Virágzik ​a mandula… (Virágzik a mandula... 1.) 25 csillagozás

Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula… Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Több évtized kényszerű hallgatása után a kiadó ismét közkinccsé teszi az író első világháborús élményregényét, amely annak idején ritkán hiányzott a családi könyvespolcról, s amely az idősebb korosztálynak várhatóan a régi emlékek felidézését, a fiatalabbaknak pedig a felfedezés izgalmas örömét ígéri.

Eredeti megjelenés éve: 1933

>!
Lazi, Szeged, 2013
304 oldal · ISBN: 9789632672137
>!
Auktor, 2010
330 oldal · ISBN: 9789639676091
>!
Auktor, Budapest, 2002
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637780807

4 további kiadás


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 12

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
giggs85 P
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

A vártnál sokkal nagyobb élmény volt Somogyváry Gyula könyve, pedig az elejétől a végéig tisztában voltam kisebb-nagyobb hibáival – de valahogy mégis működött, vitt, sodort magával megállíthatatlanul.

A könyv két, közel egyforma hosszúságú részből áll: az egyik legszebb szerelmi háromszög történetéből, amit valaha olvastam, és egy elég ismeretlen I. világháborús csata leírásából. Mindkettő zseniálisan tálalva a maga módján. A könyv legnagyobb erénye talán maga Somogyváry stílusa, ami hiába tűnik mai szemmel avíttnak, hiába fest egy túlontúl idealisztikus képet a „magyar vitézek” életéről (amit biztosan tudunk, hogy ilyen formában nem létezett), de egyszerűen nem tudtam kivonni magam a hatása alól.

A szerző az első részben olyan erővel kelti életre az olasz frontról hátravont bakák mindennapjait, bolondozásait, gyerekes civódásait, játszadozásait, és különösen a fiatal és gyönyörű helyi lányhoz, Nannihoz fűzött érzéseit, hogy szinte „lelép a történet a lapokról”, és élni kezd. Élni, a mocskos háború pillanatnyi szünetében. Bár mindenki a fiatal olasz lány kegyeit keresi, de igazán közel csak két ember kerülhet hozzá: Rátz László, a papneveldéből önként frontra kerülő kamasz, és a történetünk lejegyzője, „Fűzfa” – aki becenevét versei miatt kapta. Az ő kapcsolatukra, vágyaikra, tétova tetteikre, kölcsönös félreértéseikre emlékszik vissza jó tizenhat évvel a történtek után Somogyváry.

Ez a visszaemlékezés pedig olyan érzékeny, mulandóságot sugalló és szép, mint a címadó növény, a mandulafa virága. Ez a jelképiség egyébként nagyon erősen jelen van a műben – talán túl erősen és túlontúl nyilvánvaló módon, de valahogy ezért sem tudtam most haragudni. Ennél hatásosabb azonban néhány gondosan felépített jelenet (köztük talán a legszebb imádság leírás, amivel valaha is találkoztam), amit valószínűleg kevesen fognak elfelejteni, akik olvasták a könyvet.

A második egység a keleti hadszíntér néhány vérgőzös napját meséli el, ahol a szöveg logikája, na meg a háború természete folytán, sorra esnek el a korábban jól megismert és többnyire szerethető alakok. Talán ennél a résznél jönnek elő leginkább Somogyváry „hibái” (nála a magyarok a legvitézebb emberek, akik hősiességéhez senki nem érhet fel; a magyar katonáknak szinte nincs is emberi hibájuk, szeretik és mindenben segítik egymást, és olyan hősiesen viselkednek, amit még az ókori görögök is megirigyelnének), ám mindez megbocsájtható, hiszen a tapasztalt frontkatona olyan élőn adja elő az eseményeket, olyan intenzitással mesél, amit nehéz nem figyelemmel olvasni. Ráadásul (túlzott pátosz és egyoldalúság ide vagy oda) mégis úgy tud mesélni a harcokról, hogy sem pacifista, sem túlzottan militarista szólamokat nem használ – valahogy megmarad középen: ezek a fiúk megtettek mindent, amit az adott körülmények között meg kellett tenniük, és igen, amit ott átéltek, hőssé tette őket. Ezzel nehezen lehet vitatkozni.

Somogyváry könyve manapság eléggé elsüllyedt a feledés tengerében, pedig ez egy olyan alkotás, amit érdemes lenne minél több embernek olvasnia, és elgondolkodnia rajta. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb olvasó számára letehetetlen lesz, még a hozzám hasonló kényesebb ízlésű vagy kicsit szőrösebb szívű olvasók is megbocsájtják kisebb-nagyobb hibáit, és elmerülnek Somogyváry szép, melankolikus, idealisztikus és felemelő világában.*

* Ennek a világnak a „szíve” minden bizonnyal a szerző személyiségéből és törhetetlen elveiből fakadt: ő volt az, aki képviselőként felemelte a szavát a zsidókérdésben, aki ellenállt a náciknak (eredmény: Matthausen), majd a kommunistáknak (eredmény: internálás, és halál).

