Jótett ​helyébe (Jók és Rosszak Iskolája 3.) 93% 223 csillagozás

Úgy szeretem ezt a sorozatot, bár tény, hogy a hossza néha riasztó és felesleges, de mégis jobb, mintha 150-200 oldalban lett volna lerendezve ez az egész herce-hurca.

Jó témákat boncolgat, és a megvalósítás is remek. A szereplőket is szeretem, mindenki jó és rossz egyaránt, mindenki szeretetre éhes és szeretni való. Sophie-Agatha-Tedros hármas is érdekesen alakult, én se tudtam végül mi lesz a befutó. Sophie-Agatha? Sophie-Tedros? Vagy a tökéletes Agatha-Tedros? De végül tényleg olyan befejezést kaptunk ahol mindenkire boldog vég várt.

És az a jó benne, hogy hiába volt 800 oldal, nem untatott, nem idegesített, egyedül csak a tény, hogy nem volt időm haladni vele, és ennyi ideig tartott mire a végére értem.

Merlin hatalmas arc, és amikor a régi hősök is jelen voltak, én olyan jókat röhögtem rajtuk hogy az nem igaz! Teljesen kifordította őket önmagukból az író. Öreg Pán Péter?! Kerekesszékes Jancsi és Juliska? Házsártos és kövér Hamupipőke? Eszméletlen! Imádtam!

Nagyon akartam 5 csillagot, de nem ez az indokolatlanul nagy oldalszám nem engedte. :D
Tényleg történt most is elég sok minden, erre egy szavam se lehet, de ugyanezt 100-200 oldallal kevesebben is elő lehetett volna adni élvezetes formában. Túl sok volt a „tipródok, hogy jó vagy rossz vagyok” és a „miként cselekedjek” jól momentum, ebből kevesebbet is elviseltem volna.
Viszont a lezárás eseményei nagyon tetszettek. Legjobban a két lány szüleiről kiderült dolgok fogtak meg, nagyon érdekes fordulat volt számomra. Sokat izgultam, hogy vajon eljutnak-e szereplőink a számomra megfelelő boldog végükhöz. Több karakter is tartogatott nagy meglepetéseket, nem lehetett tudni, hogy ki melyik oldalon áll. Sajnáltam, hogy Agatha két rész után is tud ennyire bizonytalan lenni, nem bízik igazán saját képességeiben, pedig láthatta már többször, hogy nagy dolgokra képes. Már kaptam egy halvány reménysugarat, hogy Sophie-t is megszerethetem, de most mindent lerombolt. Most már biztos, ő a legutálatosabb szereplő, akiről valaha olvastam. :D Most komolyan, ki tudja szeretni ezt a lányt? :D Bármit csinál, nem tud felülemelkedni az önzőségén, senki mással nem törődik, tényleg szörnyű. Új/régi kedvencem pedig Hort volt. Eddig is szerettem rövidebb részeit, de most még jobban tetszett, érdekes változásokon esett át. :)
Úgyhogy jó volt ez a sorozat, nem bánnám, ha megjelenne Agatha és Tedros következő kalandja is nálunk, kíváncsi vagyok, hogy kettesben mit tudnak produkálni nekünk. :)

Imádtam az egész trilógiát!
Kaptunk egy brutális csatát, sok sok régi mesehőst, régi mesék újramesélését, civakodásokat, szerelmeket, gonoszságot, jóságot, igazság feltárást és egy happy endet. Nem egy nagy titok, ezért nem gondolom spoilernek.
Azért az meglepett, hogy spoiler
Végre találkozhattunk spoiler.
A prímet a Hester-Anadil-Pötty trió vitte. Imádtam a jeleneteiket, a beszólásokat, meg úgy mindent.

