Jótett ​helyébe (Jók és Rosszak Iskolája 3.) 92% 48 csillagozás

Úgy szeretem ezt a sorozatot, bár tény, hogy a hossza néha riasztó és felesleges, de mégis jobb, mintha 150-200 oldalban lett volna lerendezve ez az egész herce-hurca.

Jó témákat boncolgat, és a megvalósítás is remek. A szereplőket is szeretem, mindenki jó és rossz egyaránt, mindenki szeretetre éhes és szeretni való. Sophie-Agatha-Tedros hármas is érdekesen alakult, én se tudtam végül mi lesz a befutó. Sophie-Agatha? Sophie-Tedros? Vagy a tökéletes Agatha-Tedros? De végül tényleg olyan befejezést kaptunk ahol mindenkire boldog vég várt.

És az a jó benne, hogy hiába volt 800 oldal, nem untatott, nem idegesített, egyedül csak a tény, hogy nem volt időm haladni vele, és ennyi ideig tartott mire a végére értem.

Merlin hatalmas arc, és amikor a régi hősök is jelen voltak, én olyan jókat röhögtem rajtuk hogy az nem igaz! Teljesen kifordította őket önmagukból az író. Öreg Pán Péter?! Kerekesszékes Jancsi és Juliska? Házsártos és kövér Hamupipőke? Eszméletlen! Imádtam!

Nagyon akartam 5 csillagot, de nem ez az indokolatlanul nagy oldalszám nem engedte. :D
Tényleg történt most is elég sok minden, erre egy szavam se lehet, de ugyanezt 100-200 oldallal kevesebben is elő lehetett volna adni élvezetes formában. Túl sok volt a „tipródok, hogy jó vagy rossz vagyok” és a „miként cselekedjek” jól momentum, ebből kevesebbet is elviseltem volna.
Viszont a lezárás eseményei nagyon tetszettek. Legjobban a két lány szüleiről kiderült dolgok fogtak meg, nagyon érdekes fordulat volt számomra. Sokat izgultam, hogy vajon eljutnak-e szereplőink a számomra megfelelő boldog végükhöz. Több karakter is tartogatott nagy meglepetéseket, nem lehetett tudni, hogy ki melyik oldalon áll. Sajnáltam, hogy Agatha két rész után is tud ennyire bizonytalan lenni, nem bízik igazán saját képességeiben, pedig láthatta már többször, hogy nagy dolgokra képes. Már kaptam egy halvány reménysugarat, hogy Sophie-t is megszerethetem, de most mindent lerombolt. Most már biztos, ő a legutálatosabb szereplő, akiről valaha olvastam. :D Most komolyan, ki tudja szeretni ezt a lányt? :D Bármit csinál, nem tud felülemelkedni az önzőségén, senki mással nem törődik, tényleg szörnyű. Új/régi kedvencem pedig Hort volt. Eddig is szerettem rövidebb részeit, de most még jobban tetszett, érdekes változásokon esett át. :)
Úgyhogy jó volt ez a sorozat, nem bánnám, ha megjelenne Agatha és Tedros következő kalandja is nálunk, kíváncsi vagyok, hogy kettesben mit tudnak produkálni nekünk. :)

Imádtam az egész trilógiát!
Kaptunk egy brutális csatát, sok sok régi mesehőst, régi mesék újramesélését, civakodásokat, szerelmeket, gonoszságot, jóságot, igazság feltárást és egy happy endet. Nem egy nagy titok, ezért nem gondolom spoilernek.
Azért az meglepett, hogy spoiler
Végre találkozhattunk spoiler.
A prímet a Hester-Anadil-Pötty trió vitte. Imádtam a jeleneteiket, a beszólásokat, meg úgy mindent.

Köszönöm Soman Chainani-nak és a Twister Média kiadónak, hogy elolvashattuk ezt a fantasztikus trilógiát! :)
Ha jól értesültem, lesz 4. kötet is a Quest for Glory. Remélem ezt is olvashatjuk magyarul. :)

Már régóta vártam, hogy olvashassam Soman Chainani Jók és rosszak iskolája első trilógiájának befejező kötetét, mivel nagyon kíváncsi voltam, miként záródik Agatha és Sophie meséje. A befejezés azonban számomra nem lett akkora happy end, mint szerettem volna.

Ezért pedig a karakterek okolhatók. Azokra a szereplőkre, akiknek régen annyira drukkoltam, néha rá sem ismertem. Ebben a részben érződtek a karakterek madzagai, amikkel a szerző mozgatta őket. Ugyanis most is a történet (és főleg a plusz oldalszámok) érdekében olyan döntéseket hoztak a főhősök, amik az addigi személyiségükkel szembemegy. Ez főleg Sophiet érintette, aki ebben a kötetben olyan volt, mintha disszociatív zavarai lennének.

