Egy ​elnökség lenyomata 1 csillagozás

Válogatott beszédek és interjúk
Sólyom László: Egy elnökség lenyomata

A ​végrehajtó hatalommal nem rendelkező, „ceremoniális” államfő szerepe sem lehet tartalmatlan. A nemzet egységének, amit az elnöknek ki kell fejeznie, értéktartalma van. Ugyanúgy, mint az Alkotmánynak és az állam demokratikus működésének is, amelyek felett őrködni kötelessége. A köztársasági elnöknek tehát határozott elképzeléssel kell rendelkeznie ezekről az értékekről. Ugyanakkor viszonylag kevés a lehetőség arra, hogy ezeket képviselve az ország fontos problémáiról véleményt nyilvánítson. Beszédek és szimbolikus aktusok adhatnak erre alkalmat.

Az államfő továbbá egyszemélyes intézmény, s az ebből adódó korlátokra minden megnyilvánulásában ügyelnie kell. Ez azonban nem szűkítheti működése személyességét csupán jellegzetes külső gesztusokra.

Beszédeimben valóban én akartam megszólalni. Ahogy már az Alkotmánybíróságon magam írtam minden ítéletemet, úgy elnökként sem volt beszédíróm. Ennek az elhatározásnak sokat köszönhetek. A beszédekre alaposan fel kellett… (tovább)

>!
Századvég, Budapest, 2010
424 oldal · ISBN: 9789637340901

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Konok Péter: Történetek a kerítés tövéből
Dósa Mariann – Udvarhelyi Éva Tessza (szerk.): Anya kiáll és beszél
Váradi Júlia: Dobszerda
Péntek Imre: Félrebeszéd
Kiss Lajos István: Utazás hagymával, szalonnabőrrel…
Alföldi Róbert – Csáki Judit: Magánügy
Dévényi István: Hádujudú
Raana Raas: Hazatérők
Lakatos Levente: A pillangók ébredése
Ésik Sándor: Sanyikám, én nem politizálok