9 hozzászólás
>!
Annamarie P
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

A könyv első megjelenése 1933. Döbbenet!
Az I. Világháború mindent felperzselő poklában vagyunk. A történet elején Olaszországban, a doberói csata hátvonalában. Egy csapat magyar katona mindennapjainak kicsit derűsebb oldalát láthatjuk, bolondozásaiknak lehetünk szemtanúi, valamint, egy nagyon kis csendes szerelmi háromszög bonyodalmának. Főszereplőnk maga a szerző, a Fűzfaként emlegetett baka, akit megigéz a mosolygós olasz leány Nannika, de a lánynak sajnos máshoz húz a szíve. A teljes visszavonulás után a keleti frontra vezénylik az egységet, és Fűzfa egy kiemelt, negyvenfős felderítő alakulatnak lesz az irányítója. Tetteinek hirtelen sokkal nagyobb súlya lesz. Az éhség, az emberfeletti küzdelem, nélkülözés és kínlódás mellett azonban azzal a ténnyel is számolni kell, hogy a csapat egyre fogy, mindenki halott vagy sérült. Hiába vezérlik nemes érzelmek, okos taktikai húzások a zászlósunk tetteit, az élet kegyetlen, hát még a háború. Mi az, ami erőt ad ahhoz, hogy talpra tudjon állni másnap is, mi az életben tartó erő? Sokat gondol haza, édesanyjára, és az olaszországi mandulafákra, amik ebben a vérzivataros időkben is egyre csak virágoznak.
Van egy pici romantikus, hazafias mámor a sorok között, de magát csak nem tagadhatja meg a szerző, főként, ha önéletrajzi ihletettségű a könyve?
Tegnap óta ebbe a háborús hangulatba ragadtam, és ha épp nem szellemi tevékenységet végzek, azt veszem észre magamon, hogy én is a lövészárkok földkupacainak savanyú kipárolgását szívom magamba, rémülten fülelek, és egyfajta izgágaság van bennem.
Szóval, pont olyan, mint egy erős háborús könyv után lennie kell.

8 hozzászólás
>!
morin5
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

A nagy háború elvisz bajtársat, fiatalságot, épséget, leegyszerűsít értékrendet, mégis az amúgy merész későbbi kijelentés: „már csak ott kint volt jó”, hihetőnek tűnik.
Amíg az olasz hadszíntéren a távoli lövések zaja és egy lány köti le a szerző figyelmét, addig a keleti frontra átdobása után megismerkedik a közelharc, éhség, pusztulás, de az emberi tartás és hűség fokozataival is. Így válik a kezdetben szerelmes, virágszirmos, fejezetenkénti bakanótákkal díszített történet a halálközelség ismétlődésével feszes háborús regénnyé, ahol nemcsak a veszteségeket, de a túlélés „szégyenét” is meg kell emészteni.

>!
mandris 
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Feleségem ajánlotta, és kicsit idegenkedtem tőle, mert bár a háborús regényeket alapvetően nem vetem meg, de kicsit bizalmatlan voltam, hogy minek milyen szerep jut a könyvben: háború, belső vívódás, jellemfejlődés, romantika… Végül – bár az eleje kicsit nehezen indult – nagyon megtetszett a könyv. A végén már nagyon nehezemre esett egyáltalán letenni. Az utolsó néhány tucat oldalt már szinte faltam. Örülök, hogy nem próbálta túlzottan heroizálni a háborút, bár nem is illeszkedik a Meztelenek és holtak, 22-es csapdája, és más háborúellenes regények sorába sem. Összességében szerintem a szerzőnek sikerült megtalálnia az egyensúlyt a háború rideg valósága, és a hősiesség, illetve a romantika, könnyedebb témák között.

>!
Mul
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Hazafiasságból csillagos ötös. És úgy hiszem az író ezt akarta elérni ezért nem is járhat kevesebb csillag érte. Sőt, ha tehetném többet adnék hiszen nem sírtam már rég könyveknél de ennek a végénél szinte már zokogtam. És most vettem észre, hogy pont egy nappal a centenáriumi emlékezések előtt fejeztem be. Ami pedig külön öröm, ha ennél a könyvnél lehet ezt a szót használni.

>!
Peske
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Megindított, pedig azért sok háborús regényt olvastam már. Maximálisan ajánlott.

>!
lizzizi
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Azt tudom, hogy a szüleim ajánlották, mert aki eddig olvasta, annak tetszett. (ott családon belül) Elolvastam. Nem bántam meg. Nekem is tetszett, gyönyörű könyv, ugyanakkor humoros is, a férfibarátságot nagyszerűen mutatja be. Háborúról is szó van benne, mégis szép, és igaz. Egyik kedvenc. :)

2 hozzászólás
>!
Bertalan_Sigmond
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Izgalmas betekintést nyújt a frontéletbe, és a tetralógia folytatásaival együtt a magyar történelem egyik legtragikusabb epizódját örökíti meg..

>!
matraimelinda
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…

Úgy emlékszem: tetszett. A háború viszontagságairól szóló történet megható, magával ragadó, olvasmányos.


Népszerű idézetek

>!
Annamarie P

Haj, pedig a katonacsóknál úgysincs rövidebb csókja az életnek!