A másik nagy bánatom az egészségtelen kapcsolatok ábrázolásához kötődik. Az Iskolamester és Sophie kapcsolata érzelmileg bántalmazó volt, és soha, egyetlen szóval sem ítélte el a szerző. A másik ilyen pedig Sophie és Agatha kapcsolata volt, ami mostanra a toxikus barátság kategóriájába beleesett. Egyébként ez a legnagyobb csalódásom oka: az a két lány, akik barátságáért drukkoltam, mára már a múlté lett.

Ennek ellenére még mindig megvoltak azok az elemek, amik elérték anno, hogy rajongjak a sorozatért. A tündérmesék, a varázslatok, Agatha.
Agatha mindig is a kedvenc szereplőm volt, akinek a karakterfejlődését a második rész árnyékolta be anno. Most azonban ismét tündökölhetett, még ha háttérbe is szorították kissé a többiek. Ő egy erős karakter, aki komoly áldozatokat hozott már a sorozat egésze során.

Mindent összevetve a Jótett helyébe egy izgalmakban gazdag sorozatzáró volt, ami mégis kissé keserű szájízt hagyott maga után. A szereplők és a köztük lévő kapcsolat olyan irányba ment, ami előtt értetlenül állok. A történet volt, ami végül megmentette ezt a zárórészt, bár ezért jó pár olyan elemet fel kellett áldozni, amit korábban szerettem a sorozatban.
Ettől függetlenül adok egy esélyt a következő trilógiának is, hátha ismét visszatér abba a kerékvágásba, ami anno azt eredményezte, hogy rajongója legyek.

Minden jó, ha jó a vége.

Méltó befejezése a trilógiának, minden a helyére került. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, sajnálom, hogy vége lett, simán tudnám olvasni Harry Potteres hosszúságban is :) Imádtam a karaktereket, még akkor is, amikor a fél könyvön keresztül fel tudtam volna pofozni Agathat és Tedrost az idiótaságaik miatt :) Örültem a jó végességeseknek is, megmutatták, hogy a világ nem csak szélsőségekből áll, valami/valaki nem csak kizárólag jó vagy kizárólag rossz lehet. Hamupipőke igazi története pedig arra világít rá, hogy nem minden csak az, ami kifelé látszik, a kívülről boldognak tűnő befejezés akár szomorú történetet is takarhat, ha nem csak a felszínt látjuk, illetve van lehetőségünk távolabbra nézni.
Nagyon várom, hogy megjelenjen az író következő regénye nálunk is :)

Becsülendő, hogyan mer tradícionális ötletekhez újszerű megoldásokkal nyúlni ez a sorozat. A különféle tündérmesék kifordítása és összevágása végig fenn tudja tartani az érdeklődést, annak ellenére, hogy a történet olykor magán viseli a szappanoperák jellemzőit. Számomra már-már bűnös élvezetté nőtte ki magát az utolsó epizód, a kamasztrió szenvelgései és a túlírt dráma miatt, de nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy milyen szórakoztatóan reflektál valós jelenségekre.
Bővebben:
http://konyvkuczko.blog.hu/2017/12/22/soman_chainani_jo…

Szerettem a trilógiát, nagyon is. Hosszabb volt, mint az előző két kötet, amitől egy kicsit vontatottan olvastam. Az események sorra történnek, de a lapok mintha nem akartak volna elfogyni. Mindenképpen fel kell készülni, hogy nem könnyű falat, de megéri. Brutális, nem kifejezetten mesekönyvbe való elemeket tartalmaz, viszont éppen ettől volt jó a könyv. Nem ragad le a kereteknél, hanem kiszélesíti azt, ebben a részben egyenesen a feje tetejére állítja azt. Illúzióromboló volt látni a nagy hősöket meséjük befejezte után. A cukormázon túl is van élet, akármennyire hihetetlen. Hampipő zsémbes, Jancsit és Juliskát kerekesszékben tuládozzák és Pán Péter se az a karcsú örökifjú. Ettől viszont emberibbek lettek, leemeltettek a piedesztálról. Agatha és Sophie barátságának fejlődését is öröm volt olvasni, főleg amilyen komoly témákat feszegetett közbe-közbe a regény…

https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2018/03/mindig-jot…

Több soron éreztem, hogy legszívesebben kivágnám az egész könyvet az ablakon, csak féltem, hogy a vastagsága miatt megölnék vele valakit.
Ennyi szenvelgést egy kötetben. Azt hittem, hogy csak a második kötet tud így felhúzni, de sajnos nem. Az első kötet után abba kellett volna hagynom, de hát mégis milyen vége volt, így folytattam.
Sophie egy gonosz, önző, makacs dög. Vagdalkozik, hogy ő mindig is Jó akart lenne, de mindenbe neki legyen jó, mert ő Sophie „hercegnő” és mindenki csak utána következik. A három kötetben mikor jött elő a „Jósága”?! spoiler
Tedros egy picsogó, majd én megmondom a frankót fiú, aki nagyon messze van az érettségig, remélem mikor király lesz szed magára egy kis határozottságot.
Agatha pedig egy naiv, buta lányka, aki mindig hiszi, hogy Sophie személyében kel és nyugszik a nap, ő csak mindenben második lehet. Mégis Sophie mikor érdemelt ki ekkora hűséget?!
Remélem mindenki boldogan él, mert engem ez a sorozat nem tett boldoggá.