Köszönöm Soman Chainani-nak és a Twister Média kiadónak, hogy elolvashattuk ezt a fantasztikus trilógiát! :)
Ha jól értesültem, lesz 4. kötet is a Quest for Glory. Remélem ezt is olvashatjuk magyarul. :)

Egyrészt elegem volt belőle. Utálom a szerelmi háromszögeket, és ha úgy vesszük volt pár száz oldal, amikor mindenki kételkedett mindenkiben és azt sem tudták mit akarnak igazán. Sophie nagyon nagyon idegesítő volt végig. Igazából az a fő problémám, hogy az ő barátságuk lenne a példa, és én egyik könyvben sem éreztem sosem, hogy azok lennének. Igazából csak a szenvedés, hátbaszúrás és egymás kihasználása ment végig közöttük..
És viszont ezek mellett még mindig nem tudok 4,5 csillagnál kevesebbet adni neki, mert ez a könyv egy csoda. Hova repült el az a 700 oldal?
Annyira fordulatos, mindig van benne olyan dolog ami meglep. Pl Hamupipőke egyedi története, vagy Sophie és Agatha családfája, vagy a fordulatos csata és maga úgy Merlin?
Nagyon imádtam és csak peregtek az oldalak. Nagyon várom a folytatást is, ami azért nem kis teljesítmény egy ilyen hosszú és terjedelmes sorozattól, hogy még mindig fenn tudja tartani az érdeklődésemet.

Agatha és Sophie története végül csak véget ért. Bevallom, kicsit hosszúnak éreztem, sokszor ugyanazokat a problémákat kerülgettük és mindig ugyanoda jutottunk: Sophie-nak spoiler. Agatha és Tedros veszekedései csak az első olvasásra volt vicces, egy idő után fárasztóvá vált. De mindezek ellenére élveztem a történet olvasását. Merlin és az öreg hősök kifejezetten szórakoztatóvá tették a cselekményt, mindig pont jókor jött egy humoros megjegyzés. Ugyanakkor elég vészjósló is volt a történet, tele fájdalommal és bizonytalansággal. Rafal indítékai teljesen nyilvánvalóak voltak, de a végén csak jött egy kis csavar, ami megváltoztatott mindent. Pont ez kellett, hogy majdnem tökéletes legyen.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2022/10/soman-chainani-…

Sophie és Agatha története immáron a harmadik felvonáshoz ért. A második kötet vége hiába adott egyfajta lezárást, több kérdésem maradt, mint amennyit megválaszolt volna, így kétség sem férhetett hozzá, hogy szünet nélkül folytatom tovább ezt a különleges mesét. Az első részben a Jó kontra Rossz, majd a másodikban a Lányok a Fiúk ellen felállást követően nem tudtam elképzelni, most mi jöhet. Azzal, hogy Sophie teljes egészében átadta lelkét a Gonosznak, az egyensúly lehetőségét is ferúgta, így egyértelmű volt, hogy ebben a kötetben fog minden eldőlni.
A Thénetész csak lebeg a nyitott könyv fölött, de nem rajzol új illusztrációt és nem ír le új szavakat. Csak vár, egyre türelmetlenebbül remegve, hiszen tudja, hogy ez az állapot sokáig nem tartható fent. Valahogy leginkább az ő helyzetével tudtam azonosulni. Ez a sorozat egyszerűen fantasztikus, élményekben gazdag, de kicsit kezdtem már úgy érezni, hogy túl sok. Minden mesének kell egy lezárás, s azáltal, hogy Sophie es Agatha történetét már többszörösen újranyitották a vágyak és az elsuttogott óhajok, úgy érezzük, hogy egy örökösen cirkuláló eseménysorba kerültünk. Hiába más minden rész felállása, az, hogy ez a két lány egymásért, majd egymás ellen harcol, nem változik. A Jótett helyében című részben pedig ez mindinkább igazzá válik, de úgy tűnik, a szerző minden erejét ide csoportosítva grandiózus befejezést alkotott.
A regény nagyobb lélegzetvételű részét a szereplőkben megjelenő kétségek körvonalazása teszi ki. Hiába, csak mindannyian tinédzserek, akik túl korán kezdték el élni életük filmjét. Agatha és Tedros között nincs meg az a felhőtlen boldogság, amire számítottak, miután leírásra került a vége szó. Ennek hátterében elég sok dolog áll, s míg ezeket a szerző alaposan ismerteti, addig az olvasó még közelebbről megismerheti a karaktereket; nagyon közelről. Minél több dolgot tudtam meg róluk, annál inkább megértettem, miért ennyire bizonytalanok, ám ezzel párhuzamosan kezdett el bennem nőni egy kis ellenszenv is. Túl sokszor rágták magukat át ugyanazon problémakörökön, s ez a folytonos ismétlés, amivel rengeteg oldal került megtöltésre, egy idő után unalmassá, sőt, egyenesen idegesítővé vált. Aztán persze újra az empatikus énem került ki győztesen a csatából és újfent sodródtam tovább az árral, de ezek a kis töréspontnyi szünetek rányomták a bélyeget az olvasási élményre.
A történet irányvonala esetén eleinte úgy éreztem, hogy kicsit elszaladt a ló, de egy idő után kellőképp tudtam idomulni hozzá. A szerző úgy döntött, hogy ideje kicsit felturbózni a regényt úgy, hogy az jobban illeszkedjen hangulatilag a klasszikus, eredeti mesékhez. A régóta halott gonoszokat új életre hívta. Eleinte nem voltam biztos abban, hogy a rothadó zombik jelenléte miatt a könyv besorolása nem változik, de igazából a jelenlétükön kívül semmi nem volt, ami igazán eldurvította volna a helyzetet, így úgy vélem, hogy aki az első két részen gond nélkül átrepült, annak a harmadik sem lesz akadály. Márpedig kár lenne kihagyni. Ha leszámítjuk a sok lelki kétséget, ami a három főszereplőt gyötri, akkor egy izgalmakkal telt történetbe csöppenünk bele. A szerző nagyon jó érzékel csűri-csavarja a közismert mesék történeteit és az újonnal hozzáadott jelentésréteg által teljesen új tartalommal tölti fel a saját irányvonalát is. A szórakoztatás mellett óvatosan tanít, empatikusságra és figyelmességre hívja fel a figyelmet.
A végjátszma igazán egyedire sikerült. Bár mindenki tudja, hogyan fog végződni ez a történet, mégis tartogat meglepetéseket az út, amin oda eljutnak kedvelt szereplőink. A szerző nagyon gazdag háttértörténettel örvendezteti meg az olvasókat, amely által az összes kirakósdarab a helyére kerül. Ennyire kerek és teljes magyarázattal ritkán találkozhatunk.