168. oldal

>!
Annamarie P

-A hadnagy úr halott!
Valami belehasít a szívembe. Hidegen, élesen, mint a kés. De csak egy pillanatig tart. Utána megint fából vagyok. Nem tehetek róla. Már kinőttünk az emberi sorból.

270. oldal

>!
lizzizi

…Furcsa virág a mandulavirág.
Sokszor esztendőkig hiába keressük. Lombja, levele hajt a fának, de virágját nem adja ki.
Azután egyszerre, valamelyik tavaszon csudát tesz. Annyi a virágja, mint semmiféle más fának. Egyetlen hatalmas, vidám bokréta az egész fa.
Furcsa virág a mandulavirág. Ha nem hívja leghangosabb kürtjével a tavasz: nem hajt. De ha kihajt, akkor elsőnek hajt ki minden virágok között. S akkor kihajt olyan korán, mikor más fák, más virágok még csak nem is álmodnak a tavaszról.
S aztán, egy éjszakán lehull csaknem az egész virágcsoda róla. Egyetlen szélroham leráz róla minden virágot, melynek nem volt rendelése, hogy kössön s teremjen. Alig marad rajta.
Ami lehull, virágként hull le, gyönyörűségként hal meg tavaszi mámorban, fiatal varázsban.
S ami rajt marad a fán – néhány árva virág – leveti szirmait, kopott, szürke termés lészen, s csontpáncélt ölt ruhája alá. Ha meghámozod: kemény, mint maga az irgalmatlanság. Pedig belül édes, tiszta és jó – mint a kenyér s mint a becsület. Ámbár van olyan is, amely megkeseredik. Arra se haragudjatok: nehéz a sors, a mandulasors. Annál inkább szeressétek azt, amelyik szürkeségben, keménységben s páncélban is megmaradt édesnek!
…Furcsa virág a mandulavirág.
Ritkán hajt, de ha hajt, akkor…

9. oldal

5 hozzászólás
>!
Annamarie P

Minél mélyebbre kanyargott az út az erdőben, minél sötétebb árnyak borultak reánk, annál jobban hatalmába kerített az az érzés, hogy talán nem is katonák vagyunk, nem is földi világban járunk, hanem valahol valami mélabús, szomorú és elátkozott mesevilágban.Valahol Mohaországban, ahol minden sötétzöld, minden nedves, minden mohos. A fák, a föld, az út, a roskadozó hidak is tán még mi magunk is, akik apró manók és törpék hangtalan ösvényén osonunk bele az erdei éjszakába.

199. oldal

>!
Creusa

A Doberdó, e szőrnyű gladiátoriskola vasvesszővel nevelte a szelíd, imádságos, magyar anyák gyermekeit.

23.

>!
lizzizi

– Hallod-e te félnadrág – ingerkedett vele apuka –, ha egyszer még hazakerülünk, föltétlen megvizsgáltatlak az állatorvosi főiskolán. Mert nem igaz, hogy az Úristen ilyen förtelmes gyomrot emberi használatra teremtett volna. Itt valami szörnyű természeti eltévelyedésre fognak rájönni.

63. oldal

>!
Annamarie P

Itt parancsokat kapunk, azokat végrehajtjuk, és kész. Utána vagy élünk, vagy utolsót rúgunk. De az már magánügy. És vedd tudomásul, hogy mostantól kezdve hajcsár vagy, akit egy másik hajcsár hajt. Az utolsó hajcsárt pedig hajtja a muszáj.A háború kényszerűsége.

Kívülről azonban katonák vagyunk, akik könyörtelenül hajtjuk önmagunkat meg az az embereket. És amikor erről van szó, akkor itt a szívnek, irgalomnak kuss!

160. oldal

>!
Annamarie P

-Mi van veled?
-Semmi, hadnagy uram, csak fáradt vagyok. És hülye vagyok az éhségtől, a szomjúságtól, az álmatlanságtól meg az izgalomtól.

247. oldal

>!
Creusa

mi, emberek is csináltunk nagy dolgokat. A húszezer éves ember megtudta csinálni Doberdót és Verdunt. Megcsinálta ágyúkkal a mesterséges ítéletidőt, az évekig tartó géperejű orkánt.
De mennyivel nagyobbat alkotott a parányi vízcsepp, mely talán szintén egy éppen húszezer év előtt megcsordult forrásból elindulva megcsinálta Isten parancsára a gigantikus kanziani barlangcsodát! Vajon ki tudná megírni az ember három évig tartó doberdói orkánját?(..) hogyan foghatnék én hozzá emberi írószerszámmal ekkora vállalkozáshoz?

122.Lazi


A sorozat következő kötete

Virágzik a mandula... sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Dékány András: Matrózok, hajók, kapitányok
Silingi Terézia: Ómama nyaklánca
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Markovits Rodion: Szibériai garnizon
Oravecz Paula: Kócos I-II
Karácsony Benő: Új élet kapujában
Tormay Cécile: Bujdosó könyv
Markovits Rodion: Sibirische Garnison
Kodolányi János: Futótűz