományúval – egy falubelijével – beszélgetett, s az nem állt előtte egész idő alatt vigyázzban).

196. oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Kapcsolódó szócikkek: harisnya · sapka
Piintyő>!

Június 9.
…A hozzánk beosztott zsidó munkásszázad megfeszített erővel dolgozik a második védelmi vonalunk kiépítésén. A nyomorultak soványak, sápadtak, elcsigázottak, kiéhezettek. Pofozzák, rúgják őket, s dolgoztatják, mint az állatokat. Fegyver nélkül járják az első vonalakat, közvetlen az ellenség előtt, drótsövényt építeni, árkot ásni. Itt van köztük Petschauer Attila, a volt kardvívó világbajnok is. Kipofozták már belőle az arroganciát.

29., oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Kapcsolódó szócikkek: Petschauer Attila · zsidók
5 hozzászólás
Amapola P>!

Kromiban az egyik templomot istállónak használták fel. Legyünk őszinték, ezt mi is átvettük tőlük, s nem hiszem, hogy haditudósítóink lefényképezték volna azt a templomot, ahol előbb az oroszoknak, aztán a mi tüzéreinknek volt az istállója. Itt nem domborodott ki kellőképpen a kultúrfölényünk.

101. oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

Kapcsolódó szócikkek: templom
ppeva P>!

Hát ez a kilátásunk. A hazatérésnek még a reménye is füstbe ment – hivatalosan –, s aki kint marad, az a „halálra ítélt légió” tagjának tekintheti magát – hivatalosan. S így, ezzel a tudattal és lélekkel harcoljunk s nyerjük meg a háborút mások számára? Ne gondoljunk a hazamenetelre, s éljem bele magam abba, hogy itt maradunk? Ezt tanácsolod Apus? Mikor kijelentik, hogy hazulról semmit sem várhatunk? Ma volt egy hadseregparancs, amelyik így kezdődik: „Tekintve, hogy a kegyetlen orosz téllel szemben különleges felszerelés szükséges, s ilyennel a hátország a csapatot ellátni nem tudja… stb.!” Hát akkor miért küldtek minket ide ki, ha a legelemibb védelmet s felszerelést sem tudják adni? Megdögleni? Elégnek ítélték a szibériai télben az egy pár flanelkapcát, egy pulóvert s vászonkesztyűt? – Majd utólag, a tragédia után biztosan – miként szokásos – elővesznek egy bűnbakot, akinek a nyakába kenik az összes mulasztást; de fel fog-e csak egy támadni ettől az elesettek, megfagyottak, éhenhaltak közül? Kinő-e csak egynek a keze vagy lába? Ha ki kellett jönni ide harcolni vagy megdögleni – kötelességünkké tették –, de megtegyük ezt anélkül, hogy lehetőséget adnának, esélyünk lenne az életben maradáshoz? Ez az, ami felháborít, ami lever, életunttá tesz. Kiküldték a hadsereg 8-10 %-át megdögleni, s azalatt a többiek otthon a „munkafronton” küzdenek s sírnak, hogy kimerültek s csak egy heti szabadságot kapnak. Hát nekünk nincsen jogunk élni? Félévi kínlódás után, ebben a pokolban, nem szereztük meg a jogot a hazamenetelre?

128-130. oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43

ppeva P>!

Ma került kezembe egy január 17-iki újság. Otthon semmiről sem tudnak! Hihetetlen, hogy milyen hazudozás és félrevezetés folyik a hátországban. Igaz, hogy ami itt most folyik, azt nem is lehet otthon megírni lázadás veszélye nélkül!
Újságszemelvények: „Újabb területnyereséget értünk el” (nemde hátrafelé?). – „A hadvezetés zseniális hadmozdulattal kivonta magát a kelet felől támadó ellenség nyomása alól, s az nem tudja velünk az érintkezést felvenni” (= futunk pocsékká verve úgy, hogy utol sem tudnak érni!). – „A magyar csapatok sziklaszilárdan tartják kezükben a védelmi vonalat” (ehhez kommentárnak elég az előző egy hét története naplómban). – „Mértékadó magyar és szövetséges körökben teljes elismeréssel adóznak a harcban részt vett kötelékek hősiességének” (lásd a hadseregparancs kezdetét!). – „Az ellenséges roham ereje lankadóban van, és csak helyi sikereket ért el” (Kurszk-Bjelgorod-Tyim-Orel-Harkov-Sztálingrád-Kaukázus!).
És ezt így lehetne folytatni a végtelenségig.
Nem tudjuk, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, mikor ezt olvassuk!

181. oldal

Somorjai Lajos: Megjártam a Don-kanyart Harctéri napló 1942-43


Hasonló könyvek címkék alapján

Molnár András – Szabó Péter: Zalai honvédek Erdélyben
Szakály Sándor: Trianon, honvédség, háború, sport
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Örsi Ferenc: Zöld notesz
Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942–1943
Domonkos László: Francia Kiss Mihály élete és halála
Tarcai Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban
Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848-49
Dombrády Lóránd – Tóth Sándor: A magyar királyi honvédség
Vécsey Aurél: A II. világháború legnagyobb csatái Magyarországon