Fájó szívvel döntöttem a négy csillag mellett, de úgy vélem, összevetve mindhárom kötet szerethetőségét és hibáit, Sophie és Agatha meséje egy erős négyes felé kanyarodik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a regény mennyire olvastatja magát, az a 700 oldal pikk-pakk elrepült. Az utolsó oldalakon elérzékenyültem, elvégre hőseink révbe értek, a lezárás „egyik szemünk sír, a másik nevet” típusúra sikeredett.
A hiányérzetem a főszereplők, Sophie, Agatha és Tedros zavaros, ide-oda csapongó kapcsolatára fókuszál. Újra kiéleződik a „Jó” és a „Rossz” oldal közötti őrlődés, különösen Sophie részéről. A körülményeket tekintve ez a bizonytalanság egyenesen szükséges, de azért jobban örültem volna, ha kevesebb a monológokba nyúló nyavalygás. Untam már, hogy a karakterek nehezen lépnek a tettek mezejére, Sophie követelőző makacssága és Tedros állandó hisztériázása kezdte szétzúzni a türelmemet… Lassan azon csodálkoztam, hogy Agatha nemcsak elviseli őket, de harcol is értük. Sophie-hoz fűződő hűségét és barátságát megértem, kettejük kétségbeesett belső csatározása ezerszer jobban érdekelt, mint Tedros picsogása. Sose értettem, mitől olyan imádnivaló az a nyekergő herceg, hogy a két barátnő egymás ellen fordulnak miatta, de hogy én a kisujjamat se mozdítanám érte, az biztos.
A mellékszereplők rengeteget javítottak a történet színvonalán, piros pontot érdemel a Hester&Anadil&Pötty trió, lady Lessó, valamint az öreg, bolondos mesehősök Merlinnel és Hamupipőkével. Ők aztán belevaló módon vették ki részüket a háborúból, éppen csak annyi drámával, amennyi kicsit felpezsdítette az eseményeket a fárasztó Sophie-Tedros-Agatha szerelmi háromszög-nyavalya után.
A Gazgató, mint főgonosz egy hatalmas kérdőjel. Abszolút nélkülözte a karizmát, az igazi feszültséget inkább Sophie generálta. A kedvenc jeleneteimhez sorolnám Sophie és Agatha párbeszédeit, ha nem szőtte volna át őket a Tedros-nyűg és az a számomra ordítóan kiszámítható fordulat.
Az elégedetlenkedésem azért nem terjed ki az egész regényre, összességében szerettem olvasni, hiszen remekül kikapcsolt, és egy mágikus, színes, izgalmas fantasy-világba invitált. A hibáit leszámítva pozitív érzelmekkel búcsúzom a sorozattól. Mivel a lezárás korrekt és kerek, én nem ácsingóznék folytatásért, de ez már a kiadón múlik.

Nagyon kíváncsi voltam milyen lezárást is kap majd a történet, és milyen feladatok várnak még szereplőinkre a végső boldogan éltek míg meg nem haltak befejezésig. Agatha és Tedros átkerülnek Gavaldon-ba. Egy kicsit féltettem őket, nem tudtam, hogy birkóznak meg az új helyzettel. Sophie pedig ott maradt álmai hercege és volt legjobb barátnője nélkül a mesék világában. Szíve az igaz szerelemre vágyik, és talán a Gazgató, az aki megadhatja neki amire annyira akar. Hiába van együtt Tedros és Agatha nem tudnak boldogok lenni a faluban. Ráadásul üldözik is Agatha-tm ami nem könnyíti meg a helyzetet. Vissza kell térniük, újra a mesék birodalmába, hogy megállítsák Sophie-t, és a Gazgatót. Egy igazán kalandos úton vesszük részt. Mindegyik szereplőnknek rendbe kell tenni érzéseit, és felül kell kerekednie félelmein. Segítségben, és akadályozásban sincs hiány. Oldalszámra nem lehet panasz, az Író igazán beleadott mindent, és egy jó hosszú részt írt nekünk. Az első két résszel annyira nem haladtam gyorsan. Ennél a résznél nagyon meglepődtem, mert sikerült gyorsan is haladnom vele, és az érdeklődésemet is fenntartania a végsőkig. Persze voltak olyan részek, amiket már „rétes nyújtásnak” éreztem, de aztán jött egy újabb fordulat, ami egyre inkább arra sarkalt, hogy minél előbb tudjam meg mi is lesz a vége Sophie, és Agatha meséjének.
Bővebben a blogunkon:
http://konyvjelzobloog.blogspot.hu/2017/10/soman-chaina…