Legalább négyszer robbant szét az agyam az adott helyzetektől, szóval ez nem volt szép!
Sajnos picikét meg kellett hajráznom, mert két napom volt visszavinni a könyvtárba, szóval… :D

Nagyon izgi volt! Reméltem, hogy mihamarabb lezárhatjuk Sophie & Agatha meséjét, mert olyan jelenetnél is lett vége, ami után az ember rágja a körmét izgalmában. Nagyon örültem, hogy újabb híres szereplők bukkantak fel, kedvencem Merlin volt :)
Viszont amivel még mindig nem tudtam megbékélni: az Sophie okádék természete. Komolyan. Irritált ez a nő! Az mondjuk elég menő volt, hogy a végén badassbe váltott, de nem felejtettem ám el az előző két résznyi nyígot, amit ráadásul itt is folytatott!
Imádom, hogy ismét egy új iskolatípust tudott kitalálni a szerző, meglepett, hogy mennyire képes variálni a dolgokat. spoiler
Szóval minden szép és jó, kerek lezárást kapott a sztori, de kíváncsi lennék a másik trilógiára is… egyébként… csak úgy megsúgom! :D

Személy szerint nekem ez jobban tetszett, mint az előző rész. Sőt talán azt is meg merem kockáztatni, hogy még az elsőnél is jobban. spoiler Hosszúsága ellenére sem vontatott, jól lehet vele haladni. Kalandos és izgalmas történet, amely rávilágít, hogy tényleg nem minden fekete vagy fehér, mint ahogy senki sem lehet csak jó vagy csak gonosz.

Istenem, ez a könyv… Mesél és mesél, én pedig csak olvasom és gyönyörködöm benne. Aztán egyszer csak, a mese vége felé, amikor nem vagyok elég éber, jó erősen pofon csap. Majdnem felordítottam (este 21:30-kor), hogy „MIIVAAAN!?”, a végén azonban türtőztettem magam és beértem azzal, hogy gondolatban sikoltoztam. Aki olvasta, az tudja miről beszélek, aki nem, annak remélem felköltöttem az érdeklődését.

