Mesék ​a mese ellen 0 csillagozás

Költemények prózában
Somlyó György: Mesék a mese ellen Somlyó György: Mesék a mese ellen

Ezek a versek megerősítenek abban a meggyőződésemben, hogy a kortárs költészet lassacskán világra hoz egy a világról, rólunk szóló objektív realitást. A preszokratikus folyam feltámadása? Azt hiszem, Somlyó fontos szerepet játszik ebben.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1967
104 oldal

Enciklopédia 4


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

hetcsillagkozt>!

Járok-kelek a szobában, feltérdelek a székre az íróasztal elé, könyvbe lapozok, rágyújtok, iszom egy kortyot, szavakat keresek…
A nagy rózsaszín peónia mozdulatlanul áll a vázában.
Veszem a kabátom, elmegyek hazulról, futok a dolgom után, az után, amiről azt hiszem, hogy az én dolgom, hazaérek…
A peónia ugyanott áll, felém fordulva, rámnéz nagy sziromfejével.
Szakadatlanul rámnéz. Nem un meg. Egészen kitárulva, olyan, mint egy tágranyílt szem, mint egy hangszóró, mint a Notre-Dame óriás rozettája.
Hogy fejezzem ki magam?
A peónia nem akarja magát kifejezni. Azonos önmagával, minden további nélkül. Attól olyan gyönyörű.
Pedig csupa érzékenység. Ha elmegyek előtte, lépteim gyenge hullámzása a padlón már elég, hogy minden szirmát megborzongassa.
A növényi lét után sóvárgok? Az öntudatlanság nem-emberi vigasza után?
Nem. Csak, hogy olyan magától értetődően legyek önmagam, mint ő.
Nem virág szeretnék lenni, mint ő. Csak annyira ember, amennyire a virág virág…
A nagy rózsaszín peónia…

Mese a virágról

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában

Kapcsolódó szócikkek: peónia
Chöpp >!

Mese erről a percről

    Nemcsak az, amelyikről úgy érezted, felejthetetlen, nemcsak az indulás és a megérkezés, nemcsak a veszély és a csodás megmenekülés, nemcsak a beteljesülés és a betelhetetlen sóvárgás, nemcsak a lehetetlen találkozás és az elképzelhetetlen búcsú, nemcsak a látomások és sejtések, nemcsak a végre tenyeredbe simuló tett és az öklödbe szorított tehetetlenség, nemcsak a megszületett szerelem és a megőszült szerelem, nemcsak az egymás mellett koppanó léptek és a lassan egymástól távolodó léptek, nemcsak a virágbaborult gyümölcsfák és az elfagyott gyümölcsök, nemcsak a lábadhoz dörgölőző nagy vizek és a legyűrhetetlen hegycsúcsok perce,
    ez a perc is,
    ez a perc, ez a már jelenvalóságban elfeledett, amely úgy múlt el, mintha el se jött volna, ez a megízleletlen íz, ez a parlagi föld, ez az elgurult gyöngy,
    ez is az életed volt,
    ez is egy volt a majdan oly pontosan megszámlálhatókból, egy az egyetlenekből, egy azokból, amelyeket soha többé nem lehet mással helyettesítened.

54. oldal

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában

Kapcsolódó szócikkek: most
hetcsillagkozt>!

Hiszen élsz, megtanultad, hogy mindig csak ott lehetsz, ahol vagy, soha máshol.
De itt azt is megtanulod, hogy ott sem lehetsz igazán.
Tudhattad volna, hiszen élsz, hogy nem lehet változtatni rajta: nem könyökölhetsz ki az időn, mint egy ablakon, és nincs olyan földalatti kazamata, amelyen át kilopózhatnál a térből, mint egy ostromlott várból.
De itt a szó megváltozik a szádon: kicsalogathatod jelentéséből, mint a csigát.
Mert ahogy mész az utcán, pedig az utcán mész, ahogy itt vagy, pedig itt vagy még, máris szakadatlanul visszavágyol ide.
Itt megtanulod, hogy semmi sem igazán a tiéd.
Amit már régen tudhattál volna, hiszen élsz.
Mert nem lehet megint a tiéd, ami tiéd, nem lehet mindig a tiéd ez sem, mint semmi más. Váratlan kalandod az őszi alkonyattal, pohár borod rubintja a napsütött kerek asztal foglalatában a teraszon, titkos találkozód a föld minden bőrszínével, képek meredélyei, könyvek vízesése, kövek eleven mágnesszalagja, amelyre fel van véve az idő…
Sose kínzott jobban a vágy utána, mint most, hogy a tiéd. Mert nem lesz többé a tiéd soha.
Üres poggyásszal jöttél könnyedén, most verejtékezve cipeled éppoly üres poggyászodat a pályaudvarra.
Megint szegényebb lettél azzal, amivel mindig szegényebbek leszünk, hiszen élünk: az idővel. Csak az időt színültig töltő semmivel, a vágyaiddal lettél újra gazdagabb.
Hiszen itt sem tehettél mást, csak éltél.

