Csipkefa 2 csillagozás

Mesés játék a népköltészettel
Sólyom Katalin: Csipkefa

Sólyom Katalin – színművész.
50 éve a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Jászai-díjas örökös tag.
Színházi munkái mellett számos önálló estet készített. Csipkefa című gyermekműsorát több évtizede játssza folyamatosan. Most írásban ajánlja óvodásoknak, iskolásoknak, szülőknek, nagyszülőknek.

>!
52 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150010090

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

dianna76 P>!
Sólyom Katalin: Csipkefa

Sólyom Katalin: Csipkefa Mesés játék a népköltészettel

Először a könyv elolvasására kerítettem sort. Az eleje nagyon tetszett, mert egy népmesét ötvöz a népi mondókákkal, dalokkal, szokásokkal. Aztán amikor Jánoska felserdül, valahogy elveszítettem az érdeklődésemet. Talán mert elveszett a mesésség belőle.
A CD voltaképp a könyv anyagát tartalmazza, némi eltéréssel. Így ugyanazt éreztem: az elejét nagyon tudtam szeretni és élvezni, a második felétől már nem nagyon. Viszont mindenképpen pozitívan értékelendő a hagyományőrzés megteremtése a könyv és CD által a gyerekeknél. Az illusztációk pedig külön csillagozást érdemelnének: gyerekkézből eredő gyönyörűségek!

>!
52 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150010090
Holdbéli_nyúl P>!
Sólyom Katalin: Csipkefa

Sólyom Katalin: Csipkefa Mesés játék a népköltészettel

A CD mellékletet még nem tudtam meghallgatni, de hallottam már élőben a Csipkefa műsort, úgyhogy eleve nem tudtam a könyvet úgy olvasni, hogy közben ne Sólyom Katalin hangján halljam a mesét, mondókákat, találós kérdéseket.
Egy csipetnyi gyerekkor – ilyen volt a hangulata, még ha nem is ismertem eleve az összes mondókát. Megfelelő mennyiségű altesti humorral van fűszerezve, csak úgy tényleg népiesen, nem túlzottan, de kihagyhatatlanul.
A szövegeket kísérő rajzokat pécsi gyerekek készítették, és a legjobb rajzokat Dr. Aknai Tamás válogatta ki.
Játékos bohóságával (meg eleve azzal, hogy van dedikált példányom) feldobta a napomat!


Hasonló könyvek címkék alapján

Karsai Gizella: Bocsoda
Füzesi Zsuzsa (szerk.): Hó, hó, hóember
Sebő Ferenc – Lázár Ervin: Erdei dalnokverseny
Nagy Katalin – Fehérvári Győző (szerk.): Dalom, dalom, hej! Regém, regém, haj!
Miklya Luzsányi Mónika – Miklya Zsolt (szerk.): Gólyahír
Rusznák Emese: Mesi mesék
Mészöly Ágnes: Mesetorna
Szőke Anna: Elszaladt a kemence – óvónők és szülők kézikönyve
Tóth Marianna: Nyafka Janka
Sárváry Mariann: Szilánkok 2.0