Imádom, imádom, imádom, az első laptól az utolsóig, mindent és mindenkit. Ismét végigizgultam az egészet, sírtam és nevettem rajta. Boldog voltam, ha boldogok voltak, elszontyolodtam, ha ők nem tudták, mit tegyenek.
Olvastam más értékelésben, hogy folyton ugyanaz a probléma ismétlődik spoiler. Ez szerintem azért nem teljesen igaz, mert mindig más az ok, igaz, a megoldás mindig ugyan az: a szeretet. És ezt a könyv olyan szépen írja le, a barátok közötti kapcsolatot, a szerelmet, a szívek vívódását, hogy hova is tartoznak és kihez.
Magához az ötlethez, a Jók és Rosszak Iskolájához szerintem rengeteg fantázia kellett. A szabályok, a Mesetlon, a szoborkert, a Félút híd mind remekül vannak kitalálva, de az Iskolán kívüli helyek is fantáziadúsak, pl.: Hófehérke háza turista állomás.
A karakterek is jól kitaláltak. Agatha és Tedros imádni valók minden kis hibájukkal együtt. Sophie-t viszont nagyon sokszor ki nem állhattam, annak ellenére, hogy ő is főszereplő. Viszont a végén megint megmelengette a szívem, úgyhogy jelenleg ő is kedvenc. Merlin és a régi hősök feltűnése engem meglepett, a varázslót gyorsan megszerettem és idővel Hamupipőkééket is. Hort szerintem nagyon aranyos, megérdemelné, hogy Sophie legalább a barátjának tekintse. Hester, Anadil és Pötty hozzák a formájukat, őket is nagyon bírom. Nagyot nevettem mikor Ani kisállatai a következő néven kezdtek el futni: Patkány #1, Patkány #2 és Patkány #3.
Összegében egy nagyon szép, aranyos, (nem kicsit) fordulatos mese. Hatalmas kedvenc lett, ajánlom mindenkinek. :)

Úgy megszerettem ezt a sorozatot! Minden részben tudott valami új, kreatív felállást mutatni, nagyon ritkán tudtam előre kiszámítani, hogy mi fog történni és mindig izgalmasnak bizonyult.

Egyetlen rossz pontja az egész történetnek Sophie kiállhatatlan, kiakasztó, utálatos karaktere, de hát ebben a mesében ő a Gonosz, szóval mit várjak. De nála gusztustalanul önzőbb személyt kitalálni sem tudnék, nemhogy megnevezni, az biztos. Nem is tudom, hogy gondolhatnak rá még barátként az emberek! Egyetlen jó pillanata a spoiler volt, persze az is az utolsó percben. Arról pedig nem tudom, hogyan is érezzek, hogy ő és Agatha spoiler, de tetszett, hogy megismerhettük végre a háttérsztorit a születésük előttről. Ja, és furcsa lesz Sophiet spoiler látni, remélem abban a szerepben már nem lesz ennyire irritáló.

Mindenki más viszont nagyszerű volt, főleg ezek a kifigurázott Régi mesehősök a néha igazából nem is annyira boldog történeteikkel. Eddig nem gondoltam bele, mi minden történhet a mesehősökkel a történetük lezárása után. Akadnak itt olyan meglepetések, mint a kövér és házsártos Hamupipőke vagy a kerekesszékes Jancsi és Juliska, amikre nem számítottam, de érdekesek voltak.:D Merlin pedig egy igazán szerethető öreg varázsló, mégha kicsit szétszórt is néha. Ő és boszorkánytrió a kedvenceim.

Aztán ott van Tedros és Agatha, akiknek a párosa abszolút megvett magának ezzel a folytonos civakodással.:D Nem az a tipikus mesebeli szerelmespár. Bár néha elkellett volna nekik egy-két enyhe arcon paskolás (legtöbbször Tedrosnak), így a végére aranyos kettőssé kovácsolódtak össze. Tetszett a karakterfejlődés, amin átmentek, lassan mindketten belenőttek a szerepükbe és a kapcsolatukba, ráadásul Tedros is rendezte a dolgait az édesanyjával.

Kíváncsi vagyok, mi fog még történni így, hogy Sophie és Agatha meséje lezárult. Mindenképpen sort kerítek a következő részre, remélem még a közeljövőben.