Nostalgie de Paris

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában

Chöpp >!

Mese az emberekről

A legfontosabbat nem tudjátok rólam.

A legfontosabbat nem tudom rólatok.

31. oldal

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában

Chöpp >!

Mese a szélről

Itt volt, s nem tudtuk, kicsoda.
Szólt hozzánk egy öröktől ismerős és soha meg nem érthető nyelven.
Tetőtől talpig beburkolt megfoghatatlan anyagába.
Kikerülhetetlen volt, mint a sors.
Tudjuk, hogy éppily érthetetlenül majd újra visszatér.
De honnan?
Most hol van,
ki volt és hová lett a szél?

58. oldal

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában

Kapcsolódó szócikkek: szél
Chöpp >!

Mese az igazságról

A mesebeli kőmíves mindenekelőtt az igazságot kereste.
De az igazságot nem lehet építeni. Hát házakat épített.
Mikor első kacsalábon forgó kastélyát észre se vették, s átellenben egy csinos nyárilak elkészülte alkalmából hangos dudaszó mellett kitüntették az építőket, ő is szerényen csatlakozott az ünneplőkhöz. És másnap új kastély építéséhez fogott.
Részt vett hetedik palotája felépülte napján is a közelben egy takaros házacska ünnepélyes felavatásán. És másnap megint munkához látott.
Fogta maga-faragta szerszámait, és elkezdte bontani, amit addig emelt. Ugyanolyan gonddal dolgozott, mint annakelőtte. Mestersége minden hétszer-próbált fogását felhasználta. Csak éppen fordítva. Mint mikor visszafelé pergetik a filmet. Most sem tett egyetlen fölösleges mozdulatot sem. S nem volt se éjjele, se nappala.
Mikor végre a hét épületnek már egyetlen árva köve se állt a szemek útjába, megpihent, mint az Úr a hetedik napon.
És megbékélve érezte szívében, hogy az igazság kilódult mérlege helyrebillent.

19. oldal

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában

Kapcsolódó szócikkek: igazság
hetcsillagkozt>!

A kisfiú, pontosan emlékszem, először nem tudott hova lenni ámulatában, s éppen ezért a szánalomba menekült – mikor a fellibbentett szoknyácskák alól feléje mutatott pucér kis fenekek látványának kíséretében elhangzott az az összetett névszói állítmány, amelynek egyik tagja tökéletesen megfelelt ugyan a valóságnak, a másik azonban kiáltó valótlanságot tartalmazott.
Mert a kisfiú nem volt büdös. Inkább jószagú volt, mint a virágok és a kisgyerekek általában.
Már a nyelvén volt a visszavágás. A gyors gyermeki fegyver, amivel kevésbé sorsdöntő esetekben maga is gondolkodás nélkül élt, a kapásból visszahajított labda: „Ti vagytok a büdösek!”
De mozdulata megállt a félúton, mert hirtelen egész valóját átjárta a felismerés, hogy nemcsak ő nem az, nem rossz szagúak az átellenben lakó Kovácsné nevezetű kovácsné kislányai sem.
Most került szembe először a világtörténelemmel. Itt, a poros kis falusi utca közepén.
A könny, amely szeméből ebbe a porba hullott, igazán, de igazán nem a harag vagy a sértettség könnye volt.
Azóta is nem szűnő ámulattal és szánalommal nézi mindazokat, akik meztelen hátsófelűk mutogatása közben olyasmivé akarnák kikiáltani, amivel, tudja, nem azonos.

Mese a történelemről

Somlyó György: Mesék a mese ellen Költemények prózában


Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek
Nemes Nagy Ágnes: A gyufaskatulyától Prométheuszig
Silingi Terézia: Ómama nyaklánca
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Bauer Barbara: Az élet hangja
Závada Pál: Természetes fény
Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet!
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.